Keresés a honlapon:

Zápor György: Mikor én voltam a mozdony

 

Mikor én voltam a mozdony, nagyon sokat dolgoztam. Pedig nem akartam én kimelegedni, poros-maszatos lenni, meg lótni-futni egész délután, mert sokkal inkább szerettem volna zsírkrétával rajzolni, befejezni azt a házat, amit még délelőtt kezdtem el, csak az ebéd miatt nem tudtam rendesen megrajzolni a tetejét, aztán meg aludni is kellett. És mikor végre hozzáláttam, hogy a tetőcserepeket kiszínezzem, akkor hirtelen mozdonnyá váltam. De, tényleg! Egészen igazivá. Volt sok kerekem, pontosan tizenkettő, megszámoltam. És volt ütközőm, áramszedőm, hisz villanymozdony lett belőlem, volt kürtöm is, meg három lámpám, kettő alul, egy meg felül, szép háromszög alakban.

De sehol nem láttam a síneket, amin haladhattam volna. És nem látszottak vezetékek sem, amiben az áram folyik, de ez nem is volt túl nagy baj, mert az áram sistergős, morgós, csípős, és nagyot csattan, ha kiesik a drótból. Apa mondta. Egyébként is, az a mozdony, ami akkor voltam, krumplifőzelékkel, meg fasírttal működött.

Szóval sínek kellettek, hát szóltam, a többieknek, hogy segítsenek. Én hordtam a vasat, meg a talpfákat, Robi, meg Ati, építették a pályát, de olyan gyorsan dolgoztunk, hogy egy szempillantás alatt az egész udvart körbeérte a vasút.

És megindult a forgalom. Húztam a sok kocsit, némelyikbe homokot pakoltunk, mert azt egy építkezésre szállítottuk, volt amelyikben utasok ültek, meg büfé kocsi is került, ahol lehetett vizet inni, és a dadus is felszállt, és ott osztotta ki az uzsonnát, mákos kiflit, és akkortól mákos kiflivel is ment a mozdony, és mikor mindenki befejezte az evést, akkor a dadus leszállt, és integetett az utasoknak, azok meg vissza, én meg kürtöltem egy akkorát, hogy a kapu előtt sétáló bácsi majdnem kiejtette a kezéből a szatyrát. Be is kiabált a kerítésen keresztül, hogy micsoda egy lárma ez, vegyük tudomásul, hogy ez egy csendes-rendes utca, itt nem lehet óbégatni, egyébként is, így könnyen kimelegszünk, megfázunk, aztán meg bömbölünk az orvosnál, ha injekciót kapunk. Még szerencse, hogy ott állt Ági néni, épp jegyet vett a következő járatra, hát mérgesen ránézett, és azt mondta, hogy ez nem óbégatás, hanem vonatkürt, és annak mindenképp szólnia kell, hogy az emberek tudják, közeledik a szerelvény, és nem fázik meg senki, mert ilyen szép idő még nem is volt ebben az évben, a szél sem rezdül, és mindenki rendesen fel van öltözve. Egyébként is, egy nagycsoportos már tud vigyázni magára. Erre a bácsi békülékeny hangon megjegyezte, hogy valóban szép időnk van, és ugye, ha az ember nagycsoportos, akkor valóban nem érheti baj. Aztán még integetett is. Ági néni meg fölszállt és utazott egy állomásnyit. Én meg mindenkit elvittem oda, ahová menni akart. Aztán beálltam az állomásra, oda, ahol a mozdonyokat tisztítják, és már épp kezdtem volna szép fényes lenni, mikor értem jöttél anyu.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-10-26 15:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.