VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Bene Adrián: Közérzet és létállapot – Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok című kötetéről
Közérzet és létállapot (Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2020. 103 o.)
Balázs F. Attila új kötetének darabjai 2010 és 2020 között íródtak, amiből következhet kivételes megdolgozottság és egységes kompozíció éppúgy, mint a patchwork-jelleg, annak minden egyenetlenségével. A versek hangvétele, alapélménye és témahálózata mindenesetre egységes: a hiány, az elmúlás, az idegenségérzés és a kiábrándultság mellett a szerelmi vágy (emléke) szólal meg a versekben. A formájukat és kifejtettségüket tekintve meglehetősen heterogén szövegek között további kapcsolat a viszonylag eszköztelen, kevéssé figuratív versnyelv. A dikció prózaisága Balázs F. Attila szabadverseiben egy olyan közérzetlíra eszköze, amelyben ez a lecsupaszított, helyenként kopogó versbeszéd a káosz és az otthontalanság személyes tapasztalatát érzékelteti. Ez a koncepcionális törekvés figyelhető meg az olyan szimbólumok használatában (kezdve a kötet címében szereplőtől), amelyek lehetővé teszik az általánosabb, egzisztencialista olvasatát a verseknek. A létezés értelmének keresése, a halálhoz való viszony középpontba állítása, a végzet (A költő meghalt) és átok (A semmi hullámain) emlegetése olvashatóak a romantika óta közhellyé vált költői témákként is, különösen az elégikus vagy emelkedett-tragikus hangon megszólaló alanyi-vallomásos versek esetében (Delete; Kirakós játék). Ízlés kérdése, de véleményem szerint némi esztétikai distancia, irónia, akár önirónia az esztétikai tapasztalat szempontjából hatékonyabb: legalábbis jobban elősegíti a beleérzést és a a befogadói jelentésadást, mint a teljes kitárulkozás, az önsajnálat. Olvasatom szerint a kötet legtöbb verse a kettő között egyensúlyozva próbál eljutni a személyes rossz közérzet kifejezésétől egy általánosabb érvényű létállapot felmutatásához. Mottója lehetne a kötetnek az Ólompohár sora: „ez a valóság nem az enyém”. A kötet verseiben helyenként felfedezhetőek Mallarmé hermetikus szimbolizmusának (Kék; Isten elfelejtett kertje; Fekete angyal; Felrobbant akvárium), Apollinaire szimultaneizmusának (Újság a padon; Folkets Park), a kései József Attila (A semmi hullámain című szonett, amely a kötet kevés kötött formájú darabjának egyike) vagy éppen Ginsberg beatköltészetének (Késő délután) szemléleti nyomai, többségben vannak azonban az egyszerű, elégikus életképek, impressziók, és a gyakran ironikus kívülállással szemlélt világról szóló költői elmélkedések. Ezek az elsősorban fogalmilag szerveződő versek formailag többnyire szabadversek, amelyekben az asszociációs logika fontos eszköz, ez érvényesül a hangulati hatást megalapozó hasonlatokban is (Kisiklott villamos). A realitásból elrugaszkodó elvont gondolatiság összefonódik a létezésre (Az ördög kamatai; Szoborkonokság) és ettől elválaszthatatlanul a költészetre irányuló (A költő meghalt; Felhő) reflexióval. A kettő a Vers vagyok neked csupán című költeményben kapcsolódik össze a leginkább szervesen: „a költészet által élsz bennem / én vers vagyok neked csupán / Miért vagyunk mi mind a Földön / olyan örök idegenek?” Mivel a versek az elmúlást viszik színre, központi témái az idő, az emlékezés, a hiány és a halál. Ennek megfelelően a nosztalgikus, elégikus és a tragikus hangok uralkodnak, helyenként iróniával, játékossággal, regiszterváltással (jellemzően vulgáris betéttel) oldva az egzisztenciális szorongás atmoszféráját. Az idő múlása, a múlt, a feledés jelenik meg a Homokóra című képversben, kritikusan utalva a világban uralkodó hamisságra, a csalásra: „a homok alatt / örökre eltemetve / egy póz és júdáscsók”. Ez a témája Az ördög kamatainak is: „Hosszú az út magamtól önmagamig / az idő elfolyik valahol / lyukas a zsák / mit Isten itt felejtett / rajta az ördög lovagol / pénzért ad mámort / sikert és élvezetet”. Ezektől a versektől nem idegen az allegorikus kifejezésmód sem: „a vihar üldözőbe veszi a lángokat / lenge lányokként libbennek tova / majd eltűnnek a voltban / az emlékezés kacattárában” (A vér emlékezik). Ugyanezt láthatjuk A játékban és a Történelemben: „a homlokzatról mállik a vakolat / a kőszobor letört kisujját / felveszi a koszos útról / és a szökőkút medrébe dobja egy kisfiú”. Jellemző a Pénelopé sálat köt felütése: „egy ideje csak a múlt időt használom / az illúziókat leverő mixer elromlott”. Az emlékezés az önértelmezés eszközeként végül arra mutat rá, hogy a lét számunkra kaotikus: „a rend láthatatlan háló / és sebezhető / eltörölhető / megkérdőjelezhető / átrendezhető” (Ujjaim között homok). Az idő által halálra ítélt élet reménytelenségét a költészet mellett a szerelem feledtetheti. Eszerint a romantikus séma alapján a kettő azonosítható is, ahogyan az az Örvényben és A szerelem egy versben történik. A nő képes álomtakarót szőni a férfi számára a magány ellen (Mese), a nő adhat derűt és gondtalanságot, legalább néhány pillanatra (Sakk; Ütközés). A testben való megkapaszkodás, az eksztázisban való létből kilépést ugyanakkor némi öniróniával jeleníti meg a szerző az Elhajított kő viszi a kéz melegét című versben, a magányt mutatva fel alapértelmezett létállapotként. A Névnapok és az Ütközés is emlékezve, a hiány móduszában idézi meg a szeretett nőt, nőket. Ezek a vallomásos darabok az Asszonysors fényében nyernek általánosabb jelentést: „hol vannak az egykori férfiak / akikre főztél / akikre mostál / és megadóan tűrted / ápolatlanságukat / lábszagukat / nagyképűségeiket / önimádatukat”. A másik, a nő nézőpontját képviselve a vers ráirányítja a figyelmet a kapcsolatok és érzések asszimetriájára, a kölcsönösség illúziójára, az ember és ember között lévő áthidalhatatlan szakadékra. A személyes közérzetlíránál tehát általánosabb filozófiai kérdéseket jár körül a kötet, mindezt anélkül, hogy az olvasótól bármilyen szakfilozófiai tájékozottságot igényelne. A hiányérzet, a kiábrándult hang, a magány mint léttapasztalat intenzitásukkal nem hagynak teret sem játékosságnak, sem formai csillogásnak. Komor őszinteségű intellektuális líra ez, monologikus kifejeződése a heideggeri gondnak, a jelenvalólét létének értelmére irányuló kérdésnek, az idő megélésének.
Megjelent: 2020-11-25 14:00:00
|
