Próza

Az alapjában véve szimpatikus férfi állát vakargatva mélyült el a képek közt lógó, kissé ferde, üres keretben, ami a puszta falat tárta a látogatók elé.
Természetesen nem belelépve, beleélve, csak erős koncentrációval nézegetve.
Amikor érzékelte, hogy nincs egyedül, megszólalt, hátra sem nézve, nem kíváncsian arra, hogy tulajdonképp kihez is beszél.
Talán csak megnyugtatta, hogy ha még valaki a terembe lépne, nem néznék magában beszélő bolondnak.
– Vajon mit akart kifejezni a művész? A bennünk lakó ürességet? – kérdezte.

XIV. Lajos zavartan toporgott a mozgólépcső előtt, kissé feltartva a szembeforgalmat. Mert hogy ő még ilyen lépcsőt nem látott. Állnak az emberek, és mégis jönnek! Lóvontatás nélkül! Lajos nem volt kétségbeesettlen, hiszen az egyik pillanatban még az 1600-as években fogadtatja el a klérus tagjaival a gallikán cikkelyeket, a következőben pedig már - egy spontán kialakult időcellának köszönhetően – a WestEnd kellős közepén találja magát, napjainkban. Előfordul az ilyen. Ahogy XIV. körülnézett, nem tudta másnak felfogni ezt a tágas és fényes hodályt, mint bálteremnek, igaz, az ő ízlésének nem volt elég barokkos. A versailles-i kérója sokkal fényűzőbb és mozgalmasabb. De a belmagasság az kurvajó, még ha kerubtalan is.

„Bújjék be hozzám, be az én sátramba, vegye le pucérig a miheztartását, gátlások nélkül. Ide veled! Hirtelenszex lesz. De nem átruházható, vissza nem térítendő orgazmus, szigeti kéj és közös gyönyör” – így sóhajt a szalmakalapos illető a svéd nőstény fülébe, majd félig üres műanyagkorsó műanyagsörrel csattan a fűben, két napszemüveg bámul a semmibe, két nyelv nyálva üzekedik alattuk. A kezek nulláról gyorsulva indulnak felderíteni a másik húsát, seggét, hajlatait. A fiún nem volt zokni. A lányon meg haj.

Megölöm ezt a gyereket, az egészet, még ebéd előtt! Az biztos. Tavaly ősszeltől számítva idegesít. Furán viselkedik, pedig én nevelésileg józanul cseperítettem: nem adtam neki nevet egészen 2 éves koráig, ugyanis ebben az érzékeny periódusban bármikor elviheti valami, és ha egy gyerek biológiailag elromlik, el kell temetnem, az pedig felkavar. Elrontaná az egész napomat. Szerencsére ez nem következett be, szépen él és növöget. Most már Lajos, teljesen. 

Mered rám, azt hiszi, rianok, mint az őzike, attól a szemét tekintettől, mert ezek azt hiszik, hogy egy szórólapkihordó mindig fürge, majd meg elhajtják, most mondd meg, éltél már ilyet? Így, 49 fele az ember már csak okkal boldog. Azt mondja, kéretlen reklámanyag nem kell neki, ki van írva, de nincs kiírva, és legközelebb szájon vág, mire én, jól van, takarodom, megyek, mondom neki, hátha hamarabb távolodik tőlem.

Elnézést, nem zavarja, hogy mikor indul a busz? Vagyis, illetve, mióta nem érkezik? Igen? Várni kell, várni. Mer’ a 98-as az 21:00 után egyre ritkább. A 22:45-ös elment, most jön az egészes, vagy ha kimarad sajnos, akkor már csak a 23:15-ös. 23:00 után ez van. Ha az egészes ki szokott maradni, akkor a bkv be szoktak iktatni egy pluszbuszt ilyenkor. Éjszakaizni meg azért nem akarok, mert sok a neveletlen fiatal, aki hangosra issza magát, aztán közeledik, hogy milyen a sapkám, meg hülye a szatyrom és mi van benne? Inkább sietek, hogy elérjem a nem-éjszakait, az utolsó 98-ast. Hoztam egy kis csontot a blökinek a vágóhídról, nem ott dolgozom, csak a közelében. Azért csak blöki, mert direkt nem adok neki nevet. 

Egyből rám jön az idegesség, ha látom, hogy már megint filcpénisz van a Pluhárcsy Edinácska szájában! Pedig ez nem pornóreklám, csak egy tiszta jégkrémplakát, mégis mindig péniszt rajzolnak a pálcikásfagyi helyére, amit a kislány buján a szájába tol éppen. Már nem vicces, kedves huligánok. Lehet kitalálni mást. Először sem volt vicces. Nekem kell lemosni, meg cserélni az Edinát. Ebből állok: cserélek és mosok. De manapság az Edinácska a kedvenc munkám, és eléggé gyakran előfordul sajnos, hogy pár Pluhárcsy egyszerűen hiányzik. Eltulajdonítják az üveg mögül. Kitörik a keretből őt. Aztán később megtalálom, eldobva a bokor közé, összegyűrve és meggyalázva. A plakátszatír valamiért még egy lyukat is hasít az Edinácska szájához. A hétfői kolléga szerint azért, mert a tolvaj így közösült a papírnővel. Pluhárcsy celeb és modell-és Megatorok nyertes, nem lehet mindegy a papírmásának sem, hogy mi kerül a szájába! Az ilyen gyalázat szégyentelenség. Minden plakátnő életcsonk és szerintem kihatással van a húsmására is. Nem?  

A farkas már harmadszor próbált felszállni a gépre, a pilóta pedig harmadszor tessékelte le egy összetekert navigációs térképpel. Nem a farkas farkasságával volt baja, útlevele és tiszta ruházata is volt, minden, amit az utazási szabályzat előír, csakhogy ez az állat egy megcsócsált nyúlhullával a szájában kívánt részt venni az utazásban, amit tilt a légiszabályzat. Erre külön piktogramok hívják fel a figyelmet a reptér egész területén, merthogy a levedző állattetem veszélyes mások ruházatára, cipőjére. Utastárs-zavaró az ilyesmi, ezért jelölik piros csíkkal áthúzott döggel.

Ó, én nem tudok kiválóan főzni. Képtelen vagyok sajnos. Maximum konyhamalac! Viszont elég sok főzőműsort nézek a tévén, hogy azért mégis, az elmém gasztro-igénye önkielégítve legyen. Ezért nézem a Stáhl Juditot állandóan. Figyelem. Egy csomó receptjét fejből tudom. Ma is azt a fekete blúzt viselte, amit annyira imádok rajta (a fehér és a püspöklila kövéríti, de nem nagyon zavar). Most is megy a dévédéje, valami krémet kever, puliszkás sertésborda készül. Írtam Juditnak a múlt hónapban vagy 30 e-mailt, de csak egyre válaszolt, azt írta, hogy hagyjam békén, ne írjam le neki többé, hogy mit csinálnék vele a konyhában, mert ezzel kimerítem a zaklatás fogalmát és ő következményeket fog magam után vonni.

Bementünk a nagypapóhoz, mert a nővér azt írta sms-ben, hogyha még élve szeretnénk látni őt, akkor iparkodjunk, ugyanis bármelyik pillanatban finito lehet. Ebéd után érkeztünk. Nagypapó szarul festett. Szívritmuszavarral hozták be, majd pár nap múlva beleszereltek egy pészmékert. Innentől a történetnek úgy kéne folytatódnia, hogy a 77 éves embert pár nap múlva hazaengedték, ő meg vonult is haza a cicáihoz és boldogan élt még pár évet. De nem így történt, mert nagypapó egyre inkább elromlott. Mindössze 3 nap leforgása alatt. 3 nap. A nepáli medicina szerint ennyi az „ügyes méreg” működési mechanizmusának ideje is. Nem tudni, miért, de nagypapó állapota egyre inkább távolodott a korának megfelelő elégségestől a pocsékosdi felé. Csak az volt az érdekes, hogy 3 nappal korábban még semmi baja nem volt, még a lépcsőházban is mászkált, az arca sem volt ilyen szar sápadt… Most meg azt mondja az orvos, hogy váratlanul egyre több szerve kezd tönkremenni, csak úgy. Ők is tétlenül állnak a dolog előtt, nem tudják, mi ez. A faszt nem! nehogy már 2013-ban, amikor mindjárt kibernetikus háziorvosok írják a receptet, ne tudják, hogy mi ez? Annyit tudni, hogy az epéjével indult a cunami (soha nem volt baja vele) majd a májjal és a vesékkel folytatódott, végül az egész nagypapó-szerkezet elkezdett romlani lefelé. Hogy lehet ez?

A USS-D osztályú üteg-naszád békésen hullámzott a barátságtalan óceán szélén, miközben izmos tornyain és férfiasan szürke fegyverzetén végigsiklott az izzadó napnyugta, mély s baljós árnyékokat vetve a büszke fedélzet mindenhovájára. A lassan lenyugvó alkony árnyékán csak a nagy és nehéz tankok fergeteges lánctalpai kerekedtek alul. Megkezdődött a katonák térhódítása, még vacsora előtt. Fel-alá gyakorlatoztak a fedélzeten, és akiknek már nagyon jól ment, begurulhattak a dzsungelbe ellenségért.

A rántott sügér kiváló csemege. Megéri a bevásárlóközpontban rátolni az öregasszony lábára a kocsit, hogy kifogjon az ember egy-egy csinos példányt. Dr. Kajmán Erika szociológus már reggel szerzett egyet, és elhatározta, hogy egymaga fogyasztja el az egészet. Albérlőtársa Maszlag Györgyné, szül. Keleti Etelka mohó és kapzsi volt. Erika nem kedvelte az asszonyt, akivel három hónapra összezárta a sors. Kezdetben azt hitték, hogy leszbikusok, és voltak és suta próbálkozásaik a műfajban, de Erika már bánta, hogy otthagyta búbánatos maci férjét. Mivel faképénél hagyott ura pilóta volt, elég jól keresett, és bár az asszony tiszta szívből utálta, legalább korlátlanul költekezhetett. Talán visszamegy hozzá…

Zsanett és Tibor nem tudja, hogy mondja meg Ákosnak, hogy ő nem Ákos. Joe és Ari együtt mennek lángosozni, viszont Diána sajnos nem tarthat velük, mert nincsen lába. Brenda ribancosra festi magát, de amikor Ari fizetni akar neki egy menetért, teljesen kiborul. Zita beleveti magát az éjszakai életbe, üvegből pezsgőzik az Oktogonon és felcsípi a kisföldalattit. Imi padlót fog. Timi felfedez egy másik naprendszert. Tibor ezalatt a parkolóban mónikáztatja Mónikát, mert a kocsisoron Torkos csütörtököt tartanak. Noémi pinkre festi a haját.

A dohányzás öl. Ha meghalsz, elveszted életed egy fontos részét. Gomb Rudolf rágyújtott a teniszpálya közepén. A tenisz kiváló sport.

Vasárnap is érik a dolomit, a primőr levegőre haragudni nem lehet, itt mindig ilyen. Kerek-perec, nem egy Lóár-völgy, annyi szent. Itt találkoztam először a Sery-vel. Nem tudja, hogy így hívom. Csinos, hosszú lábú, csicsereg a kertek alatt, mosolya fényes, csípejét pedig tinis pajkossággal ringatja, ki-be. Megbizsergeti az mindenféle férfikorosztály alhasát, mint valami buja szexszellő… vagy szexhuzat, nem tudom másként mondani. Még az általában halvérűek is meglepődnek, milyen virágos hatással van rájuk ennyi élő erotika egyetlen testben. Megáll előttem, de még álltában is ring, követel, táncol, csalogat, mint egy boldog kis őzike, akit az öröm tart össze, vau! Ott áll ő, hiánytalanul. Megkérdezte, milyen jegyben születtem, mire én azt feleltem, hogy semmilyenbe, erre ő: de olyan nincs, mire én: nem hiszek az ilyesmiben Sery, ha én elfogadok valamilyen jegyet az vagy busz, mozi vagy anya. Erre visszakérdez: tessék? Nem érti, amit mondok, erre azt mondom neki, hogy akkor… akkor.

K. Géza pénzügyminiszter sose bízott azokban, akik csak salátát esznek ebédre. Ilyenkor fasírozottat meg rántott húst piszkál az ember, mert egy egészséges gyomor ilyesmiket kíván, nem szójacsírát. K. Géza vidéki gyerek, hurkán nőtt fel, hurkát eszik, ha teheti, ha talál egy szép példányt Zsani anyó kifőzdéjében. De csak délben, mert szerinte a dél derekán bármennyit és bármit lehet enni, estig úgyis levonul minden. Megfigyelését 5 ezer éves tudomány is alátámasztja, ugyanis az ajurvéda szerint a déli órákra időzített étkezés az optimális, mert akkor ér tetőpontjára az agni, a tűzerő – tehát mehet a bélésbe az a zsírmalac, salátázni meg este kell. Akinek bőséges az ebédje, de szerény a vacsorája, annak sokkal szebb, gömbölyűbb, áttekinthetőbb és egységesebb a szara is. Tessék kipróbálni és megfigyelni!

Sorja Gábor tüdőasszisztens sűrűn lélegzett. Szinte minden nap tetemes mennyiségű levegőt fogyasztott be és dolgozott fel. Most gyermeteg vágy hajtotta, hogy összerakjon egy papírsárkányt. Rég megboldogult apja csodás sárkányokat tudott eszkábálni: varázslatos ügyességgel terelték a szelet, lovagolták a tündéreket, mintha sosem akarnának földet érni többé. Színes szalagok lobogtak rajtuk, sztanilos felületükön megcsillant a Napkirály.

Tolom a zsákos kocsit szerdán, és ijedek, amikor megszűnik alattam a folytonosság, az a járólap egyszer csak nem úgy volt, alul-felül mennek az emberek, az meg plexiből van és hoppá, hirtelenül három emelet mélység, nézek le és ijedek, aztán ne ijedjek meg a dizájnmeglepetés padlótól? Pedig nem szoktam, ha nem hirtelen, de tolás közben elgondolkoztam, belebambultam a cinema multiplexből leereszkedő arcokba, a kifejezéseket figyeltem. Aztán rákerültem a plexiszeletre és szédültem a hirtelen mélységen. Többször megkapom a kérdést a bevásárolgató járókelőktől: „aztán otthonra is marad-e kedve-e a néninek így kitakarítani? Magánál aztán biztos a nagy tisztaság, s nem alpári a rend”. Rend is van, bár nem úgy csillog a kövezet, mint itt. Hogy én választottam a szakmát? francot: az választott engem. Azelőtt az EVIG-nél voltam terjesztési bérszámfejtő, meg anyagmegmozgató és főszámláló. Néni, bazmeg, mit nénizik, 52 vagyok, az még nem néni, tőlem még nem pattan a kamasz, ülve marad a villamoson végig. Azt hiszik, hogy otthonról már úgy jövök idebe, a plázába takarítani, ahogy vagyok, kocsistól, lilaköppenyestül tolom fel a mozgólépcsőn, ki a metróból, mi?

Emlékszel?
Egyszer ezt írtad:

„Te is tudod, hogyha mi sírunk, ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, akkor szívünkben zuhatagok vannak.”

Ugye emlékszel?
Megvallom, soha nem szerettelek.
Talán azért, mert olyan sok bennünk a közös.
Mindig a város peremén, ahol földig érő házak faláról a süppedő járdára pereg a dohos vakolat, és a nyirkos kapualjakból kihűlt krumplileves meg kelkáposzta szagát vágja arcunkba a hideg szél. Soha nem a körutak csillogóan tiszta kirakatai előtt.
Mindig a rakodópart legalsó kövén ülve, sohasem feljebb pár lépcsővel.
A mi életünk olyan, mint az ereszcsatornák horganylemezén, kívül lefolyó esővíz. Mert mindig kintről befelé, soha nem belül. Kirekesztett bennünket a sors, vagy mi rekesztettük ki magunkat, nem tudom. De azt érzem, hogy kívül rekedtünk, és talán soha nem is tudtuk, milyen a többi, belül lefelé csorgó esőcsepp.
Mindig vonatok kattogó zaja, ahogy a kerekek a kilazult váltókon döccennek.
Mindig huzatos peronokon nyelve a szél kavarta port, soha nem bent, az állomásépület langyos cigarettaillatában.

A koszos peront elhúzott szájjal szemlélte, szürkülő bajusza rezgett a fintortól. Tudta, hogy itt, egyszer régen, amikor utoljára járt ebben a nagy, szétterülő, zsombékos láphoz hasonló városban, mosolygós vasúti alkalmazottak bólintottak rá barátságosan és némi csodáló tisztelettel, de a szürke valóság olyan erővel nehezedet rá, hogy elbizonytalanodott. Ugyanaz a pályaudvar lenne? Félrehúzódott, a tömeget soha nem kedvelte, a fal mellett állt egy darabig, aztán a resti felé indult. A bejárat előtt megállt, felnézett a kopott és poros portálra. Ez valaha mély borvörös színben pompázott, az üvegen arany betűk hirdették, hogy sörök, borok, pálinkák, rumok, esténként Rácz Lali muzsikál, és ott baloldalt, mindjárt az ajtó mellett, kövér, hasas figura futott szakácssapkában, feltartott kezében hatalmas tálon gőzölgő egész malac. Ettől valamiért jobb kedve lett, hangosan felnevetett, zónapörköltek, káposzták, kolbászok, virslik fogytak itt, ugyan ki rendelne egy restiben egész malacot, főleg sülve?