Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Batári Gábor: Profán litániák

 

 

 

Batári Gábor

Profán litániák

 

 

 

Az tán újszerű e kötetben, – ha kell újszerűnek lennie egyáltalán, lehet az az unikális benne, hogy nem hajhássza a nóvumot – hogy szent dolgokról beszél profánul vagy keverve a szentet és profánt, kanonizált szenthez és nem kanonizálthoz, sőt a szenté avatást ellenző reformátorhoz, világi művészhez és egyéb halandókhoz szól szentes, kegyes nyelven az első fejezetben, a Félprofán litániákban. Az isteni kegyelemben részesült bűnös, sőt a bűnt közénk telepítő első emberpárhoz litániázik, amit ugye a szentekhez szoktak, mindezzel közelebb akarván hozni a katolikus továbbá a protestáns álláspontot, a szekuláris és klerikális nézőpontot, célközönsége (micsoda szó, nagyon marketingesen hangzik egy verskötet-féle esetén) azok, akik a jelenség mögött keresik a lényeget, az okozat mögött az okot egyben a célt.

Aztán a következő fejezetekben kissé elszabadul a költő agya, asszociál, asszociál; még oly alfejezetcím is kerül ide, mint Rabosított ötletek jegyzéke, természetesen, hol is, mint Irreália szigetén, ez meg egy fejezetcím.

Kiötölt, költött költők, Pszichőfi, a megtestesült lírai én és Mérjacs Igor a pánszláv pravoszláv pszeudopartizán poéta verseinek is jut rész, egyúttal Bácsiknak akiknek néni feje van és más Képtelenségeknek; azért mert ott képek nem szerepelnek (csak a fed- és hátlapon közülük) hanem e ciklusban nem szereplő képek képaláírásai kvázi-versesítve.

Ajánljuk e könyvet azoknak, akik a filozófia, a hit, egyúttal a historikum és ezeknek görbe tükre, mindenféle fikciók; rajzfilmek, filmek, képregények fantasztikus sztorik, a germán, görög néha egyiptomi, indiai mitológia, na, és az utópiák, disztópják – bizony azok parodizálása, illetve kvázi bonyolítása – iránt érdeklődnek, akik a csavarosnak, elszálltnak, netán pihentnek tűnő szintagmák, költői képek, metaforák szürreális szűrében képesek meglátni, észrevenni a humort és a komort.

 

Olvass bele >>>

 

Batári Gábor

Profán litániák

Hungarovox Bt., 2023

ISBN 9789635341689

  
  

Megjelent: 2023-06-03 20:00:00

 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.