Bárdudvarnoki Nagy Tibor: Kié a tapintat?
Kié a tapintat?
.
Hallgattam.
Hallgattam sokszor,
Hallgattam sokat.
Még mosolyogtam is,
Adtam akarva a tapintatosat.
Melegen, illendőn,
Szemérmesen is tán.
Csiholt művitáik
Szekánt simulatján.
.
Hogy miről is van itt szó?
Kitanultam aztán.
Művészember helyét,
Könyökli ki művi.
Megcsalják a kottát,
Mert nem tud hegedülni.
A húrok, amúgy zengnek,
Hogyha le s fel vonják,
A nyikorgó káoszt
Meg modernnek hazudják.
.
Ekképpen hát a vers,
Mert fenemód szabad.
Üget békamódra
Vagy vakon ámokszalad.
Kortárs az ebadta,
Az élőholt költő.
Felveti a fejét.
Kész is a képesztés,
Elbódul a cseléd.
Kultúrát hazudnak
A talmi himpellérek,
A tálentummalbíró,
Lesz ki végül téved.
.
Ez a sakálfalka
Összeállva vonyít.
Züllik zülleszt, rohaszt,
Egymást vastapsolva
Bármit bebizonyít.
Ők lesznek az éra,
Az övéké lesz minden,
Kivéve a véna.
A buták, elegen, mind kövek,
Egy nagy posztamensre
Amire felcsámpál szandálban
A vízfejű nyegle.
.
Korcstárs szokás nőtt ki,
Az igennagy tapintat.
Jaj, óvatosan uram, –
Ha beszélne, véletlen,
Még igazat is mondhat.
Érzékenyek ezek,
Mikor múzsát ölnek,
Kapd csak rajta Őket,
Még nekik áll föllebb.
Megjelent: 2019-02-05 07:41:03
 |
|
Bárdudvarnoki Nagy Tibor (Budapest, 1954)
|
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
