Videó

Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horváth János: Isten az univerzumban

 

 

 

 

Isten az univerzumban



 

Mindig megcsodáltam az univerzumot, mire képes. Nem hihetetlen számomra, hogy léteznek megmagyarázhatatlan, az ember által képtelenségnek tartott jelenségek. A tudás sem abszolút, mindig attól függ, hogy egy jelenség megértéséhez elegendő-e, vagy sem. Az ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága a kíváncsiság, amivel az ismeretlen, még nem tapasztalt jelenségeket megközelíti. Ha úgy gondolja, behelyezte a megfelelő skatulyába a dolgokat, valamiféle rendbe illesztette, akkor megnyugszik, és beépíti abba tudásba, amit idáig őseitől megszerzett, megtapasztalt. A világmindenség bonyolult, de vannak összefüggések, amelyek könnyen felismerhetők az érdeklődők számára, és vannak kérdések, amelyekre nem találunk megnyugtató választ. Az isten, a minden felett álló teremtő az ember frusztrációjának az eredménye. Egy olyan menekülő útvonal, amelyet maga alkotott, hogy támaszt találjon, hogy enyhítse félelmeit. A tudomány egyre több, és több felfedezést tesz, sokmindent értünk, vagy hisszük, hogy megértettünk. De az univerzum felfedezése azzal a kettősséggel jár, hogy egyszerre érezheti magát a gondolkodó ember a tudás birtokosának, amellyel rejtélyeket fejt meg, és jelentéktelennek. Nem tudja áttörni a falat a tudomány, és az ezotéria között. Az ember számára a világegyetem túlságosan bonyolult. Tisztában van vele, hogy egész lényével része ennek a hatalmas komplexumnak, hogy minden összefügg mindennel, és hogy a súlypontok, a meghatározások lényegi összefüggések is állandóan változnak az időben. De itt külön kell választanunk az embert, mint a világegyetem egyik alkotórészét, és az egyént, aki saját szűklátókörűségén keresztül szemléli a világot, és benne az ő szerepét.

 

Miért ne lenne lehetséges a reinkarnáció? Ha minden történés valószínűségi változók halmaza, akkor nem nehéz korábbi korok tapasztalatával belátni, hogy az újjászületés valószínűsége, bármilyen kicsi is (tíz a mínusz kilencvenediken), mégsem nulla. Annak pedig, hogy több milliárd ilyen esemény is megtörténjen még kisebb az esélye. De felépíthetünk egy rendszert, amelybe az újjászületés központi szerepet kap. Minden tapasztalatunkat beleilleszthetjük ebbe a rendszerbe, és nem törődünk azzal, mások tapasztalata mire megy ezzel a jelenséggel. Gondolati síkon persze, bizonyítható a tudomány legtöbb területén tett felfedezés, de nem mindennek lesz jelentősége a hétköznapi ember számára, legalábbis, közvetlenül nem. De azzal, hogy eljutottunk a Holdra, vagy a Mars felé vezető út meghatározásával, képesek vagyunk el is jutni az égitestre, és méréseket is végzünk, bizonyítjuk a tudomány komplexitását, gyakorlati célját. Minden felfedezésnek, minden tudásnak az atommag szerkezetének a megismerésétől, a multiuniverzumok létezésének feltételezéséig mindenre szükség van, hogy egy egyszerű utazást a világegyetem egy csöppnyi szegmensében lebonyolítsunk. De a reinkarnációban hinnünk kell. A hit lényege, hogy nem kérdőjelezzük meg bizonyítjuk, mert szükségtelen.


Az ember nem csak biokémiai folyamatok összessége, bár, megközelíthetjük így is a létezés lényegét. Feltárhatjuk a sejtek működését, hogyan képesek összhangban együttműködni, hogy képesek végrehajtani egy kémiai programot, hogyan képeznek szöveteket, és honnan tudják ezek a szövetek, hogyan kell összeállniuk működő szervekké, szervezetté? Nem tudják. Nincs tudatuk. Végrehajtják a programot. Csak az emberi agy képes olyan absztrakciókra, hogy megfejtsen egy működési sémát, és közben tudatában van annak, hogy ezzel mindig újabb, és újabb kérdések merülnek fel. Az ember azonban nem csak fiziológiai lény, nem csak egy tökéletes, precízen működő biológiai objektum. Lelke van, mondjuk, és hisszük, hogy az a testünkön kívül is létező valami. De a lélek több annál. Része az egyednek, de absztrakció is egyben. Amikor egy organizmusra hatással van a környezete, amelyben élőlényként meghatározott tevékenységet folytat, anyagcseréje van, és képes önmagát reprodukálni, akkor azzal még nem határoztuk meg, hogy leírjuk ezeket a tevékenységeket. Tudatosságot látunk a természetben, és célszerűséget. Pedig ezek mind emberi fogalmak, meggyőződésem, hogy a természetben nincsenek megfontolások, vagy tudatos tevékenységek. Az anomáliákra adott reakciók azok, amelyek meghatározzák a további reakciókat is. Mintha emlékezet lenne, hogy hasonló esetben, már volt egy reakció, ami sikeresen elhárította a rendszerellenes működést veszélyeztető hibát. Természetesen, ismét csak emberi fogalmakat használva lehet csak leírni a jelenségeket, mert ezek a definíciók és megfigyeléseken alapuló tapasztalatok írják le legérthetőbben, hogy miért fordul a növények virágzata a fény felé, és határozzák meg a táplálékláncban kialakult hierarchiát. Ezek a megfigyelések vezetnek rá arra, hogy törvényszerűségeket határozzunk meg a világegyetem működésével kapcsolatban. Ha a tudás az agyunk absztrakciós képességét dicséri, akkor a világhoz való viszonyunkat a léleknek köszönhetjük. A lélek tehát, élethez kötött, és az alacsonyabb rendű életformákat is jellemzi. A test életfunkcióinak megszűnésével megszűnik a viszony, nem tölti be a funkcióját többé. A lélek nem anyagi, de az abból eredő absztrakció, amely nagyon is része az életnek.

 

 

  
  
 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.