VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Szabó P. Katalin: Az örökkévalóság érzelemmentessége (Shani Boianjiu: Bátraké a mennyország)
Szabó P. Katalin: Az örökkévalóság érzelemmentessége Shani Boianjiu: Bátraké a mennyország
Shani Boianjiu fiatal izraeli írónő első -és eddig egyetlen- regényét nem anyanyelvén, hanem angolul írta az Amerikai Egyesült Államokban töltött egyetemi évei alatt. A 2012-ben Londonban megjelenő regény (The People of Forever Are Not Afraid) a mi jelenünkben játszódik, a cselekmény hátterében az arab-izraeli fegyveres konfliktusok állnak, így ismeretük nélkülözhetetlen a szöveg megértéséhez. A regény nemzetközileg nagy siker volt, húsz nyelven jelent meg. Mivel az írónő számára idegen nyelven fogalmazta meg a szöveget, a szakadék, amit önmaga és témája közé emelt, egy olyan tömörségre, gazdaságosságra törekvő nyelvezetet adott a textusnak, mely nemcsak a szerzőt és a befogadót, de a szereplőket is eltávolítja attól, ami megtörténik velük, ez szavatolja a szöveg objektivitását. Mégsem ettől lesz a szöveg narratívája ennyire lenyűgöző. Az írónő bravúrosan több narrátorral dolgozva beszéli el a történetet, a történetet, ami nyilvánvalóan nem érhet véget, hiszen a történelem még tart, annak ellenére, hogy az egyik szereplő azt állítja (Fukuyamát nem említve), hogy „Majdnem vége a történelemnek.” (7.) Arra, hogy egy mondatra a szövegben többszörös jelentés rakódik, számos példa van a regényben, s ezek a többszörös jelentésmezők folyamatos diskurzusra lépnek egymással. A befogadó számára szimbólum minden helyszín, ahol a szereplők járnak: Hebron, Galilea, Jeruzsálem, Tel-Aviv mind-mind jelent számunkra valami mást is, mint amit a szövegből megtudunk. A Biblia világa nemcsak a hírekből ismert háborús övezet, hanem a szereplők mindennapjainak helyszíne is. Különösen izgalmas az a kérdés, hogy a szerző szükségesnek érezte lejegyezni, hogy a regény cselekménye fikció, s ezzel épp az ellenkező hatást érte el: felmerül az olvasóban, hogy talán az elmondottak valóban megtörténtek 2012-ben Izraelben. Annál inkább, mert az említett műveletek közül van olyan, amely valóban bekövetkezett: Jáel édesanyja beszél az 1980-as amerikai Saskarom hadműveletről (a regényben: Esti Fény hadművelet), de mások, melyek tényszerű adatként vannak feltűntetve, csak fikciók. A történet három fiatal lány (Jáel, Lea és Áviság) életéről szól, akik elvégezték az iskolát tizenhét évesen egy konténerben, majd szinte még gyerekként besorozták őket katonának. Túlélték a hadsereget és túléltek egy háborút. Azt gondolnánk, erről van szó, de valójában ez a regény a halottak története, azoké, akik a történelem kezdete óta nem élnek túl. És a regény ezzel sokkol, hogy a három lány, akik a regény végén alig hiszik el, hogy fogvatartóik elmentek, ugyanúgy meghalhatnak egy soron következő háborúban, ahogy ismerőseik már meghaltak. Az ember számára a túlélés nem tart örökké. Boianjiu egy nagyon lírai szöveget ad ki a kezéből, az olvasóra szinte csodaként hat prózájának magával ragadó érzelmessége, zeneisége, képszerűsége. Olyan borzalmas dolgokról ír, hogy ha akart volna, erősebben botránkoztathatott volna meg, mint sok posztmodern író teszi napjainkban, de Boianjiu más utat választott. Ellentétet állított fel az elbeszéltek szörnyűsége és az elbeszélés módjának szépsége között. Fantasztikusan szerkeszti meg például Áviság abortuszának és egy az izraeli-egyiptomi határon átszökni próbáló, szülőgyilkos kislány halálélményének párhuzamos bemutatását: „(…) nagyon, de nagyon megpróbálom rosszul érezni magam. A szememet is megdörzsölöm, és próbálok sírni. (…) De ez inkább csak valami érdekes gondolatkísérlet és nem szomorúság, mert tudom, hogy a baba igazából nem tudja, hogy meg fog halni. Úgyhogy átváltok inkább azokra a szudániakra, akiket éjjelente lőnek le a kerítésnél (…) de olyan sokan vannak és mindig meghalnak, meg aztán a hasam sem fáj már olyan nagyon, szóval végül arra jutok, hogy baromi nehéz dolog lesz új embernek lenni.” (117-118.) „mi értelme van bárminek, ha már sohasem lehetek…ha már sohasem lehetek ez a millió és millió dolog? (…) Eddig csak a gondolataim voltak, hamarosan már én sem leszek. A vállam meleg és nedves lett a lövéstől, egyre kevesebb kiáltást hallottam a többiek felől, és láttam a kerítést. Homok volt a számban, és vártam, hogy vége legyen. Nem voltam szomorú; inkább megkönnyebbültem, mint aki megmenekült. (…) Nem voltam más, csak egy összegömbölyödött lény.” (118-119.) A többszólamú narratíva gyönyörűen érzékelteti a különböző személyiségek nézőpontjának váltakoztatásával bemutatott éveket a hadseregben, sőt a nyelvhasználat segítségével arra is képes, hogy ábrázolja a lányok személyiségének fejlődését, gondolkodásának és fizikai felnőtté válásának folyamatát. Ehhez a belső, személyes és érzelmes elbeszélésmódhoz kapcsolódik egy hűvös, egyes szám harmadik személyű tárgyilagos narrátor, akinek szerepe különösen akkor erősödik fel, amikor a lányok együtt vannak, vagy amikor az iszonyat elbeszélésére a személyes én már nem képes. Állíthatnánk, hogy a regény szerelemről és barátságról szól, de akkor nagyon felületesek lennénk. A magyar olvasó előtt nem ismeretlen a katonaság éveit feldolgozó regényirodalom, hiszen literatúránk olyan nagy alakjai alkottak benne, mint Ottlik Géza és Garaczi László. A Bátraké a mennyország a hazaszeretet regénye női lélekkel megírva. Boianjiu nem azt mondja, hogy a nők feje máshogy csapódik az autó platójához, hanem egyszerűen megkísérli bemutatni az izraeli hadsereget, felteszi a kérdést, hogy normálisnak tartja-e a világ, ha gyerekek beszélgetnek arról, hogy hogyan kell használni az RPG-t?[1] Három olyan erős nő alakját teremti meg, akik közül egy sem nyavalyog, mikor napokon keresztül megerőszakolják őket. Holott az olvasó tudja, hogy Áviság antidepresszánsokon él, Lea épp három hónapos terhes, Jáel pedig a lelke mélyén állandó félelemben él. Boianjiu Jáel alakjába több személyes vonását is beledolgozta, de egy interjúban leszögezte: kettejük között nincs azonosság. Mindenesetre Jáel ugyanúgy író lesz felnőttként, ahogy Boianjiu. Jáel is fegyveres kiképző, ahogy Boianjiu is az volt (ma tartalékos katona). Az írónő személyes tapasztalattal rendelkezik arról, amiről írt. Álláspontja már csak ezért is figyelemre méltó. Történetmondása nemcsak érzékletes, de hiteles is, ismeri a világot, amiről ír, az embereket, akik lakják. A szöveg hiányosságairól szólva meg lehetne fogalmazni egyfajta ki nem dolgozottságot azoknál a metafizikai és filozófiai felvetéseknél, melyek ugyan így is érdekesek, de jelen formájukban kissé kisiskolásnak hatnak. Ilyen az önmagunkkal való azonosság megkérdőjeleződése, mely nem jut el Hegel elméletéig, s így csupán egy levegőben lógó gondolat marad. „Néha, amikor elmondasz egy sztorit, amit már túl sokszor hallottál, eszedbe jut az összes többi alkalom, amikor hallottad, és hirtelen azt gondolod, hogy talán nem is igazán valóságos az egész, aztán meg azt, hogy talán te magad sem vagy az.” (360.) Ugyanígy az igazság elbeszélhetőségének kérdése rejlik a megéltek elmondásának hitelvesztésében, de ez sincs eléggé kidolgozva. Talán a következő regényében az egzisztenciális kérdések is jobban végiggondoltabbak lesznek, hiszen látszik, hogy az írónő fogékony a témára. Sajnálatos módon, a regény sikeréhez hozzájárul az is, hogy a média olyan motívumokat emelt ki a szövegből, amelyek ugyan részét alkotják az egésznek, de nyilvánvalóan nem képviselhetik joggal a totális szöveget. Ilyen a szexualitás, a szerelem ösztöni része, vagy azok a jelenetek, amelyekben –egyébként gyönyörű módon- egyfajta misztika jelenik meg. Jellemző módon a magyar kiadás borítójára a következő idézet került: „Hágár azt mondta, az életben csak három dolog teszi boldoggá: a benzinkutak szaga, a Marlboro Lights és a szex, és csak azt sajnálja, nem élvezheti egyszerre mind a hármat, mert a benzin gyúlékony.” (128.) Jó mondat, de nem ez a legjobb. Aki erotikus leírásokat, közfelháborodást keltő normabontást keres az izraeli írónő alkotásában, csalódni fog. A populáris elemek a lányok ábrázolt világához tartoznak, nem a szöveg eszköztárához. A Bátraké a mennyország egy nagy önfegyelemmel, alapos műgonddal megírt regény. Boianjiu látszólag nem akar csatlakozni semmilyen gondolatkörhöz sem, egyedül a Holokauszt mint egyetemes téma merül fel nála, és erről is olyan érzékenységgel ír, ahogy mások nem képesek.Ha azt mondjuk, Ottlikot minden magyar embernek kötelező ismernie, akkor Boianjiu regényét a nagyvilágon mindenkinek illik elolvasni. Információt máshonnan is szerezhetünk, de a megszólalás, véleményformálás és az elbeszélés eredetiségét nem mostanában lesznek képesek felülmúlni. Shani Boianjiu, Bátraké a mennyország, Libri Kiadó, Budapest, 2013. 3490 Ft [1] Az RPG gránátvető. Mind az RPG-2-t, mind az RPG-7-et még a Szovjetunió fejlesztette ki és rendszeresítette. Hatásfokát tekintve páncéltörő gránátvetőkről beszélünk. (Forrás: World Guns. www.world.guns.ru/grenade/rus/rpg-7-e.html)
Megjelent: 2014-08-03 12:28:07
|
