Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Deák-Sárosi László: Költészet napi utazás a régi ír verselés világába

A költészet szimbóluma a hárfa. Írország nemzeti jelképe is a hárfa a X. századtól. Az egyik legrégebbi ilyen hangszert a dublini Trinity College-ban őrzik, és a X–XI. században élt Brian Boru ír főkirálynak tulajdonítják.

Napjainkban a kortárs költészet csekély szerephez jut a társadalmi kommunikációban – annak ellenére, hogy a versírást tömegek művelik. Hatalmas túlkínálat van a költeményekből. Mindenki megírja a búját-baját, leggyakrabban minden önkritikát mellőző bőbeszédűséggel, vagy épp a világ sorsát tárgyalja látnoki hittel és ugyancsak visszafogottság nélküli fecsegéssel. A kész művek aztán évekig lapulnak a szerzők íróasztalfiókjaiban, vagy épp a szerkesztőségek „aszalják” azokat tovább. A megjelenés és a kánonok középpontjához való közeledés egeket verdeső presztízs, azonban a napvilágot látott költemények se válnak a közbeszéd részévé, a szűkebb irodalmi kultúrának is csak kis mértékben.

A másik oldalon ott van az internet demokratikus vagy inkább csak korlátlan szabadsága. Bárki bármit közölhet, és a maguk apoteózisát a Parnasszusra álmodó költők nem is fogják vissza magukat. Van rá elég fórum az amatőr és professzionális oldalaktól elkezdve a blogokig és a közösségi oldalakig. Bárki megkeresheti a maga fórumát szerzőként és olvasóként is, csak épp a gyöngyöt nehéz megtalálni a szemétdombon.

Nem mindig és mindenhol volt ez így. A költészet sokkal nagyobb szerepet kapott a társadalom életében, amíg a csereérték (pénz) fő birtokosai a belső égésű motorral hajtott versenyautókon, majd okostelefonjaikkal összenőve el nem húztak a lelkieket fontosnak tartó, gyalogosan közlekedő vagy egy helyben levitáló költők mellett. A tradicionális társadalmakban a költészet a közösségi élet része volt. Két-háromezer éve a görögök ünnepeiken összegyűltek, és meghallgatták a nemzeti eposzukat, az Íliászt, pedig tudták kívülről a történetét, sőt sokan magának az eposznak a szövegét is.

Nem volt a költészet mindig lila köd, de a szabadság végső értékének a megtestesítője sem. Volt, amikor a szabadság és a rend egyensúlyba került a társadalomban, és ennek a jeleit a költészet is magán hordozta. A versek mindig hű tükörképei egy adott kornak és országnak.


Glendalough (magyarul ’A Két Tó Völgye’), középen a VI. században Szent Kevin által alapított kolostor romjaival egy XX. század eleji képeslapon.

Nézzük például az íreket, akiknek kultúráját kevésbé ismerik mifelénk. Nem a Guiness-sörre és a Riverdance-re gondolok, amelyek áttörik mindenki ingerküszöbét, hanem a középkori világukra. A görögök és a rómaiak mellett Európában az írek hagyták az utókorra a legtöbb és legértékesebb korai írásos emlékanyagot. Már az V. és VI. századtól maradtak fenn szövegek, köztük teljes törvénykönyvek, de versek és később verstanok is.

Az írek az V. században tértek a keresztény hitre egy Patrik nevű, a szigetre első ízben akarata ellenére áthurcolt brit kelta rabszolga jóvoltából, aki később már hittérítőként tért vissza Hiberniába. Ezek a szigetországi kelták megőrizték saját nyelvüket és kultúrájukat. Az erős egyházi befolyás ellenére megtartották a közigazgatásban és a közéletben az ír nyelvet és törvényeik jelentős részét. Magasan szervezett írott, ír nyelvű jogrendszerük volt. Fergus Kelly több kiadást megért tudományos igényű könyvében mutatta be ezt a jogrendszert (A Guide to Early Irish Law, 1988). A költészet kiemelt helyet kapott az ír társadalomban. A sziget királyságaiban magas, előkelő tisztség volt a főköltőé, az úgynevezett „fili”-é, aki egyaránt szolgálta az egyházi és a világi hatalmat, és akinek egyik fő feladata volt megírni az uralkodó dinasztia családjának hősi történetét. Sok korai ír vers, ami fennmaradt, ilyen dinasztikus elbeszélő költemény. Az egyik legismertebb „fili” pedig Flann Mainistreach XI. századi főköltő.

Nemcsak a filinek volt meg a hivatalos rangja a társadalomban és a jogrendben, hanem a kisebbeknek is. Szabályok írták elő azt, hogy ki mi milyen metrumban írhatott, vagy adhatott elő verset. A bárdok közepes rangú énekmondók voltak, akik hangszeres kísérettel adták elő mások költeményeit, de bizonyos strófákban maguk is írhattak verset. Ők ismerősek nekünk Arany János A walesi bárdok című balladájából. A walesiek ugyancsak kelta nép, az írek rokonai, és a költészet náluk is nagy presztízzsel bírt.

Glendalough kolostor romjai: A tornyos kis kőtemplom a XI. századi formáját őrzi, és „Szent Kevin konyhájá”-nak nevezik. Oldalt a jellegzetes ír őrtorony, amely menedékhelyként is szolgált a szerzeteseknek és értékes ingóságaiknak az ellenség támadása idején.
Glendalough kolostor romjai: A tornyos kis kőtemplom a XI. századi formáját őrzi, és „Szent Kevin konyhájá”-nak nevezik. Oldalt a jellegzetes ír őrtorony, amely menedékhelyként is szolgált a szerzeteseknek és értékes ingóságaiknak az ellenség támadása idején.

Az íreknél nemcsak a költőknek volt meg a rangja, hanem maguknak a verseknek is. A hatalmat legitimáló dinasztikus költemények és közéleti versek mellett külön paragrafus jutott a gúnyversnek is. Ha egy peres eljárásban a sértett fél nem tudott érvényt szerezni a bírósági ítéletnek, akkor gúnyverset írathatott az elítélt ellen. Ennek a procedúráját is szabályozta a törvény. A sértett köteles volt figyelmeztetni a másik felet, hogy gúnyverset fog íratni róla. Ilyenkor az gyakran meggondolta magát, és kiegyenlítette a tartozását, bocsánatot kért stb., attól függően, hogy mi volt a bűne. Tulajdonképpen a gúnyvers volt a legfelsőbb bíróság egyik intézménye és a végrehajtás csodafegyvere! A tradicionális társadalmakban egyébként nehezen felejtenek. Ír ismerőseim elmondták, hogy a falujukban négy évszázad elteltével, ma is számon tartják, hogy mely családok működtek együtt a környékükön kegyetlenkedő Oliver Cromwell nevű forradalmárral.

A vers, a költészet azonban nem csupán a közigazgatás és az igazságszolgáltatás része volt, hanem más funkciókat is betöltött az ír társadalomban. Esztétikai jellegűeket is. Ez bizonyítja már az önmagában is, hogy fennmaradtak verstanok, bennük verstani költemények bemutatván és elemezvén a legfontosabb verstani eszközöket és formákat. Több verstani traktátus ismert a 13. század utáni időkből. Gerard Murphy az Early Irish Metrics (Korai ír verstan) című könyvében (Dublin, 1961) a verstanok és más költemények alapján 84 különböző verstípust és strófát azonosított, amelyeknek további altípusaik léteznek.

A körülbelül 1200 évig virágzó hangsúlyos, majd szótagszámláló rímes verselési kultúra főbb jellegzetességeit és legszebb darabjait magam is elemeztem és ismertettem egy megjelenésre váró tanulmányomban (A korai ír hangsúlyos verselés néhány fontos tanulsága a magyar verstan szempontjából). Ebből a tanulmányból nyújtok kis ízelítőt a legérdekesebb ír verstani jelenségek bemutatásával, egy IX. századi ismeretlen költő verse formakultúrájának megidézésével, az eredeti vers és a saját műfordításom segítségével.

Ismeretlen szerző (9. század) verse rannaigecht mór (’nagy rannaigecht’) strófában (forrás: Gerard Murphy: Early Irish Lyrics, Dublin, 1956, 19982:4)

Dom-farcai fidbaide fál      71
fom-chain loíd luin – lúad nád cél      71
húas mo lebrán ind lÍNECH      72
fom-chain trÍRECH inna n-én.      71

Fomm-chain col menn – medair mASS      71
hi mbrot glASS de dindgaib doss      71
débrad, nom Choimmdiu cOÍMA      72
caín-scríbaimm fo rOÍDA ross.      71

Saját fordításom, Pődör Dóra korai ír nyelvből történt nyersfordításának felhasználásával:

Az írnok az erdőben

Fák sora figyel felém,      72
rigó rikkant énnekem,      73
irkámon száll pajkos szÉL,      71
két trillán kÉL énekem.      73

Kakukk köszönt kedvesen,      73
bent, e bokor-erődben,      73
kegyes az Úr hozzám, hOL      71
zeng a tOLL, az erdőben.      73

Muiredach's High Cross, azaz Muiredach jellegzetes ír keresztje, amely több mint ezer éves, és Monasterboice kolostor területén található, ahol Flann Mainistreach fili (főköltő) élt és alkotott a XI. században.
Muiredach's High Cross, azaz Muiredach jellegzetes ír keresztje, amely több mint ezer éves, és Monasterboice kolostor területén található, ahol Flann Mainistreach fili (főköltő) élt és alkotott a XI. században.

Természetesen az összes formai elemet nem tudtam visszaadni, de még így is lényegesen többet sikerült, mint az eddigi angol fordításoknak, amelyekben a strófa főbb szerkezeti elemeit, így a szótagszámot sem tartották meg. Más egyébként az ír és a magyar artikulációs bázisa, a nyelvek tipológiája, a szavak és szóelemek hossza, szerkezete. Közös viszont a szó eleji hangsúly, a rövid és hosszú hangzók oppozíciója, jelentésmegkülönböztető értéke. A magyarokkal ellentétben az íreknél nem honosodott meg az időmértékes verselés, annak ellenére, hogy a nyelvük azon kevés európai nyelvek egyike, amelyik alkalmas rá, és a latin nyelvű irodalommal is kapcsolatban álltak. Hangsúlyos, szótagszámláló, rímes formakultúrájuk viszont rendkívül gazdag.

Az egyik legjellegzetesebb formai elem a betűrím vagy alliteráció. A szavak első hangzóinak összecsengése még a hangsúlyos, nem szótagszámláló verselés korábbi időszakából származik. Néhány érdekesség: Az írben csak az egymást követő hangsúlyos, önálló jelentéssel bíró (autoszemantikus) szavak első hangzói határoznak meg alliterációs sort. Nem szakítják meg a sort a közbeékelt hangsúlytalan viszonyszók, mint például a névelő vagy a prepozíciók. A magánhangzóval kezdődő szavak akkor is alliterációs sort alkotnak, ha a szavak eleji magánhangzók különböznek! A példában a „farcai” pedig nem is vesz részt az alliterációban, mert az f-et itt nem ejtik: „domárkáj”.

A szótagszám a strófákban állandó vagy szabályosan váltakozó. A sorok végén az arab szám a sor szótagszámát jelöli. Az idézett példa strófájában mindegyik sor hét szótagú. A szótagszám melletti felső index a sor végi rím szótagszámát jelöli. Csak azonos szótagszámú szavak rímelhettek egymással! Kivételt képez a debide, magyar fordításban a vágórím, amelyben a válaszoló rím hosszabb egy vagy több szótaggal. Ez azonban csak bizonyos vágórímes strófákban fordulhat elő, az idézett ’nagy rannaigecht’-ben nem. A vágórím elvét a magyar verselésben is érvényesíthetjük, hiszen a hívórím értelmileg visszhangzik a válaszoló rímben! Mennyivel jobban hangzanak ezek a rímpárok, ha a válaszoló rím a hosszabb, mint fordítva: „tél – kötél”; „koma – lakoma”; „dalom – forradalom”; „elő – rímelő”.

A hagyomány és a miszticizmus máig él: A „Wishing Well”, vagyis ’a Kívánságok Kútja’ Glendaloughban egy XX. század eleji képeslapon. A kút kövét egyszerre kell megérinteni, és lehet kívánni valamit.
A hagyomány és a miszticizmus máig él: A „Wishing Well”, vagyis ’a Kívánságok Kútja’ Glendaloughban egy XX. század eleji képeslapon. A kút kövét egyszerre kell megérinteni, és lehet kívánni valamit.

Megfigyelhető még a tiszta rím: „cél – én”; „doss – ross”. Az írben más a tiszta rím fogalma. Magyarul tiszta vagy szabályos asszonáncnak hívnánk. Az ír tiszta rímhez, mivel a szótagszám kötött, elegendő, ha magánhangzó hangszíne és hossza azonos, és ezt a magánhangzót követő mássalhangzók pedig csak azonos képzési csoportba tartoznak. Az ír verstanok hat csoportba osztják a mássalhangzókat. Egyik ilyen például a zöngétlen zárhangoké: p, t, k. Itt az „l” likvida (folyékony hang) és az „n” nazális szabályosan egyazon csoportba tartozik.

Az ír verstan szerint az asszonáncban a mássalhangzók csoport szerinti hasonlósága mellett elegendő, ha a magánhangzó is hasonló: rövid röviddel, hosszú hosszúval áll párban, és mégis jól szól, mivel a szótagszám rögzített. Magyarra alkalmazva: „bor – öl”; „száz – kész”. Ezt úaitnének nevezik. Példák a versből: „fál:.cél:.én”; illtve a „mass:.doss:.ross” sor. A strófa és a vers sorvégi rímképlete így 7a7a7b7a, 7c7c7d7c. Találunk itt még úgynevezett aicill rímet: „lÍNECH – trÍRECH”; „mASS – glASS”; „cOÍMA – rOÍDA”. Ennek a rímtípusnak az a fő jellegzetessége, hogy egy sorvégi szó cseng össze a következő sor belsejében található szóval. A rímnek tehát a pozíciója is fontos: nem csak az alliteráció és a végrím ismert! Az aicill rím összecsengő hangcsoportjait kiskapitálissal jelöli a Gerard Murphy-féle verstan, hogy könnyen felismerhető legyen.

Ennyit így dióhéjban a középkori ír társadalomról és verselésről. Remélhetőleg ez a rövid áttekintés is érzékelteti, hogy mennyire gazdag verstani formakultúráról és szemléletbeli összetettségről van szó, amelyből mi, magyarok a XXI. században is tanulhatunk.

  
  

Megjelent: 2014-08-06 09:17:08

 

Deák-Sárosi László (1969) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.