Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Németh Dániel: Kitörési kísérletek Jaldabaoth börtönéből

 

 

 

 

Kitörési kísérletek Jaldabaoth börtönéből

 

Az elmúlt esztendők folyamán rendkívül sokszor fogott el az aggodalom, és éreztem döbbenetesen erős szorongást és félelmet, amelyeknek okát főként abban a számomra véghetetlennek és végtelenül szomorúnak látszó anyagi, szellemi és spirituális hányattatottságban és kilátástalanságban véltem felfedezni, amely jelenleg a világunkban tapasztalható, és amely megülni látszik lassacskán szinte minden lakójának szívét-lelkét. Alkalmam nyílott több gondolattal is találkozni azzal kapcsolatban, hogy miközben korunkban gyakorlatilag mindeddig sohasem tapasztalt intenzitással virágzik az ezotéria és a spiritualitás, irányzatok, tanítók, mesterek és guruk szinte véget nem érő ármádiája ajánlja fel számunkra és nyújtja felénk a megváltást, szabadulást, megvilágosodást, teljességet, boldogságot, gazdagodást és biztonságot ígérő tudást, az emberiség zöme mégis egyre kétségbeesettebb és kilátástalanabb helyzetbe kerül, mindenféle értelemben.

Érző és értelemmel rendelkező lényekként kutatni próbálunk az életünk mélyebb értelmének megértése után, a világban betöltött helyünk felismerése és tudatosítása okán, illetve a Végtelennel, a Mindenséggel, a Minden Tapasztalaton Túlival való kapcsolatunk elmélyítése céljából. Ezen intellektuális-spirituális keresés során folyamatosan válaszokra vágyunk, amelyekkel kapcsolatban olykor kénytelen-kelletlen szükségesnek bizonyul belátnunk, hogy talán nem is léteznek ilyenek, vagy legalábbis még nem született a világra olyasvalaki, aki ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban hiteles és minden helyzetben igaznak bizonyuló válaszokkal szolgálhat számunkra.

 

 

A keresés során sokan a különféle vallásokban keresnek vigaszt, támaszt, otthont és menedéket, amelyek világos hitrendszerükkel, dogmatikájukkal, szertartásrendjükkel és jól áttekinthető hierarchiájukkal képesnek bizonyulhatnak arra, hogy követőik számára pontos, tiszta és egyértelmű válaszokkal szolgáljanak az élet mindenfajta területén felmerülő megannyi kérdésre, a legelvontabb filozófiai-teológiai fejtegetésektől kezdve, egészen a mindennapok leghétköznapibb jelenségeit érintőket is belefoglalva. Jól átlátható, követhető és bejósolható erkölcsi és normarendszerükkel világosan körülhatárolják a jó és rossz, helyes és helytelen fogalmát, illetve egyértelmű utasításokkal szolgálnak arra, hogy mi a megengedett és a tiltott. Minthogy a legtöbb vallás világosan összefoglalt és megfogalmazott elképzelésekkel rendelkezik a Tapasztalatokon Túli természetéről, szándékairól, és a teremtett világegyetem (benne az emberrel) céljáról, a vallásos emberek számára egyenes, szűkre szabott és jól belátható életutakat és élethivatásokat kínálnak, amelyek egy egész életre kijelölik a számukra előírt teendők körét. Tudvalevő ugyanis, hogy kevesebb alternatívából és lehetőségből mindig könnyebb választani, mint a szinte beláthatatlan és végtelen számú ösvénytengerből. Az emberek számára néminemű bizonyosságot és biztonságot nyújt, hogy pontosan láthatják, mit is vár el tőlük közösség és a vallásuk, mi a feladatuk az életben, mit kíván tőlük az Isten és pontosan hol is van a helyük a világban. Egy vallásos hierarchia egyértelműen kijelöli az egyes személyek helyét és feladatát a közösségen belül, fellebbezésnek és lázadásnak ezzel szemben pedig nem biztosít helyet és lehetőséget, így a közösség tagjait voltaképpen olyan környezetbe helyezi, ahol a jól belátható keretek, szabályok, határok és feladatok között létezve biztonságban érezhetik magukat. Hitük szerint ugyanis amennyiben képesek megfelelni ezeknek a követelményeknek, és ellátni a reájuk szabott feladatot, életükben és azon túl elnyerik a vágyott jutalmakat, amelyeket sajnos sok esetben földi létük során nélkülözniük kell.


Mások ezzel szemben egyénibb utakra lépnek, és valamelyik divatos keleti, vagy nyugati ezoterikus irányzaton belül kutakodva egy-egy elérhető, vagy legalábbis könyvei által olvasható, vagy hanganyagok segítségével meghallgatható szerző, tanító, vagy guru vezetése alá helyezik magukat. Őket látva azonban felvetődik a kérdés, hogy sok esetben vajon miért is ugyanolyan kétségbeesettek, megkeseredettek, kisszerűek és gyarlók ezek az emberek is, mint amennyire ez a társadalom nagy egészére nézve általánosnak mondható. Sok esetben azt tapasztalom, hogy a spiritualitás egy-egy személy számára az élet apró-cseprő tennivalói, és mindennapi világának dolgai mellett egyfajta saláta, vagy desszert szerepét tölti be, amelynek célja, hogy mintegy megédesítse, betetőzze, vagy legalábbis valamiféleképp egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá tegye a mindennapokat. Az úgynevezett „spirituális úton járó” ember legtöbbször ugyanúgy küzd a fogyasztói társadalom által mézesmadzagként előttünk elhúzott anyagi javak megszerzéséért, ugyanúgy eltapossa a másikat a jobb pénzkereseti lehetőségért, és ugyanúgy feláldozza életét a megélhetés, karrier és siker oltárán, mint az ilyen utat életében nem taposó társai. A különbség sok esetben csupán annyi, hogy az ilyesfajta „ezoterikus”, vagy „spiris” ember legalább képes valamiféle megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen, és mások számára bölcsnek, haladottnak és emelkedettnek látszó spirituális szólammal önigazolást biztosítani önmaga számára, és önmegerősítést nyerni akkor, amikor a másik ember megítélése kerül előtérbe. Az ilyen mentalitás sokszor csupán arra elegendő, hogy az ember képes legyen „egót”, „illúziót”, „poklot”, „karmát”, „hiúságot” kiabálni és „alázatra” inteni akkor, amikor a többiek viselkedését próbálja helyteleníteni, önmaga torzulásaira, és a maga számára jogosnak tartott törekvéseire pedig előszeretettel alkalmaz olyan mentesítő szólamokat, mint „önmegvalósítás”, „szükségletpiramis”, „önmagam kiteljesítése”, „a saját önvalómhoz vezető út”, „isteni rendelés”, vagy ilyesfajta egyéb, kimondottan jól hangzó, ámde a legtöbb esetben meglehetősen üres és semmitmondó kifejezések.


Úgy tapasztaltam, hogy a Gnózis után való kutakodás korántsem számít vonzó útnak és előszeretettel választott ösvénynek, legalábbis abban az esetben biztosan nem, amikor a valódi Tudásról és Ismeretről, nem pedig a különféle ezoterikus divatirányzatok által definiált gnózisról beszélünk. Azt gondolom ugyanis, hogy utóbbi esetében nagyjából ugyanaz mondható általánosan bevett és alkalmazott gyakorlatnak, mint amiről az előző bekezdésben írtam, a „spirituális úton járók” kapcsán. Én olyan gnóziskeresésről beszélek itt, ahol nem létezik olyan, hogy az „én gnózisom”, vagy a „te gnózisod”, de még az „igazi gnózis” sem, hanem azokról az egyéni, egyedi és individuális életutakról, amelyeken az egyes személyek sokszor minden más vagyonukat és birtokukat feladva képesek csak járni. Arról az Útról, amely nem meleg, biztonságot és bejósolhatóságot nyújtó, szénaillatú akol, és nem is a háromfogásos ebédet megkoronázó édesség, vagy az egészségesség illúzióját biztosítani hivatott saláta, hanem bizony sötét tenger, végtelen óceán, mélységes örvény, amelyben alámerülve sokszor nem igazán számíthatunk másra, mint a látásunk, pontosabban a korábban látásnak hitt észlelési mód elhomályosulására, a korábban valóságnak hitt formák elhalványulására, és a korábban otthonunknak tartott világ álcalepleinek lehullására. Ahogyan elhagyjuk az eddig jól megszokott és megismert világunk bejósolhatóságot, biztonságot, statikusságot, stabilitást, változatlanságot és időtlenséget sugárzó markáns oszlopcsarnokát, és kilépünk a határtalanság, kendőzetlenség, árnyékolatlanság, fedetlenség és takarástól való mentesség terére, a kellemes tudatlanság és feledékenység félárnyékához szokott szemünket pedig életünk során először éri el szűretlen és kendőzetlen formájában a Végtelen Fényességből származó napsugár, néhány pillanat erejéig rácsodálkozhatunk mindarra, amelyet a keleti misztikusok aghorának, azaz a felejtés és tudatlanság árnyleple felhasadásának neveznek.


Ez a fajta élmény a Gnózis beáramlásának első jele, találkozás egy olyan tapasztalással, amely nem tanítható, nem adható át a maga teljességében, és ami talán még ennél is sokkalta jelentősebb fontossággal bír, nem vásárolható meg a manapság dívó ezoterikus irányzatok összessége által felépített és működtetett piactéren. Egyetlen tanfolyam, elvonulás, avatás, szentelés és egyéb gesztus (bár némelyikük hasznosságát és jelentőségét én sem vitatom) sem alkalmas arra, hogy egyik pillanatról a másikra átadjon nekünk valami olyasfajta dolgot, amellyel korábban nem rendelkeztünk. El kell felejtenünk, hogy létezik olyan lehetőség, amely a „most még nem rendelkezel vele, de ettől a dologtól majd fogsz” elvén hatva képes lehet minket mintegy „elteleportálni” a Valós Tudáshoz. Erre egyetlen szertartás, gesztus, vagy szentelés sem képes, és nem létezik olyan hatalom, amely egyik pillanatról a másikra kezébe adható valakinek is, legalábbis spirituális síkon gondolkodva bizonyosan nem. Hamarosan nagy bajban lesznek azok, akik megvásárolható beavatásokkal, párnapos tanfolyamokon pénzért elsajátítható tudással, vagy emberi kézrátétel által átadható hatalommal, tekintéllyel, titulusokkal, vagy jogosítványokkal kecsegtetnek, mint ahogyan azok is, akik a tudásukért cserébe hosszú távú anyagi, erkölcsi és szellemi elköteleződést követelnek. A Gnózisra találás ugyanis folyamat, méghozzá meglehetősen hosszas, sok-sok-sok kitartást, állhatatosságot, erőt, türelmet és bátorságot, mindezek mellett pedig nem kevés kudarctűrési képességet, lelki viharedzettséget és frusztráció-toleranciát megkívánó folyamat, amely egyáltalán nem a lelki örömökre, kiegyensúlyozottságra, egészségre, harmóniára és elégedettségre való eljutásról szól. A Gnózis kíméletlenül szembesít saját árnyoldalainkkal, félelmeinkkel, szorongásainkkal, komplexusainkkal, hamis beidegződéseinkkel és hibás vélekedéseinkkel, azaz leplezetlen őszinteséggel rántja le a leplet azokról a rejtett démonokról, amelyek a homályból szervezkednek ellenünk, illetve gondolataink, érzéseink, véleményeink és döntéseink befolyásolása által hatnak ránk és környezetünkre. Önmagunk legsötétebb árnyoldalával szembesülni kétségkívül minden, csak nem kellemes, örömteli és emelkedett élmény, elvégre a világon semmi olyan nincsen benne, ami élvezetesnek és megelégedésre okot adónak lenne nevezhető, és igazándiból egyáltalán nem is kell, hogy rendelkezzen ilyesféle vetülettel.


A gnóziskeresés sok esetben a kívülállás, elszigetelődés, kirekesztettség, meg nem értettség, lenézettség és megvetettség élményét magával és magában hordozó útirány, amelynek hamisítatlan, eredeti és autentikus képviselői nem véletlenül nem tömörülnek semmiféle irányzatba, tradícióba, vagy vallásba. Véleményem szerint mindez ugyanis éppen azzal járna, hogy a Gnózis menthetetlenül elveszítené azt az alapvető jellegzetességét, amely definíciójának leglényegét adja. A Gnózis Útja egyéni út, amelyet nem lehet úgymond felülről „leszervezni”, dogmatikába önteni, teológiát húzni rá, hitrendszer béklyóiba kényszeríteni, avagy éppenséggel önző, hatalomvágyó és megalomán hierarchák kezébe adni. Az ilyen törekvések gazdái ugyanis menthetetlenül és rövid úton azon kapják majd magukat, hogy minél erősebben szorítják össze a markukat a Gnózis megragadása, önmaguk és követőik számára való kisajátítása, kontrollálása, és a vele való üzleties üzérkedés céljából, annál sebesebben és kérlelhetetlenebb gyorsasággal peregnek ki ujjaik közül a Gnózis Szent Homokszemcséi. Minél önzőbben próbálja valaki kisajátítani, lefoglalni, behatárolni, és a saját egoisztikus törekvéseinek szolgálatára fogni a Gnózist, az annál határozottabban és fürgébben menekül előle, míg végül az ilyesféle törekvő éppen azt veszíti el, amit megragadni, elvenni és uralni vágyott.


Ha a Gnózis keresésére indulunk, azt tehát egyáltalán nem önmagunkon kívül, nem valamilyen tradícióban, közösségben, szervezetben, vallásban, felekezetben, egyházban vagy avatási rendszerben kell keresnünk, hanem éppen ellenkezőleg, önmagunk legmélyére, a saját szívünk és lelkünk legrejtettebb tárnáiba és kazamatáiba kell, hogy leszálljunk érte még akkor is, ha ez a legsötétebb örvények és viharok szemébe történő közvetlen betekintéssel jár. Nem zárhatjuk ki, nem vehetjük semmibe, nem gyorsíthatjuk meg, nem hanyagolhatjuk el, és ami a legfontosabb, nem spórolhatjuk meg azt az Utat, amely Önmagunk legbelsőbb lényegéhez vezet el bennünket, és amelyet rajtunk kívül senki be nem járhat. Utunk során nem kizárt, hogy találkozhatunk olyan emberekkel, akik számára már megadatott az Út teljes bejárásának élménye, így visszatekintve képessé válhatnak arra, hogy bizonyos útszakaszokon kalauzunkká szegődjenek, azonban semmi esetre sem szabad beleesnünk velük kapcsolatban semminemű kultusz, vagy hazugság bűvöletébe. A valódi Gnózishoz jutott személy ugyanis rettenetesen és fájdalmasan ritka, így bármekkora vehemenciával, magabiztossággal és önbizalommal, avagy éppen ellenkezőleg, a hamis alázat és színpadias szerénység álarcai mögé bújtatott módon állítja valaki is, hogy eljutott a tudásra, egységre, megvilágosodottságra, életszentségre, esetében már csupán ezen létállapotok ritkaságszámba menő voltából fakadóan is erősen megkérdőjelezhető a valódiság. Paradox helyzet áll tehát elő. Az önmagát a Gnózis birtokosának nevező személy szinte bizonyosan nincsen birtokában ennek a Kincsnek, a Ritka Kevesek körébe tartozók pedig a világért sem állítanák magukról, hogy eljutottak már a céljához ennek az Útnak. Marad tehát a magányos, sokszor meglehetősen kilátástalannak, reménytelennek és fénytelennek, értelmetlennek és borzasztóan nyomasztónak ható utazás, amelynek során csupán igencsak kevesek részeltetnek abban az ajándékban, hogy igaz társakra lelnek, akikkel terheiket, örömeiket, félelmeiket, kétségeiket és bánataikat megoszthatják.

Miért érdemes tehát mégiscsak a Gnózis keresésére indulni? Én magam amondó vagyok, hogy erre a kérdésre nem lehet, és talán nincs is értelme válasszal szolgálni. Valószínű számomra, hogy a Gnózis valamiképpen maga választja azokat, akiket a saját, közvetlen keresésére hív, nekik pedig saját belátásuk szerint jogukban és szabadságukban áll döntést hozni arról, hogy végső soron felkerekednek-e, avagy sem. Ezzel a gondolatommal azonban egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy gnóziskeresőnek lenni egyfajta elitklub tagsági kártyájának birtoklását jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, azt gyanítom, hogy amennyiben valaki a Gnózis keresésére való elindulásra kezdi el érezni szívében az elhívatást, annak forrása kétségtelenül a Mindenségnek, a Tapasztalatokon Túlinak, az Isteni Jelenlétnek a lélek legmélyéből szóló, halk suttogása. E nélkül a halk suttogás nélkül ugyanis alapvetően senki sem bizonyulna hajlandónak és képesnek arra, hogy kiszakadva a jól ismert, biztonságot, melegséget és bejósolhatóságot nyújtó (ugyanakkor ezzel egyúttal az illúziók csalfa lidércfényébe vontan derengő) fészekből a spirituális vadon feltérképezésére induljon, elvégre ennek az Útnak menthetetlenül részét képezi a saját, személyes pokloknak legmélyére történő alászállás is.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-02-10 18:00:00

 

Németh Dániel

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.