VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: A szöveg segédigéi – Alcím a szerkesztőségben1
A szöveg segédigéi Alcím a szerkesztőségben1 „Nem használom a nyelvet.” Írja Esterházy A szív segédigéi regényében. Tényleg nem használta, csinálta. Újraírta. „A mű sohasem természetszerűleg adott valami, hanem igény és adomány.” Igen. Nem nő sehol magától a szöveg, mint a parlagfű vagy a pitypang. A gondolkodás erőfeszítést igényel. Ha csak úgy eszünkbe jut valami, az nem véletlen. Valaki elvégezteti az agyunkkal, amit a mi érdekünkben akar, hogy meglegyen. A verset nem lehet leszakítani, kitépni a földből. Várni kell rá és elképzelni. Majd leírni. S ez munka, akárhogy is. Persze vannak esetlegességek. Azok sem véletlenül adódnak. De az sem teljesen igaz, hogy minden előre kiszámított, megtervezett. A predesztináció nagy vonalakban működik, ahogy a Biblia írja. A szentencia nem rögtön végeztetik el. (Prédikátor 8. 11) Minden ember életén van egyfajta áldás-szint a szülei tettei miatt. Ez az indulótőke. De nagyrészt a saját cselekedeteinek gyümölcse teremt jó vagy rossz atmoszférát az otthonokban. A bálványimádás, a káromkodás, a sátán imádása, a lopás, az erőszak és az okkultizmus átok alá viszi a családfőket és az anyákat, ha nem hagyják abba. A tízparancsolat még ma is érvényes. A posztmodern és liberális társadalom óriási tévedése, ha figyelmen kívül hagyja az Igét. A moráltól nem váltott meg a kegyelem. A megengedő akaratba nem fér bele a bűn. Nem használ az embernek, ha megenged magának néha egy-egy kihágást, mert bizonyos idő múlva a következmények jönnek szembe. Egy vallásos újságíró szerint a mosógép gyakori leállása is lehet a fürdőszobában kihirdetett káromlások miatt. Nagy dolgokban is lehet ebben logika. A házasságtörő férfi gyakran megbukik az üzleti szférában. Na! Másik énem szerint ne legyen erre példa, maradjon mindenki jó szerencsés még bűnösen is, de az a gyakorlat, hogy nagyon sok eset a szellemvilág mozgásba lendülését eredményezi. A kegyelem azt jelenti, hogy szabadok vagyunk a döntésre. S én szeretnék minden esetben jól dönteni, de szabad akaratból. Ne legyen kötelező jól döntenem. Ne adják parancsba, hogy higgyek. S honnan lesz erőm, energiám a legoptimálisabb döntésekhez? Kizárólag Jézus Krisztus befogadása által. Azt mondja az Ige, nincs más bölcsesség. Az Agapé az odaadás szeretete. Az önmagunk feláldozásának képessége, amit mi képtelenek vagyunk megtenni megtéretlen szívvel. Ezt Jézus tette meg helyettünk. Ezért jelenti ki a Logosz: Isten felülmúlhatatlan bölcsessége: maga Jézus. Belőle jön ki minden jótékony hatás, áldás. Belőle jött ki a vér, ami minden öröklött rosszaságot képes lemosni rólunk, hogy a szentenciák közül csak a jók működjenek az életünkön. A genetikai vérvonalunkat megszüntette a metanoia. Átkötött Isten bennünket Jézus vérvonalára. Az igazi nyelv Isten Beszédéből bújt elő. Amit nem használunk mi sem, hanem élünk vele. Élünk belőle. Benne élünk, mozgunk és vagyunk. (Apostolok cselekedetei 17. 28.) Butaság azt hinni, hogy a digitális korból kivonult az Úr. A kvantumfizikát, a nanotechnikát, a sejtbiológiát Isten teljes uralma alatt tartja. Nem közömbös Isten a kibernetika hadiipari felhasználása okán sem. Dehogy. Csak vár. Minden intézkedésének kirendelt ideje van a próféciák szerint. „Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen.” (IV. Mózes 14. 18.) De irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják. (II. Mózes 20. 6.) Ez a reménység az igazi vakcina. Az Ige nyelve. 1 Konzervatív Istenünk van, Aki kegyelmes
Megjelent: 2020-08-11 20:00:00
|