Videó

Exkluzív tárlatvezetés Gordon Eszter fotográfussal Keleti Éva életműkiállításán




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: Jézus és Hegel, A történetteológia visszatér

 

 

 

 



Jézus és Hegel

A történetteológia visszatér



 

„Nemzet metafizika nélkül, olyan, mint templom oltár nélkül.” Georg Wilhelm Friedrich Hegel kitűnő megállapítása azon kijelentések közé tartozik, amelyekkel a keresztények is egyetértenek. A megismerés minden formájában az abszolútum szerez önmagáról ismeretet.”Ez is stimmel, hiszen Isten szelleme, azaz maga a Mennyei Atya találta ki a látható világot ilyen formában, amilyenben jelenleg megismerhető. Ő szerez ismeretet minden egyes történéssel és szabadalommal, mert Ő Benne lakozik a teljesség. S amikor az ember nyilvánosságra hoz valami egészen újnak tűnő, fantasztikus állítást, Isten csak annyit mond: „Na, végre! Észrevették.”És kipipálja az átadandó információk között.

Tőle származik a Szellem, Aki önálló személy, de nem független az Örökkévalótól. De külön entitás, Aki teljesen az Atya fejével és a Fiú, Jézus Krisztus szellemiségével gondolkodik, cselekszik. Ezért minden tudományos felfedezés először Isten elméjében fogan meg. S a Szellem helyezi bele az emberbe a tanítást, az invenciót, a szándékot.

A Szent Lélek öröktől fogva tudta, hogyan lesz bevezetve a világba a kvantumfizika vagy az okos telefon. Mindent a megfelelő időben „megengedett”, hogy napvilágra kerüljön. A lét logikája, a lényeg logikája és a fogalom logikája: Jézus Krisztus, a Fiú. Belőle lehet megérteni a fizikát, az orvostudományt és az informatikát is. Az, hogy az életét adta a bűnös emberekért, és nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, megalázta magát, egészen a keresztfán elszenvedett kínzásokig és vállalta a halált, hogy aki hittel elfogadja az áldozatát, az bekerüljön az Atya Országába, az annyira páratlan és perdöntő fordulatot hozott a szellemvilágban, hogy megváltozott gyökerestől minden vonatkozás, összefüggés a fizikai színtéren is.

Már A szellem fenomenológiája előszavában ott van a Messiás gondolata.

„A bimbó eltűnik a virág kifakadásakor, s azt lehetne mondani, hogy a bimbót megcáfolja a virág; épp így a gyümölcs a növény nem igazi létezésének nyilvánítja a virágot, s ennek helyébe lép mint igazsága. Ezek a formák nemcsak különböznek egymástól, hanem ki is szorítják egymást, mint egymással összeférhetetlenek. Szüntelenül tevékeny természetük azonban egyúttal a szerves egység mozzanataivá teszi őket, amelyben nemcsak nem ellenkeznek egymással, hanem az egyik éppoly szükségszerű, mint a másik; és csak ez az azonos szükségszerűség alkotja az egésznek az életét.”

Minden általa lett. Nélküle semmi nem lett, ami lett. Idézhetjük erre válaszul, a János evangéliumának elejét. S ez a Logosz, a megtestesült Ige. Ő a gyümölcs. Jézus Krisztus. Az ember megteremtésének az igazi értelme, Aki helyreállította a bűnbeesés utáni korszakok káoszát. Önmagát adta oda, mint testet és szót. Akiben egybeolvadt létezés és rekonstrukció. Nyelv és szubsztancia. Esztétikum és praxis. Cselekedet és filozófia. Engesztelés és morál.

Hegel esetében a szellemfilozófia tárgya a természet szférájából önmagához visszatért világszellem. Legismertebb kijelentése: „Az igazat ne csak szubsztanciaként, hanem mint szubjektumként is fogjuk fel.” Ez a hegeli ismeretelmélet kulcsa, amivel német idealista elődeihez (Kant, Fichte és Schelling) hasonlóan a szubjektum megismerési folyamatban játszott szerepét szeretné tisztázni.

Hegel filozófiájának gyökere: a fejlődés gondolata, a történetiség elve, a dialektika törvényeinek kidolgozása (a meghatározások egymás tartalmából való kibontakozása, az ellentétek harca). A természeti és történeti változásokat az antropomorfnak tekintett abszolút eszme önmozgásával indokolja. Szerinte a világtörténelem fejlődésének végső soron egyetlen meghatározója van: a világszellem önmegismerési folyamata.

 

Csak egy lépés hiányzott Hegel logikusan felépített világában, hogy felismerje, ráció által Isten, mint szellemi létező (egy másik dimenzió) nem ismerhető meg, ész által elgondolhatatlan. Csak a benső legmélyén rejlő érzék, a szív értelme, tudja megragadni. S ez a nusz. Tehát, több mint lélek, több mint értelem, nagyobb kiterjedés, mint a képzelet. S ezt a szegmenset az emberben a hit, a reménylett dolgok valósága tudja életre kelteni tetszhalott állapotából. Jézus Krisztus érintése, a Mennyei Atya vonzása kell hozzá. Több helyen említi a Biblia, hogy Jézus Isten testet öltött bölcsessége. Bölcsebb, mint Salamon. Mert az Örökkévaló odaajándékozta a Fiúnak a legfőbb gonosz feletti uralmat is. Jézus az önkéntes áldozatával olyat tett, amire senki ember fia nem képes. Átvállalta a büntetést, a börtönt, a kivégzést, hogy a bűnös ember helyett Ő élje át a legszörnyűbbet, az Isten- Atya elutasítását. Mert amikor rákerültek Jézusra a vétkek a kereszten, a mieink, nem a sajátjai, akkor bűnné lett. S abban a pillanatban a Mindenható a szemeit levette Róla. Ebbe halt bele Jézus.

De mivel nem a saját bűnei miatt szenvedett, a Menny ártatlannak ítélte és bekerült emberré vált szellemtestben az Atya jelenlétébe, hogy örökké közbenjárjon értünk a legmagasabb helyen. Ezt a grandiózus, kolosszális tettét azóta is dicsőítik az égben a szeráfok és a kerubok.

S ez az Agapé, amelynek a súlya minden korábbi szeretetnél erősebben sugározta az élet szellemét, minden Benne hívőt meg tud menteni. Hegel tudta ezt, csak elment mellette. (Hajszál választotta el attól, hogy felismerje, a Szent Szellem (Károli Gáspár fordításában Szent Lélek) az a mindent átfogó hatalom, erő, amely működteti a világot. S ezt a Szellemet osztotta meg a tanítványokkal Jézus. Azért Ő, mert a véráldozat miatt megkapta a Szellem kitöltetésének a jogát. A vér volt az ára a Szellemnek. Megtörtént.

Ahogy Karl Löwith írta a Világtörténelem és üdvtörténet című opusában, az ész és a hit között folyik a harc. S Hegel tévedett, amikor a haladást és a fejlődést a népek szellemének tulajdonította. Hiszen a história fényesen bizonyította, permanens megtorpanások, visszacsúszások sorozata a történelem. Kudarc és frusztráció morálisan. A Holokauszt erre a bizonyíték.

A technikai és az orvostudományi fejlődés iszonyatos gyorsulása nem jelenti a lélek gazdagodását, inkább elszegényedést tapasztalunk. Jézus azonban nem egy műtárgy, amit egy vitrin mögött kell tartani és várni, hogy hús-vérré változik és kifizeti a számláinkat. hanem Élő Szellemként azokban lakik, akik hisznek Benne.

A történelem értelme tehát Isten Fia, Aki élővé tudja enni a halottakat. Az Ő elutasítása vezetett háborúhoz, természeti katasztrófákhoz. De az Atya azokat akarja megmenteni, akik a Fiát megbecsülik. Hegel tudta ezt. Csak nem hitte el. Ebben különbözik Kierkegaard –tól, Pascal- tól, akik filozófusként is befogadták a testükbe-lelkükbe Jézust. Aszerint éltek, amit az evangélium írt.

Tehát nem Napóleon váltotta meg a világot, hanem Jézus Krisztus. Kedves Hegel! Még a legjobb diplomaták se tudnak másokért meghalni, sem a legjobb stratégiát kitaláló hadvezérek. Ők is rászorultak Isten kegyelmére, csak nem ismerték fel. Ezért buktak meg mind. Jézus elismerte, hogy Isten nélkül nem képes túlélni, feltámadni. Minden lét-pillanata Isten-imádás volt. Engedelmesség, alázat. Ez lett a legbölcsebb attitűd, ami csak létezhet a világban. (Folyt. Köv.)

 



  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.