Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Lét és világ – Észjárás, norma

 

 

 

Lét és világ

Észjárás, norma

    Zsúfolt vagyok, de éjszaka sokat tisztultam. Tele voltam odaadással, tenni akarással. De az álom elvett ebből. Adott helyette struktúrát. Kicsit leengedte a fáradt gőzt az elme kapillárisaiból. Friss szótöveket ültetett a félregombolt földbe. Úgy éreztem reggel, hogy az ember az, amit beszél és gondol. Nemcsak az, amit átél és tesz. Persze a gondolkodás is egy tett. Folyamatos. Mint a lélegzés és az emésztés. S a kérdés, milyen ennek a permanens ész-járásnak, ketyegésnek az állaga. Konzisztenciája. belenyúlik-e az identitás-szigetbe vagy csak azért szökik a megszokotton kívülre, hogy pihentesse a fáradt tradíciókat?

    Az egyik hetilapban láttam ilyen mondatot a könyvtárban. „A szabadság üres sivataga.” És a net ellentmondásait taglalta. Nem olvastam tovább. Éreztem, hogy rólam is szól. És nem akartam szembesülni már kora reggel bizonyos hibákkal. Mert valóban a képernyő is tud ölni, akár a betű. Ha össze-vissza kattintgatunk. Mindig cél kell, hogy a szabadság élvezhető területként legyen megművelve. Ha elképzelés, koncepció nélkül szörföl a néző, akkor egyrészt belebotlik olyan dolgokba, ami rombolja a hangulatát és depresszióba eshet. Másrészt egy csomó fölösleges információ kerül a tárgylemezére, ami elveszi az erejét a lényegtől és elveszi a teret attól, amire tényleg szüksége lenne aznapi énünknek. Tehát, ezért jó a könyv. Ami nem vezet máshová, csak oda, ahol üde parkok, tiszta és koherens szövegek szökőkútjai vannak. Persze, a könyvek között is válogatni kell. De amik oda vannak készítve az éjjeliszekrényre, azok valószínűleg hasznunkra lesznek.

    Tandori Dezső a Biblia után az első. Ő az, akitől három sort elolvasva, beindul a képzelet, szikrát kap a fantázia motorja és elkezdi működtetni a frenetikus gondolkodást. S ilyenkor egyfajta jó illat lengi be a szobát. Az olvasói és az alkotói tudat, mint két horizont, összeolvad, és egyfajta architektúra jön létre az agyban, ami átlátható ötletek tárházaként már kész menü. A zsalu sarokvasa (Magvető, 1979.) az egyik ilyen napindítási erőd. A 159. oldalon nyílt ki szombaton, ahol a szerző Ottlik Géza: Hajnali háztetők című regényéről ír. A tanulmány címe máris feldob. „Agyagszerűen lehetett nyomogatni, formálni: de nem agyag volt.” Maga az idézet indít el reflexiókat az olvasóban. Hiszen az idő is ilyen. Sőt mondhatnánk, a reggel is hasonlóan elasztikus. De a nyelv végképp. Kiderül, a kötetben egy radírgumiról van szó. Gyufás skatulya nagyságú, képlékeny, szagos radírról. Rejtélyes minőség. Jegyzi meg Tandori. Igen. Az ilyen radír, akár a gyurma, mindig friss nedvességtartalmat merít az aktuális levegő sejtjeiből. Ha éppen nincs túl alacsony nyomás a szoba, a vers-műhely atmoszférájában. Divertimento. Mégis életmentő lábjegyzet ez. Élményfajta.

    A valósághűség Ottlik esetében fontos. De az is legyen gyúrható, eleven anyag. Ahogy fél Kosztolányi is attól, hogy az olykor homályos, ódon bánatot elveszíti, vele együtt a szívét is. Vagy az életét? Lehet. Erre vigyázni kell.

A másik könyv, ami vár rám reggel, Rugási Gyula: Léten túli etika. (Gond-Cura Alapítvány, 2015.) Levinas filozófiájáról szól. Kulcsmondata szerintem az, hogy: „Minél igazságosabb vagyok, annál bűnösebb leszek.” A törvény általi nem-megigazulás exegézise ez. Amely a kegyelmet, a hitet teszi első helyre. Annak ellenére, hogy Levinas ó-szövetségi figura, mégis vallja, hogy önerejéből képtelen igazzá válni Isten előtt. Érdekes paradoxon. A büntetlen előéletűnek mondott személyek is bűnösök. Ezt már én bonyolítom az elmémben. Mert az eredendő bűnt hordozzák lelkükben. De arra is van megoldás. Jézus vére. (Folyt. köv.)

   

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-10-01 16:00:19

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.