Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt mini-esszéi (A szubsztancia felhőzete, Konszonancia, A Vagyok illata)

 

A szubsztancia felhőzete

Impulzusok

Szisztémák/ kariatidák. Nagy művel van dolgunk, amikor az égre nézünk. Kapkodunk a szavak után, összefogunk a nyelvvel. Szél kap bele a tűnődő anyagba, egy árny kikezdi a képet. Belelóg az alvásba egy virágszirom. Valami zavarja a szemlélődést, a billentyűzeten hagyott valaki egy ketyegő vekkert. Konzekvenciák torlódnak fel. Allúziók. Színtiszta pupillák egy álom albumából. A soha be nem teljesült és az elért célok egybeolvadnak. Egy albatrosz ereszkedik a márványra. A pirkadat sóssága beivódik az elbeszélés pórusaiba. Itt a prognózis mindenkori iróniája. Periódusok után egy záróakkord. Kétségek merülnek fel, úsznak a reggel felszínén, mint beszédfoszlányok. Egy fölfogás „aláhulló” vázai. S elég egy pillanat, máris jelentenek valamit.

 

Konszonancia

Egymásba nyalnak az összeöntött, összenőtt nyelvek. Egy pohárban, mint plazmát, meglellek. S lenyellek. A teoretikus tűket áztat. Viszi magával, mint csiga a házat, az elmélet. És nem roppan össze. Őrzik az élek. A gondolkodásnak egy film vet véget. Nemcsak a tudomány nem gondolkodik, hanem a film sem. Egyszerűen elveszi, amit szül a fantázia. Kioltja az elmélkedés lényegét a kép. Itt vannak például a panelek, mint szépre csiszolt szövegek. Kis eleven, szerves modulok. Aranyba forrt, igazgyöngy-elemek. A mozdulat, mint tárgy. Szelep. A száj, amely kimondja azt, hogy létezés. Minden mondat ősrobbanás. Térnyerés. A száj, mint műtárgy. Tevékeny redőny. A hús-meleg névből kinő a nőm. Kivágsz szikével egy húsos mondatból és betoldod. Mindenki a saját szájában él. Fogaink között szó-tok. Hemzsegő, kék zselé. Azután egy encián radír. Egy rúdugró rajza van a tej tetején. A rúd begörbül, behajlik, belefúródik a laticelbe. Szökőkút. Isten szállodaszobája. A múlásról lebeszélt idő új utakra vezet. S megtalál minden éjjel a valóságon átemelhető beszéd. Az értelem belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. Szertefoszlanak az elvek. Földre locsolt ecet. A reggeli utópia puha. Ahogy elgondolod, szétolvad a szádban. Babapiskóta, esőből főzött kávéba mártva.

 

A Vagyok illata

Egyetlen konstans van: Isten szava. Vagyok, Aki Vagyok és kész. Az Úr kimondta és minden teremtmény és készítmény előtt lett. S akkor hol vagyunk mi? Hölgyeim és Uraim? Nekem például hazám a szó, magához ölel. Benne élek. Mozgok és vagyok. Kis, karteziánus traumák nem tudják elhomályosítani. Most képlékeny, kellemes illatú felhőként aposztrofálja az emlékezetem a kompromittáló reggelt. Egy szitakötő köröz az erkélyen. Átprogramozná az ólálkodó tűnődést, hogy helyettesítse a bűnbe esett nyelvet, de az apokalipszis anatómiailag más. Most a bűn esik nyelvbe! Ahogy kigondolja az elme. Az agyból elővett fogalmak sem mindig kompatibilisek a kijelentéssel. Vegyük például azt a szót, hogy: transzcendencia. (a fehér sár maga a papír.) A szónak persze elsősorban akusztikája van. (Emlékezet, történet, aura). Leírt (gramma) formában „hangzik el” a fejben. Szól. S akkor üres még a szó, amikor csak ott van hagyva egyedül egy dobozban, mint a használaton kívüli parfüm. Majd kiveszi valaki onnan és permetez vele. És lőn jó illat a lakás minden zugában.

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.