Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Tokaji villanások – amit vakuval nem lehetett rögzíteni

A 42. Tokaji írótábort jóval megelőzve egy kávézóban múlatjuk az időt. D megkérdezi, szeretem-e a sakkot. Ráhibázott. Előkerül az okostelefon és letöltődik egy alkalmazás, amin apró figurákat vagyunk csak képesek tologatni, ez azonban pont elég ahhoz, hogy két csúfos vereséget szenvedjek. De jó lesz majd a táborban összefutni, és egy rendes készlettel játszani, mondjuk. Otthon egy korábbi cikket olvasva látom, D mekkora csatákat vívott K-val a táborban. Előre izgulok, nem lenne szerencsés a ½ – 2½ eredményt alulmúlni.

Aztán az óramutatók elkezdenek pörögni, a naptár lapjai lehullanak, és Á-val már azon kapjuk magunkat, hogy kedd van, és kapkodva ebédelünk a pályaudvar mellett, mert el kell érnünk a vonatot, de legalábbis nagyon szeretnénk. Közben összetalálkozunk I-vel, ő számunkra a tábort jelző első fecske. Meglepődünk, amikor kiderül, hogy a vonaton is mellettünk ül. Megkínáljuk őt is kölyökpezsgővel – egyelőre még csak ilyen finoman merem ünnepelni, hogy elindult a Holdkatlan.

Már az állomáson új barátságokat kötünk. Amint a vonat továbbindul, I rájön, hogy fenn felejtette a bőröndjét. Az állomásfőnökség közli vele, hogy az egyetlen lehetősége, ha „utánaszalad”. Rá még pár óra utazás vár egy rövid nyíregyházi látogatással, de sebaj, mondja, ráér, abban a városban még úgysem volt, és ha még meglesz a csomag is, már az első nap lehet majd ünnepelni. Eközben mi megragadjuk gurulós táskáinkat, és nagy robajjal továbbgördülünk a macskakövön.

Megérkezünk a táborba, és lepakolunk. Kiülünk a padra, mint a falusi vénasszonyok, és azt figyeljük, hogyan kezdenek szép lassan „berepülni a madarak”. Á megemlíti, hogy szeretné, ha írnék a táborról. Nem valamiféle bonyolult tudósítást, csak villanásokat, hogy megörökítsük a tokaji tábor (aszú)esszenciáját. Á, képtelen vagyok én arra, mondom, de majd meglátjuk. A táskámban ott lapul a sakk-készlet, „D-re várva”. A bajnokság megkezdődött, az állás 0 – 0.

Szerda reggel megérkezik a tábori busz, és nagy számmal szaporítja a résztvevőket. A névsor még így sem teljes. A Rákóczi Pincében kerül sor a hivatalos megnyitóra. Elmondják, hogy a tábor alapvető témája mellett Határ Győzőre emlékezünk. Felolvasnak tőle, korábban nem is tudtam, hogy ennyire szeretem a verseit. A köszöntőket tisztán lehet érteni egészen addig, amíg az első korty bort ki nem osztják, onnantól kezdve a duruzsolás és a pohárkoccanás lesznek az uralkodó hangok.

Megkezdődnek az előadások, a legelsőt én is végighallgatom, de ahogy más tudósítás is említi, a Tokaji Írótábor egyik jellemzője, hogy alternatív plenáris ülések keletkeznek a helyi pincékben, kocsmákban. G, L és R már megérkezett a délelőtti vonattal, csatlakozom hozzájuk a sokat emlegetett Hatosban. Sajnos D nem tartott velük, de tudni lehet, hogy jön, csak egy későbbi napon. Világossá válik, hogy ma estére a bajnokság állása marad a 0 – 0.

A Parnasszus-estre igyekezve látom, hogy a többiek a Tisza-parti büfésoron (de)hidratálódnak. Újra bemutatnak A-nak, akit ugyan évek óta ismerek, de most mégsem ismerem meg. Kevesebb rajta a haj, a zsír, mint amikor legutóbb láttam.

Az esten a bogarak kerülnek leginkább reflektorfénybe, elegánsra koreografált, kaotikusnak tűnő táncukkal. A mondja – ő úgy tudja, hogyha a szúnyogok előszeretettel marják az embert, akkor biztos lehet benne, hogy nagy betegsége nincs. Fél óra múlva úgy érzem, annyira egészséges vagyok, hogy belepusztulok. Azt est jól sikerül, precíz és könnyed, ami mellé a sommelier egy 2013-as félédes furmintot ajánl fogyasztani.

Kis mértékben sem lennék hiteles, ha nem tennék utalást az incidensre, de távol álljon tőlem, hogy ezzel viccelődjem.

Csütörtök reggel választás elé kerülök. A plenáris ülésen vegyek részt, vagy már délelőtt borozgassak, természetesen kizárólag kóstolgatás jelleggel. Most az előbbi mellett döntök, nem bánom meg. Ebéd után a rendszerváltás környékén is élő folyóiratokról szóló munkacsoportban veszek részt, az előadások után annyi hozzászóló akad, hogy nekem már csak egy kis magamban motyogás jut, ha éppen nem Á-t zavarom meg a fülébe súgott magánszónoklataimmal. De ez jó, zajlik az irodalmi élet.

Amíg a tábor másik fele Tiszaladányba tart a busszal, hogy megemlékezzenek Ratkó Józsefről, Á-val a közeli csárdában tartunk halászlékóstolót és tábori részidős értékelést. Lehull az első csepp eső, aztán a következő, aztán úgy zuhog, hogy alig látunk át a Tisza túlpartjára. Az első vacsora után egy hosszú telefonbeszélgetésbe gabalyodok, közben látom, hogy D megérkezett. Köszönni sem tudok neki, távol vagyok, és a fülemen a kagyló.

Utána megint a kötött programok mellett döntünk, részben azért is, mert ezúttal nem kell a borízlelgetés és a hivatalos program között választanunk. Az ismertető alatt alig halljuk egymást, pedig már szinte üvöltünk. Elteszik a poharakat, érzem az erjesztett szőlőlé álmosító hatását. Elbúcsúzom a többiektől, akik éppen „felszállnak” a menetrend szerinti éjféli gyalogexpresszre, melynek végállomása a város egyetlen éjjel is üzemelő kocsmája. D és barátai később visszakerülnek a táborba italozni, de ezt már csak elmondásból tudom meg. A sakkbajnokság állása 0 – 0.

A zárónap reggelén az emberek vagy fél- vagy egész álomban vannak. L szól, hogy unatkozik, invitál, hogy üljünk le egy sörre a büfésoron. Kicsit korai még, de talán elnézik nekünk. Gyorsan átrobog rajtam az ital, ami Tokajban történt, az Tokajban marad.

A befejező fogadáson ismét nagy írósereg gyűlik össze. Ott van A, B, C, D, E, F, és még sorolhatnám. A legrangosabb elismerést egy másik L kapja. Búcsút mond a harmadik L, A NAGY L, aki 43 évnyi szervezés során kiadott magából mindent, amit lehet. Mégis érezzük a beszéde alatt, hogy valamit még visszatart, ha mást nem is, a könnyeit biztosan.

Kapkodva ebédelünk, el kell érnünk a vonatot, legalábbis nagyon szeretnénk. Jó volt megjönni, jó lesz hazamenni. Ezt pozitív felhanggal mondom, a tábor pont annyi volt, amennyinek lennie kellett, se több, se kevesebb.

Döcög a pesti vonat, némely író még felkutatja vagonjaiban az ismerősöket, hogy pár szót váltva zárják le az eseményeket. Mi Á-val csak csendben ücsörgünk, interneten olvasgatjuk a visszhangokat, és Tokajban szerzett köteteket olvasgatunk. „Hazafelé bölcs dolgokról hallgatunk.” Az tudósítás első mondatai megformálódnak a fejemben.

Megérkezem, még leöblítem egy-két sörrel az út porát, reménykedve, hogy ezt majd hozzáírhatom a tábor számlájához. A sakk-készletet kiveszem a táskából, pontosan onnan, ahová a tábor előtt betettem. Nem lett ujjlenyomatos, ezt anélkül is tudom, hogy megforgatnám a fényben. A bajnokság végeredménye 0 – 0.

  
  
 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.