Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt miniesszéi (A vér, a szellem és az írás, A taps hullámpapírja, Üveghangok)

 

A vér, a szellem és az írás

Anyag és üzenet. Jézus vérében benne van az evangélium. Maga a makulátlan vér hordozza a jó hírt. Voltaképp az írást feszítették keresztre. A logosznak folyt ki a vére. Mert Ő a testté lett ige. Azután erre a vérre épült az egyház. Jeruzsálem, Efézus, Korinthus és Filippi. Az ószövetségi szövetbe belevarrta az új szőnyegmintát. A kegyelem azután megtisztította a megtért eklézsiát. Szimbólum gesztusba nőve. Az egyház tulajdonképpen a bárka, amibe bemehetnek, aki meg akarnak menekülni. Aki meg nem, az Jónás cethalának a gyomrába kerül. Magyarán Abbadón ölébe. Minden ember átélte már egyszer a többi embert! Ha süllyed a hajója, sebaj, csak egy másik világba süllyedjen át! Gondolja a cinikus és sztoikus gnosztikus. Tehát, kár aggódni! Nem igaz. nem mindegy, hová pottyan a ponty. Örök a tévedhetetlenség, mint az értelem és az idő. A közvetlen érzékelés gerjeszti és tölti fel az „ivadékokat”. Lázasan érzékeli a „nemlét”. Hogy folyamatosan fenyegeti a Menny! A testbe költözés pillanata maga az ihlet. A lélek szinesztéziája. Egy illat felfeslik. Az élet szövete alól előbukkannak „rejtett édességek”. Jézust újra felfedezi az idő.

 

A taps hullámpapírja

A kétely egy hely. Tinta a megismerés itatóspapírján. A fanatikusan racionális életvitel kódja van benne. Utolért szeretet. A szabadság tökéletes csendje. Így az elvágyódásnak be kell csukódnia, mint egy éjjeli virágsziromnak. Tűnődés szövi át a héjakat. Tüntető virradat. Pillangók repdesése a Hold opál búrájában. Színes szárnyak, szivárványos hártyák. Vitorlák kibomló kontya. A szél egy munkával telt szombat. Körülsimogatja a metaforákat. „Az egykori lét emlékezetét.” Most helyénvaló a lét. Mint egy pont. A taps hullámpapírja. Mintha egy maszk mögül ló vágtatna el. A díszlet esőfüggöny mögött tűnik el. Kövér vízgömbök kapják be a szekrényeket. A harag az emlékezet mélyére süllyed. Elszenvedjük, amit nem teszünk meg. A TABU, MINT GÓLEM. Önjáróvá fejlesztett szokás. Az álomból nézzük az ébren levőt? A beszédnél mélyebben van a megértés, az írás szintjén. A zsigerekig vezet és onnan is egyre mélyebbre. Én vagyok-e, aki önmagáról gondolkozik? A test és az írás egybeforr. Az elmét kiszervezi a bor.

 

Üveghangok

A szűrmodernitás új alap. Az ars poeticák ma már rá építik a paradigma-házikót. Ni-ni! Ott egy szó-növény, fehér üvegszálakból, opál kérdőjellel a szirmai között. Majd lassan, kis lépésekben, megépül a térbeli menhely. Nem-hely. Hanem tiszta, napfényes lugas. Csupa spóra, spórolás. Liánok, borostyán és lépcsők. Kellemes, enyhe bungaló. Egyetemes kockák. Zongora alakú épületek. A páncéltőkék között medence. Klaviatúra kabinsor. A liftben úszónövények. Plexi akvárium. Benézhetnek az óvodások a hangok alá. A kottatartón egy óriási képernyő. Lengőtőzeg, sűrű, pompázó jázminfüggönnyel. Fű nő a márványlapok között. Ideális sótartalom. Lenmagok, begóniák, kaktuszok magvai szóródnak szét az ezüst szirmokon. Sweet Temptations. Édes kísértések? Nem. Mérgezőek.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-03-03 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.