Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

B. Tóth Klári: Nem emel falat önmaga és az emberek közé

 

Petrőczi Éva „versíróasszonnyal”, a Károli Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének vezetőjével, költő-irodalomtörténésszel beszélgettünk a dicsőítésről, karácsonyról, kortárs költészetről.

B. Tóth Klára: Hogyan látod kortárs keresztyén költőként Isten dicsőítésének szolgálatát?

Petrőczi Éva: Végtelenül egyszerűen és természetesen. Úgy írok istenes verset, ahogy levegőt veszek, ahogy járok-kelek, nem választom el ezt a mindennapi életemtől. Ez – remélem – nem azt jelenti, hogy triviális, amit írok, de nem erőltetek az olvasóra olyasfajta hamis emelkedettséget, ami elidegeníthetné, távol tarthatná a nem hívő olvasót. Én ezt annyira életem részeként adom elébük, hogy sokszor azok az olvasóim is elfogadják istenes verseimet, akik egyébként nem rendszeres hitgyakorlók. Még egy fontos pontja van ennek a számomra, hogy nagyon sokakat, a vallásos, magas képzettségű embereket az tartja távol a vallásosnak nevezett költészettől, hogy ezek az írások bizony gyakran csapnak át édeskésbe, negédességbe. Fájdalom, de létezik egyfajta igénytelen, színtelen, szuprakonfesszionális, felekezetek fölötti „cukormáz”.

BTK: Ez a legnagyobb veszély, hogy az ilyesfajta „hívő slágerszöveg”taszít?

Petrőczi Éva: Az egyházak verbális kultúrája, irodalma legyen magaskultúra, de ugyanakkor természetes is legyen, ezt nem győzöm hangsúlyozni, ne legyen benne semmi művi, ne legyen túlfényezett, túlszínezett, ne legyen olyan, mint egy rossz gyerekkönyv rossz illusztrációja.

BTK: Ebből a szempontból a Biblia talán a legreálisabb könyv a világon. Isten embereinek bemutatja az az árnyoldalát, negatívumát is, nem szépít. Ott van pl. Dávid király története Betsabével.

Petrőczi Éva: Ott is végtelen egyszerűek a szövegek, ha belegondolsz. Már sokszor és sok helyen elmondtam, hogy miért nem állhatom azt a szót, hogy „költő”. Mert maga a szó is nagyon mesterkélt az én fülemnek, inkább mondjuk azt, hogy az én versíróasszonyi meggyőződésem, hogy egy bizonyos ételt nem tukmálunk egy rossz étvágyú gyerekre, mert attól nem lesz jobb étvágyú, ezt most játékosan mondom, nem gúnyolódva. A hitbeli tartalmú költészettel való „táplálást” nagyon fokozatosan kell elkezdeni, ez nagyon finom és gyöngéd munka és szolgálat, mint egy csecsemő átszoktatása a vegyes étrendre.
Sokan emlékeznek a magyar olvasók közül, hogy Dreiser Amerikai tragédiájá-ban Clyde Griffith mennyire szégyenkezik azért, hogy a szülei utcai térítők, vadidegeneknek ott dobolnak, énekelnek az utcákon, sajnos tényleg úgy, mint Isten bohócai. Az ilyen helyzeteket el kell kerülni.

BTK: Tarján Tamás és Reményi József Tamás egy paródiakötetben épp ezt a nem szeretett „költő”szót tagadják a nevedben:

„...De mert költő nem vagyok,
csak Petrőczi Éva,
muszáj írnom egy-egy
remekművet néha!”

Érti a magyar ember a zsoltárszövegeket? Hogyan vihető át ez a szellemiség a mai költészetbe?

Petrőczi Éva: Zsoltár-változatokat – hála Istennek – a mai költők is írnak még. Ha olyan költő tollából jön, aki istenáldotta tehetség, akkor ez nagyon fontos műfaj lehet, hiszen a zsoltár olyan szöveg, mint egy repülőgép-anyahajó, a fedélzetére veszi minden korok örömét, bánatát, könyörgését, imáját, csak módosított stílusban, de maga a zsoltár, a hordozó szöveg megmarad, érvényes marad.
2007-ben írói és irodalomtörténészi évtizedeim egyik legszebb és legmegrendítőbb eseménye volt az, hogy férjemmel négykezesben rendeztünk meg Csurgón egy nemzetközi konferenciát „A zsoltár a régi magyar irodalomban” címmel, határon inneni és túli előadókkal. Ebből aztán lett is egy kötet, amely nemrég jelent meg, a Károli Könyvek sorozatban, a Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan kiadóval közös kiadásában, kettőnk szerkesztésében. 
Magam is írtam jó néhány zsoltárparafrázist, sőt a tizenkettedik verseskötetemnek, szintén egy zsoltáros versem a címe: A patak éneke. Azt a „csavart” engedtem meg magamnak 26 évesen, a vers írásakor, hogy a szomjúhozó szarvas helyett a szarvast megitató patakot tettem a szövegváltozat főszereplőjévé.

BTK: A kortárs magyar költők közül többek között Miklya Zsoltnak is van jó néhány nagyon egyéni hangú, zsoltárra hangolt verse, ahol a veretes bibliai textus beleszövésével nagyon is mai hangon szól jelenkori problémákról és ezzel mintegy aktualizálja, beemeli a mai szövegkörnyezetbe a zsoltárokat.

Petrőczi Éva: Említsük meg Zsolt mellett Jékely Zoltánt, Nemes Nagy Ágnest, Kányádi Sándort, Veres Miklóst mint olyan pályatársakat, akik szintén gyönyörű zsoltárparafrázisokat írtak. 

BTK: Hogyan egyezteted össze a keresztyén szóhasználatot a mai köznapi nyelvvel?

Petrőczi Éva: Ha használok is egy-egy kevésbé szakrális szót, akkor finoman körülírom, megmagyarázom azt, nem külön lábjegyzetként, hanem a vers szövegében. A kulturális-történelmi elemek teljes elhagyása igénytelenné teszi a vallásos verset.

BTK:Hogy fogadják nem keresztyén körökben istenes verseidet? Tapasztaltál-e ellenállást? 

Petrőczi Éva: A legnagyobb örömmel mondom, hogy nem. Keresztény, azaz katolikus körökben is sok olvasóm van, több antológiájukban, olykor a Katolikus Rádióban is szerepelek. De a nem-hívők között is sok olvasóm van. Bakonyi István tollából az Ünnepi Könyvhétre fog megjelenni költői éveimről egy kismonográfia, kérésemre a főcíme az lesz: Hogy elfogadjanak. Ez egy régi versemből kiemelt idézet, harmincévesen írtam, de mindmáig nagyon jellemző rám, én soha nem „nagyságra”, nem „hírességre” áhítoztam, mert ezek ideig való dolgok, hanem arra, hogy költőként, tanárként, kutatóként és a köznapokban is minél több ember elfogadja, amit adni tudok.
Így nem kell mulandó mércékre, pillanat-kánonocskákra kacsingatni, megfelelősdik közepette élni, dolgozni. 

BTK: Mi a véleményed a prédikációról: az emelkedett stílusú vagy a köznapi beszédmód visz közelebb Istenhez?

Petrőczi Éva: Erre azt tudom mondani, hogy minden írás- és beszédműben – mert az is egyfajta alkotás – meg kell találni köznapiság és emelkedettség egészséges egyensúlyát. Ebben a tekintetben nagyon sokat tanultam fő kutatási területem hőseitől, a puritán prédikátoroktól, akiknek nyomtatásban ránk maradt prédikációit éppen ez az egyensúly, ez a kettősség teszi ma is elevenné, élvezhetővé.

BTK: Mit tartasz a legfontosabb szempontnak a pedagógiában?

Petrőczi Éva: A pedagógiában gyakorolt hitvallásom az, amit egyetlen szóval úgy lehetne megfogalmazni: konfraternitás. A diák nem lehet alárendeltje, kiszolgáltatottja a tanárnak, soha nem lehet megalázottja, kigúnyoltja, packázásainak tárgya, kudarcainak levezetője, hanem TÁRSA a méltó dolgok tanulásában. A német Melanchton és az angol-holland Amesius (William Ames) modelljét követve én is tan-szülő igyekeztem lenni a Károli Gáspár Református Egyetemen töltött tizennyolc esztendőmben. Más szóval: sokszor inkább „tan-anyja” voltam és vagyok a diákoknak, mint „rettegett”, mint „tekintélyes” tanára.
Azért igyekeztem mindig nagy türelemmel gondozni a diákok elméjét és lelkét, mert művelt ősök, református kollégiumot igazgató dédapa, gyógyszerész nagyanya, bölcsészdoktor anya és mások mellett a műveltséget nekem jóformán tálcán kínálták kicsi korom óta. Ezért tudom, milyen nehéz lehet úgy egyetemre kerülni, hogy ezek az alapok, családi háttér híján, hiányoznak.

BTK: Aki nem tiszteli a szüleit, tanárait, akinek nincsen ideálja, nincsenek követendő példák az életében, képes-e tisztelni Istent?

Petrőczi Éva: Ez számomra kicsit furcsa kérdés, mert nekem az a négy ember sem volt példakép, akiket az egész magyar „irodalmi életben” a legjobban szerettem: Jékely Zoltán, Rab Zsuzsa, Kormos István, Lázár Ervin. De én őket sem tartottam példaképemnek, hanem idősebb barátaimnak, felnézni rájuk sem akartam és nem tudtam. Igaz, e „felnézősdi”, időleges hírességek uszályába sodródási készség (itt nem a felsorolt baráti írótársakra célzok!) híján sokszor kerültem hátrányos helyzetbe, estem el kisebb-nagyobb elismerésektől, de ezt most, majdnem 62 évesen egy csöppet sem bánom. Minden diákomnak azt mondom, hogy csak olyan akarjon lenni, amilyennek Isten megteremtette, mert így is egyszeri, így is megismételhetetlen.

BTK: Nem úgy értem én sem a példakép fogalmát, hogy pontosan olyan akarok lenni, mint ők, de mindegyikben látok valami olyan tulajdonságot, amit elérendő célként tűzök ki magam elé, amit követendőnek tartok. 

Petrőczi Éva: Inkább úgy fogalmaznék, hogy rokon életmintájú emberek, ezt így el tudom fogadni. Elsősorban felnevelő nagyszüleimre gondolok és felnevelő keresztapámra, aki egyben nagybátyám is volt, és most halt meg, 2012 nyarán. Ő egyszerre volt nagyszerű, mélyen hívő orvos és kiváló zenész, mert sebész volt és egyben kiváló lírai tenor, főleg egyházzenei műfajokban, oratóriumokban, misékben énekelt tenorszólót. De ugyanilyen életmintát adott számomra „csak” háziasszony, de hihetetlen tartású, akaraterejű, hideg teleken a pécsi búzapiac kofáinak meleg teát, levest szállító anyai nagyanyám, Margit is. 1956-ban „fájdalombogos ujjaival” az egész háznak kenyeret sütött, s számtalan betegségemből lassan már tíz utódot (hatodik unokám májusban születik meg) termő asszonyemberré ápolt. Most én is sütök, Rebi unokámnak és szüleinek.

Adventi utazás:

„...testvérszülöttem,vigyél magaddal,
fölénk a gyerekkori december
nagymama-sütötte
ánizscsillag-díszeit.”
röpítsd
f
ölénk a gyerekkori december
nagymama-sütötte
ánizscsillag-díszeit.”

Mit jelent neked és családodnak a karácsony?

Petrőczi Éva: Nem nagy ajándékokat jelent, hanem szeptembertől gyűjtött egyéni apróságokat, nem nehéz traktákat, hanem könnyű salátasorból álló ételeket, és jelent olyan jellegzetes, csak karácsonykor elkészített finomságokat, mint a mandulákkal megszórt vaníliás aprósütemény, rénszarvas- vagy pöttyös gomba-formában, sőt, első közös karácsonyunkra – egyetlen ajándékként – mézeskalács katicákat ügyeskedtem.

BTK: Mi lehet a karácsony üzenete ma? 

Petrőczi Éva: Hadd válaszoljak a számomra ifjú korom óta legfontosabb evangéliumi mondattal: „Született néktek ma a Megtartó.” Ma, amikor oly kevés dolgot tudunk megtartani, szeretetet, türelmet, megértést, ennek igazán komoly jelentősége van. Számomra ez – bár Panni unokánk első karácsonya – nem lesz könnyű ünnep, mert én most élem meg először, hogy már senki szemében nem vagyok gyerek, kiskori becenevemen senki nem szólít – hiszen ez lesz a Születés első ünnepe szeretett Keresztapám, Köri nélkül, akiről több verset, de blogomon egy kis képes élettörténetet is írtam. Érdekes módon halottaink megkönnyítik saját halandóságunk tudatát, úgy érezzük, várnak ránk „odaát”, a legcsekélyebb spiritiszta felhangok nélkül értve ezt. Mindig igyekeztem jó lenni az unokáimhoz, s amióta Köri meghalt, még nagyobb figyelemmel vagyok irántuk, mert belülről hallom az ő haláláig ezüstcsengésű hangját: „Mesélj a kicsikről!” Szívbéli öröm számomra, hogy március végén még megmutathattam neki az akkor szűk háromhetes Panni unokánk képeit.

Karácsonyi epilógus

„...újra és újra bánat lesz az osztogatásból. –
jól tudod ezt, de mégis,
már a gyúródeszkának
elsorolod, miből kinek mit adsz.

Petrőczi Éva: Ezt saját magamról írtam, még Aszódon, ifjú anyaként. De mindmáig körbe-körbeszaladom a Ráday utcát sütemény-kóstolókkal, karácsonyon innen és túl. A vers folytatása viszont szomorkás: 

„...küldözöd hangtalan, hideg égre
törékeny, forró tésztacsillagaidat.

Karácsonyi fohász Walesbe

„...hogy e hangtalan, szűkös télben
érezzem, eljött az Istengyermek,
s dalokat dajkál, fagymarta,
gyöngéd tenyerében.”

Petrőczi Éva: Ebben a fagymarta tenyérben egy nagyon távoli, gyerekkori emlékként benne van egy gyönyörű Oscar Wilde mese, Az önző óriás, akinek a kertjében játszanának a gyerekek, de ő mindig elkergeti őket, és a gyerekek félnek tőle. Végül csak egyetlen fa van már virágban, mert az összes többi elpusztult a gonoszsága miatt, és ezen az utolsó virágzó fán ott ül egy szép, szőke kisgyerek, odamegy hozzá az óriás, eredetileg azzal a szándékkal, hogy őt is lekergesse a fáról, de a kisgyerek kitárja a tenyerét és ő meglátja a gyermek sebeit. Ez egy nagyon finom Jézus-szimbólum. A megrendült óriás azután beengedi a gyermekeket kertjébe, s az egész kert virágba borul.

BTK: Karácsonyi verseid sorába tartozik a Kérub nem állja ajtaját is.

Petrőczi Éva: Ez egy karácsonyi istentiszteleten elhangzott ének és prédikáció nyomán született, s arra próbálom felhívni benne a gyanakvó világ figyelmét, hogy Jézus az egyetlen, akinek „kérub nem állja ajtaját”, aki nem emel falat önmaga és az emberek közé. 
A nagy, díszes karácsonyi csomagoknál sokkal tartósabbak ezek az „öröm-csomagocskák.” Legyen kedves Mindnyájunknak része ezekben 2012 karácsonyán.

  
  
 

B. Tóth Klári (Budapest, 1955) író, költő, festő-restaurátor

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.