Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Li Ho: Tizenhárom vers (Herczeg Ferenc fordításában)

 

I.

Virágzó rét fodrozódik,
növeszt rügyes ágakat,
figyelem a bíborszínben
táncoló leányokat.
Alkonyatra minden mosoly,
szeszély, illat eltűnik,
a szomorú tavaszi szélbe
csimpaszkodva megszökik.
És a szellő szétszórja a
rét fölött a hamvait,
vérvörös és halálfehér
kergetőznek hajnalig.

 

II.

Északra a palotától
bíborszínű hajnal tombol,
az eperfa zsibong-dalol,
részeg lett a harmat-bortól.
Sudár lányok surrannak, hogy
letörjék az ágait,
minden reggel az óriás
selyemhernyót etetik.

 

III.

Orsó forog, pereg a szál
a bambuszerdőn halkan.
Magányos kabóca dalol
a lemenő napban.
Ámbraillatú barackfa,
minden ága csupa élet.
Házi kertészünknek szólok,
kezdődhet a dinnyeszüret.

 

IV.

Húsz már elmúlt, még nincs harminc.
Éhes: falna húst, fényt, zenét.
Bölcs öreg, add legszebb könyved,
a Háború Művészetét!

 

V.

Mért ne kockáztassak, s harcoljak az északi végeken?
Mért ne lehetnék hős én? Mért ne vegyek Wu kardot?
Mért ne mehetnék én a csatába Wu csodakarddal
Visszaszerezni a címem, visszaszerezni a rangom?

 

VI.

Vers-sorokat és lárvákat
gyomlálgattam minden évben,
hajnalban a holdsugárnak
Jáde nyila ütött szíven.
Látod-e, hogy mi folyik itt,
Liao-dong körzetében?
Verset írni azt jelenti:
zokogni az őszi szélben

 

VII.

Az egyik költő egyedül élt
egy házban, mely csaknem ráomolt.
A másik a “jó társaságtól”
tanulta a lakáj-humort.
Ez a költő útja, jobban
tenném, ha toll helyett kardot
fognék, s beállnék a sorba.
Toboroznak dicső majmok.

 

VIII.

A tavasz első csobbanása
halált hozott. Kismadárka
tanult repülni, de végül
megtért örök otthonába.
Még éretlen, fürge, sárga
méhek szállnak, körbejárva,
s ha bezárult a végső kör,
visszatérnek a kaptárba.
Függönyöm az ablakon át
bámul engem megbűvölve.
Illatos és gyilkos horgom
halak udvarolják körbe...

 

IX.

Kint a parton lázas transzban
bódult kacsák fekszenek.
Kis ladikom elhagyja már
a viharos földeket.
Borban ázó magnólia,
mentalevél felette,
beteg vagyok, néhány barát
felsegít, hogy gesztenyefát
ültessek a kertembe.

 

X.

Pien Dzsáng épp Cajra gondol,
ki néki jó állást szerzett.
Hanyatt fekszik lágy pamlagon,
naná, hogy már nem ír verset!
Bambuszomból íróvessző
lehetne, de jobban járok,
hogyha horgászbotot metszek,
a nagy folyón elevezek,
s úgy élek, mint agg halászok.

 

XI.

Otthona egy hegycsúcs mellett van a völgykatlannál.
A verőfény most mohazölden játszik a tízezer dombon.
Nádsaruban jár mézet gyűjteni úti kövekről,
s a lótuszon élő lápi folyondárt tépi lemondón.

 

XII.

A fekete Fenyő folyó
sárkányok szülőhelye.
A kénköves Fahéj Barlang
fogakat rejt, a vadlovak
meghalni járnak ide.
Yün Csing mestert láttam arra.
Köntösét vajon ki varrta?
Oly finom volt anyaga...
Átlátszó volt, bíbor ködök
úsztak a selymen tova...
Tán a köpeny volt átlátszó,
de lehet, hogy ő maga...

 

XIII.

Hajnaltájt a fák szétnyílnak, közöttük ösvény vezet.
Az éji köd átáztatta a burjánzó füveket.
Fűzfabarka felriasztja majd a havas partokat.
Nézem az áradó búzát, mit a folyó elragad.
Láthatatlan kéz harangoz, morajlik a kolostor.
Viharfelhők áradnak az összetört holdkorongból.
Tüzet csiholok a parton, összeütök két követ,
halászcsónakomon fáklyát gyújtok én: jelzőtüzet.

  
  
 

Herczeg Ferenc

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.