VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
B. Tóth Klári: Nem emel falat önmaga és az emberek közé
Petrőczi Éva „versíróasszonnyal”, a Károli Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének vezetőjével, költő-irodalomtörténésszel beszélgettünk a dicsőítésről, karácsonyról, kortárs költészetről. B. Tóth Klára: Hogyan látod kortárs keresztyén költőként Isten dicsőítésének szolgálatát? Petrőczi Éva: Végtelenül egyszerűen és természetesen. Úgy írok istenes verset, ahogy levegőt veszek, ahogy járok-kelek, nem választom el ezt a mindennapi életemtől. Ez – remélem – nem azt jelenti, hogy triviális, amit írok, de nem erőltetek az olvasóra olyasfajta hamis emelkedettséget, ami elidegeníthetné, távol tarthatná a nem hívő olvasót. Én ezt annyira életem részeként adom elébük, hogy sokszor azok az olvasóim is elfogadják istenes verseimet, akik egyébként nem rendszeres hitgyakorlók. Még egy fontos pontja van ennek a számomra, hogy nagyon sokakat, a vallásos, magas képzettségű embereket az tartja távol a vallásosnak nevezett költészettől, hogy ezek az írások bizony gyakran csapnak át édeskésbe, negédességbe. Fájdalom, de létezik egyfajta igénytelen, színtelen, szuprakonfesszionális, felekezetek fölötti „cukormáz”. BTK: Ez a legnagyobb veszély, hogy az ilyesfajta „hívő slágerszöveg”taszít? Petrőczi Éva: Az egyházak verbális kultúrája, irodalma legyen magaskultúra, de ugyanakkor természetes is legyen, ezt nem győzöm hangsúlyozni, ne legyen benne semmi művi, ne legyen túlfényezett, túlszínezett, ne legyen olyan, mint egy rossz gyerekkönyv rossz illusztrációja. BTK: Ebből a szempontból a Biblia talán a legreálisabb könyv a világon. Isten embereinek bemutatja az az árnyoldalát, negatívumát is, nem szépít. Ott van pl. Dávid király története Betsabével. Petrőczi Éva: Ott is végtelen egyszerűek a szövegek, ha belegondolsz. Már sokszor és sok helyen elmondtam, hogy miért nem állhatom azt a szót, hogy „költő”. Mert maga a szó is nagyon mesterkélt az én fülemnek, inkább mondjuk azt, hogy az én versíróasszonyi meggyőződésem, hogy egy bizonyos ételt nem tukmálunk egy rossz étvágyú gyerekre, mert attól nem lesz jobb étvágyú, ezt most játékosan mondom, nem gúnyolódva. A hitbeli tartalmú költészettel való „táplálást” nagyon fokozatosan kell elkezdeni, ez nagyon finom és gyöngéd munka és szolgálat, mint egy csecsemő átszoktatása a vegyes étrendre. BTK: Tarján Tamás és Reményi József Tamás egy paródiakötetben épp ezt a nem szeretett „költő”szót tagadják a nevedben: „...De mert költő nem vagyok, Érti a magyar ember a zsoltárszövegeket? Hogyan vihető át ez a szellemiség a mai költészetbe? Petrőczi Éva: Zsoltár-változatokat – hála Istennek – a mai költők is írnak még. Ha olyan költő tollából jön, aki istenáldotta tehetség, akkor ez nagyon fontos műfaj lehet, hiszen a zsoltár olyan szöveg, mint egy repülőgép-anyahajó, a fedélzetére veszi minden korok örömét, bánatát, könyörgését, imáját, csak módosított stílusban, de maga a zsoltár, a hordozó szöveg megmarad, érvényes marad. BTK: A kortárs magyar költők közül többek között Miklya Zsoltnak is van jó néhány nagyon egyéni hangú, zsoltárra hangolt verse, ahol a veretes bibliai textus beleszövésével nagyon is mai hangon szól jelenkori problémákról és ezzel mintegy aktualizálja, beemeli a mai szövegkörnyezetbe a zsoltárokat. Petrőczi Éva: Említsük meg Zsolt mellett Jékely Zoltánt, Nemes Nagy Ágnest, Kányádi Sándort, Veres Miklóst mint olyan pályatársakat, akik szintén gyönyörű zsoltárparafrázisokat írtak. BTK: Hogyan egyezteted össze a keresztyén szóhasználatot a mai köznapi nyelvvel? Petrőczi Éva: Ha használok is egy-egy kevésbé szakrális szót, akkor finoman körülírom, megmagyarázom azt, nem külön lábjegyzetként, hanem a vers szövegében. A kulturális-történelmi elemek teljes elhagyása igénytelenné teszi a vallásos verset. BTK:Hogy fogadják nem keresztyén körökben istenes verseidet? Tapasztaltál-e ellenállást? Petrőczi Éva: A legnagyobb örömmel mondom, hogy nem. Keresztény, azaz katolikus körökben is sok olvasóm van, több antológiájukban, olykor a Katolikus Rádióban is szerepelek. De a nem-hívők között is sok olvasóm van. Bakonyi István tollából az Ünnepi Könyvhétre fog megjelenni költői éveimről egy kismonográfia, kérésemre a főcíme az lesz: Hogy elfogadjanak. Ez egy régi versemből kiemelt idézet, harmincévesen írtam, de mindmáig nagyon jellemző rám, én soha nem „nagyságra”, nem „hírességre” áhítoztam, mert ezek ideig való dolgok, hanem arra, hogy költőként, tanárként, kutatóként és a köznapokban is minél több ember elfogadja, amit adni tudok. BTK: Mi a véleményed a prédikációról: az emelkedett stílusú vagy a köznapi beszédmód visz közelebb Istenhez? Petrőczi Éva: Erre azt tudom mondani, hogy minden írás- és beszédműben – mert az is egyfajta alkotás – meg kell találni köznapiság és emelkedettség egészséges egyensúlyát. Ebben a tekintetben nagyon sokat tanultam fő kutatási területem hőseitől, a puritán prédikátoroktól, akiknek nyomtatásban ránk maradt prédikációit éppen ez az egyensúly, ez a kettősség teszi ma is elevenné, élvezhetővé. BTK: Mit tartasz a legfontosabb szempontnak a pedagógiában? Petrőczi Éva: A pedagógiában gyakorolt hitvallásom az, amit egyetlen szóval úgy lehetne megfogalmazni: konfraternitás. A diák nem lehet alárendeltje, kiszolgáltatottja a tanárnak, soha nem lehet megalázottja, kigúnyoltja, packázásainak tárgya, kudarcainak levezetője, hanem TÁRSA a méltó dolgok tanulásában. A német Melanchton és az angol-holland Amesius (William Ames) modelljét követve én is tan-szülő igyekeztem lenni a Károli Gáspár Református Egyetemen töltött tizennyolc esztendőmben. Más szóval: sokszor inkább „tan-anyja” voltam és vagyok a diákoknak, mint „rettegett”, mint „tekintélyes” tanára. BTK: Aki nem tiszteli a szüleit, tanárait, akinek nincsen ideálja, nincsenek követendő példák az életében, képes-e tisztelni Istent? Petrőczi Éva: Ez számomra kicsit furcsa kérdés, mert nekem az a négy ember sem volt példakép, akiket az egész magyar „irodalmi életben” a legjobban szerettem: Jékely Zoltán, Rab Zsuzsa, Kormos István, Lázár Ervin. De én őket sem tartottam példaképemnek, hanem idősebb barátaimnak, felnézni rájuk sem akartam és nem tudtam. Igaz, e „felnézősdi”, időleges hírességek uszályába sodródási készség (itt nem a felsorolt baráti írótársakra célzok!) híján sokszor kerültem hátrányos helyzetbe, estem el kisebb-nagyobb elismerésektől, de ezt most, majdnem 62 évesen egy csöppet sem bánom. Minden diákomnak azt mondom, hogy csak olyan akarjon lenni, amilyennek Isten megteremtette, mert így is egyszeri, így is megismételhetetlen. BTK: Nem úgy értem én sem a példakép fogalmát, hogy pontosan olyan akarok lenni, mint ők, de mindegyikben látok valami olyan tulajdonságot, amit elérendő célként tűzök ki magam elé, amit követendőnek tartok. Petrőczi Éva: Inkább úgy fogalmaznék, hogy rokon életmintájú emberek, ezt így el tudom fogadni. Elsősorban felnevelő nagyszüleimre gondolok és felnevelő keresztapámra, aki egyben nagybátyám is volt, és most halt meg, 2012 nyarán. Ő egyszerre volt nagyszerű, mélyen hívő orvos és kiváló zenész, mert sebész volt és egyben kiváló lírai tenor, főleg egyházzenei műfajokban, oratóriumokban, misékben énekelt tenorszólót. De ugyanilyen életmintát adott számomra „csak” háziasszony, de hihetetlen tartású, akaraterejű, hideg teleken a pécsi búzapiac kofáinak meleg teát, levest szállító anyai nagyanyám, Margit is. 1956-ban „fájdalombogos ujjaival” az egész háznak kenyeret sütött, s számtalan betegségemből lassan már tíz utódot (hatodik unokám májusban születik meg) termő asszonyemberré ápolt. Most én is sütök, Rebi unokámnak és szüleinek. Adventi utazás: „...testvérszülöttem,vigyél magaddal, Mit jelent neked és családodnak a karácsony? Petrőczi Éva: Nem nagy ajándékokat jelent, hanem szeptembertől gyűjtött egyéni apróságokat, nem nehéz traktákat, hanem könnyű salátasorból álló ételeket, és jelent olyan jellegzetes, csak karácsonykor elkészített finomságokat, mint a mandulákkal megszórt vaníliás aprósütemény, rénszarvas- vagy pöttyös gomba-formában, sőt, első közös karácsonyunkra – egyetlen ajándékként – mézeskalács katicákat ügyeskedtem. BTK: Mi lehet a karácsony üzenete ma? Petrőczi Éva: Hadd válaszoljak a számomra ifjú korom óta legfontosabb evangéliumi mondattal: „Született néktek ma a Megtartó.” Ma, amikor oly kevés dolgot tudunk megtartani, szeretetet, türelmet, megértést, ennek igazán komoly jelentősége van. Számomra ez – bár Panni unokánk első karácsonya – nem lesz könnyű ünnep, mert én most élem meg először, hogy már senki szemében nem vagyok gyerek, kiskori becenevemen senki nem szólít – hiszen ez lesz a Születés első ünnepe szeretett Keresztapám, Köri nélkül, akiről több verset, de blogomon egy kis képes élettörténetet is írtam. Érdekes módon halottaink megkönnyítik saját halandóságunk tudatát, úgy érezzük, várnak ránk „odaát”, a legcsekélyebb spiritiszta felhangok nélkül értve ezt. Mindig igyekeztem jó lenni az unokáimhoz, s amióta Köri meghalt, még nagyobb figyelemmel vagyok irántuk, mert belülről hallom az ő haláláig ezüstcsengésű hangját: „Mesélj a kicsikről!” Szívbéli öröm számomra, hogy március végén még megmutathattam neki az akkor szűk háromhetes Panni unokánk képeit. Karácsonyi epilógus „...újra és újra bánat lesz az osztogatásból. – Petrőczi Éva: Ezt saját magamról írtam, még Aszódon, ifjú anyaként. De mindmáig körbe-körbeszaladom a Ráday utcát sütemény-kóstolókkal, karácsonyon innen és túl. A vers folytatása viszont szomorkás: „...küldözöd hangtalan, hideg égre Karácsonyi fohász Walesbe „...hogy e hangtalan, szűkös télben Petrőczi Éva: Ebben a fagymarta tenyérben egy nagyon távoli, gyerekkori emlékként benne van egy gyönyörű Oscar Wilde mese, Az önző óriás, akinek a kertjében játszanának a gyerekek, de ő mindig elkergeti őket, és a gyerekek félnek tőle. Végül csak egyetlen fa van már virágban, mert az összes többi elpusztult a gonoszsága miatt, és ezen az utolsó virágzó fán ott ül egy szép, szőke kisgyerek, odamegy hozzá az óriás, eredetileg azzal a szándékkal, hogy őt is lekergesse a fáról, de a kisgyerek kitárja a tenyerét és ő meglátja a gyermek sebeit. Ez egy nagyon finom Jézus-szimbólum. A megrendült óriás azután beengedi a gyermekeket kertjébe, s az egész kert virágba borul. BTK: Karácsonyi verseid sorába tartozik a Kérub nem állja ajtaját is. Petrőczi Éva: Ez egy karácsonyi istentiszteleten elhangzott ének és prédikáció nyomán született, s arra próbálom felhívni benne a gyanakvó világ figyelmét, hogy Jézus az egyetlen, akinek „kérub nem állja ajtaját”, aki nem emel falat önmaga és az emberek közé.
Megjelent: 2014-08-03 19:26:00
|
