Keresés a honlapon:

Karkó Ádám: Barkácsélet

 

 

 

 

Barkácsélet 

 

Harmat utcán Harmat mester 

asztalt barkácsolt ez egyszer:

műhelyében faforgácsok,

forgolódó szivárványok.

 

Dél tájékban cseng a kolomp:

„Ki zavar most, milyen bolond?”

Csoszorogva indul útnak.

Bosszúsága Harmat úrnak

 

diófája előtt ásít,

simítgatja friss munkáit.

Vendégünk egy furcsa szerzet:

Görbelábú Kerekasztal,

 

lábfejéről lógó headset

egybeolvad barna lappal,

göndör haja abroszrészlet –

rajta legyek heverésznek.

 

Harmat mester fogvacogva

kapaszkodik az ajtóba.

„Pár utcára laktam nem rég,

– ó, e kacsok milyen ferdék –, 

 

Imádom az összes fáját

Asztal Isten pártfogását.

Lábam között rágógumik

keménysége múladozik.”

 

Harmat mester mosolyt mímel,

hirtelen szól, tele szívvel:

„Jöjj, barátom, jöjj, azonnal,

kérlek, ne gondolj a gonddal.”

 

Ráncigálja Kerekasztalt,

– hát még ilyet nem tapasztalt –,

átszaladnak száz szobán is,

így éri az izzó frázis:

 

„Kerekasztal, drága fiam,

megláttalak álmaimban.

Olyan voltál, mint a lányom.

Anyja elhunyt forró lángon,

 

segítsd túl az árvaságon,

puha lábát neked szánom.”

Kemény ajtó előtt állnak,

könnyeiktől alig látnak.

 

Benyitnak és lám, ott áll, ő –

fakeménységű, kerek nő.

Színe ékes, mint a napfény,

úgy illatoz, mint a repkény.

 

„Édes lányom, megjött végre,

az átoknak immár vége.

Tirátok áldásom szálljon,

essek túl e változáson!”

 

S Harmat úr is asztallá lett.

Asztalainkból asztalpár lett,

Kerekasztal boldog férfi,

felesége boldog asszony,

 

áttekintve asztalparton

ezt akartam elmesélni.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-12-05 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.