Bártfai Attila Márk versei (Alku, Ifrit)
ALKU
Becsüljétek a hibáimat;
cserébe én is így teszek
az ‘elviselt’ dolgaitokkal!
Meg tudunk ebben egyezni?
Veszek csokit, plüss-dögöt, palack
piát, vagy amit akartok;
ésszerű kereteken belül,
persze. A tőkétlenség nem
töketlenség, és ti sem vagytok
mesügék, a mínusz két
és feles harmadik szememben.
A gazdagsági válság nem
sújt engem, ami rendszerhiba,
nem fogyatékosság; és ti
sem a magatok jogán álltok
csak a ‘jó reménység fokán’,
barátaim. Lássuk be, nehéz
a sorsot bevallani, ha
kedvező, és könnyű okolni,
ha túl súlyos. Ne bukjon el
azon az emberségünk, amin
szoborként kéne állnia:
a lehetőségeinken. Na!
Meg tudunk ebben egyezni,
Ti magatok erejéből lett
dolgos-szorgos királylányok és
királyfiak? Én becsüllek
benneteket. Ti becsüljetek!
Akkor majdnem jó lesz nekünk.
IFRIT
Pihen a számban a nyelv. Agyamban az értelem
békét kötött az ostobasággal. Már a szívem
se penget érzelmi húrokat. Alig van útban
a testem, a túlsúly lengébb viselet számomra,
mint a selyem. Nincsenek szüleim, sose voltak,
a hiányuk is elhagyott hirtelen, két mozgás
között észrevétlenül. A parkban nem ugatnak
meg a kutyák, és nem érzem a növények szagát
mióta lemondtak arról, hogy elcsábítsanak.
A fülemből kimostam kedvenc zenéimet, és
dalolt a lefolyó, ahogy lenyelte őket. A
csetreszek közötti por és pókháló igazán
érdekel. A finom tapintás. Durva hozzájuk
képest minden bőr. Az álmok közötti alvásról
beszélnék majd egy ’dilidokival’, mert abban van
még jelentés. Az üresség könnyű maradványa.
Megjelent: 2016-06-27 07:00:00
 |
|
Bártfai Attila Márk (Budapest, 1978) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
