Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Balázs Csilla Kinga: Szürreális valóságdarabok álomporos parókákban

 

 

 

 

Szürreális valóságdarabok álomporos parókákban

 

Feladatok

 

- belakni az összkomfortos zónázó vonatok sötétségét

- otthonossá tenni a futószalagon gyártott szobák variációit

- megmászni a Bábel tornyát

- kirojtozni az igazságtalanság zászlóit

- földre ejteni a hazugságkatedrálisok igazsággal festett ólomüveg ablakait

- a törmelékből kiválogatni a sápadt, monokróm árnyakat

- nyitva hagyni a hátsó kaput, szeretni és megmosolyogni a mindig változó test rejtekútjait

- hajnalban ujjal megérinteni a Léthe vizéből kipillantó holtak ránctalan homlokát

- jeges vízzel ébreszteni a hétalvókat

- meglocsolni a színeváltó kertet

- felásni a taracktáblát, tönköly helyett inkább kukoricát vetni

- mélyen belélegezni az örökzöld hegyeket

- kivárni, míg az ereszről a nyelvemre hull az utolsó csepp esővíz

 

besuhanni a Saturnus gyűrűin túlra, a  Te meg én metszéspontjába.

 

 

Vizsgaidőszak

A csönd-szerelvények
fülkéiben próbababák,

platina arcú
lények ülnek.

Rágyújtanék,
de inkább helyet
kérek köztük.

Erre ők is kérnek:

- hogy szeressem őket!

"Belefáradtam,,
már nem tudom, hogy kell -
 legyintek, -
de félni se félek."

Behunyom a szemem:
lezárt szemhéjakon át is látom,
milyen kedvesen néznek.

 

A gyémántcsőrű kismadár istenes verse

 

Szia!

 

Látom itt már minden hely foglalt, .

ma már mindenki a Te tenyeredben lakozik.

(Tele van Isten tenyere.)

Nagy a tumultus.

 

Hallom, ahogy a tépett tollú kismadarak

pityeregnek, panaszkodnak

pöntyögnek isteni tenyered ráncaiba lapulva:

„Ártatlan vagyok!

Ó, Istenem!

Simogassál!”

 

Igazán nem akarlak megzavarni, de

nemrég a kifáradás tüneteit észleltem magamon,

szóval, ha megbocsátasz, most én is belebújnék   

egy rövid időre a…

a…

a  kabátzsebedbe.

 

Jó lesz ez így nekem, pihenni üres zsebed

 pihi-puhi, testmeleg  sötétjében,

nem számolni a napokat,

csak aludni, mint a mormota,

 vagy mint a szarvasgomba stb. stb. ,

amíg…

 

(hiába odázgatom a pillanatot )

 

…amíg kénytelen leszek felébredni .

 

Ismersz, látod, a lehetőségekhez képest

becsületes vagyok,  tehát szólok előre:

édes kis éles gyémántcsőrömmel

felfejtem én akkor a  te kabátod

zsebén  a varrást!

 

 Hogy legyen egy rés, amin kikukucskálhatok:

hadd nézzem meg magamnak,

kik is járulnak még te elébed:

arkangyalok, tollas kígyók,  kerubok, szeráfok,

egy csomó  kisisten, asztráldémon  meg minden? 

 

Ahogy majd ott kukucskálok,

találkozik sokszemükkel a pillantásom

és szárnyacskám gyémántos hegyével intek én nekik akkor:

 

„Psszt, ne szóljatok az Öregnek!

Simizik éppen.

Tele van a tenyere!

 

A hallgatag cinkosság büntetésétől nem kell félnetek.

Ő, aki a lehullt hajszálak

fellelhetőségéről is pontos információkkal rendelkezik,

természetesen  tudja, 

hogy a zsebében egy  zsebrongáló potyautas

 dörzsölgeti kicsi, álmos szemeit és

 csupán  túlérzékenységemre való tekintettel

nem szólt rám eddig.

Nem akart megsérteni.”

 

Szóval úgy teszel majd,  mintha  csak akkor  vennél észre,

amikor kibújok kabátzsebednek ama foszlott  résén

és szófogadóan visszalövöm magam

 

erre a szeméttelepre.

 

Röptömben búcsúszavakat hintek majd feléd,

mint magokat stb. stb.  a förgetegbe:

 

„A végén még elhízok itt a kabátzsebedben,

eluntam magam ebben a nagy pihenésben,

Ó, Istenem!

 

Majd jövök.

 

De most megyek.

 

Szia.”

 

 

Álom az ál-Omm-ban

 

Álmomban láttalak, tenyérnyi se voltál.

Ájultan hevertél

és beragyogtad a tükörtermet,
amit kettőnk kedvéért
feszítettek elénk az istenek.

 

Álmodban kentaur voltam.


„- Bleeding Horse, - suttogtad -, csupa vér
 a sörényed, mire az ágyamhoz érsz

és fölém hajolsz!”

 

Álmomban denevér szárnyú,
ember arcú fecskének láttalak; 

fogaid közül egy napsugár

a párnádra csúszott.

 

Váltóláztól remegtél és én tudtam,
hogy te is álomnak születtél.

 

A szikrázó ég alatt
a kristályablakok előtt tovaszálló vadludak

 helyetted üzentek:

a vesztes seregek éléről
ideje félreállnom,


mert haldokló fényed itt lent

a forgalmas utcán
meg kell találnom.

 

 

Szabadvers az Arany-év ürügyén

 

Beverhetik az arcát sárral,

nem arcát törölgetve,

nem lehorgasztott fejjel nézi az „újat”,

ezt a kősziklákat porlasztó,

szíveket, agyakat,veséket zabáló,

falvakon, városokon átrobogó,

 tündöklő  robotgólemet –

- és könyörögni neki nem fog

és  kitérni előle nem fog. 

 

Nem fejcsóválva figyeli az ijesztő

farsangi jelmezeket öltött különcöket,

a tébolynak tébolyultan ellenállókat,

a sírás és a nevetés dacosan káromkodó

bohócait,

 

nem, nem a felszínt figyeli.

 

Nem bólogat.

Nem ráz kezet.

és nem békül meg a békét hirdető hóhérokkal,

 

 akik állandó lakcímükként

egy előre megrendelt sírkőre már rávésették:

 

E tömegsírban porladnak a sehova igazodni nem akaró „megátalkodottak”

 

Mert nem ez a szektás fanatizmus a rend, nem ez a Törvény!

 

Mert nem ez a köszvényes lábaknak való imazsámoly a hit!

 

És a duhajkodó hóhérok írásai mind hazudnak:

Nem lázadók, nem lázas betegek,

nem istentelenek, nem őrültek,

 

csak az érző ember torzult variációi,

csak maradék emberek voltunk

 

amíg meg nem haltunk!

 

De még élünk.

 

 

Az óriásfenyő horoszkópja Éva lányainak

 

Ez az az évszak, ez az az időpont,

amikortól túlléptek  az árnyékokon:

a saját árnyékaitokon is.

 

Ellentmondásokkal terhes idők jönnek.

 

Innentől kezdve megint büntetlenül tájékozódhattok

- rosszul-

a maradi tér-idő szerkezetben

és szem elől téveszthetitek

a hibásan meghatározott arányokat.

 

Mások fixációs problémának,

anyatejhiánynak, a megharagított

Föld savainak nevezik majd, de ti tudjátok,

hogy a látszat inkoherenciáit felaprító tüzetesség,

a körző hegyének folyamatos áthelyezése,

az origók, a kiinduló-és a viszonyítási pontok váltogatása

parancs,

törvény

szükségszerűség

és szolgálat is egyben.

 

A múlt koordinátáján néhány pont

a jövőbe vezető vissza! út mérföldköve.

 

A jelen néhány kiválasztott eseménysora:

tétova üzenetek a jövőből. 

 

Ez az az évszak, ez az az időpont,

amikortól plasztikus formát kap minden,

ami útközben valahol kiégett,

tartalommal telítődnek a töröttnek vélt, régi amfórák

és a szemétdombra hajított, rozsdás locsolókannák.

 

Innentől kezdve megszaporodnak körülöttetek azok,

akikből  eltűntek a félelem pokol-képzetei,

megszelídül, elfogadhatóvá válik a halál

és a felismerés, hogy az anyag időkerekéről

nem mászhat le az ember

amíg a helyére nem tolta mindazt,

amit külön – külön, vagy együtt kiskilatott

majd  némán elemésztett.

 

Innentől kezdve a fogalmak

körvonalai letisztulnak,

mint a felépítendő új várak bástyáinak

frissen faragott, fehér kövei.

 

Kerüljétek a   feltételes mód csapdáit,

 jobban, mint a mérgeket

jobban, mint a népszerű, hamis tanokat – nem

 az Óperenciás tenger tengerszemei  ezek,

céltudatos, fertőző folyamok

hólyagosan dagadó víztükrei csupán.

 

Az igazság szabadságához az őszinteségen át vezet az út:

csak az tud őszinte lenni, aki lényegéhez,

én-magához

 hű maradt.

 

Ne verjetek a majd-ban gyökeret.

Nem a gyávaság alázata, nem a türelem:

tapasztalat,  következetesség, bátorság és kegyelem

termi a rózsát.

 

Lélekben erősödjetek,

és akár a fák árnyas lombja, 

egymást erősítve

törjetek

rendíthetetlenül

 a szabad égboltok felé.

  
  
 

Balázs Csilla Kinga (1969)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.