Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: A prezentifikáció és a szamovár – Lengyel Balázs és az Újhold emlékére

 

 

 

 

A prezentifikáció és a szamovár

 

Lengyel Balázs és az Újhold emlékére

 

Az alábbiakban elmagyarázom, hogyan találkozik a szamovár és a prezentifikáció a boncasztalon? Miről van szó?

Husserl szerint a prezentifikáció fenomenológiája egyetlen jelenségen keresztül mutatja be összes jelentős művét. Husserl már a korai feljegyzéseiben is ragaszkodik ahhoz, hogy többféle megjelenítés létezik. Nemcsak azt jeleníthetjük meg – állítja –, ami egyszer már jelen volt.

Vagyis elképzelhető egy olyan megjelenítés is, ami nem újra-megjelenítés, nem re-prezentáció, nem visszaemlékezés. Valami olyannak a megjelenése, ami tulajdonképpen sohasem volt jelen. Ezt a nem a jelenen alapuló megjelenítést nevezi Husserl Vergegenwärtigungnak. Ricoeur pedig ezt fogja prezentifikációként fordítani Husserl Eszmék című művének francia kiadásában 1950-ben.

Ha megnézzük Husserl szövegeit, a prezentifikáció fogalmával több helyen is találkozhatunk: feltűnik az idő, az interszubjektivitás, a fantázia és a kép leírása kapcsán is. Sőt a nyelv és a jelentés elemzése során is. Nem érthető nélküle sem az idő intencionalitása (a retenció és a protenció), sem a másik radikális különbsége (az apprezentáció), sem a fantázia és a képtudat nem leképezésen alapuló leírása (a fiktum). De a prezentifikáció nemcsak több eltérő fenomén interpretációja során alkalmazott közös fogalom Husserl szövegeiben, de egyben megteremti ezeknek a jelenségeknek az együttes olvasási lehetőségét is. A Vergegenwärtigung az idő, az interszubjektivitás, a fantázia, a kép és a nyelv közös fenomenalizációjáról tanúskodik!

Ahogy Tandori Dezső írja: „Hová is tartunk; kell-e mondanom. Egy zökkenő már volt: egy átkelési Helyen; ilyen: két versszak közt a résnyi Fehér folyó — máris mutathatom.” (A Klee-Milne vázlatkönyvbe)

Egyfelől láttuk, hogy a tárgy a maga egységes egész mivoltában soha nem adott az észleletben a tudat számára szinte semmit, vagyis a tárgy tudati egységét maga a tudat kell, hogy megteremtse. A drágalátos befogadó bácsi, a tiszta Félsz.

Vizsgáljuk meg egy dallam észlelését: az észlelés minden pillanatában egy-egy felcsendülő hang van adva, ami sem az észlelés pillanata előtt, sem pedig azután nem létezik, vagyis, ami a dallamból „van”, az a pillanatonként felcsendülő egyes hangok. S mégis: nem egyes hangokat, hanem a dallamot halljuk. Csak akkor jöhet létre a hangokból dallam, ha a helyét az újabb hangnak átadó hang is megőrződik a tudatban; bár a valóságban elenyészik, a tudatban még megmarad. Tehát az elenyésző hangot egy újabb váltja fel, majd az is elenyészik, amíg újabb hangok csendülnek fel, ¹

A reggeli tea íze volt a számban. Gránátalma párája a szamovárban. S amikor kinyitjuk az esernyőt, kilépve a hanglemezboltból, tapasztaljuk, hogy ugyan még a fejünkben motoszkál a dal, amit az üzletben hallgattunk, Debussy, az esőcseppek a szemünkbe csapódnak. A szamovár képe megjelenik a retinánkon. Ahogy nyílik az ernyő pávatolla, már szól a harang gongja. Egy mennydörgés mondja rá az áment. S addig a tiszta ész a pillanatba egy kottafejet átment.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-04-19 15:31:41

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.