Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Cs dec. 14, 2017 @16:00 - 12:00AM
III. Óbudai Képzőművészeti Tárlat - Szindbád-Óbuda c. kiállításmegnyitó
Cs dec. 14, 2017 @17:00 - 12:00AM
Kiss Márta: én te (n)ő - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Cs dec. 14, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @17:30 - 12:00AM
Péter-Szabó Katalin és Vágó Zoltán: MIKRODUETT - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @18:00 - 12:00AM
KAPU - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @19:00 - 12:00AM
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: A SZOCIALISTA SZÜRREALIZMUS TITOKZATOS BÁJA vizuális szimfónia
Cs dec. 14, 2017 @20:00 - 12:00AM
A halál kilovagolt Perzsiából
H dec. 18, 2017 @18:00 -
Kezdőmondat Parti Nagy Lajossal
Sze dec. 20, 2017 @19:00 -
Lépésről-lépésre - A Budapest Kortárstánc Főiskola a Trafóban

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

 

 

Harangút

Akkor vágjunk neki.

És elindultunk. Ketten húztuk az élet fehér fonalát és húztuk-húztuk, alászálltunk a rengeteg mélyére és minden jobbra harmadik és balra ötödik fát betekertünk. Magunkba szárítottuk virágait, ereinkben fosszíliatöredékek bolyongva keresik lelőhelyüket. Talán kézen is fogtuk egymást. Talán csak az illanó fonál rojtjai kötöttek össze.

Családot szeretnék.

Hisz nem látod, hány kedves, öblös testvér vesz körül? A világ lábnyomainkkal teli, egy egész nép állt nászra készen, ahogy elhaladtunk közöttük és tekervényesen, bonyolultan, de majdnem rezzenéstelenül megérintettük őket. Kis hajtások, kis sarjadások, kicsi szívek dobognak. A kérgek közül arcok bújnak elő, zöld szemű, ráncos arcok nyöszörögnek. Utánunk kapnak, behálóznak, indáik gyengék, csak egy-egy kéz, láb vagy nyakcsigolya bonyolódik törtető karjainkba.

Szeretnék beszélni.

Nem várhatok. Nem várhatok többet. Nem tudok saját színfoltomon csontig öregedni egy szorongásban törökülve. Nem lehetek mindig én a lent és a fény, a fény a fent. Szürke világomba levélereken át folyik az élet napsárga-fűzöld nedűje. Szilánkokat varázsol az arcomra, hulló törmeléket. Ülök és felfelé tekintek.

Én megtelek veled.

Mégsem törhetsz át mindig te az én hálómon. Arany vagy, egy emlékérem. A zsebembe rejtelek és mindig, mindig előveszlek, ha nem tudok megfizetni azért, amit tettem. Égetni fogsz, kívülről-belülről. Megszólítasz majd, mint nagy szellem anélkül, hogy kiszabadultál volna palackrejtekedből. A kupak nálam lesz, én felelek érted és azért, amit mondasz. Én fogom saját kezemmel saját magamnak öntörvényűen beadagolni a mérget.

Mindig fázom.

A tekinteted sem melegít fel. A fehér test, a barna lény, a szürkült fénytöredék nem hasad ki belőled. Pislákol, mint halottnak a lángja és ritkán, nagyon ritkán lobban nagyot, egy mélyet. Felsercen ereimben kék vérem és eléd úszom izgatottan, hogy dobj tavamba egy érmet, egy érmet. Párforintos szegénységem gyűjtögetem, hogy továbbadjam örökségnek. És te leszel a kegyes, a mártír, jótevőm és éltetőm. Lukas pénzemből kovácsolom a láncot, hogy amint nyakamra kerítettem te húzhasd meg a hurkot, a véget.

 

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.