Keresés a honlapon:

Cserenkó Gábor: A bál

 

Kiszejárás után szervezték meg a bált, egy húsvéti, nagyböjt végi ünneplést. Kislányként sokat álmodott arról, hogy egy vékony bajszú, karpaszományos lesz majd az, aki először táncba viszi, akinek szelíden a vállára hajthatja a fejét, és addig – addig forognak együtt, míg csak világ a világ. Az elgondolás ez volt, és a lehetőség is adott, ugyanis nővérének köszönhetően, akit gardedámul osztottak mellé szülei, könnyedén ott lehetett élete első bálján. Magasházy Viola és a két évvel idősebb Etelka egész délután lázrózsás orcával csiviteltek és dobálták szanaszét ruháikat, nem tudva mit vegyenek fel. Az elgondoláshoz hozzátartozott, hogy az eseményen a húsvéti ünnepekre hazalátogató Ludovikás kadétokkal is kívántak és reméltek találkozni. Aztán eljött a bál ideje, ahol régi pajtások, egykori szerelmek szántották táncukkal a parkettet. Izzadt tenyerek fonódtak egybe és pergő szoknyák villogtak a zene ütemére. Etelka nem is nagyon pihent, hiszen a jelentkező kadétokból kiapadhatatlan volt a sor. Nem így az első bálozós kishúg, aki ült a sarokban lesütött szemmel, közel a kályhához, mint otthon, és figyelte a bálozókat. Így ment ez egész este, mígnem odament hozzá egy fiatalember. Sarkait összecsapva megállt előtte, illedelmesen bemutatkozott neki, úgy, ahogy az Akadémián tanulta, és felkérte arra, hogy a következő polkát vele járja el. A lány a kimondott szótól rémülten szájához kapott és rákvörös fejjel kirohant a teremből a hideg áprilisba. A fiatal férfit Halál Istvánnak hívták, és Budapestről jött a társaival.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-09-22 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.