Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Az eljövendő világ kódja – A Krasznahorkai-interjú és a művek

 

 

 

 

Az eljövendő világ kódja

A Krasznahorkai-interjú és a művek

 

Isten a teremtményein keresztül beszélget a földdel és éggel. A történelemmel. S vannak írók, akik rezonálnak az idők jeleire. Krasznahorkai olyan gondolatokat oszt meg olvasóival, amelyek segítenek megérteni a jelenlegi világkorszak eseményeit. Rávilágít arra, hogy a belső szabadság kiépítése Isten nélkül hiteltelen.

Ahol a Szellem, ott a szabadság. Mondta Pál apostol. Krasznahorkai azonban nem Isten, csak egy író, de nem erről kell meggyőzni az olvasókat. Az apoteózis másutt keresendő. De a világos beszéd méltó a figyelemre.

A Krasznahorkai László életmű új darabja jelent meg nemrég. A Herscht 07769. Németországában játszódik, annak is a lepusztult, romkocsmás, keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek eredet-világa és a neonáci mozgalmak kaotikus fészke.
Sok misztikus történés tarkítja a szürke mindennapokat: sikamlós karikatúrák a Bach-kultusz pogány kegyhelyein, köddé vált állampolgárok, később egy majdnem végzetes parti és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek. S elindul a vadászat Thüringiában. Erőre kap a bestiális, és megpillanthatjuk az animálist.

Az elmúlt évek rövidebb Krasznahorkai-művei után, melyeket szóló-szonátákhoz lehet hasonlítani, a Herscht 07769 nagyepikai formája és dinamikája igazi versenymű; Bachnak a könyvben is említett Brandenburgi versenyeihez hasonlóan különböző hangszerek szólamaiból áll össze a mű egésze, felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról. (Az igasághoz hozzátartozik, hogy a honi kritika nem rajong érte.)

Ennek kapcsán jelentette meg a Litera.hu a Műútban közölt 2017-es beszélgetést. Ebből idéznék. Nagyon erős. Felettébb tanulságos. Kafka, Orwell, Ransmayr, Normann Mailer és Kosztolányi Dezső rögtön eszünkbe jut. Ottlik, Garaczi, Grecsó. Az új magyar életérzés. Jó olvasni. És mégse. De muszáj tudni róla. S akinek nincs ideje megkeresni, böngészni, az most legalább belekóstol és kedve támad majd az egész szöveghez.

„Én teljesen kétségbe voltam esve, amikor magamra eszméltem. Először is elveszítettem az önmagam iránti érdeklődés legkisebb, nem is tudom, mijét is, mégpedig teljes mértékben. Aztán teljesen kétségbe ejtett az, hogy egyszerűen bármit mondok és gondolok, a mondás és a gondolkodás technikájának állandóan olyan kereteibe ütközöm, amelyeket nem tudok elfogadni. Folyamatosan kétségbe vagyok esve, ez a természetes állapotom, miközben megtanultam úgy élni, mint aki egyáltalán nem így él. Mint aki ugyanúgy elfogadja azokat a feltételeket, amelyek között könyveket írunk, könyveket olvasunk, irodalmi estekre járunk, majd hazamegyünk, és folytatódik minden ott, ahol abbamaradt. Tehát egyáltalán nem azért jövünk például egy zenei előadásra, hogy utána másképp menjünk haza, hanem arra gondolunk, hogy „gazdagabban" megyünk haza. Én is megpróbálom így, de csak képmutatás az egész, én szenvedek ettől a képmutatástól, hiszen ha egy jelentős esetben bemegyek egy koncertterembe, akkor a végén, amikor kimegyek onnan, biztos, hogy úgy, ahogy eddig volt, egyszerűen nem mehet tovább. Mert amit hallok a koncertteremben, az olyan irgalmatlan hatással van rám, hogy ugyan nem értem, mi történt velem, mindenesetre nem tudok már többé úgy hazamenni, ahogy jöttem.”¹

És még egy citátum ugyanonnan: „Annak a felfedezése, hogy van olyan műfaj – csak nagyon nehéz megmondani, hogy az micsoda, hogy az minek a műfaja –, ahol a dolgod végezte idődben és előtte, utána is szabad vagy, a terheket ledobtad, szinte hányaveti lehetsz, lehetsz, ami csak akarsz lenni. Mert más dolgod nincs, mint lejegyezned, pontosan, hibátlanul azt, ami épp mondatokban rögzülve már ott van. Mindig azt hitted, és talán nem ok nélkül, hogy egy műfajban vagy mű-nemben lenni valamiképpen kötött, hogy annak te önkéntes foglya vagy, hogy neked kell bebocsáttatást nyerned e műfajba vagy mű-nembe, neked kell elsajátítanod a szabályait, és így tovább. Ezt hitted, de azt nem, hogy van lehetőség a szabadulásra. Annak fölismeréséről van szó, hogy amennyiben tényleg és őszintén eltekint az ember önmagától, márpedig én ezt mindig és örömmel megteszem, akkor van esély kimaradni az egészből.”

S ahogy még kutattam Krasznahorkai dolgai után, találtam meg a Jeruzsálemi beszéd című írást, ami az Élet és Irodalom 2012. május tizennyolcadikán jelent meg írásban. Ez egy nemzetközi írófesztivál megnyitója volt, ahol ez elhangzott, Jeruzsálemben. A béke volt a tárgya, de ezt a lerágott csont – témát Krasznahorkai izgalmassá tudta tenni egy performance bemutatásával. A béke szót nem mondta ki egyszer sem. Csak az előadás végén, szókártyák formájában, emberek tartották fel az összerakott betűket. BÉKE. PEACE.

Ebből a beszédből idézek: „Ha eltekintünk a szó közvetlen, konkrét, katonapolitikai értelmétől, és egy magasabb szinten nézzük a dolgot, mindenekelőtt a „fegyverszünet” az a szó, amitől el kell határolnunk azt, amit elhallgatunk. Mert mikor szünetelnek a fegyverek? Miféle szünet az, ha fegyverek hallgatnak? Miféle csend az? Az összpontosítás csendje, a feszült várakozásé, az ujj a ravaszon, néma riadókészültségben az agy, kiélesedik a látás, a hallás, nem moccanunk őrhelyeinken, leshelyeinken – félelmetes várakozás. Szeretteinknek egy fegyverszünet nem engedélyezi az otthont, csak az óvóhelyet. Egy fegyverszünet nem a biztonság terepe, hanem átmenetiség, behatárolt idő, hogy összeszedjük homéroszi halottainkat, s eltemessük őket. Egy fegyverszünet abnormális, rendkívüli állapot. Fegyverszünet az, amikor ki van feszítve az íj. Mi nem erről hallgatunk, amikor művészetet hozunk létre.”

Akár egy prófécia. Valóban egy örökös készenlét, fegyverszünet, a lét, ha közelebbről megnézzük. De a belső békét az ilyen textusok alapozzák meg.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-08-22 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.