Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Nádor Zoltán: Másság és identitás a fantasykben és történelmi regényekben

 

A nyugati elbeszélésekben sokáig az állandó, jól megkülönböztethető tulajdonnév is érzékeltette a szereplők hasonló státuszát, megerősítve a befogadóban, hogy ezekben a történetekben egymáshoz hasonló, egész életükben önazonos lények kalandjairól olvasnak. A tulajdonnév szinte mindig csak embereket illet meg, ezért aztán már a névadás is közös értelmezési keretbe vonja a szereplőket. Robinson azzal „szelídíti meg”, vonja saját értelmezési körébe a másikat, és egyben úgy teszi láthatóvá és magához hasonlóvá, „civilizálttá”, hogy nevet ad. Ez természetesen azzal a feltételezéssel jár, hogy a másik végső soron megismerhető – olyan, mint én vagyok.

A fantasykben felbukkanó idegen lények, egyáltalán a másság kitüntetett kultusza ezt a politikai evidenciát vonják kétségbe. Ha öntudattal és saját névvel bíró személyek lényegileg lehetnek mások, akkor hogy tételezhetnénk fel a megértés alapját, a valamiféle – a realista elbeszélésekben még természetesen adott legkisebb emberi többszöröst?

A radikális másság jelenlétéből adódó politikai konzekvenciák feltárása természetesen nem a fantasykkel kezdődik. E. A. Poe Arthur Gordon Pymjében a látszólag barátságosan viselkedő bennszülöttek olyannyira idegenek és feketék (a földjükön még a víz is feketés, a fehér szín halálfélelmet vált ki belőlük), hogy nem alakítható ki velük semmiféle bizalmon alapuló együttműködés. És nem azért pusztítják el a fehér hajósokat, mert a mi fogalmaink szerint gonoszok, hanem mert nem tehetnek mást – maga a fehérség, a fehér szín hoz rájuk halálos veszélyt[1].

Ez természetesen a felvilágosodás vagy akár a kereszténység embereszményére irányuló. Hiszen a tanítás, a térítés vagy egyáltalán a megértés azáltal lehetséges, hogy az emberek közötti különbségeket nem tételezzük lényeginek.

A horror-fantasykben, Lovecraft és követőinek műveiben az idegenség tapasztalatához a rettegés és az ellenségesség érzése járul. A földi világon osztoznunk kell ismeretlennek hitt lényekkel, melyek szinte mindig a pusztításunkra törekednek.[2] A Lovecraft-féle Cthulhu-mítosz is a humanisztikus történelemszemlélet felforgatására, felvilágosodásban gyökerező kulturális tapasztalat megmásítására irányul. Az Árnyék Innsmouth fölött nemcsak azért különleges Lovecraft-mű, mert az elbeszélő önmagában fedezi fel az idegenséget, hanem mert Innsmouth, a város (ahova az elbeszélő teljesen „normálisan”, autóbusszal érkezik) aprólékos leírása magának a társadalmi környezetnek tárja fel a felvilágosodás kultúra-tapasztalatával össze nem egyeztethető másságát[3].

A tolkieni fantasy „szubkreációját” (Tolkien kifejezése), a maga által felállított szabályok alapján működőképes másodlagos valóságát meghatározzák a csodás, fantasztikus keveréklények. Ezek a „fajok” nem feltétlenül állnak viszályban egymással, de nem egyenrangú és nem is egyetlen nyelv által uralható emberi lehetőségekként kapcsolódnak egymáshoz. A fantasykben kibomló „világépítési láz” nemcsak a mítoszok újrafelismerésének vágyához, hanem a felvilágosodás hagyományaitól eltérő, de releváns társadalmi tapasztalatokkal is magyarázhatók. A tolkieni „világegyetem” rádöbbenthet minket arra, hogy milyen bizonytalanok is vagyunk kivételezett emberi helyzetünkben és megértési pozíciónkban.

A csodás lények köré épített mágikus valóságok persze nem szüségképpen egy kitalált tér-időt rajzolnak meg, ezek az elemek lehetnek ismerősek a korábbi irodalmi hagyományból, korábbról a mágikus realizmus népiség-tapasztalatából vagy akár a történelmi regényekból.

A középkor már a történelemtudomány által hitelesített tényeivel is annyira „csodás” és idegenszerű egy mai befogadónak, hogy sokféle Középfölde (Tolkien) felépíthető az elemeiből. Mert hiszen ha az emberek nagy becsben tartott csontdarabokban imádják a halhatatlanságot, akkor miért lenne különleges, ha halottak járnak közöttünk? Ha a heraldika tanúsága szerint hittek abban, hogy sasok, sólymok, oroszlánok alapíthatnak emberi nemzetségeket, akkor miért ne találkozhatnánk beszélő állatokkal is?

Bánki Éva kora középkorban, a népvándorlás viharában játszódó történelmi regénye, a Fordított idő is ezekből a könnyen továbbgondolható, mitikusan továbbépíthető történelmi tényekből táplálkozik. A szereplők nemcsak versekkel és imákkal kommunikálnak, hanem a szelek „szárnyán” küldik egymásnak a gondolataikat. Abban sem lehetnek biztosak, hogy pontosan Krisztus hányadik évében élnek, de azért találkozhatnak meg nem született emberekkel, vagy saját halottaikkal. Kételkednek Bizánc létezésében, de hisznek abban, hogy vannak olyan szigetek, amit egy átok miatt senki sem hagyhat el. Ám a sok csodás elem ellenére biztosak lehetünk abban, hogy a Fordított idő megidéz valami ténylegesen létezett történelmi múltat[4].

Bánki Éva regényében is, ebben a sajátosan női szempontú elbeszélésben is vannak csodás fajok is, mint a soha szárazföldre nem lépő „tengeri emberek” vagy a beszélni nem tudó, de az emberekkel párosodó szorgok, a hősnő, Riolda szigetének rabszolgái. De itt nem az evolúció, hanem maga a társadalmi kommunikáció a csodálatos: hiszen lehetséges, hogy a szorgok is emberek, csak elfelejtettek beszélni, mert elhitték a hódítóiaknak, hogy alábbvalók. Lehetséges, de semmi sem biztos.
A regény különös viszonyt tételez a testi valóság és a szavak között: egy népet tönkre lehet tenni meggondolatlan nyelvi reformokkal, egy jól megválasztott tulajdonnév effektív védelmet jelent, egy apa (Báeldun, az ír királyfi édesapja) halálra ítélheti a fiát a káromkodásával. A szavak élesebbek, mint ahogy mi a XXI. században megszoktuk, és valószínűleg a kommunikáció felelős az emberi és állati létezés közti átmeneti formákért.
Ez a regény nem a győzteseké, hanem a nőké, a túlélőké, akik pontosan tudják, hogy a népvándorlások viharaiban az egyik legfontosabb parancs: el kell fogadni, meg kell ismerni (és persze túl is kell élni) minden emberi létformát. A különbözőségek latolgatásának amúgy sincs túl sok értelme: a szegényt a gazdagtól, bizánci követet a normann harcostól legalább akkora különbség választ el, mint egy szorgot a rabszolgatartótól.
A világ sokszínűsége adottság. Igazi szorongást az okoz, hogy önmagában bizonytalan a legtöbb regényszereplő, hiszen kénytelenek identitásukat bizonytalan sejtésekre, ellenőrizhetetlen hiedelmekre alapozni. A hősnő, Riolda például soha sem tudja meg, hogy szorgok, tündérek vagy egyszerű szolgák gyermeke.

Ebben az örökös és tudatosan vállalt eldöntetlenségben azért a szabadság lehetősége is ott rejlik.

Bánki Éva regényének egyik legizgalmasabb vonulata, hogy az egyetemesség igényét, a racionális mindentudást, a célelvűséget, az ideológiai elkötelezettséget és eszmei imperializmust nem európaiakon, hanem az iszlám világon keresztül mutatja be. Ez talán nem is annyira történelmietlen az iszlám hódítás nagy évszázadaiban, de nekünk, olvasóknak megdöbbentő az európainak gondolt értékek ilyen szisztematikus kifordítása. Hiszen ebben a regényben mindvégig az európaiak a mások – a zagyva és idejétmúlt hagyományaikhoz ragaszkodók, az ideológiai térítésnek, a „haladásnak” ellenállók, akik valami érthetetlen okból nem csatlakoznak az akkor leginkább egyetemesnek hitt civilizációhoz.

Ebben a ragyogóan végiggondolt, de azért végig izgalmas kalandregényben nemcsak a múlt és a jövő, hanem a saját és a másik pozíciója is mindultalan felcserélődik.

 

 


[1] Március 7. – Ma arról faggattuk Nu-Nut, mi cél vezette a szigetlakókat társaink elpusztításában; azonban olyan rettegés fogta el, hogy semminő értelmes választ nem tudtunk kicsikarni belőle. Még most sem hajlandó felkelni a csónak aljából; s amikor megismételtük kérdésünket, hogy miért kellett társainknak meghalniuk, csak néhány eszelős kézmozdulattal válaszolt, például mutatóujjával felvonta felsőajkát és kimutatta a fogsorát. Nu-Nu foga fekete volt. Ekkor láttuk először tsalali bennszülött fogát.” (Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym. Ford.: Bart István. Európa Kiadó. Bp., 1994. 280.)

[2] „Ennek a szemléletnek az episztemológiai vetülete arra a felismerésre épül, hogy az ember igencsak korlátozott megismerési lehetőségekkel bír az univerzum valódi lényegét illetően.” (Nemes Z. Márió: A Pickman-paradoxon. H. V. Lovecraft és a vizuális reprezentáció – In: Prae. 2011. I. 2-11. 2.)

[3] „Átvágtunk néhány kereszteződésen; a balra leágazó utcák a parti halászviskók szennyébe vezettek, a jobboldaliak a romos villanegyedekbe. A városban még nem láttam embereket, ám egyre több apró jel árulkodott róla. hogy ez a környék már nem teljesen kihalt: elfüggönyözött ablakok, néhol egy-egy rozzant autó valamelyik kapualjban. A kövezet és a gyalogjárók elhanyagoltak voltak ugyan, de legalább nem mentek tönkre teljesen; és ugyanez állt az épületekre is, amelyek közül – amennyire meg tudtam állapítani – egy sem látszott fiatalabbnak a XIX. század első felénél. Amikor megpillantottam a letűnt múlt e romlásukban is méltóságteljes tanúit, felébredt bennem a műkedvelő régiségbúvár, és egyszeriben elfeledtem ösztönös irtózásomat a szörnyű bűztől meg a város barátságtalan hangulatától.” (H. P. Lovecraft: Árnyék Innsmouth fölött. Ford.: Kornya Zsolt. – In: Howard Phillips Lovecraft összes  művei. III. Szukits Könyvkiadó. Szeged. 96-172. 112.)

[4] Az idő számításával kapcsolatban így sopánkodik a Fordított idő normann krónikása: „Egy krónikás idővonalat húz, és azon lépeget, pedig tudja, hogy a múlt sohasem ér véget végérvényesen. A bölcsek azt mondják, hogy a Krisztus utáni VIII. században élünk. Más bölcsek meg azt mondják – ugyanilyen megfontoltan és határozottan , hogy a IX.-ben vagy a X.-ben. Mindenki másképp számolja az éveket, és biztos abban, hogy csakis ő számolja helyesen. Na de mit jelent ez? Hisz a kereszténység ma már véget érni látszik. A Feröer-szigeteken Kirklan király ledobta a válláról a keresztet, és visszatért a saját őseihez. Ma megint szabadon, a saját feje után imádkozhat mindenki.” (Bánki Éva: Fordított idő. Jelenkor. Budapest. 2015. 43.)

  
  

Megjelent: 2016-03-29 16:00:00

 

Nádor Zoltán

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.