VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Dancs Rózsa: A csernobili tragédia
A csernobili tragédia
Olykor-olykor hatalmas halakat vetnek ki magukból vizeink – a parton a felpuffadt haltetemek pedig további halált teremnek. Madarak hullanak élettelenül a földre – megtört röptükben a természet gyönyörű rendje omlik össze. Egyre gyakrabban. És oda, ahol addig szépség és harmónia honolt, döbbenet és pusztulás költözik. Egy ideig – vagy talán soha többé – nem csobog titkokat a Szamos, az Olt, a Feketeügy, a szőke Tisza, sem a tekintélyes, hatalmas „vén Ister,” mert vigyázatlan, átkos az emberi számítás… 1986. április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor a családommal együtt sepsiszentgyörgyi lakásunkban aludtam. Ugyanúgy, mint mások, akik már évek óta belenyugodtak abba, hogy éhség marta, üres gyomorral, korán ágyba kell menniük. Csupán fél órára engedélyezett villanyhasználat mellett még a Szabad Európát sem hallgathattuk meg, pedig az bemondta… Csak napok múlva értesültünk arról, hogy tőlünk légvonalban egy karnyújtásnyira, katasztrófa történt. Csernobilban… Első hallásra nem figyeltem fel a hírre. Megszoktuk, hogy a Nagy Szovejtuniótól minden kitelik, még az is talán, hogy halált leheljen pár millió alattvalójára… Aztán rákapcsoltam a Szabad Európa Rádióra… és megfagyott bennem a vér. A gyermekeim éppen sóskát legelésztek a sepsimagyarósi domboldalon – a finom, ingyenes, anyaföld-adta sóskát mosatlanul! Sehogy nem értették, hogy miért tépem ki a kezükből, amikor lélekszakadva hozzájuk érek, s miért terelem mindannyiukat hazafelé, Pedig forrón sütött a május eleji nap, gyönyörű délelőtt volt, a vidám gyerekricsaj még a falu szundikáló kutyáit sem tudták felriasztani… Emlékszem, rövid idő múlva már rohantunk vissza városi otthonunkba, és én szinte eszelősen mostam, mostam, fürdettem a két gyermekemet…, aztán a bejárati ajtót, ablakokat, majd a gyógyszerész barátnőmtől, Szőllősi Évától jódtablettát vásároltam, és a család minden tagjába beleparancsoltam. Idős szüleim is engedelmesen lenyelték, mi, felnőttek is… (Később, az éjfélkor kiosztott ingyenes jódtabletta csak a gyermekeknek járt.) Miközben abbéli pánikunkban, hogy nem tudjuk a sugárfertőzést elkerülni, gyermekeinket, öregjeinket védett helyre átmenteni – ki gondolt volna akkor sajátmagára? –, alig vettem észre, hogy az udvarunkon lévő kajszibarackfánk egyik fele hirtelen elpusztult. Mintha középen valaki kettéfűrészelte volna… Az elhalt farész folytatásaként, egyenes sávban lekonyult az udvar és a kert minden fája, a bokrok, a vetemények szintén. S mintegy gombnyomásra, egyszerre múlt ki huszonnégy darab nyúl az ólban, amely szintén ebben a sávban állt, elpusztult a baromfiállomány nagy része is. Sorsát valószínűleg csak az a szárnyas kerülte el, amelyik a halálos hullámvonaltól öt centiméterrel odébb kapirgált… A nagy román alföldön, a Baragan-on gabonát szállító sofőrök arról számoltak be, hogy kilométeres sávokban az elpusztult madarak fekete halálszőnyegként borították be a síkságot. Csernobil egy ideig Ninivévé változtatta világunkat, hogy figyelmeztessen a nagy ítéletre – ezerszeresen megsokasodott bűneinkért… Hogy is írta Babits Mihály? „Aztán egy reggel, hajnaltájra, szerzett a nagy Úristen egy kicsinyke férget, mely a töknek tövét megrágta volna és tette hogy indája lekonyulna, levele megpörögve kunkorodna s az egész tök elaszva szomorodna. Oly vékonnyá fonnyadt, amily nagyra felnőtt: nem tartott többet sem árnyat, sem ernyőt.” (Jónás könyve)
Megjelent: 2024-04-26 20:00:00
|
