Videó




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ujlaki Csilla: Méhes Károly: A másik táj

 

„A délután pezsgett a poros utcán,
mint az aranybor 
s egyszerre este lett.
És úgy megváltozott az utca akkor,
savanyú holdfény lett a sugarakból,
A tűzborból ecet.” 
( Kosztolányi Dezső )

      A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány támogatásával megjelentetett karcsú kötet Méhes Károly 1996 és 2000 között született verseinek válogatását tartalmazza. A legfőbb kötetalakító motívumnak – csakúgy, mint Méhes eddigi lírájában és prózájában – az emlékezés, s az ehhez társuló egyéni élettörténetre tekintő önvizsgálat tűnik, melynek során érdekes módon játszódik egymásba múlt és jelen. Emlékezés a gyermekkorra, ifjúságra, apró pillanatokra, utazásokra, melyek hol életképekként, mozaikszerűen villannak fel mindenféle reflexió nélkül, hol egy új nézőpontból, más megvilágításba helyezve „csúsznak el”, kerülnek különös átfedésbe egymással, hol pedig nagyobb távlatot nyernek egy önmagát kereső, önmagára reflektáló alkotói attitűdöt tükrözve.

„Biztos, hogy a gyermekkorral véget ér az élet. / Az első. Két életünk van. A felnőtt emléke a múltról / halálos. Nem későbbi életébe, elveszett gyermekkorába / hal bele.” Bár az életútra visszatekintő közvetlen értékelés nem jellemzője a kötetnek, a Jelenkori utazás című versben elhangzó szentenciózus kijelentések egyértelműen tükrözik, hogy a múltra emlékező felnőtt jelentős értékkülönbséget lát a szabad gyermeki lét és saját világa között. A szembesülés drámai („halálos”), mégis emlékezni kell, hisz a felejtés ugyanúgy halálos lehet („Az elfeledett pillanatok, ó jaj”).
Az emlékezés „gesztusa” – a múlthoz való viszonyt és az ábrázolásmódot tekintve – többféleképpen jelenik meg. A versek egy részében az emlékező újraéli a gyermekkort, időben, térben ott van, nézőpontja gyermeki: „A fény a mi utcánkban oly furcsa. / Mintha nem is mi laknánk ott, / s nem a mi fényünk volna. / Ahogy minden ház, minden arc félbe vágva. / Mintha szörnyű távol lennénk, / és ugyanúgy mi magunktól is távol. / A mi utcánk nem vezet sehova. / Macskaköves. Görbe. Mindig sárga.” (A mi utcánkban). A művek más részében a felnőtt hol rezignált, hol erőteljesebben feltörő bánatával idézi fel, lebonthatatlan falat emelve a visszahozhatatlan múlt és az örök-egyforma jelen közé: „ A szemem már üres / az álom a szelekről szól / csontjaimat felkavarja / egy-egy lökésszerű / emlékezés // Barnás foltot képzelek el / az az én szeretett otthonom / kicsit távoli de sugárzón meleg / nem tudom mért gesztenyét dobok / arrafelé hátha csörren az avar” ( Olyan az ember ).A versek legnagyobb részében a két nézőpont egymásra vetül, egybemosódik, a két idősík különös metszetet alkot: „ mert egy sötét szoba / mélyén történik / amúgy az összes ostoba / álom, miközben nénik / ülnek a konyhában kint / s kezük ölükbe ejtik, /a fák, az édes lombok / suhanva járnak-kelnek, / s míg hallgatom a sodronyt, / elképzelem a reggelt: / vénséges szájak átka / átröpít egy másik tájba” ( A másik táj ). A gyermeki lét világából megmarad a szorongás, a magány és idegenségérzés, hisz a felnőtt ugyanúgy fél a haláltól, ugyanúgy nem tudja megfejteni, egésszé avatni a világ érthetetlen tényeit, s ez bizonytalanná, kiszolgáltatottá, védtelenné teszi: „És az ágy melegsége egy pillanat alatt / kihűl, és a sötétben remegő kézzel / arcomhoz érek: megvagyok-e még? / Mert ma, most is csak az történt, mint / mindig: hogy nem haltam meg még!” ( Meg még). Értékként menti át azonban azt a látásmódot, az átlényegítésnek azt a teremtő erejét, mely a gyermeki létmódot a költői világgal, a költészet tartományával szoros kapocsként összefűzi: "Azt képzelem : a pók a sarokban nem hálót fon, / Így válik a kötetcímül választott m á s i k t á j a költészet varázslatával átlényegített, sokféle jelentéstartalmat hordozó jelképes világgá: „ A táj nem tárgy, / hanem a lelke valaminek, sokszínű, mint a vágy, / mi folyton hazalibeg”( A másik táj ).
      A verseskönyv borítójának „elhagyatott kertet” ábrázoló művészi fotója is ilyen különös tájat ábrázol, középpontjában egy terebélyes fa mögött megbúvó kopott ajtóval, mely a rá fókuszálódó fény folytán kíváncsiságot ébreszt a szemlélőben. A burjánzó kert metaforikus jelentéssel telítődő visszatérő motívummá válik a kötetben: „Tud egy kert is mély lenni, / mint az óceán és az ég " (Szobakertek ). Miféle „ősi, kigyomlálhatatlan titok”, varázslat rejtőzik itt?
A kert nem csupán a gyermekkor-ifjúkor idilli világát megtestesítő helyszín (Foci a kertben, Kerthelyiség), s nem is csak az álom és képzelet erejével átfestett, kiszínezett költői világ (A másik táj). Jelentheti az elmélkedés, a világtól való félrevonulás színterét (Romantika), a Kosztolányit idéző örök körforgású, a meghaló egyénre közönnyel tekintő, részvéttelenül továbbélő természetet (Nem vigasz ). Utalhat személyiségünk felfedni nem kívánó, vagy felfedhetetlen rejtett zugára (Láthatatlan), de idézhet téren és időn kívüli tájat, ahol „minden csak testbe szőtt álom, / ott a láthatatlan láthatáron” (Valami össze).
      A másik táj olyan reális helyszíneket is jelölhet, melyeken a költő utazásai során fordult meg. Az utazás Méhes Károly költészetében mindig az útkeresés, az önkeresés, helyenként az életút szimbóluma (Jelenkori utazás ). Akár Amerika, akár Spanyolország, mindig ugyanaz a keserű tapasztalat, általánosítható életérzés: „minden létezés hiábavalósága, / az aszfalt repedései mentén (Lower East Side, eltévedtem). A végkonklúzió is hasonlóan lemondó: „Hogy mehetek bárhová, örök / a messzeség, a titok sose lesz / közelebb, se a szerelem, se a halál / nem áll meg előttem kimeredve, / mint a mutatványosok a Ramblán” (Barcelona?). Csupán Csehország idéz fel benne örömteli hangulatot, s készteti József Attilá-s, kosztolányis ihletésű játékos verskezdésre, s Babitsra rájátszó humoros zárlatra:

„A távolságot mint söröskorsót megkaptam, s ha most lehunyom kis szemem, 
megint látom harmatos üvegfalát,
a derengő drága fényt, a sok 18 koronát

...

És vízköpők és sokan sörnyelők.
Egy hely, honnan visszatérni nem lehet!” 
(Csehország)

Az ifjúkor színtereire visszatérő felnőtt a „prousti” idő intenzív élményével, jelenlétével szembesül: „...a látszat ellenére rettenetesen el vagyok / tévedve, mert egy jól ismert emlékbeli hely / rettenetes veszélyeket rejt, úgy téveszt meg, / ahogy csak egy szerető tud, puszta kézzel nyúl / a nyílt színen dobogó puszta lélek mélyére” (Tán mégis).
       Az önmagunkkal való találkozás lehetősége nem csupán otthonunkat elhagyva, távoli tájakon vagy ifjúkori helyszíneken járva adatik meg. Esetenként ki sem kell mozdulnunk a lakásból, hisz a leghétköznapibb szituáció és közeg (egy fürdőszoba) is alkalmas lehet erre.A költői szereppel való ironikus szembesülésre példa a Már megint című vers, amely féléves versírói terméketlenség után született: „kellett iziben valami papír / és plajbász, ami ír (úgy értem: / helyettem), mert a fürdőszobai tükörben (minek lógnak ott / különben) egy költőt véltem / látni, gyanús pofával, mint akit / ihlet sújtott, s most lenyeli / a fogkefét."
        Az arc és a tükör szintén többször visszatérő motívum Méhes Károly költészetében (Képmás arcunkról, Az arc, a sóhaj és a csönd, Álommély, Őrület, Arcunk, Tükörtávolság ). A 20.századi ember alapvető létélményét megtapasztalva a Méhes-versek lírai alanya sem érzi egy idő után arcát magához tartozónak. A gyermekkort elhagyva a felnőtt azt tapasztalja, hogy „Arcából / más arc válik, s kínjában megbocsátón / mosolyog a régin. Valójában irigykedik / és retteg. Tudja, voltak arcai, amik / örökre el. Ami maradt, lett, v a n, ugyan-úgy / hűtelen lesz. Kérdései banálisak és meg- / válaszolhatatlanok. Hát hallgat. Néz bután / ezzel az arcával” (Jelenkori utazás). A Biztatás alvásra című vers szerint pedig a tükörbe tekintvén nemcsak a megismerés, hanem önazonosságunk, néha létünk, személyiségünk bizonyossága is kétségbe vonható: „Hamis bőr az arcon, nem az övé. / Mégis félti, ha hozzányúl, porhóként elpereg a semmibe. / És akkor összetörnek a tükrök is, a borotvák kínjukban / hasogató fájdalmat éreznek. "
        Méhes Károly legutóbbi könyvének főbb témái, motívumai (emlékezés, álom, táj, illetve kert, utazás, arc és tükör) olyan örök toposzok idézői, melyek által a kötet egésszé avatható. A versek nagy részében a látvány (többnyire szürrealista ihletettségű) egy sajátos életérzés kifejezőjévé válik. Ég felé tekintő (ontológiai érzékenységű), de nagyon is „földi” (a köznapi szituációkból és a közvetlen környezet képeiből építkező) líra a Méhesé, mely finoman egyensúlyoz a visszahozhatatlanság-, illetve elvesztéstudatból fakadó pátosz nélküli tragikum és a mindezt kívülről és felülről szemlélő árnyalt irónia között, Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai ciklusához hasonlóan kettőzve meg a lírai ént. (Egyébként nemcsak nézőpontját, de tematikáját – állandóan visszatérő magány-és halálélmény –, hangulatát és modalitását tekintve is felidézheti a „szegény kisgyermek” világát ). A kötet kereteként is felfogható nyitó és záró vers is olyan valóságviszonyt tükröz, mely leginkább a nehéz-könnyű ellentétpárral ragadható meg.
        Hogy mi nehéz és mi könnyű, az persze leginkább perspektíva függvénye. Egy transzcendens, isteni nézőpontból szemlélve létünk és mások létének mozaikdarabkái t ö r t é n e t t é állhatnak össze – erre utal a kötet nyitó verse („földi darabkák ha összeillenek / elfedik akkor teljesen az eget”) –, ily módon téve értelmessé, súlyossá a földi tekintet számára hiábavalónak tűnő létezést (persze „mindig utólag lassan és hiába”). Másrészt azonban Méhes szerint „az ember – ha filozófiai magaslatokból nézzük — amúgy is csak csetlik-botlik ebben a furcsa világban” (ld. Az álomé lett prózakötet Én című írását), s ez meghatározza a világhoz való időnkénti viszonyát, melynek alapja csak a játékos kedvű irónia lehet. Így válik a nehéz könnyűvé, a könnyű pedig nehézzé, ahogy a kötetzáró Röpke sóhaj "songos" hangütése sugallja : „Legyen valami marhajó / ami ébren tart s nem altató / igazán valódi semmi trükk / elképzelhetetlen életünk. "

Pannónia Könyvek, 2000. 

Ujlaki Csilla 

(Műhely, 2001/4)

  
  
 

Ujlaki Csilla

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.