Kántor Zsolt esszéi (Hasonlatok kertje, Világlélek, korszellem – Voltaire ideje)
Hasonlatok kertje
Amikor a szubsztancia felfénylik, (kel a Nap), a valóság létrehoz egy új entitást, és nem engedi, hogy a dolog a semmibe hulljon alá. Mi mindannyian a tulajdonságaink alatt állunk. Érzünk és tervezünk. Mindaddig láthatatlan számunkra az „önmagában alapozódó lét”. (Aquinói Tamás kifejezése.) Amíg fel nem fedezzük a saját feladatunkat az időben. Ezért visszaalszunk megint egy kicsit. És álmunkban megjelenik az elsőszülött angyal. Mint az üdvösség szelleme. És átadja a szabadulást. Onnantól minden reggelünk édenné válik. A felkelés, akár a karikacsapás. Az étkezések, akár egy briliáns gondolatmenet. Az esték, mint a tökéletes gyümölcsök. És akkor túl ideálisnak találjuk a kalácsot. És ropogós kenyérhajat viszünk magunkkal az útra. Rádöbbenve a gyakorlati ész alkalmazkodóképességére, megértjük, hogy háztartást vezetünk mi is.
Világlélek, korszellem
Voltaire ideje
Minden fölény nélkül érzékeltetni, hogy létezik. Végigszánkázni a leélt éveken. Túléltem az ó-emberem. Nem az én érdemem. Megkaptam a különleges talentumot. Hogy örülni tudok. És a szellem nem hagy múlni. Megtiltja a létnek a lényeget lehúzni. És csoda, hogy ez a hit napról-napra küld egy Hangot. Jobb a kis öröm, mint a nagy rossz. Mert a lelkemben lakik az itthoni táj. A Balaton, Alföld, Csokonai Vitéz Mihály. S meghalt a törvény, a tudás, bár a tradíció piktogramot hímez. Beleég a múlt a szívbe. Tolják az időt a rímek. A kvantumfizika egy új utat talált. Mégis úgy tűnik, nincs haladás.
Megjelent: 2019-02-12 17:00:46
 |
|
Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
