Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt esszéi (A könyv szeme, A mánia nyitja, A poszt-neo ®ekonst®ukció)

 

A könyv szeme

 

Az utazás eszménye: autentikus szubsztancia. Átfogó, tendencia. behálózza a tájakat. Mozgó gondolkodás: klasszikus bölcselet. Benne hemzsegnek a központi karakterek. És szerkeszti az életművét a lét. Az Úr kebelén nyugvó nagy ég. Mintha egy szilárd jellem lakna a bekötött papírtömegben. A könyv szeme kék. Egy vers néz ki a borítója alól, ami a meghalást tartóztatja fel. Íme, a tágasság: látomás és hatás. Mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Az üzenet, ami a műben hozzáférhető. A remény tenyerén nyújt át a neki a nyomdai szedő. az a szerencse, hogy meg van szólítva. A létezőn kívüli is való van. Nem merül ki a merengő a szóban. Az elcsöndesült időző hol van? A barázdált papírra alvadt a holnap. Az égből remek gondolatok hullanak. Egy mondat áll össze: a pillanat.

 

 

A mánia nyitja

 

A beszéd a jelentéssűrűség kertjeként terjeszkedik ! S egy kis forrás a szívre ömlik. Egy ária árán. Opera-törmeléket vásárol fel a filológus. minyonokat eszik a színház pagodájában. Majd a zenekari árokba süllyed az ágy díszlete. Liánok hajlongnak. Dús betűszőrzet. Egy szövegállomás újraíródik. Dekonstrukció és beavatás. Kis paradigmák tövében apró szócsontok, igetövek. A tényeknek vége van. Mögöttük ott a gyarlóság. A szétszedett emlékezés-tekercs. Események kontra újraírás. Szövegből kikelt szöveg. Idea és retus. Együttrezgés-ráhangzás. Az írott ember. Demisztifikálja a szöveget, a kontextust. Elutasít mindenféle privilegizált akaratot. Eloszlatja az objektivitás, a fölény és a konszenzus illúzióját. A nyom, amely soha nem vezet önmaga nyomára. A kezdés, a megállás nélküli át- meg átírás. A félreértelmezés értelmezésbe bújik. Önelvű kapu. Tüskés szivacs. Beszívja a várakozást. A hajnal sírva fakad. A Nap mart bele. Aztán elinalt. Nincs többé elérzékenyülés, se hibázás. Irigy metaforák, madarak, medrek. A bölcselet nyikorgó szekrényében egy női test. A mánia nyitja. térszomj. Isten benyúl a Galaktikába.

 

 

A poszt-neo ®ekonst®ukció

 

A vérsejt az impresszió tavába merül. Egy könyvtáros nőre gondol. Mögöttes információk kanonizálják. Tévedések vígjátéka. Az okfejtés lebontása egyre áthatóbb. Cipelik petéiket az olvasóterembe az elképzelések. Egy naftalinból kifaragott hattyú szobra áll az épület előtt. A beszédtől deformálódik benne a jellem. Egy gombnyomás, egy elképedés. Tolat a garázsba a szellem. Biztosan nem tudhatunk semmit az elme működéséről. A szó, tökéletes „zeneként” fogható fel. Most a zárójeleket nem látja a reggel. Viszont az összes lábjegyzetet kibontja. Széthajtogatja a jelentésrétegeket, mint az összepréselt, éji ajkakat. De az aktushoz kicsi a kerevet. Ariadné áll ott a szemhatárom, karcsú, szép combokkal. Hiába. Alvajáró.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-11-26 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.