VideóA Maszol csatorna videója Keresés a honlapon: |
Karcol(g)atok – Ady Edina: Mind itt vagyunk
Mind itt vagyunk
Hárman vagyunk. Három lány. Egy kisváros zegzugos, esőtől, elfolyt lámpafénytől narancssárga macskakövein sétálunk. Karunk összefonva. Nevetünk. Azt mondom nekik, olyan, mint annak idején, mikor lógtunk a suliból. Helyeselnek. Az egymásba olvadó házak elmaradnak, nagy kertek terpeszkednek a kadárkockák mellett. A járdán törések, bennűk fű nő és pitypang. Láthatatlan kutyák ugatnak. Nincs busz, mondja egy nő, mikor a buszmegálló csapzott, tető nélküli épületéhez érünk. A viharvert piros padon ül, piros alapon fehér virágos ruhát és hatalmas kalapot visel. Gyalog indulunk tovább. Autó sem jár. A lányok beszélgetnek, én a tájat figyelem. Erdőbe érünk. Szellős, fényes erdő. Talpunk alatt recsegnek az ágak. A lombokat egyre vadabbul mozgatja a szél. Táncoló árnyékok festik meg a lányok fehér ruháját. Eddig nem is vettem észre, mind a hárman fehér, habos, empire szabású ruhában vagyunk. Az erdőn túl földek. Búza leng és valami más növény, nem ismerem meg. A távolban út kanyarog. Autók és buszok haladnak rajta. Vágjunk át, mondják ők ketten, én tiltakozom. Megfognak, húznak. A búza a fejünk fölé ér, sűrű, alig haladunk benne. Egymás kezét fogjuk. Hallom a hangjukon, már félnek, menjünk vissza, de itt nem tudni merről jöttél. Karomba markolnak, körmeik madárkarmok. A növények megváltoznak. Vizes a föld a talpunk alatt, mocsaras. Süppedünk. Nem szabad megállni, mozogj. Kiabálok velük. Fekete ruhákban haladunk, tisztul a növényzet, nem messze egy ház, magas cölöpökön áll. Úszni kell, úszunk. A lányok sírnak. Sosem érjük el. Fáj a karom, érzem, húz le a mélység. Én mászok ki utoljára a nyikorgó, léchíjas kis tornácra. Egy fekete kutya jön oda hozzám, megnyalja az arcomat és a vállamhoz bújtatva fejét elalszik. Nincs itt senki, mondják ők. Mind itt vagyunk szól a házból valaki.
Megjelent: 2025-01-05 06:00:00
|
