Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Dobos Marianne: Két ember beszélget – Könyvajánló Ferenc pápa legutóbbi magyarországi látogatása kapcsán

 

 

 

Két ember beszélget

Könyvajánló Ferenc pápa legutóbbi magyarországi látogatása kapcsán 

 

Az olvasmány különlegességek ínyenc olvasóját talán meglepi ez az egyszerű cím, amit könyvajánló soraim elé választottam.

Mert a könyv, amire szeretném felhívni minden magyar figyelmét – legyen hívő zsidó, vagy hívő keresztény, de legyen magát ateistának tekintő – egy mélységesen mély párbeszéd közreadása.

A homlokzat mint tükör című bevezető írásában egy képre emlékeztet az egyik beszélgetőtárs, amely a katedrális belső oldalát díszíti Buenos Airesben. József és testvéreinek találkozását ábrázolja:

„A kép nem ok nélkül került oda a nemzet megszervezésének idejében: az argentinoknak azt a vágyát fejezte ki, hogy egymásra találjanak. A jelenet ’a találkozás kultúrája’ létrehozására irányuló törekvésre utal. Többször beszéltem már arról, milyen nehéz nekünk, argentinoknak ’a találkozás kultúráját’ megszilárdítanunk, mert úgy látszik inkább a széthúzás és a történelem által teremtett szakadékok csábítanak minket. Olykor inkább a városfalak építőivel, semmint a hidak építőjével azonosulunk. Nincs ölelés, sírás, az apára, a vagyonra, a haza gyökereire vonatkozó kérdés. Nincs párbeszéd.”

Itt egy kérdés következik, amit hadd egészítsek ki, hadd aktualizáljak, mert, így lesz érthetővé, hogy miért ajánlom édes hazánk, nemzetünk minden honpolgárának különösen nagy szeretettel figyelmébe a kötetet.

„Igaz volna, hogy mi, argentinok (magyarok!) nem akarunk párbeszédet folytatni? Így azért nem mondanám. Inkább úgy gondolom, hogy olyan magatartásoknak válunk áldozataivá, amelyek nem teszik lehetővé a párbeszédet; ezek: a prepotencia, az, hogy nem tudunk meghallgatni másokat, a társalgás nyelvének eldurvulása, az előre elhatározott elutasítás és sok minden más.” 

Argentína érsekének, Jorge Bergolionak, 2013. március 13. óta Ferenc pápának a sorai ezek.

A beszélgetőtárs, a Buenos Aires-i Latin-Amerikai Rabbiképző Szeminárium vezetője: Abraham Skorka rabbi.

Kölcsönös, és hosszú időre visszanyúló egymás iránti tisztelet és szeretet előzte meg azt, hogy megjelöljenek egy helyet, és egy időpontot, amikor leülnek beszélgetni, amikor megkezdik ezt a párbeszédet. Azzal a szándékkal, hogy beszélgetéseiket könyvben is közreadják. Mert: „A leírt gondolatok megmaradnak, és lehetővé teszik, hogy sokan részesüljenek belőle.”  S szólhattak volna-e másról ezek a beszélgetések, mint Az ÉGRŐL és a FÖLDRÖL? „A téma az élet volt, sokféle arculatában: az argentin társadalom, a világ problémái, a körülöttünk tapasztalható hitványság és nagyság. Hogy ne legyen jelen senki más, csak Ő, aki bár nem emlegettük gyakran (szükség lett volna rá?), éreztük, hogy mindig ott van velünk.”, ahogyan a rabbi fogalmaz az ő bevezető soraiban.

Biztos, hogy nem jelenik meg annyi nyelvre lefordítottan, és annyi példányban ez a könyv, ha nem az argentin érsek neve hangzik el a „Habemus papam!” után, alig több mint egy évvel ezelőtt.

Ha elolvassuk a könyvet, belátjuk, hogy az egyszeri elolvasás kevés. Jobb, ha mindig olyan közelségben tartjuk, hogy bármikor egyes gondolatköröket újra olvasva feleletet kapjunk fontos, olykor megoldhatatlannak látszó kérdésekre.

Ahogyan „…papnak lenni nem szakma; hogy nem ők választották, hanem őket választották.” – szokta volt mondani papszenteléskor Bergoglio érsek, ugyanúgy pápának lenni még kevésbé szakma.

Ezért is olvassuk különleges figyelemmel: változtak-e, és ha igen, mennyiben a gondolatai az elmúlt 15 hónapban. És milyen nagy örömmel vetjük össze tapasztalatainkat azzal, amit olvasunk. Mennyire megegyezik egyházkormányzói hivatalának gyakorlása azzal, ahogyan erről a beszélgetések során vélekedett:

„Van, aki olyan hatalmak hálójába kerül, amelyek egészen mások, mint amit a felszentelésükkor kaptak. Vagy hisz a felszentelésben, vagy egy olyan világi hatalmat gyakorol, ami nem az, amit az Úr akar. Az egyik jó dolog, ami az egyházzal történt, a pápai állam elvesztése volt, mert nyilvánvaló lett, hogy a pápának fél négyzetkilométere maradt, semmi más. De mikor a pápa világi király is volt, és a lelkek királya is, akkor belekeveredtek az egészbe az udvari intrikák és minden más. És most nem keverednek bele? De igen, most is előfordul, mert az egyházi emberek közt nagyratörők is vannak, és – sajnos – van karrierizmus is. Emberek vagyunk, kísértések vesznek körül, nagyon kell vigyáznunk, hogy megőrizzük a szentséget, amellyel felkentek, mert az Isten ajándéka. A hatalmi klikkek, amelyek az egyházban voltak és most is vannak, azért jöhettek létre, mert emberek vagyunk. De amint valaki belekerül egy ilyenbe, attól kezdve ő már nem egy szolgálatra kiválasztott ember, hanem ő választja azt, hogy úgy él, ahogyan akar és elvegyül a benti szeméttel.”

Az argentin egyház fejéből lett a világegyház feje, aki Istennek hála tíz talentumos, és semmiként sem egy középszerű ember, és aki nincs eltelve saját nagyságával. Aki jól megtanulta a leckét édesapjától:

„Köszönj az embereknek, amikor fölfelé mész, mert lefelé jövet találkozni fogsz velük. Ne hordd fenn az orrodat.”

Két ember beszélget, de az egész világnak kéne tanulnia belőle…

Ne holnap, még ma vonjuk le a tanulságokat elsősorban a magunk számára…

A legfontosabb tanulság pedig nem új, hanem örök, amivel egy hiteles ember ebben a dimenzióban a másik dimenzió biztos tudatában él.

„Jót és helyeset cselekedni Isten tekintete előtt.” – ahogyan a Tóra mondja.

„Uram magadnak teremtettél minket, és mindaddig nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned.” – ahogyan Szent Ágoston fogalmazta.

 

(Jorge Bergoglio – Abraham Skorka: Az Égről és a Földről, Holnap Kiadó, Budapest, 2014.)

 

 

  
  

Megjelent: 2023-05-02 20:00:00

 

Dobos Marianne (Miskolc, 1942) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.