VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Kaiser László: Váci Mihályról – személyesen és szenvedélyesen
Váci Mihályról – személyesen és szenvedélyesen 92 éve, 1924. december 25-én született Váci Mihály.
Nekem nem kéne szeretnem Váci Mihályt, és mégis szeretem… Nem kéne szeretnem, mert családi indíttatásom, neveltetésem, szemléletem, világképem, politikai nézeteim oly idegenek tőle. Derék, „reakciósnak” nevezett, középosztálybeli családból származom, apám – kései gyerek vagyok – évtizedeket tanított a Horthy-korszakban, hogy aztán politikai okokból a kitűnő Eötvös Gimnáziumból az ötvenes években áthelyezzék egy lényegesen gyengébb középiskolába. Anyám apja bíró volt, édesanyja tisztviselő; emlékem nincs, hogy gyerekkoromban vagy később otthon sok jó szót hallottam volna a Kádár-rendszerről, nem beszélve arról, hogy 56 értékelése nálunk oly egyértelmű volt. Miként egyértelmű volt az ún. egypártrendszer elfogadhatatlansága; emlékeszem, már kamasz koromban azzal viccelődtem, hogy az egypártrendszer olyan, mint lakatlan szigeten hűséget fogadni a szerelmemnek. Az ún. szellemi baloldalban mindig láttam értékeket, de a diktatúrát létrehozó és működtető, baloldalnak nevezett embernyomorítás csak taszított. Mindezek fényében miért szeressem Váci Mihályt? Kétségtelen: elkötelezte magát a Kádár-korszak mellett, még képviselő is volt. Verseiben a kommunizmus apoteózisáról olvasok, az általam gyilkosnak és terroristának tartott Che Guevarát dicsőíti, a számomra nem túlságosan kedvelt forradalom és forradalmiság mellett teszi le a voksot, ős-budapesti, újlipótvárosi létemre nekem a Nyírség oly messze van, értelmiségi család sarjaként alig ismerem a paraszti sorsot, a kétkezi munkát. És még egy apróság: a Vácira jellemző nagy közösségi ethosz inkább idegen tőlem meg hát szeretet ide, szeretet oda, Vörösmarty nem véletlenül írta, hogy az „emberfaj sárkányfog-vetemény”. S van csoda, hiszen a művészet eleve az, így hatása is bizonyos fokig… Elutasítva Váci bizonyos verseit, életének jó néhány tényét – egyben tisztelve, hogy keményen végigdolgozta rövid életét – mindig szerettem költészetét, csodáltam, olvastam egy-egy művét, s ez mindmáig megmaradt. Erre keresem a választ, ahogy arra is: mi ez a nagy csönd körötte és a csönd ellenére vajon olykor – ahogy nemrégiben – miért indul méltatlan, alantas támadás ellene, pontosabban művészete ellen? Csak nem személye agyonhallgatása, bősz kritizálása valójában végiggondolt negligálási kísérlet, no nem a baloldaliság, hanem minden közösséghez, tehát nemzethez, kultúrához, netán valláshoz való tartozás ellen. Köztudott, hogy Illyés Gyula ismerte föl korszakos tehetségét, verseinek nagy értékét még 1955-ben, s állt ki mellette teljes egyértelműséggel, tehát Váci elutasításával az illyési út, illyési vállalás – mert van ilyen! – lehetetlennek tetsző beállítása a lényeg. S ennek „oltárán” föláldozzák az immanens költői értéket, amelynek függetlennek kell lennie ízléstől, világlátástól, sőt politikától! Szögezzük le: ahogy Ady értő olvasói Ady fejedelmi gőgjében meglátták az egyéni és nemzeti tartást, Váci baloldaliságában, amikor egy ország szerette verseit, megérezték a legmélyebb részvétet az emberi szenvedések, anyagi és érzelmi nélkülözések iránt. Mert hát Váci kétségkívül sikeres élete ellenére betegség és fájdalom, tépelődés és kétségek is kísérték végig negyvenöt esztendejét. Ami a költészetét illeti: hagyományos formában megfogalmazott versei közül nem kevés egyszerűen jó és nagy költemény, erőt adó és modern. Modern olyan értelemben, hogy az értékes alkotás mindig az, de úgy is, hogy – bár Németh Lászlót idézve: a mű csak érintő az élet görbéjéhez – felemás piacgazdaságunk és kapitalizmusunk idején mennyire időszerű Váci elvi hitvallása: „A költő nem pártolhat mást, csak a segítségre szorulókat.” Befejezésül egy kérdés maradt: vajon nem tart ma ott az egész emberiség, hogy segítségre szorul? Meg egy válasz: nagy tékozlás nem odafordulni egy-egy jó vershez! Másképp fogalmazva: az életigenlő és életszerető gyarló emberhez…
Megjelent: 2016-12-29 17:00:05
|
