Videó

A Gallery FreylerArt videója




Keresés a honlapon:


Deák-Sárosi László: Embert próbáló idők Tanúja

Bacsó PéterMegfelelt bizonyos elvárásoknak az 1990 előtti rendszerben, mégis ő lett ennek az időszaknak a legszigorúbb, legpontosabb, legemberibb, egyben legvidámabb kritikusa.

1928. január 6-án, Kassán született Bacsó Péter, a sokoldalú filmes szakember, rangos hazai és külföldi művészeti és társadalmi díjakkal elismert alkotó, Palotai Boris írónő fia. Maga is irodalmi vonalon indult, és az írás felől közelített a filmhez. Közölt verseket, kritikákat, dalszövegeket. Főiskolásként részt vett pályatársaival forgatókönyvek írásában (Úttörők, 1949; Szabóné, 1949), és miután végzett, dramaturgként helyezkedett el a Filmgyárban.

Bacsó már a forgatókönyv szintjén alaposan kidolgozza a történetet, a jellemeket, a film ritmusát; ellentétben azokkal, akik inkább elsősorban a szinopszisra, a forgatási tapasztalatokra és a látványelemekre építenek. Az eredmény egy hagyományosabb elbeszélő film, amely ettől még lehet műfajszerű. Bacsó tanult képi kifejezésmódot az e téren kísérletezőbb újhullámosoktól; tehetséges színészekkel, operatőrökkel dolgozott együtt. A film eszköztára amúgy sem csak a kép, a történet vagy az alakítás, hanem mindez együtt. Az eredményért a rendező felelős, és a színész a munkáját is részben a rendezőnek köszönheti, aki kiválasztja és instruálja őt.

A fiatal filmes szakember tehát pályája elején dramaturgként egyengette mások rendezői munkáját; és csoportban, illetve önállóan írt forgatókönyveket. Munkaverseny- és szabotázsfilmekkel, vígjátékokkal és adaptációkkal kezdte. Némelyik meglehetősen sablonos és ideologikus volt, mint a már említetett Szabóné (1949, r: Máriássy Félix) és a Nyugati övezet (1951, r: Várkonyi Zoltán); de indulásnak jó tapasztalatnak bizonyult. Irodalmi alapanyagból is gyakran dolgozott. Ő írta át filmre Fábri Zoltánnal együtt Kosztolányi Dezső regényét, az Édes Annát (1958, r: Fábri Zoltán). Ezek a filmek megfeleltek ugyan a pártállami elvárásoknak, még a kissé átértelmezett Kosztolányi-adaptáció is, de Bacsó megszerezte általuk a vezetés bizalmát, és később élettapasztalatait, tudását, műveltségét bővítve a rendszer kritikusaként is megszólalhatott, ha nem is mindig következmények nélkül.

A Katonazene (1961, r: Marton Endre) és a Két félidő a pokolban (1961, r: Fábri Zoltán) még érezhetően megfelel a megrendelők szempontjainak, de a jellemábrázolást és a dramaturgiát tekintve sokat lépett előbbre e filmek által. Megerősödött a forgatókönyv moralista hangja, és úgy dolgozta fel az adott művet, illetve témát, hogy a drámai konfliktusok más helyzetekre is alkalmazhatóak.

Rendezőként első filmjét viszonylag későn, 1963-ban forgatta: Nyáron egyszerű. Ekkor került előtérbe nála a szociológiai érdeklődés. Fiatalok párkapcsolati és életlehetőségeit járja körül ezzel az érzékeny életképpel. A 16 éves Kati és a 22 éves Sándor egymásba szeretnek. Szüleik ellenállásával dacolva összeházasodnak, és kiköltöznek egy római-parti csónakházba. Nyáron még egyszerű az élet a természetközeli tákolmányban, de a hideg közeledtével kapcsolatukat megpróbáltatások nehezítik. Kati hazaköltözik, de később mégis vállalják egymást.

A Szerelmes biciklisták (1965) ugyancsak a fiatalok életével foglalkozik, a szerelem keresésével, megtalálásával, a felnőtté éréssel – mindezt frissen, jellemkomikummal, mégis komolyan elmesélve. Sikeres filmje lett a Fejlövés (1967), amelynek a forgatókönyvét valós esetek, újsághírek alapján írta. A téma nagyon komor: fiatalok öngyilkossága, de éppen ezért találhatott értő szemekre, fülekre.

Szintén 1967-ben forgatta Nyár a hegyen című filmjét, amely a szociografikus és a politikai vonulatot egyesíti. Fiatalok vásárolnak a Balaton közelében egy barakképületet, ahol művésztelepet akarnak létrehozni. Velük van az egy generációval idősebb Szabó doktor is, akiről később kiderül, hogy ebben a barakkban volt fogoly, amikor még az internálótáborként működött. A társaságukban lévő Sárinak az apja volt a parancsnok. A film remek jellemek és helyzetek révén dolgozza fel a kegyetlen emlékek felszínre kerülését. Vannak, akik keveslik a film nyíltságát és mélységét; valójában alapos filmről van szó. Játékfilmben a rendszerváltás után se dolgozták fel a kérdést jellemzőbb módon.

Jelenet a Tanú c. filmből

Az élet nem habostorta.”

Bacsó Péter legnagyobb filmje kétségtelenül A tanú (1969). Kevés film tárgyalta ilyen alaposan, tömören és – nem utolsó szempont –, szórakoztatóan a Rákosi-korszakot és a koncepciós perek időszakát. Talán A nagyrozsdási eset (1957, r: Kalmár László) és A megfelelő ember (1959, r: Révész György) közelítik meg színvonalban. Mindhárom filmet betiltották. A nagyrozsdási esetet a nyolcvanas években elővették, és moziban forgalmazták, de A megfelelő embert és A tanút nem. A tanút filmklubokban lehetet látni, és így kultuszfilmmé vált, míg a másik kettő nem. A tanú nemcsak rendkívül nyílt, kritikus éle miatt vált népszerűvé, hanem stílusa miatt is. Érvényesül benne a forgatókönyvíró–rendező közelmúlt történetének kíméletlenül pontos ismerete, illetve a tragikomikus verbális és képi humor. A cselekmény és a dialógusok megírásban érvényre jut a rendező írói tehetsége. Legalább fél tucatnyi olyan szállóigét ismerünk ma is, amelyet ő talált ki vagy tett ismertté a történet kontextusában. Hadd idézzem fel a legjellemzőbbeket:

„Az élet nem habostorta.” (Virág elvtárs)
„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” (Virág elvtárs)
„Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit...” (Virág elvtárs)
„Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység.” (Bástya elvtárs)
„A szocialista szellem vasútja”  (Pelikán József gátőr és igazgató)
„Magyar narancs” (Bátya elvtárs és Pelikán József)

A „magyar narancs” a kommunizmus és a szocializmus, illetve az azokat kemény humorral bíráló film szimbólumává vált. Nem véletlenül vette fel a nevet a rendszerváltáskor egy ellenzéki lap, amely a mai napig működik. Hogy ez a lap mikor mit képviselt és képvisel, nem csökkenti a névadási ötlet zsenialitását.

A tanú, mint a címe is utal rá, a koncepciós perek mechanizmusát mutatja be kíméletlen pontossággal. A komikum egy része abból adódik, hogy a hamis koronatanúnak kiszemelt gátőr annyira egyszerű és jóhiszemű ember, hogy nem érti a kegyetlen leszámolásban betöltött saját szerepét sem. Ez teszi nevetségessé a hazugsággépezet trükkjeit. Van a filmben egy jelenet, amelyik tömören bemutatatja és összegzi is a tanú felkészítésének fázisait. Fontos volt a látszat, az életszerűség. Az értetlen embertől elvárták még azt is, hogy „önként” vállalkozzon a feladatra. Ha ezt nem értette, akkor rávezették, kényszerítették, de nyíltan akkor se mondták ki, hogy hazudnia, hamisan tanúskodnia kell.

Nem sok film van, amely ennyire ismerté vált, a kultúra része lett. Gyakorlatilag minden felnőtt magyar állampolgár ismeri.

A túlzások a filmben nem túlzások, csak az elrendezésük ad hozzá nem kevés pluszt a tragikumhoz és a tragikomikumhoz. A film erőssége a színészválasztás és a színészi játék, és ez, mint már említettem, szintén részben a rendező érdeme. Neki kellett megtalálni az egyszerű, jámbor és becsületes gátőr szerepére Kállai Ferencet, a depresszív alkatú ÁVÓ-s tiszt szerepére Őze Lajost, Bástya elvtárs katonás alakjához Both Bélát. A többi, kisebb szerepre se lehetne találni jellemzőbbet. Érdekes, hogy a koncepciós per áldozatát Fábri Zoltán filmrendező alakítja. Az egyik epizódszerepben, a tanú beszédtechnikáját javító logopédusként feltűnik Meztradt Georgette, egy régi vágású arisztokrata hölgy, aki mintha az előző korból csöppent volna a létező kommunizmusba. Egyszerre anakronisztikus és találó a helyzetet, célszemélyét egyáltalán nem ismerő katonás hölgy. Bacsó Péter vagy Fábri Zoltán fedezhette fel mint amatőr epizódszínészt, mert 1969-ben tűnik fel először filmekben: épp A tanúban és az Isten hozta őrnagy úrban.

A film hátteréhez egy látszólag mellékes mozzanatot ki kell emelnem. Virág elvtárs, mikor magához rendeli Pelikán Józsefet, a megjegyzéseket tesz a zakójára. Tudja, hogy 1938-ban készítették és milyen anyagból. Utal is, arra, hogy ők mindent tudnak. Ez a mondat kissé félrevezető is, mert a néző azt gondolná, hogy csak a megfigyelések által tud mindent Pelikán zakójáról. A részletek azonban másra is engednek következtetni: jó a szabás, a válla túl van tömve. Ilyen csak szakértő mondhat. A háttérben az van, hogy a jelenet Péter Gáborra utal, az ÁVO és a ÁVH egykori rettegett parancsnokára, aki politikai karrierje előtt szabóként dolgozott. Virág elvtárs és Péter Gábor sorsa annyiban is hasonlít, hogy Péter Gábor részt vett koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában, míg 1952-ben maga is koncepciós per áldozata lett. Életfogytiglanra ítélték, de 1959-ben egyéni kegyelemmel kiszabadult.

A koncepciós perek témáját Bacsó Péter más filmjében is feldolgozta. Komorabb változat a Tegnapelőtt (1981), amelyben egy nőt rá is tudnak venni, hogy a Rajk-perben férje ellen valljon hamis tanúként. A férfit el is ítélik. A nő később, amikor szembesül tette következményével, öngyilkos lesz. A tanú és a Tegnapelőtt a rendező legerősebb morális kérdéseket feldolgozó filmje.

Később is készített fontos, társadalmi és politikai és morális kritikára alapozott filmeket, de vígjátékokat, krimiket, adaptációkat is. Ezek közül kiemelném a Jelenidőt (1971) a Szikrázó lányokat (1977), A svéd, akinek nyoma veszett (1980) címűt, illetve a Sztálin menyasszonyát (1990). A tanú után azonban kevésszer sikerült a pontos korképet és kórképet megrajzolnia. A mindenkori jelenről nehezebb is, mint a közelmúltról. Talán A tanú betiltása miatt is lehet, hogy a Kitörés (1970), bár merészen indul, a végére elerőtlenedik. A Sztálin menyasszonya már a rendszerváltás szabad szelének hatására is erős lett. Egyes kritikusok fanyalogtak A tanú folytatásán (Megint tanú, 1994), pedig ez is remek szatíra, csak nehezebb volt meglátni benne a lényeget a közelség miatt. Mai szemmel azonban egyértelműen találó társadalmi-politikai kritika, hiszen a demokratikus viszonyok biztosította szabadságban csak az ámítás és a trükkök módozatai változnak, a lényeg nem. A „megrendelő” változik, és nem nagy fekete autón érkezik Pelikán József gátőrhöz, hanem helikopteren.

Bacsó Péter élete végéig, 2009-ig dolgozott. Több mint harminc filmet rendezett, ezek egyharmadát a rendszerváltás után készítette. Ugyanennyiben volt közreműködő forgatókönyvíróként, dramaturgként. Stúdióvezetőként is évekig dönthetett filmek sorsáról. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán több generációt oktatott a filmezés mesterségére. Több dalszöveget is írt, leginkább saját filmjeihez. Egyik legismertebb slágere Fényes Szabolcs zenéjével a Te szeress legalább című szám volt.

Munkássága kiemelkedő és egyedi. Műfaji filmes volt, aki művészi megoldásokkal se bánt szűkösen. Politikus, moralista és szociologikus beállítottságú volt, és megtalált, vagy inkább kidolgozott olyan elbeszélői stílusokat, amelyek révén szélesebb közönséghez tudott szólni, igényesen. Megfelelt bizonyos elvárásoknak az 1990 előtti rendszerben, mégis ő lett ennek az időszaknak a legszigorúbb, lepontosabb, legemberibb, egyben legvidámabb kritikusa.

  
  

Megjelent: 2014-08-06 09:08:16

 

Deák-Sárosi László (1969) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.