Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
P jún. 30, 2017 @19:00 -
Jazzköltészet júniusban

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

A tökéletes férfi

A tökéletes férfi itt ül velem szemben. Ennek a férfinek félistenek a nemzői, ha ez lett a végeredmény. Az a fajta, aki csak nekem tetszik, de azért neki is van értő közönsége, nem csaphatom be magam. Csak abban bízhatok, hogy egyikkel sem fog találkozni. Swann érezhetett ilyet, amikor felfedezte Jetro főpap lányát Odett szépségében. Igen, tökéletesen értem Proustot, amikor Swann nőkhöz való viszonyát jellemzi. Az én szerelmem is ilyen. Hosszú, vörös haját felcsavarta a feje tetejére, de a nap folyamán a feszes lazaságból kioldódott néhány tincs, kibújtak a fogságból, hogy a leggyönyörűbb mértani formát vegyék fel, egy hosszúkás es kanyart. Ez a természetes görbület önmagáért létezik, azért, hogy betöltse a világegyetem réseit. Kék csíkos, hosszú ujjú pólót visel, őrület, ahogy rálóg a kézfejére, majdnem eltakarja az ujjait. Belefacsarodik a szívem, hogy a találkozásunk előtt valaki más már hozzáért. Vékony és izmos. A farmerjának is túl hosszú a szára, kirojtosodott, ahogyan a földet súrolja. Nem fél állandó kontaktusban lenni a kosszal, nem fél az élettől, nem fél a valóságtól. Milyen fehér a bőre, milyen kis szeplős. Nem üldözne mindig, hogy menjünk ki a strandra. Lerakta a hátizsákját maga mellé. Szeretném, ha tradicionális neve lenne, a leggyakoribbak közül valamelyik.

Minél tökéletesebb, annál ellenségesebb leszek, feltéve, hogy interakcióba keveredünk. Direkt nem fogok ránézni, nem keresem a tekintetét, mindenhova nézni fogok, csak oda nem, ahol helyet foglal. Félek, pont ez lesz a feltűnő, ezzel árulom el magam. Ő is okos, eleve nem lehet szép, ha nem okos. Ez a kettő együtt jár, nemrég jöttem rá. Örülök, hogy reggel kifestettem a szemem, esélyem nem lenne felhívni magamra a figyelmet, mert smink nélkül semmi vagyok. A perifériás látásommal észreveszem, hogy engem néz. Ha most viszonoznám, azonnal vége lenne a szerelemnek, nem kockáztathatok. Biztosan tetszik neki a szemem, szerintem is van benne valami szívdöglesztő. El van rejtve benne az univerzum minden titka, amiért érdemes élni. Egy életen át tartó őrjöngő szerelmi mámor, amit kínálok. Láthatja a végtelen nyugalmat, hogy nem billent ki a jelenléte, higgadt maradok. Remélem, érti az üzenetet, hogy nem történik semmi különös azzal, hogy velem szemben ül, és nem olyan, aki hatással lehetne rám. Olvasok tovább. Hogy hiteles maradhassak, teszek pár nagyon hétköznapi mozdulatot, amivel ezt a hitét elmélyítem. Kifújom az orromat és belenyúlok a kabátom zsebébe, motoszkálok egy darabig papír zsebkendő után. Nincs pillangó effektus, nincsen káosz, ami idáig juttatott bennünket, ez maga a sors. Direkt nem tartom úgy a könyvet, hogy lássa, mit olvasok. A magamutogatás már a múlté, amikor még nem voltam az a szellemóriás, aki ma vagyok. Szeretném tudni, mit szólna, ha látná a könyv címét. Az hozna össze bennünket, hogy elalélna, látván van még valaki az univerzumban, aki pont azt a könyvet olvassa, amit ő tegnap fejezett be. Többször olvasta, először amikor egyetemre járt, később a szakdolgozatát is belőle írta, és szívesen megosztaná a tapasztalatait. Tanulhatnék tőle. Az a fajta férfi, akit sokkal jobban érdekel a szellem, mint a test. Ha megkérdezném tőle életfa tenyészet, vagy absztrakció, azonnal az utóbbit választaná, akkor is, ha az elsőre gondolt. Ekkora szerencsém nem lehet, mindennek van határa. Egész életében engem várt, de nem ronthat ajtóstól a házba, nehogy elijesszen. Soha többet nem kell neki más, nem kockáztatja a megszerzett boldogságot, bár közepes mennyiségű kihívásban része lesz mindig, mindenkit visszautasít majd. Esténként felváltva olvasunk egymásnak amerikai novellákat. Odateszem a fejem a hóna alá, a viccesebb részeknél mosolyogva felnézek rá, és érzem, mennyire vonzó, amit csinálok. Megteremtem a cinkosságnak és a beavatottságnak a csak nálunk működő rendszerét. A káosznak milyen rendje kellett ahhoz, hogy pont együtt, egy időben utazzunk. Ha nem lennék ateista, megköszönném a Mindenhatónak. Elfogódottan és udvariasan megkérdezné, szeretem-e a modern amerikai irodalmat, én azt mondom, milyen érdekes, pont ezt kedvelem a legjobban. Philip Rothból írta a szakdolgozatát, tegnapelőtt jött haza New Yorkból, ahol a még élő íróval arról beszélgetett, mit jelentene számára, ha megkapná a Nobel-díjat. Lenyűgöz a válasza, olyan mély, fenséges és láthatatlan örömöt érzek, hiszen ebben is azonos az ízlésünk. Nagyon dühös vagyok magamra, hogy nem olvastam újra a regényeit, pedig mennyire odavoltam értük valaha, és tudhattam volna, hogy egyszer szükségem lesz rá. Nem is tudnék semmit mondani róla, csak a szellemiségéről, de az most nem lenne elég.

Érzem, ahogy kitartóan néz, pillanatok választják el, hogy megkérdezze, mit olvasok. Annyira sűrű a légkör, hogy most én is odateszek az arcára egy átfutó és jelentőség nélküli pillantást. Mosolyog, nekem pedig vadul kalimpál a szívem, jön a vér az orrnyergembe, megáll a torkomnál, csak annyira, hogy elszorítsa. Felállok, mert megérkeztem oda, ahova menni szeretnék.

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.