Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Patak Márta: Vajszló, a megérkezés. Naplórészletek – Magyar Írórezidencia program

 

 

 

 

Vajszló: a megérkezés

Naplórészletek – Magyar Írórezidencia program

 

Január 17.

Még az este leszakadt a bőröndöm füle. Megpakoltam ruhával, könyvvel, és a legnagyobb, még Madridból származó szép narancssárga bőröndöm füle kiugrott a helyéről. Újratervezés következett, Pilar barátnőm leselejtezett Samsonite gurulós táskája váltotta fel, a szakadást annak idején egy rávasalható Cipotegato (Tarazona jelképe) jelvénnyel kendőztem. Pilar annak idején nekem adta, mert valahogy nem fértem el a hátizsákomban, és ez még elment kézipoggyásznak. Most pedig elnyelte a nagybőröndöm ruhatartalmát, részben a könyveket is, de sokat otthon kellett hagynom. Hoztam volna a Spanyol Elbeszélők köteteiből a könyvtárnak, ám sajnos nem volt rá kapacitásom. Négy hétre összecuccolni nem egyszerű dolog. Csak sikerült, némi rutinra szert tettem már az évek folyamán, még szerencse, hogy október végén útnak indultam a kétéves kihagyás után, mert nagyon ki lehet esni a gyakorlatból. Új hajtogatási módszert tanultam Anna unokahúgomtól, úgyhogy egész sokat el tudok helyezni viszonylag kis helyen. Persze, most tél van, vastagabbak a ruhadarabok.

Autó és jogosítvány híján bajban lettem volna, ha Leányfaluról busszal és metróval kell eljutnom a pályaudvarra, de szerencsére hétfő van, Ági barátnőm egész az állomásépületig beszállított. Kelenföld. Egyetemista korom ideje. Mindig itt szálltam le, a Budaörsi kollégium innen jóval közelebb volt, mint a Déliből. Kicsit nehéz az eligazodás, de egy kedves vasutas megmutatja a liftet, aztán még egyszer találkozom vele az aluljáró szinten. Jó ómen. Akárcsak a München Hbf. épp a tizenötös vágányon.

A Tubes jön, fönn a vonaton megtéveszt a Dráva kiírás, hiába, én annak hiszek, amit látok, el is bizonytalanodom, hogy ez egyáltalán az-e, aminek gondolom, vagy tényleg Dráva, és akkor én várakozás közben átaludtam egy órát, de nem lehet, hiszen a hangosbemondón a fülem hallatára jelezték magyarul is, angolul is a Tubes érkezését, sőt azt is, hogy a kocsik számozása hátul a kerékpárszállító tízessel kezdődik. Hát jó. Tubesnek Tubes, de Dráva néven fut. Még nem állították át.

Sárbogárdig föl se nézek a telefonomból, akkor elszégyellem magam, hogy lehetek ilyen ostoba, ahelyett, hogy a tájat lesném, legelnek-e őzek, várakoznak-e egerészölyvek, én inkább a Fekete özvegy négyszínes változatát próbálom kirakni. Sürgősen le is teszem.

Szakály-Hőgyész, Kurd, aztán Dombóvár, de sokszor végig jártam! Épp a minap olvastam, hogy 1910-ben Kaposvárról három és fél óra alatt föl lehetett jutni Pestre. Erre írta válaszul ottani barátnőm, hogy kis szerencsével ez az idő félórával kevesebb is lehet. Amikor én 1979-ben Szegedre kezdtem járni, Budapesten keresztül, akkor a Somogy expressz két és fél óra alatt fölért. Igaz, csak Dombóváron állt meg.

A Tubes is megáll Sárbogárdon is, Dombóváron is, Vásárosdombón pusztán forgalmi okokból. Aztán amikor Szentlőrinc előtt alagutakon haladunk át, rájövök, hogy én még soha az életben nem utaztam vonattal Pécsre. Ha jöttem, Pestről vittek autóval, talán először és utoljára a Mexikó rövid története című könyv bemutatójára a nagykövet és a kulturális attasé, különben mindig Kaposvárról érkeztem, és mindig autóval. Gyerekkoromban a vásárlás volt a nagy szó, mert Pécsett természetesen sokkal nagyobb áruválaszték volt, mint Kaposvárott (ha már így mondom, legyen egységes, ebben a zárójelben különben elárulom, sose mondtuk így, mindig Pécsen voltunk és Kaposváron). Persze, a rossz emlékű pécsi látogatásaim a kórházhoz kötődnek, ahol az urológus közölte apukámmal, hogy egy-két éve van, és így is lett, csakúgy, mint apai nagyapám, akiben szintén a pécsi kórházban tudatosították, hogy öreg (hatvanöt évesen halt meg), műteni már nem lehet, majd otthon szépen elzihálgat. Ez még 1987-ben történt, apukámé 2017-ben. Ezek a rossz pécsi kórházi élmények, viszont a legjobb is Pécshez kötődik, Flóra unokahúgom vesetranszplantációja a klinikán, hamarosan egy éve lesz, hogy megkapta édesanyja veséjét, és mindketten jól vannak. Úgyhogy Pécs, igen. És az összes, mind a hét orvos és szinte az összes tanár osztálytársam Pécsett végzett. És ha minden igaz, akkor a soron következő, idei osztálykirándulásunk is Pécsett és a környékén lesz, merthogy lassan tíz éve már vagy éppen annyi, hogy minden évben kirándulunk valahol.

Ez mind végig szaladt a fejemben, amíg Szentlőrincen várakoztunk, meg még az is, hogy pontosan meg kell majd néznem egy térképet, mert nem ismerem a vidék geomorfológiáját, és kicsit fura, hogy ilyen sziklás alakzatok tűnnek föl, mintha egy szurdokban haladtunk volna, legalábbis egy darabig.

Méhes Karcsi fog várni, a pécsi íróprogram lelke, melyre ez az egész rezidens vállalkozás ráépült. Azonnal fölismerem, pedig eltakarta a szakállát a maszkkal, és ő is látta, hogy határozottan feléje indulok. Most találkozunk életünkben először, de nem kellett hozzá tábla. Vajszlóig Pellérd, Görcsöny, Baksa, Bogádmindszent, Páprádon át vezet az út. Erre sem jártam még, soha. Vajszlón is csak egyszer voltam életemben, Harkányból hazafelé menetben megálltunk a rokonoknál. Én esküszöm rá, anyukám szerint nem így volt. Nagymamám unokatestvérei éltek itt, a hetvenes években még élt a nagyrokonság, ha más nem is, de a disznóvágás, temetés, lakodalom egyben tartotta a népet. De Kaposvárról értelemszerűen Szigetvár felől jöttünk, nem Pécsről.

Nem is nagyon figyelem a tájat, lenyűgözve hallgatom Karcsit, ahogy meséli a pécsi írórezidencia történetét, elképesztő. Hát igen. Sok ilyen kezdeményezés kell még ebben az országban (is).

Megérkezünk. A polgármester a hivatalában, valahogy éreztem, olyan lesz, mintha öröktől fogva ismerném, így is van. Vajszló, írórezidencia, polgármesteri kezdeményezésre, ez csak jó lehet. Kicsit fáj a szívem, hogy Leányfalun a Klein villából nem lett alkotóház, milyen jó lett volna, de most már hiába.

Karcsi elkísér a helyemre, Horváth István polgármester is jön velünk, a házban még az utolsó simításokat végzik a kazánon, kicsit korán érkeztem, de nem baj, István végigvezet a falun, aztán a környező településeken. Egy nagyon szép horgásztó mellett is elmegyünk, készítek néhány képet, de már nem tudom, hol jártunk, Baranyahídvégen-e vagy máshol, (igen, Majlátpusztán, de ez már későbbi betoldás), egyelőre még tanulnom kell a fülemnek – Vajszló kivételével – ismeretlen településneveket. Hirics, Vejti, Kemse, Adorjás…

Az Ipartestület még a XIX. század végén alakult meg Vajszlón, most a székházukban lesz program, meg is nézzük, helyi festőművész néhány képe látható, némelyik igazi szocreál. Tudtam, hogy Csököly mellett még máshol is gyászolnak fehérben, de hogy az az Ormánság lenne, elfelejtettem. A képeken egyértelmű, temetésen jajveszékelő asszonyok, egytől-egyig fehér kendőben, fehér ruhában, kék köténnyel.

Mire visszaérünk, lassan melegszik a szoba, úgyhogy berendezkedhetek, most már tényleg megérkeztem, üdv néked, Vajszló, négy hétig az otthonom leszel.

István szerint éjjel hallani a sakálok üvöltését, még nem hallottam, elnyomja a szobában a kazánzaj. Úgy látszik, ki kell majd mennem, ha hallani akarom őket.

 

 

 

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-03-24 18:00:00

 

Patak Márta (Kaposvár, 1960) író, műfordító

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.