Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
K aug. 22, 2017 @18:00 - 12:00AM
Ember Sári: Hosszúélet - Kiállítás

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

Monográfiasorozat a Barbarium mindeneséről: Körmendi Lajosról

 

Csak őszinte elismeréssel adózhatunk Rideg István Körmendi Lajos szellemi teljesítményét feldolgozó hatalmas munkájának. Mint ahogy minden igazi irodalomértő és kultúraszerető ember tudta, hogy amit Körmendi Lajos (1946–2005) művelt, az maga is csodálatra méltó volt. Hogy egy sajnos ilyen rövidre szabott életben is miként lehetett ezt a teljes értékű és hatalmas kiterjedésű, kisugárzású rangos költői, prózairodalmi, szociogáfiai, riportműfaji, krónikási, folklorista, művészeti és kulturális újságírói, kritikusi, esszé- és tárcairodalmi, novellista, elbeszélő és értekező és dokumentumprózai, meg a főként az „őskereső”, a nyelv- és néprokonság-faggató, Kelet-kultuszos magatartásból sarjadzó műfordítói életművet úgy létrehozni, hogy mellette a szerző népművelő, néprajzos, művelődéstörténész, pedagógus, kultúraszervező és kultúraitrányító, lap- és folyóirat-szerkesztő, nemzedéki és tájegységi, sőt Kárpát-medencei, meg ezen is túli, eurázsiai horizontú szellemi vezéregyéniség legyen, alapítója nép- és magasművészeti alkotóközösségeknek, szervezője és fenntartója kultúraigényes vállalkozások özönének, spirituális és valóságos intézmények rengetegének: ez már a képzeletet is meghaladó, lebilincselő titok marad örökké. A huszadik század vége felé és az új évezred küszöbén csakugyan az egyik kimagasló alakja volt ő a magyar irodalom és kultúra teljességének, eléggé soha nem méltányolható fáradhatatlansággal és eredményességgel működő személyisége. Munkásságának minden mozzanata eredeti és egyéni szuverenitással épült egymásra, de szervesen a magyar kultúra elkötelezett nemzedékeinek sugárkörébe is. Amit emelt, az a mi katedrálisunk, a mi piramisunk, amelyhez hagyományos és modern szellemi, lelki, erkölcsi akaraterővel bíró pályatársai és barátai, kollégái, csodálói egyként mint varázslatos centrumhoz, örökérvényű égtartó középponthoz, kilátó- vagy őrtoronyhoz – a kunsági nagy kerek kék ég megszemélyesedett templomához – vonzódtak és kapcsolódtak. Pedig szerényen emelkedett ő ki, bár elévülhetetlen jeleket rögzítve, kifakulhatatlan jelzőfényeket állítva. Szolgálatosa és reneszánsz típusú polihisztor mindenese volt a jó ügyeknek, a nagyszerű és igényes törekvéseknek. Állandó, bár hivalkodásmentes és önzetlen erkölcsi kiállással. De hát a kunhalom sem a látványos magasságával nyűgöz le, hanem múltban és jövőben, időben és időtlenségben megmutatkozó magasság és mélység minőségi, meditatív összekötésével. Illyés Gyula nevezte egyik versében a mi katedrálisainknak, piramisainknak az ősi alföldi kunhalmokat, amelyek vigyázó őrhelyek és világfigyelő tetők is egyben. Ilyen volt Körmendi Lajos nagy műve is a Nagykunság közepén kiteljesedve. Mi mindent tett a magyar szellem, a magyar élet megmaradása és tradícióteremtő felemelése érdekében egész pályafutásán keresztül! Becsülte őt az egész Kárpát-hazai magyar értelmiség, de az európai és ázsiai rokonlelkűek sokasága is. Olvassák, fordítják őt, beszélnek róla ma is. Emlékét többek között kulturális összejövetelek, táborok, művésztelepek őrzik. De nem biztos, hogy életének, munkálkodásának, művei alakulástörténetének összes apró, de fontos részlete, finomsága, árnyalata, s persze minden nagyjelentőségű alkotói remeklése meg kultúrateremtő, organizátori tevékenysége írásban lefektetve, felidézve, felmutatva is tovább öröklődhetett volna: ha nem születik meg Rideg István áldozatos elszántsággal megírt trilógiája, könyv-triptichonja kedves író-barátjáról. Mégpedig egy olyan monumentális monografikus hármaskönyv, amely egyszerre életrajz, kortörténet, műelemzés, dokumentumregény, de helytörténeti, honismereti és irodalom-, sőt sajtótörténeti enciklopédia is. Kettő a kezünkben van már (Körmendi Lajos világa; Első kötet – Körmendi Lajos pályakezdése /1964–1981/, Karcag, Barbaricum Könyvműhely, 2012; Második kötet – A költő „gyökeres állat”: Körmendi ragaszkodása népéhez: nemzeti, plebejus útjának sokszínűsége /1982–1995/, uo., 2013), s a pályafutást betetőző évtizedről hamarosan megjelenik a harmadik kötet is. Egyszerre extenzív és intenzív felidézés, emlékezés, értelmezés és értékelés ez, hiszen minden, ami a mi nemzedékeink múltja, szenvedélye, lázas törekvése volt évtizedeken át, az most aprólékosan elénk vetül e könyvek lapjairól. Két széles tabló eddig, csaknem ezer oldalon, s rövidesen jön a harmadik is tehát. Küllemükben is impozánsak e könyvek (magát a Barbaricum Könyvműhelyt is még Körmendi álmodta és alapította meg), s természetesen a kiadó mostani áldozatos működtetőinek köszönhetően is. Nagy vonalakban már ezek is végigtekintették Körmendi Lajos pályáját, mert bár az első a pályakezdéséről szólt főleg, a második a kiteljesedésről: azért minden szál össze is fonódik a múlt változatos rétegeiben és szövedékében. Az író nyolcvanas, kilencvenes években megjelent könyvei kerülnek legrészletesebben terítékre, akkori küzdelmei a diktatúra ellen a rendszerváltásig, majd folyóirat- és lapszerkesztői sikerei. A Jászkunság például az ő idejében, a fordulat körül és után, a kilencvenes években élte virágkorát. Mert ő volt az, aki meg tudta szólítani még azokat az írókat is, akik részint másképpen gondolkoztak hazáról, népről, nemzetről, de irodalmi színvonalukkal felmérhetetlen magasságokba emelték a kiadványt. Tudták, hogy ha a patrióta, sőt lokálpatrióta, de európai látókörű, az avantgarde-tól vagy a neoavantgarde-tól a mélyrealizmusig, a népi írói örökségig minden hangnemben és lelkületben otthonos Körmendi Lajos kéri őket megnyilatkozásra, az önmagában is tett, cselekedet, misszió a vidéki irodalmi életben és közéletben, s ha Körmendi Lajost szívesen segítik, támogatják írásaikkal, akkor ezt a minden értékre nyitott, bátor, elfogulatlanul tiszta szellemet és hazafiságot is megtisztelik. Körmendi Lajos megbecsültsége a zeniten járt, s már csak ezért sem lehet felejteni ezt a pályaszakaszát sem. Rideg István kiváló filológus. Mikrofilológiai interpretációit pedig a történelmi világkorszakok fejleményeit taglaló maradandó érvényű elmélkedések egészítik ki. Körmendi nemzedéktársai, de tán még más korszakbeli nagyságok közül sem igen írtak még senkiről ilyen alaposan, ennyi kordokumentumot, gondolati anyagot a szerző életműve köré gyűjtve. Közelnézetből és távlatból egyaránt. A szaktudományos szempontokat életszerű vallomásossággal egyeztetve, szintetizálva. Irodalmi és társadalmi, közösségi élmények, mozgalmak, emlékek, érzelmek áradó sodrába helyezkedve. A móriczi igény élt Körmendi Lajosban, a minden iránti érdeklődés és odahajlás, a mindenütt jelenlévő művészi és emberi tisztesség. Ez hajtotta összes publicisztikai, közéleti, művelődéstervezői, színházszervezői, újságszerkesztői, s akár konkrétan politikai erőfeszítései közepette is. Szolnokon, Karcagon, Berekfürdőn, Debrecenben, Budapesten, Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában, Ázsiában és mindenütt az égvilágon. És ezt most Rideg István, a kitűnő irodalmár és egykori karcagi tanártárs pontosan és autentikusan leírja, feltárja, bemutatja. Nem tagad el semmit (például hőse magánéleti válságait sem), s a viaskodások, csatározások, olykori csalódások menetét is hajszálpontosan részletezve és érzékeltetve. Mint ahogyan a költemények között is a himnikus vallomásokat, a modernista szabadverseket vagy akár az erotikus, pajzán dalokat is egyként és tüzetesen elemzi, verstanilag, motivikailag, esztétikailag, eszmeileg, érzelmileg, világképileg, stilárisan. Ami tehát ebben a monográfiasorozatban nincs benne, az talán már tényleg nem is érdekes. Bár az megfigyelhető, s úgy is érezhetjük joggal, mintha a végtelenségig tudná még folytatni (mi meg olvasni, mit olvasni: falni) kifogyhatatlan emlékezéseit, elemzéseit az irodalomtörténész, a kritikus, a recepciótörténész. Aki tud bírálni is, ismeri a teljes szakirodalmat, s van komoly véleménye nemcsak az irodalmi és ideológiai jelenségekről, a korabeliekről és a mostaniakról, nemzethűségről és posztmodernről, a kommunista kor régi és továbbélő bűneiről, hanem az újabb idők vadkapitalista gazemberségeiről is. Szembesít és ébreszt, elgondolkodtat és analizál, asszociál és revelál. Nemcsak a hódolat hangján beszél tehát. Vitázva olykor neves recenzenseket is helyesen kiigazít. Ami pedig így benne van ezekben a könyvekben, attól aztán azok egyenesen letehetetlenné, elháríthatatlanná, közömbösíthetetlenné válnak. Az életünk félreszoríthatatlan, teljességigézetű foglalata ez, és már nemcsak a Körmendi Lajosé és barátaié. Felsorakozik itt Ilia Mihálytól Lezsák Sándorig és Kiss Tamástól Serfőző Simonig és Sarusi Mihálytól Nagy Gáspárig annyi, de annyi mindenki, akinek szellemi köze volt Lajoshoz és most szellemi köze van ezekhez a könyvekhez, viszont azok is fel-felbukkannak, akik akadályozni igyekeztek a magyar szellem Körmendi Lajosban is magát megjelenítő fényes kibontakozását. És kikerekedik a történelemmé vált kor a maga számtalan felejthető és feledhetetlen adalékával. Nem túlzással mondom: szinte profán bibliánk lesz ez a mű, mert fellelhetjük benne időről időre haladva, hogy mi történt velünk: a keservesen kiharcolt intézményeink, szellemi pozícióink alakulását, a demokratikusnak látszó rendszerváltás megbicsakló, félresikló vagy félresikerülő történetét, a reményeket és kudarcokat – itt és most, ebben a fényképekkel, kéziratokkal, kiadványrészletekkel, levelekkel, jegyzőkönyvi és közirat-fénymásolatokkal (vagyis szinte eleven emlékmúzeumi relikviákkal) teletűzdelt gazdag kommentárszöveg magával ragadó és magához láncoló folyondárjában. Regény ez majdhogynem, valóban, ahogy a szerző, Rideg István megfogalmazza a középső könyve végén, olyan izgalmas. De mégsem csak az: mert a regényt végigolvassuk, és hangulata tovább rezeg bennünk. Ez így van ebben az esetben is. De itt ráadásul mindent – minden az utókorra testált fontos tényt vagy igazságot – könnyen visszakereshetünk és meg is találhatunk. És elmerenghetünk egy-egy mozzanaton, eseményen, mert részünk volt bennük. Fontos ez, mert emlékezni kell, ahogy hajózni is folyton-folyvást. Körmendi Lajos nemzedékünk egyik vitathatatlan fémjelzője. A nagykunsági, barbaricumi tájhaza européer szerelmese és összetartója. S ha divat lett is műveket, szövegeket a mögötte álló személyiség sorsa és szándéka nélkül elemezgetni a mai világban, itt ellenkezőleg: a nagyformátumú egyéniség portréja is gondosan és precízen kirajzolódik. Ez a színes, olvasmányos, lendületesen sokrétű és akkurátus szempontsokféleségében ezerágú monográfiasorozat pedig ebben a rendhagyó jellegében lesz méltó a hiteles arcképpel megfestett alkotóművész személyiségéhez. Olvasgatni, nézegetni, szemelgetni kell ezeket a bőségében mintegy szellemi kincsestárrá, kultúrhistóriai thesaurussá nemesedő köteteket, mert egyben igen tanulságosak is. Azt tanulhatjuk meg belőlük, hogy miképpen lehetünk igaz emberré és igaz magyarrá, amiként a könyvek főszereplője, főhőse is az volt: igaz író és igaz művész, s most e könyvek irodalmár szerzője és megalkotója is melléje lépett ezzel a művével, s igaz emberi és szakértői minőségében, kortársi és tudósi mivoltában is. A tágasságában felemelő, gyökerességében megtartó, egyetemes értéktudatában és hazaszerető nemzeti kötődésében példaszerű világképet ránk hagyományozó fenomén, Körmendi Lajos küldetést teljesített. Ennek tudatosítása ekkora szeretetteljesen felelősségteli, egyszersmind elkötelezetten tudományos kutatói és érzéstelített írástudói teljesítménnyel Rideg István részéről pedig mindemellett egy másik, újabb, s ugyancsak nélkülözhetetlen hivatás betöltése. Mindenki figyelmére érdemesen.

 

 

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.