Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Hazafelé Fotó: Marton-Ady Edina

Az utazás a kedvencem. A megtett út alatt beszívott világ. Az arcok, amik végigmérnek. Az arcok, amiken mozdul egy izom, megremeg az orrcimpa és sírógödörbe vonaglik a homlok szövete. Az utazás a kedvencem, ahogyan nyöszörög a csukló a talpam alatt és az ablakban ide-oda tükröződik a világ. Minden felcserélhető. Minden oldal. A víz iránya. Egy mozdulat. Az arc apró szabálytalanságai átcsúsztathatóak. Esőből maradt szmogpöttyöktől terhes ez a pillanatnyi valóság. 

 


Petőfi Sándor 

"Ezt a miniballadát Petőfi Kunszentmiklóson vetette papírra, 1844 júliusában. Könnyen lehet, hogy a költő ott, a kunsági világban, egy kocsmában vagy a szálláshelyén hallott egy környékbeli menyecske haláláról, és ezt kerekítette ki, foglalta strófákba. Talán a juhász mint szerető figurája is valós, és nem csupán költői hozzátoldás. Érdekes életrajzi egybeesés (bár a költemény értelmezéséhez nem tesz hozzá), hogy éppen azokban a hetekben, 1844 nyarán készítette Petőfiről a híres dagerrotípiát Pesten a vándorszínész jó barát, Egressy Gábor." 

 


Fotó: Marton-Ady Edina

Blaháról sétálok hajnali fél háromkor a Nyugati felé. Onnan indul az éjszakai járat haza. Zenét hallgatok. Figyelem az arcokat. Az alkoholtól gombócba hajló alakokat a kapualjakban. Kisírt női szemek, átölelt vállak, a zenén át is behallatszó vastag kacagás. Pállott széna szagú elektromos cigarettafüst. Fűszag. Pézsmás, fás, agyrohasztóan édes parfümfelhők. Kerülgetem a mindenféle pocsolyákat, elcsordogáló apró folyókat, amik gyanúsan a legsötétebb sarkokból indulnak a járdaszegély felé. Minden él, zakatol, morog, zsizseg, jajong. 

 


Lövétei Lázár László

"A Babérkoszorú-díjas erdélyi költő, Lövétei Lázár László (1972, Lövéte) itt olvasható verse a halmazrím ritka ajándékát nyújtja számunkra, ráadásul nem „csupán” öt, de tizenhárom soron keresztül, két szakaszt átívelve: nem lehet – levelek felett – kerteket – vége lett – ég veled és így tovább. Ez már csakugyan kivételes mutatvány, megdobogtatja olvasói szívünket"

 

 

Sárkány Eszter: Disznóvágás 5. 

 

Ezen a héten Sárkány Eszter, 12. évfolyamos, keramikus tanítványunk fotóiból mutatunk be válogatást. 

 

 

 

 


Domenic Hoffmann
 képe a Pixabay -en.

Online néztem a tüntetést. A gyerekeim zajongtak a lakásban. Nem akartam őket kivinni, mert ebben bíztam. Ebben a hatalmas tömegben. Amikor elkezdtek felgyúlni a fények és a kanagavai nagy hullámként (Katsushika Hokusai) felfénylett az egész Hősök tere, ott kezdtem el sírni. Nem tudom pontosan megmondani miért. A tömeg okozta? A felindultság? A felszólalások?

Hiszen ezeket a beszélgetéseket mi is, napi szinten folytatjuk le évek óta azokkal a szülőkkel, akik látják a rendszerszinten bebetonozott hibákat. Nem jutsz el orvoshoz. Venni kell wc-papírt, zsepit. Kifesteni ezt-azt. Naponta aggódunk az iskolaajtón be és kilépő gyerekért, a lelki törések miatt, amit a "nincslójóaszamáris" alapon foglalkoztatott, kiégett tanárok okoznak. Büdös vagy! Ne zabálj! Undorító vagy! "Csak" három mondat, amit ebben az évben hallottam a gyerekeinkről egy tanár szájából. Az abúzusra nincs mentség. Nincs olyan, hogy jaj, fáradt voltam. Jaj, hiszen csak megsimogattam. Ő sem ártatlan bárány, mert... Nincsen lépj túl rajta, felejtsd el. Az érintés nem felejthető. Stigmaként ég az emberbe, soha el nem múló tapasztalat, mint a verés, a degradáló, megalázó szavak és a napi szinten megélt félelem.

 


Király László

"A verset felütő alapkérdésre, hogy „mit szól majd hozzá az utókor”, Király László nagyon találóan feleli a zárlatban, hogy semmit – senki semmit nem fog gondolni, senki semmire nem fog emlékezni. Ez teljes mértékben életszerű: az utókor már csak ilyen. Például Márai Sándor bölcsen írja a Naplóban, hogy nem helytálló Vörösmarty romantikus jóslata a Szózat egyik strófájában: „S a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny űl.” Szó sincs róla, szögezi le Márai: az emberek nem állják körül könnyezve a sírgödröt."

 

Kovács Dalma: Tanulmány 2. 

 

Ezen a héten Kovács Dalma, iskolánk 13. évfolyamos, festő szakos tanulója képeiből mutatunk be válogatást. 

 

 

 

 
Fotó: Marton-Ady Edina

Jó kint éjszaka, mindig szerettem kint lenni sötétedés után, gyerekkoromban néha még biciklire is szálltam ilyenkor, a legkacskaringósabb utakat választva, de aztán, mivel biciklin tilos zenét hallgatni, mert nem hallod a forgalmi zajokat, egyszer csak gyalogolni kezdtem, kibomlottak az utcai részletek, a házsebek és foghíjas tetők, anyaga lett a világnak, nehéz és szelídíthetetlen anyaga, saját szabályokkal, melyeket csak megismerni lehet, uralni soha.

 


Kiss Anna Fotó: Vadócz Dávid

"Versei általában hosszabb, akár több tételből álló, a sok sortörés miatt oldalakon keresztül gördülő szövegek – itt most terjedelmi okból egy rövidet választottam, Az év versei 2022 antológiából: ez a mű is markánsan képviseli a költőnőt. Névelőkkel együtt is mindössze tizenkilenc szó, tizennégy sorba rendezve, mégis önálló, zárt, izgalmas világot alkot. Ilyen elképesztő tömörség mellett nincs helye üresjáratnak: már a (verscímmel azonos) legelső szakasz feszültségteli, meghökkentő, in medias res szól hozzánk."

 

Csorba Szofi: Liliom maradék festékből 

 

Csorba Szofi vagyok, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum harmadéves, festő szakos tanulója. 

 

 


Fotó: Marton-Ady Edina

Ülsz a személytelen térben, forognak a dobok, mosó és szárítógépek, mindenki a telefonjába bámul, csak te figyeled a pörgést. Fejben számolsz, ha most venned kell egy új gépet, plusz a mosópor és öblítő, az energia, itt kilenc kiló ruha fér a kicsibe, tizennégy a nagyba, ha a gyerekek összerakják, heti 2 mosás, csak vetyengsz, összevetsz, latolgatsz, a felelősség, környezettudatosság, kis tervezés, nem lenne gond, ha gyakorlatban is megtanulnák az apolovasok mindezt,

 

 
Nádasdy Ádám Fotó: Székelyhidi Zsolt

A Babérkoszorú-díjas költő és műfordító, nem mellékesen egyetemi tanár Nádasdy Ádám (1947, Budapest) ebben a versében szembeszáll az évszázados elvárással, amely szerint egy kulturális héroszról kizárólag szépet és jót szabad írni, és fenntartás nélkül lelkesedni kell érte, lehetőleg leborulva. A mű az Alföld folyóirat 2023. áprilisi számában jelent meg nyomtatásban, és helyet kap az idei költészet napjára megjelenő Az év versei 2024 antológiában is. Nádasdy itt rímtelenül, béklyótlan versbeszédben vall Petőfihez viszonyulásáról, vagyis eme vers kétszeresen is szabad: formailag, illetve szemléletében. Tiszteljük, szájtátva bámuljuk, de nem szeretjük – ha kezünket a szívünkre tesszük, vagyunk így néhány halhatatlanná avatott költővel.

 

Buli Tímea munkája

 

Ezen a héten a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium végzős, képző-iparművészeti tagozatos diákjainak szalagavatós bemutatóját láthatják, ezúttal a második részt. 

 

 

 


Deák László

Itt olvasható versében, ebben a nyolc tömör sorban semmi vidámságot nem találunk, pedig a szilveszter és az újév szavak alapján felszabadult mókázást várnánk, pezsgővel koccintós hangulatot. Deák utolsó kötetében található, amely A felejtés angyala címet viseli, és 2009-ben jelent meg a Nap Kiadónál. Igen, a költő halálának évében. Deák tudatát akkor már beárnyékolta a rákbetegség, a halál közelsége: édes ideje, „mint jó cukorka”, elfogyott. A vers a 2008-ról 2009-re virradó éjjelt rögzíti, az utolsó szilvesztert – egy nap híján az utolsót, ugyanis Laci 2009 legvégén, december 30-án hunyt el. A műben nem találunk rímeket, sem egyéb kötöttséget. Ahogy régi pályatársa és barátja, Kemsei István megállapítja: „Deák elsősorban nem költeményt akar írni, amikor verset fogalmaz, hanem sokkal inkább állapotokat rögzít, s nem kíván egy elképzelt, százados elvárások által kijelölt versírás szövegformálási normáinak megfelelni. Hanyagnak látszó, a formai bevettségeket bátran és többnyire igen elegánsan áthágó formakezelése is erre tanú.”

 

 

Tóth-Bocz Zsófia: Monogramterv

 

Ezen a héten a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum végzős képző-iparművészeti tagozatának a szalagavatós bemutatóra készült munkáiból készítettünk válogatást. 

 

 

Az irodalomban nagyon fontos a helyes értékítélet. Tudatosan, biztos kézzel különválogatni a búzát és a konkolyt, megkülönböztetni a művészetet a giccstől, a tehetséget a hitványságtól. Éppenséggel az iskolai irodalomoktatás nem könnyíti meg a dolgunkat – úgy kerülünk ki a padból, ideális esetben diplomával a zsebünkben, hogy mindig csak a kötelezőnek minősített klasszikus remekműveket kell olvasnunk, mindig csak a géniuszok veretes alkotásaiból felelünk-esszézünk-vizsgázunk. A szöveggyűjtemények a legjobbak legjobbjait tárják elénk, pedig az egészséges stilisztikai-esztétikai érzék fejlődéséhez fontos lenne az ellenpontozás: egyszer-egyszer vackokat is kézbe venni, vagyis ponyvát, lektűrt, dilettánsok agyszüleményeit. Huszonöt éve vallom ezt. Például Albert Camus írásművészetét jobban becsülnénk, élesebben látnánk az erényeit, ha a Közöny és A pestis mellé elolvasnánk egy fejezetet valamelyik Romana regényújságból.

 

Hemm Lilianna: Éljen soká

 A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium negyedéves tervezőgrafika szakos tanulója vagyok.

 

 

 

Dobai Péter

Lám, kereken százhetven év alatt mekkora változás történt: a Füstbement terv fiúi hangjától eljutottunk oda, hogy utazásunkhoz nem találunk hazaváró anyát. Ez a mű Dobai Belvedere című kötetében szerepel (Parnasszus Könyvek, 2014, 112. old.), és nem is egyedüli családi vallomásként. Néhány oldallal arrébb az Apróhirdetés című kétsoros található: „Amióta meghalt anyám, / azóta nem vagyok árva.” 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal