Szokolay Zoltán: (őrláng)
Már csak
itt lenn
itt
gyufalángnyira tőlem
fázik reszket
kérdezi látom-e arcát
higgye-e
merje-e hinni hogy
itt lenn
itt mindig
velem élne ha láthatnám most
nyíló száján
nyitva felejtett száján
hangtalan szó három szótag
láthatatlan légáramlat
futna elébem s vissza ahogy csak
eggyé forrott csípőnk hajdani ritmusa tudta
ott ingázott ott lebegett
föl-le-le-föl-le
föl-le-le-föl-föl
az a szó
az a három szótag
AZ
ami már csak
itt lenn
itt
gyufalángnyira tőlem
téren időn túl
volna valóság
Isten elé zuhan így
testéből kifelé a halandó
és csak a szó
az az egy szó
az a három szótagú szó
az a kis gyufalángnyi remény
imbolyog végül a nyelvén
ezzel a szóval húnyva
s újra kigyúlva véglegesen
Ezzel a szóval amit neki
nem mondtam elégszer
s nem mentség hogy ő se nekem
mert nincs evilági mulasztás ami nem bűn
és nem magyarázat a bűnre a másé
Téren időn túl gyufalángnyira tőlem
stigmámat viseli
stigmáját viselem
Megjelent: 2014-12-30 08:00:00
|
|
Szokolay Zoltán (Hódmezővásárhely, 1956 - 2020) író, költő, műfordító |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.