Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Éden és rítus

 

 

Éden és rítus

A sötétség sóssága

 

    Nemcsak az idő, az időtlenség is gyorsan telik. Múlik. Ha jobban meggondoljuk, ennek az oka is a Beszéd, ami/Aki a kezdettelen nihilből választotta le a maga számára az időt, a fényt és a látványt.

    Mintha egy kis szigetet csinált volna magának az örökkévalóság óceánjában. Jól érezte magát rögtön, mihelyst megalkotta a világosságot és az időt. Mindezt azért cselekedte meg a Hang (Leánykori nevén Beszéd), hogy láthatóvá váljon a világ, ami addig rejtve volt, a lehetséges dolgok raktárában. Ez a raktár a Hang tulajdona volt. Mindenféle ajándék, öröm és áldás volt ott elhelyezve, ami csak létezett. (Előzékenység, tapintat, gyöngédség, stb.)

    De a Hang tehát egyedül érezte magát a nagy mindenségben, aminek az ura volt. Dolgokat akart teremteni a szájával és a kezével. Kimondta a kimondhatatlant, hogy az is végre megjelenjen a szem számára. Mert amit a Hang artikulált, az bizony, be lett szólítva a létezés szobájába. Ahogy megnevezte a dolgokat a Hang, azok szépen előálltak. A Hang trónszéke előtt ott sorakozott a hatalom, az erő és az egészség. No, meg a Boldogság nevű úriember is.  Kibújtak a láthatatlanság burkából és testet öltöttek, lett súlyuk, formájuk, arcuk. És miután előálltak, a Hang rájuk lehelt. S ez által az életre hívott dolgok is képesek lettek a megmaradásra. Kontúrjaikat mindvégig őrizték.

    A Hang szigetén tehát létrejött a világ. Elkezdtek nyüzsögni, tenyészni a lények és a fogalmak. A tárgyak és a folyamatok. A Hang egeket rajzolt a sziget fölé. Tengert kreált. Növényeket, állatokat telepített a boldog földre. S ebbe a szerteágazó és minden pillanatban újjászületni kész kultúrába ültette bele az ember nevű, morális lényt. Mint egy húsból-vérből és iszapból (lélegzetből) alkotott szobrot, aki rögtön a megteremtése után, elkezdte a maga hasznára átalakítani a Hang világát. Kerítéseket épített, hogy utódaitól eltávolodjon. Hogy tartalékot képezzen eldugott spájzaiban az élelemből. S kialakult az önzés. A magánérdek. A félelem.

    S a Hang által megalkotott ember le akarta nyomni a Hang torkán a csendet. Mert zavarta a szigeten folyamatosan hallható zúgás, zümmögés és zene. Zavarta önnön lételeme. A rezonancia. Ami minden sejtet, atomot fenntartott. Aminek köszönhetően megszületik a testekben az értelem és a fény.  

    Egy darabig tűrt a Hang, de ahogy egy eltelt egy világkorszaknyi idő, megelégelte a csend diktatúráját, az ember felfuvalkodottságát és beengedte a szigetre a sötétséget. S a Fekete Lélegzetvétel, ahogy a Hang angyalai elnevezték, átvette a hatalmat az emberek felett és elkezdte megtisztítani a csenddel megtévesztett szigetet a képmutatástól. És átnevelte a lényeket a hangok élvezetére. De a baj nem itt kezdődött. hanem ott, hogy ez a hanggal átitatott világ a sötétséggel átitatott világgá vált, amiből már hiányzott az igaz Hang.

    Végül a kezdet is megszületett. A Hang újraírta a történelmet. Az alábbiakat jegyezte fel Naplójába.

    „Kezdetben volt a tohuvabohu. Ma azt mondjuk: a zúgás, a háttérzúgás. Ugyan mi másból eredeztethető az Hang is, mint a zúgásból. Eleink azt mondták: a káosz. Ők egy világba voltak beleállítva - bennünket jelek áramlása vesz körül. Mindenkit a saját rendetlensége övez - minden rend határán.” ¹

    Persze, a sötétség is jó útra akar térni, de nem akar sikerülni. Mert megvan benne az eredendő Hamisság, ami összeférhetetlen a Hanggal és a Szóval. De az ember szeretne mindent úgy látni, hogy jó vége legyen. És a Hang megjavítja az Éjt. Ez lenne az én megálmodott történetem.

¹ Michel Serres tanulmányából vett idézet. „Kezdet”.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-08-09 18:33:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.