Mórotz Krisztina: lecseng
el kell hogy temesselek ahogy te temettél el engem szép lassan amikor hazudtál. olvastam az arcodból a nőkből a kurváidból ahogy az egyik rózsafüzért mormolt öt perc múlva a cseppjeid tudtam hogy olyan áhítattal nézett a megváltóra mint a férfi magjára, amikor szent rituálétokat végeztétek a magod a rózsafüzéren és a kék könyvjelzőn a zsoltároskönyvben de volt ebben valami buja és pogány
és gyóntál a papnővel is megírlak mondtam megírlak almát ettem halott deszkákon álltam és minden játék volt a deszka is a bábu is és te is élettelen márványfelület josé megírlak
mindegy hogy ki vagyok hiszen csak a középszer van tisztában önmagával de ők félelmetesen én szeretem a bolondokat. nyár van kukoricát lopok tudom hogy a kunyhóban szeretkeznek minden olyan békés remeg a levegő tedd el az üveget marquez és írd rá :született 67-ben az auréliók vérét hordozva magában csend van semmihez nem hasonlítható követhetetlen csend
a borostyán kobalt ingben sétál szíja a fák nedvét öli a kérgét szíja az egész dacos-szép laookon vért
areuliánók és buendiák amaranták és fernandák, josék és ursulák laokon-csoportja vett körbe tekeredett rám éjjel nappal követhetetlenül és abban a rettenetes magányban
ahol már nem érek hozzád.
Megjelent: 2014-11-11 08:00:00
 |
|
Mórotz Krisztina |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
