Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt : A tudat, mint termelőerő – Grammatikai játékok

 

 

 

 

A tudat, mint termelőerő

Grammatikai játékok

 

 

Mennyiben más énem, mint a hangom? Aki: ego-ként beszélek, Túlfűtött individuum. Mégis valami anyagtalanság mondja el. Amit egyre többen írunk. S lassan kirekeszt a szövegből a nyelv. Munkába állít a szó. Képzelni kell. Nem elég várni, hogy szülessen magától. Én beszélek, és közben a világ tágul? A túlzott összhang nem emel, csak gátol. Bár egy akaraton vagyok a szöveggel. A szívem helyén mindvégig a nyelv ver. Egyfajta cél lebeg lelki szemeink előtt. Csak sejtjük, mi a mellékes és mi a fő? S nemcsak az idő, a szöveg is eltelik. Hatékony délelőtt.

A jelentés születése összetett folyamat. Mint a fogantatás, olyan szép konstrukció. Az intuíció, ami a magja a sejtnek, nem racionális információ, hanem olyan anyaga van, mint a lelkiismeretnek. Egy hatványozott motiváció, a szív inspirálása a tudatalatti által.

„Burjánzó sokszínűség, pazarló játékosság.” ¹ Minden egyetlen helyre tart. Mondja Knausgärd. Vannak szövegek, amelyek nem engedik, hogy az idő vámot szedjen tőlük. Mert ők a fegyverszünet köztes létezésében tartózkodnak, attól fogva, hogy megszülettek. Permanens a szellemi konfliktus. A játéktér immár a digitális és lelki terrénum. A gondolatok földje. Militáns jellege van a kultúrának, a teológiának és a legszelídebb széptani dialógusoknak is.

Nem a kényszer, hanem a hiúság motiválta az algoritmusok fogantatását. Nemes egyszerűséggel az irigység és a konkurenciaharc. Maga a nyelv frenetikus szerteágazásai lettek testté ez által. Az a fajta együttállás, ami az időbeliség organizmusainak a sajátja. Például a cseppkőé vagy a moháé. A méz és a must belső monológjaié.

S csak átfolynak az érzések egy emberi tudaton, mint megduzzadt patak hallgatag évmilliók kavicsain. Csak épp eszébe jutnak valakinek, akit elkap egy fordulóra a világ, a lét. Ez az erő bolygókat tart keringési pályán. S láthatatlan pórusaikban ott van a háborítatlanság, amelyet az emberek szabadságnak neveznek. Ezek a textusok akkor születnek, amikor nincs baj, egy nonszensz és irreális időintervallum adódásának pillanatában. Amikor megkötöztetik harag és bosszú, a gyűlölet és a rettegés. Egy átmenet pompázatos és lélegzetelállító megdicsőülésének kérészéletű mozzanata ez, amikor a szenteltvíztartóból kitörlik a kézfertőtlenítő folyadékot, a genezis újraíródik a freskók mögötti virtuális térben. S a napfelkelte előtt megjelenik az égbolton egy megszületést jelző vércsík.

Min gondolkodik a nyelv? Azon, hogy az esztétikum végnapjait éli. Az a nedv a válasz, ami kicsurran az őszibarackból, amikor beleharapsz. Az ars poeticák ma már nem ideológiákra építik a paradigma-házikót. Hanem a testre, a tényekre és a törvényre. A morál végleg kettévált. Írásra és illúzióra. A tükör tekintete kiszúrja a léggömböt. Ni-ni!

Ott egy szó-növény, fehér üvegszálakból, opál kérdőjellel a szirmai között. Majd lassan, kis lépésekben, megépül a félrebeszélés-menhely. A mentegetőzés, mint nem-hely. Csupa spóra, spórolás. Szivacs. Liánok, borostyán és lépcsők. Kellemes, enyhe bungaló. Egyetemes hazudozás. A liftben mit keresnek az úszónövények? A plexi akváriumban a görények? Benézhetnek az óvodások a hangok alá. Kutathatják, mint Cage vagy Sáry László a vonatfütty és a gong egymásra hatását, zongorázás közben. A kottatartón egy óriási nagy Magyarország térkép is lehet.

Lengőtőzeg, sűrű, pompázó jázminfüggönnyel. Fű nőhet a márványlapok között is. Az ideális sótartalom is kitenyészthető, de az atmoszféra tisztátalan. Lenmagok, begóniák, kaktuszok magvai szóródnak szét az ezüst szirmokon. Sweet Temptations. Édes kísértések? Nem. Mérgezőek. Újra a Biblia ethosza fordul a farizeusok ellen? Igen. Nincs más Isten, Istenen kívül. Az érték, uraim, egyetemes. Pilátus (nem a proletariátus) is csak annyit tudott kérdezni. „Igazság? Ugyan, mi az?” Én tudom. Ugrott fel álmából az Alakmás. Jézus minden egyes nap megérkezik az egyes villamossal. Csak elmegyünk mellette. „Ha kő gördül, ha galamb tolla rezzen, talán egyszer magamra ismerek. Egy szó hiányzik! Magam hogy nevezzem, ha nem akarom, hogy másik nyelvben legyek?” Ingeborg Bachmann: Hogy nevezzem magam? Fordította: Márton László.

A filozófia szüntelenül kiragadja a történetéből önmagát. Mondta Bacsó Béla. Igen. Az intuitív Hegelnél viszont egy olyan jelölt, amelynek nincs jelölője, mégis képes megjelenni. Ez természetesen a szubsztancialitás libikóka-játéka. Már nem akkordok fejezik ki világunkat vagy szövegünket. A hajtogatások, mint új borítékolások hús-vér mátrixaikkal nyelik el a leginnovatívabb ötleteket. Tapasztalat és nyelv.

„Amikor (visszamenőleg) egyszerre csak híd teremtődik az első és a folytatás között (Mendelssohn felfedezi Bachot; a szürrealisták Lautreamont-t), akkor ezzel a folytonosság illúziója teremtődik meg; a régi úgy mutatkozik meg, mintha mindig is ott lett volna, mintha mindig is az eredet pozícióját foglalta volna el – holott egy későbbi kor teremtette meg, alkotta meg szamara ezt a helyet.”²

 

Minden nyelvesemény komposztálás. Hiszen eddigi meggondolásaink arra mutatnak, hogy az az énünk, amely cselekedeteinkből válik nyilvánvalóvá, nem merül ki abban az énünkben, amely az életünkről általunk és mások által elmondott történetekből rajzolódik ki. Ez volna az „önhasadás?

 

„A kifejezés tehát feladatot jelöl ki: azt a terhet rója ránk, hogy a bűnt sorsunk eseményeként értsük, anélkül, hogy szabadságunkat megsemmisítő végzetként vagy felelősségünket enyhítő esetlegességként félremagyaráznánk”³

 

A hitetlenség kérdése, amint leomlik körülötte az a burok, amellyel a hagyomány elszigetelte és ártalmatlanná tette, azon metamorfózis hajtóerejévé válik, amelyet Husserl a metafizika meghaladása kifejezéssel próbált értelmezni

A jó vers anyagszerűségében, tehát örökkévalóságát biztosító felületével, hordozójával, a nyelvvel együtt láttatja a világot. Kicsit túlnyújtóztunk szoros pórázra fogott diskurzuselemzés Prokrusztész-ágyán. Sebaj.

„A kánonok hatástörténeti alakulása az, aminek kevés köze van a politikai korszakváltásokhoz. Ez talán azért van így, mert az írásművek irodalmisága csak a nyelv olyan működésében érhető tetten, amely túl van a világgal való írói foglalatoskodás „szövegesítő” műveletein.”⁴ Ámen. Haza csak egy van: a nyelv. A szellem terrénuma. Ő teremt, kijavítja a hibákat.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-05-04 21:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.