Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A tévé és számítógép dajkálta nemzedékek számára a címbe emeltem szó jobbára valaminek a gyors, szapora és tarka-barka alakváltozását, a szüntelen ugráló-vibráló képeket jelenti, a még itt felejtkezett idősebb ínyenceknek azonban egy különös tárgyat is emlékezetükbe emel(het), a kirakodó vásárok billegő lábú asztalainak egyik sztárját, korabeli nevén a varázsgukkert.

Olcsó, bazári, mai, digitalizált szemmel nézve bizony primitívnek tűnő, de igen ötletes optikai játékszer volt az, egy olyan színes kartonpapírcső, amelyben három tükörlap támaszkodik egymásnak és a cső két végét kerek üveglap zárja le, annak egyikébe kellett bekukucskálni. Lényeges alkotó eleme még a csőben rejtőző színes gyöngyök, papírdarabkák, melyek a cső megmozdításakor, forgatásakor kerge, vad táncba kezdenek a tükörlapok között, s a csőbe pillantó kíváncsi tekintete előtt számtalan, lényegében szimmetrikus, de kellőképpen csalóka ábrát képeznek. Lenyűgöző látvány az eredmény, a hirtelen képváltás pedig elbűvölő.

 

 

A láncos madár c. verskötetről szóló beszámolókból a Sárhajó Humán Iroda Alapítvány (SHIA) kulturális munkatársai szemléznek, illetve szerepel itt három vers is az anyagból. Megszólal Csontos Márta költő, író, és Kaiser László felelős kiadó, irodalmár.

 

– Belső tájakra, metafizikai kérdésekhez kalauzol a Békés megyei Gyomaendrődön élő, évtizedeken át újságíróként is tevékenykedő Ványai Fehér József új kötete – mutatja be a kiadványt Kaiser László felelős kiadó, a Hungarovox vezetője. – Költői életművének nagy merítése ez a jól szerkesztett könyv, a jellegzetes, egyszerre kötött és szabad formájú, gazdag szókincsű, hol archaizáló, hol hétköznapi versbeszédben íródott művek elsősorban meditációk, a személyességet is vállalva szembenézések önmagunk és a lét lehetőségeivel, az élet szomorúságaival és nagyszerűségével. „A világ magába fordul,/S felmagzik lombtalan bánat” – rögzíti erőt adó gyönyörűséggel, majd a vállalt kötöttségek szabadságával ad vigaszt és feladatot gyarló s mégis morális mivoltunknak: „Gondolatnak csinál sátort/A szellem, a láncos madár.”

 

 

Az olvasmány különlegességek ínyenc olvasóját talán meglepi ez az egyszerű cím, amit könyvajánló soraim elé választottam.

Mert a könyv, amire szeretném felhívni minden magyar figyelmét – legyen hívő zsidó, vagy hívő keresztény, de legyen magát ateistának tekintő – egy mélységesen mély párbeszéd közreadása.

A homlokzat mint tükör című bevezető írásában egy képre emlékeztet az egyik beszélgetőtárs, amely a katedrális belső oldalát díszíti Buenos Airesben. József és testvéreinek találkozását ábrázolja:

„A kép nem ok nélkül került oda a nemzet megszervezésének idejében: az argentinoknak azt a vágyát fejezte ki, hogy egymásra találjanak. A jelenet ’a találkozás kultúrája’ létrehozására irányuló törekvésre utal. Többször beszéltem már arról, milyen nehéz nekünk, argentinoknak ’a találkozás kultúráját’ megszilárdítanunk, mert úgy látszik inkább a széthúzás és a történelem által teremtett szakadékok csábítanak minket. Olykor inkább a városfalak építőivel, semmint a hidak építőjével azonosulunk. Nincs ölelés, sírás, az apára, a vagyonra, a haza gyökereire vonatkozó kérdés. Nincs párbeszéd.”

 

 

 

Kalligram Kiadó gondozásában 2015-ben napvilágot látott Az elárult Japán című könyvében Ferber Katalin a magántörténetet egy szélesebb társadalomkritikai (a Japánban tapasztalt idegenség és hazugság) kontextusába helyezi, de a könyv így is erősen személyes jellegű marad. Életálom című regényében radikálisan robbantotta fel a történetet: a múlt emlékeinek keserűségét a jelen tapasztalataival vegyítve oldja fel az elbeszélő. Szerkezetileg három egységre osztható – apuálomra, anyuálomra és énálomra. Minden cím alatt hosszabb lélegzetű történetmondás (elbeszélés) hullámzik, amelynek hangvétele hétköznapi; stílusától idegen a fennköltség. Az így elmondott történetek közötti határt Franyo Aatoth keze munkáját dicsérő illusztrációk jelzik, amelyek – ha jobban belemerülünk a képek vizsgálatába – az emberi lélekben parazitaként élősködő káosz egyfajta reprezentációjául szolgálnak. A regény Szemmelveisz Margit, az egykori minisztériumi titkárság vezetője és Ferber Imre, volt Földművelődésügyi Minisztérium agrárszakértője balul sikerült házasságáról szól; pontosabban: három ember életének alakulását követhetjük végig egy szeretet- és bizalomnélküliségtől terhelt, embertelenségből elégtelen időszakban, a kommunizmus időszakában.

 

 

Ülök az autóban, a Karinthy Frigyes úton haladok Budán. Éppen orvoshoz megyek, ma már annyira nem ördögtől való, pszichológushoz igyekszem. Nézem a házakat, este van már, az utcalámpák fényében emberek sietnek a járdákon. Piros lámpát kapok, és amíg arra várok, hogy tovább mehessek, egy szó furakszik a gondolataimba. Angióma. Az erek jóindulatú daganata.

Kettőezertizenhárom február tizennegyedikén reggel ültem az autóban, és szintén orvoshoz mentem. A zalaegerszegi kórház felé tartottam, aznapra műtétre voltam kiírva, a fülemről egy agresszívan növekvő angiómát terveztek eltávolítani. A főorvos az előzetes vizsgálatok során egy rövid mondatot vetett oda, milyen szerencsés, hogy ez itt van, és nem öt centivel odébb, sokkal nehezebb dolgunk lenne. Akkor jobban foglalkoztatott az, hogy a fülemhez fognak nyúlni, mert érzékeny voltam rá, gyerekkoromban többször is felszúrták. De ez a mondat valahogy akkor mélyre hullt. Nem veszett el nyomtalanul, nem felejtettem el, nem túl sokszor, de azért néha eszembe jut, hogy tényleg, mi lett volna akkor? És mi van, ha anélkül, hogy tudnék róla, hiszen akkor sem fájt, nem okozott semmilyen közvetlen tünetet, növekszik bennem valahol valami hasonló.

 


Kabdebó Lóránt, Dobos Marianne
Kép forrása: eokk.hu

Munkatárs? Pontosabban: az első olvasó! Ez a szerep jutott az utóbbi évtizedben Dobos Marianne műhelyében a számomra. Amióta megszerette a számítógépen való munkálkodást. Korábban kézzel fogalmazott szövegek születtek a fehér papíron az ő számára is. Le kellett gépeltetni. Amelyet már alig mert utóbb átjavítgatni, hiszen akkor újra gépeltetni kellene. Én hamarább áttértem a számítógépes módszerre. Így maradt számomra az előkészítő szerep. Az üres lapot kellett előkészítenem. És a kész cikket utóbb nyomdakésszé alakítani, – „megformázni”. Vitatkozni az idézőjelek formátumán, a vesszők helyén, a bekezdések elhelyezésén. A gondolat és annak ritmusa oly igen különbözött mindig is a magamétól, hogy utóbb inkább magam hasonulhattam mondatszövéséhez, mintsem hogy rákényszeríthettem volna a magam gondolatmenetét.

 

 

Akárha tárlatot járnánk be egy tágas keretű, mozgatható reflektor-állvánnyal, amelynek különböző pontjain irányítható, koncentrált sugarú fényforrások (spotok) helyezkednek el.

A tárlat képei: Szécsi Margit-versek.

Az állvány mögött az éles – és minden apró részletre érzékeny – szemű „fővilágosító” áll: Halmai Tamás.

A terem majdnem sötét, csupán annyi rejtett világosság dereng, hogy lássuk, hova lépünk. Halk zene szól, inkább zizeg, alig érzékelhetően szinte motoz a homályban, mint óvatos állat mancsa gyűrött avaron.

A lassan mozgó állvány megállapodik. Mintegy varázsütésre valamennyi égő kigyúl: szinte elénk vetül az első vers, áttekinthető-olvasható teljességében, mint összes színét egyszerre felragyogtató festmény. Ugyanakkor megszólal a teljes zenekar, felharsan a tutti, mintha mindegyik hangszer, mindegyik szólam egymást túlzengve igyekezne saját örömét – vagy éppen fájdalmát – tudatni a világgal.

Majd hirtelen csönd.

 

Széll Zsuzsa emlékének

 

Aki ismeri Ördögh Ottó nevét, valószínűleg humoros, parodisztikus írásokat köt hozzá, pl. VIP – Világirodalmi paródiák és Sortalanság – Magyar irodalmi paródiák. Esetleg a történelembe átvezető Te is fiam, Caesar? – Humoros életrajzok ismerős az olvasónak. De 15. kötete, a Ne ölj meg kérlek leginkább a filozofikus A kis herceg és Buddhával rokonítható. Ugyanúgy talányos, nehezen megfejthető, ugyanúgy fejlődésregény. Lesznek, akik nem veszik a fáradságot a felfejtésére és a közepe előtt végleg lerakják. Ha megteszik, érdekes gondolatokról maradnak le.

 

A szerző szerint ez a regény „filmképekben írt gyógyító krimi”. Másként is próbálhatnánk meghatározni a műfajt, kidomborítva filozófiai, pszichológiai, történeti oldalát – de nem érdemes. Mert maga az írás a lényeg, nem a műfaj.

 

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveit ajánljuk olvasásra. A három kötetből álló könyvsorozat három, önálló műként készített könyv, melynek célja széleskörű irodalomtörténeti és kordokumentáció létrehozása.

A harmadik könyvajánlónk az Akkor is karácsony volt sorozat következő kötete, amely Adventre várva, 1989 alcímmel jelent meg. A kötet mottója Nagy Gáspár Belátás című verse:

Nem lehet a világot Isten nélkül fölnevelni

nem lehet a világot Isten nélkül megérteni

nem lehet a világot Isten nélkül szóra bírni

 

illetve lehet

 

csak az olyan rémült magánkaland

melyet a kétségbeesés kormányoz

s végkimenetele fölöttébb kétséges

 

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveit ajánljuk olvasásra. A második könyvajánlónk az Akkor is karácsony volt sorozat következő kötete, amely Bölcsészek 1956-ról alcímmel jelent meg. Megszólaltatja többek között Schéner Mihályt, Szigeti Jenőt, Kabdebó Tamást, Máté Imrét, Darázs Máriát, Szakács Sándort, Román Károlyt, Kabdebó Lórántot, Németh László lányait, Németh Ágnest és Németh Magdát, Határ Győzőt, Bod Péter Ákost, Kopácsi Sándort, tehát művészek, jelentős személyiségek mellett alig ismert etikailag kiemelkedő hősies embereket személyes történetükön keresztül, és őrzi meg múltunk fájdalmas, félelemmel, kétségekkel, teli eseményeit.

 

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveit ajánljuk olvasásra, elsőként az 1944 karácsonyáról megjelent interjú kötetét, amelyben Szabó Magda, Polcz Alaine, Püski Sándorné, Kabdebó Lóránt, Határ Győző, Schéner Mihály, Mezei András csupán néhány név a harminc közül, amelyek mögül az ember szól egy-egy kitörölhetetlen élményéről. A kiindulópont 1944 karácsonya, Budapest ostroma. Ez adta a címet a kötethez.

 

 

Katzler Hilda költő, tanár, színjátszó és rendező. Egerben született, de korán elkerült Szombathelyre. Sokáig tanított, színjátszó csoportokat vezetett. Jelenleg Budapesten él. Több antológiában jelentek meg versei, tagja a Váci Mihály Irodalmi Körnek, az Erzsébetvárosi Irodalmi Estek Közösségének, a Rím Könyvkiadó Alkotóközösségének és a Magyar Újságírók Szövetségének. Prizmán át című kötete a Rím Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben Budapesten.

A kötethez Madár János, a Rím Kiadó vezetője írt előszót.

 

A jól fűtött irodában sokszor elfelejtjük, milyen a tél az utcán? Írja a könyvben az egyik karakter, és valóban. Az empátia fejlesztésének nagy iskolája a megtapasztalás. Sok-sok krízisprogram van, amelyekről nincs riport, interjú. Pedig életet adnak az ilyenekben munkálkodók. Óriási a szerepük, megatrend. Nagy léptékekben kell őket értékelni.

A valóság tényleg ír. Az események belevésődnek a levegő géppapírjába, belegravírozódik a létbe, amit átél a lélek, amit beleérez a szív, dekódol az emlékezet. A tölgyfák levelei is olvassák, az épp érni készülő, napsütötte őszibarackot. A kertek is leveleznek egymással. A városok is. Az utcák meg pláne. Párbeszéd folyik a terek és lakások között. A szellemvilág és a tárgyi mindenség között örök értekezés zajlik.

 


Bach Máté fotója (forrás: magyarnemzet.hu)

Ez itt éppen az, és épp nem az, aminek látszik... Napút a naputasoktól, a láthatár mögé hanyatló Nap visszfényében. Fejet hajtunk a Naputat járó Égderék-Atyának, akit mi már csak egyszerűen Szondigyuriként ismerünk, vagy mindigderűsnek. Aki létrehozott egy értékmentő, mégis párt-semleges irodalmi közösséget, táborokon és irodalomipari gépezeteken kívül, azt vallva, hogy egyedül együtt jobb!“

Idézzük Csáji László Koppány Lectori Salutemjé-t.

 

Olvastam Kiss László és Bérczesi Róbert Én meg az Ének c. könyvét, és tulajdonképpen tetszett. Sőt, nekem már a kiadványról szóló visszhang is a fülemben cseng (legutóbb például a Tiszatájban megjelent írást láttam, ismertetésnek kiváló), s mondhatom, mindegyik közlés okulásomra szolgált. Mindez, persze, nem akadályozhat meg abban, hogy közöljem saját véleményemet, nem lépve túl egy irodalmi recenzió lehetőségeit.

Idézett művön kb. két hét alatt jutottam túl, ami azt jelenti, hogy naponta 10-20 oldal volt penzumom, lévén a kiadvány 335 oldalas. Ez nálam jó időnek számít, mivel nem olvasok túl gyorsan, bár így is „elfogyasztok” havonta négy-öt kortárs művet. Bejött nekem az írás azért is, mert nem tettem le, ami (mint ahogy másoknál is) nyilván jelent valamit. A visszaemlékezés passzusait, az életrajzot ezzel együtt sem ismertetem tételesen, tekintettel arra, hogy elődeim már megtették.

 

A valóság nem külső vagy belső, nem elvi vagy kezdeti, nem lehetőségi vagy tényleges, hanem mindezeket megelőzően voltaképpeni. Schelling szavával azt mondhatjuk: unvordenklich, előre-el- nem-gondolt, tehát nem gondolható el saját magán kívülről.” Ez a citátum illene talán a legjobban Ozsváth Zsuzsa könyvébe, ha nekem dedikálná. Gondoltam, amikor végigolvastam az Előző részeket. Az olvasás, az én esetemben, permanensen tovább akart lépni saját reprezentációs kapacitásán, érzi, hogy a debanalizálás sikeres.

Hogy lehet hinni széttárt karoknak, honnan

Tudható, hogy ölel vagy vállat von.

Honnan ember és meddig állat, azt a jó ég se tudja,

De egy állat tanácsát kérni nem szégyen.

Hisz hol van már ettől az ember, igen, nem,

Fekete, fehér, minden merő árnyalat.

Kezdetben vala a halvány derengés.

(40 + nap)

 

 

1968, Csehszlovákia. A megmerevedett kommunista rendszeren már jól látható repedések húzódnak, a sztálinista diktatúra szorítása érezhetően enyhül. Az ország, a társadalom megújulás előtt áll, a szabadság bódító illatát hozza a szél. A csehszlovák reformtörekvések élére Alexander Dubček, az „emberarcú szocializmus” megálmodója, a prágai tavasz későbbi legendás alakja áll. Az ő élettörténetét tárja elénk Ľuboš Jurík történelmi-életrajzi ihletettségű, de szépirodalmi műhöz illően fikciós kerettörténetbe ágyazott regénye: fiatalkorát, későbbi politikai szerepvállalását, a Szovjetunióhoz fűződő ellentmondásos viszonyát, tetteinek mozgatórugóit villantja fel egy-egy epizódban. Megelevenedik a 60-as évek Csehszlovákiájának fullasztó politikai légköre, a keményvonalas kommunisták merevsége, kegyetlensége, az emberek közt gyanakvást szító kommunikációs stratégiái, ügynökeik beszervezése, a mindent letaroló kommunista propaganda árnyékában a diáktüntetések és ezek agresszív megtorlása, a diákok és tanáraik feljelentése, megfélemlítése, kirúgása; majd amire akkor senki sem számított: a reformhullám 1968. augusztus 21-iki vérbe fojtása, a szovjet hadsereg bevonulása.

 

 

A borítóról

Külcsín szemet gyönyörködtető, márcsak azért is, mert a fedélről egy szem tekint vissza ránk, kék, több árnyalatban, viszont eme napszem pilla-sugarai sok színben pompáznak, bátorkodom; az égi kupola, mivel jobb esetben az „égilakók“, vagyishát a fentről ihletettek szemszögéből nézünk mindent, pillantunk mindenre és itt a jobb eset országol, a mindent fogó, átformáló összművészeti tudat. Amit a szerző igazol, mivel Spinoza gondolat-ruházatát ölti magára, veszi tudatába s teszi mottónak az első költeményes oldal tetejére: „.. .a S z e m vagyok, amellyel az univerzum szemléli önmagát...“

A könyv nagyon széles, jóformán deltás, ámbizony vertikális viszonylatban nem nagynövésű, ultrafranciás forma, ami a mű horizontális hömpölygését a világtörténet időegyenesén hivatott kifejezni. Az első borítón Kallai Sándor a Föld szeme című akril Írisz víziója, az illusztrációk is a festőművész alkotásai. A Föld szeme az én gondolat-víziómban szivárványos égi szemgömb-kupolává dicsőült, hogy ezt mi indokolja, fennebb kellőképpen fejtegettem. A könyvet Ágh István és Baranyi Ferenc lektorálta.

 

 

A cím teljesen hétköznapi, a maga hétköznapiságában reményt keltő: Ezen a szép napon. Aztán ha jobban elmerülünk a versek különleges, unikális, hogy úgy mondjam Debreczeny-s fanyar világában nem, hogy szép napról van szó, épp az ellenkezőjéről; utolsó kenet feladásáról haldoklóknak és nem haldoklóknak, fulladásról és félelemről a félelem hiányától, békés háborús halottakról, népviseletnek nevezett fegyencruhába öltöztetett férfiak célba köpéséről a reményre. Alktotásképtelenségről már mindjárost fizikai értelemben is, rettenetes idegállapotról, ha van is írásművészet csak automatikus, se emennek, se a rettenetes idegállapotnak nincsen felfoghatósága, inkább létködök dies irae-je, a szép nap legfeljebb az irodalmi elzombulásnak szólhat, ami egy oly géniusznál, mint Thomas Bernhard át üt a szürkeségből, adjuk meg a szürkeállományból a szépbe. Máris itt vagyunk az alcímnél Thomas Bernhard breviárium, ami megintcsak különleges csak ez nem álhétköznapiságában, hanem szőröstül bőröstül különleges. Tehát az első könyv, az első immateriális kiló, amit recenzeálunk Debreczeny György, Ezen a szép napon Thomas Bernhard breviárium, Aj téka Kiadó, Szeged, 2019.

 

Itt segítségül hívjuk, mert a Bernhard témához érkeztünk Adamik Lajos fordító, szerkesztő, publicista, 2009 óta a Thomas Bernhard Magánalapítvány nemzetközi kuratóriumának tagja, - tehát nagyon illetékes – válogatott sorait, aki amúgy a kötet fülszövegét is írta:

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal