VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
A Holmi, a 2000 vagy éppen a Nagyvilág sorsára juthat, azaz akár meg is szűnhet az ország egyik legismertebb és egyik legrégebbi irodalmi folyóirata, a pécsi székhelyű Jelenkor. Ők azonban inkább felvették a kesztyűt: nagyszabású támogatói kampányt indítottak. Az okok összetettek, nincsenek jó helyzetben a kultúrával és kortárs irodalommal foglalkozó, nyomtatott kiadványokat terjesztő folyóiratok kiadói, de ami az utolsó nagy tőrdöfést jelentette számukra, az egy, központi döntésre történt, a kulturális szférát és lappiacot érintő elvonás volt, amely része volt az elhíresült 130 pontos nagy állami elvonásnak. A Jelenkor főszerkesztőjével készített interjú után éppen ezért a háttérről, a jelen helyzethez vezető lehetséges okokról is írunk. Ha csak néhány jelentős irodalmi folyóiratot sorolunk fel, amelyek anyagi okokból szűntek meg az elmúlt évtizedben, akkor a Réz Pál fémjelezte Holmival kell kezdenünk, amely 2014-ben szűnt meg. A szépirodalom mellett társadalomkritikával foglalkozó, magas minőségű 2000 című folyóirat, a műfordításokra specializálódott Nagyvilág, és a nemzetköziséget, európai kulturális értékeket hirdető Magyar Lettre Internationale 2016-ban. De ha a működő és anyagi gondokkal küzdő irodalmi lapokat szeretnénk felsorolni, akkor hosszú a névsor: Alföld, Élet és Irodalom, Életünk, Hévíz, Liget, Litera.hu, Műút, Tiszatáj… És a pécsi Jelenkor is ide sorolandó, amely támogatói kampányt indított a túlélésért, amely mögé ismert írók, költők, és más közéleti szereplők álltak be. Ágoston Zoltánnal, a Jelenkor folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk. Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>
A Delta Produkció óriási sikerrel bemutatott Darázs című előadása az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk, Ördög Tamás rendezésében, Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke közreműködésével. A produkció azonban a színházi előadáson túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve egy történetgyűjtő kampányt indítottak NEM OKÉ névvel. A NEM OKÉ kampány támogató nagykövete Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke. A NEM OKÉ célja, hogy az iskolai bántalmazást át- és túlélők trauma- és gyógyulásbeszámolóinak segítségével reményt adjon a jelenleg érintetteknek. A WMN-hez érkezett történetekből, a ma már felnőtt érintettek írásaiból is jól látszik, hogy a gyerekkorban átélt traumák nem múlnak el nyomtalanul.
Kevéssé, sőt alig ismert élettörténeted, családfád, akár mint Melkisédeké, mi Urunk előképéé, Történeted szálait, aranyból, legendából, aurából, vagy inkább aureából szőtték későbbi századok!? Már születésed napján felálltál fürdőkádadban, és a böjti napokon csak egyszer szoptál, Később éjszaka, nyitott ablakon át bedobott égi segítséggel, pénzes erszénnyel mentetted meg a szegényt, szegény embernek lányait a nyilvánosháztól. Mert a szegény a legszegényebb, hát, ím, boldogok a szegények.
Él egy történet a textiles kollektív emlékezetben, amely Solti Gizella feldúltságát őrzi egy gyűlésén – ha jól emlékszem – a Szövetség Textiles Szakosztályának, amikor támadva érezte választott hivatását, a gobelint. Mélyen felháborodva védte a szövést, a hagyományos textilművészet ezen elképesztő dedikációt, önfeláldozást és alázatot igénylő technikáját, amelyhez az aszkétizmus példáját mesterétől, Ferenczy Noémitől látta, akinek egyébként ő őrizte a szövőszékét, aktívan használva azt a Falk Miksa utcai puritán lakásban. A feltételezett „támadás” a kísérleti textil, tértextil, vagy éppen velemi textil névvariációkban létező új textil irányából jött. Abból az irányból, amely szeret Soltira mint a hagyományos technikától el nem szakadó, de azt belülről megújító alkotóra hivatkozni, aki történetesen a nyolcvanas évek elején három ízben is dolgozott a kísérleti textil fellegvárának tartott velemi textilművészeti műhelyben, és nagyon szoros baráti és szakmai kapcsolatot ápolt „radikális” textiles kollégáival. Péreli Zsuzsa és Solti kőszegi kiállításának katalógusában hangzik el a konklúzió, Fitz Péter tollából: „A gobelin korszerűsége körül folyó, időszakonként meg-megújuló vita újra csak ahhoz a közhelyszerű alapigazsághoz jutott el, hogy elsősorban jó műalkotásokra van szükség. A jó műalkotás pedig a művész intencióján, ideáján, technikai és mesterségbeli tudásán, művészi formáló- és kifejezőkészségén múlik elsősorban. Nem feltétlenül a technika határozza meg, hogy a megszülető tárgy jó műalkotás-e vagy sem, és ebben nem a technika olykor kötött, tradicionális gyakorlata a perdöntő elem.” Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
November 20-án kiadói napot tartott a Prae Kiadó a pécsi Trafikban, aminek célja a városhoz kapcsolódó szerzők műveinek bemutatása, nem utolsó sorban pedig a közösségépítés volt. Agyvillanásszerű gondolatok Elsőként Szalay Miklós A művészet eltérítése avagy értekezés designról című könyvének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők, a szerzővel Dobovicki T. Attila beszélgetett. A szerző rögtön azzal indított, hogy korábban blogot vezetett, ahol megengedett magának olyan túlkapásokat, amiket egy könyv esetében nem lehet, illetve hogy számára a tanulmányírás mindig összeköthető a régi feljegyzések újrateremtésével. A hét fejezet önállóan, résztanulmányként is olvasható, de a kötetben vannak visszatérő gondolatívek. A moderátor az intertextualitás fogalomkörét hozta be, Szalay pedig egy szemléletes példával felelt: ha valaki csigákkal foglalkozik, egy idő után minden azzá válik számára, ezért ő maga is mindent eltérítésnek tekintett.
Cibulya Nikol 2013-ban végzett az ELTE filmszakos hallgatójaként, majd olyan sorozatokban dolgozott, mint például a Barátok közt, a Dr. Balaton és a 200 első randi. 2018-ban forgatta első rövidfilmjét, az Irinyit, majd következett a Láz és a Mária Terézia szül. A Holnap meghalok az első nagyjátékfilmje, amely különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon, és amelyet Nikol elsőként „feminista horrorként” határozott meg. A nők helyzetéről, a transzgenerációs traumákról, a filmrendezőségről és a női barátságokról is szó esett. A Holnap meghalok tulajdonképpen egy transzgenerációs traumákat feldolgozó film. Milyen személyes kapcsolódásod van ehhez a történethez? Ez egy abszolút személyes sztori, a gyászfeldolgozás részét tekintve. Ha egy veszteséget évekig nem tudunk feldolgozni, akkor ugyanannyira jelen van, mintha egyáltalán nem telt volna el idő azóta. Ennek lehet egy olyan következménye, hogy például nem találunk párt, kialakulhat egy olyan minta, hogy mindig ugyanabba a nem megfelelő férfiba leszünk szerelmesek, ugyanazokat vonzzuk be, de ez lehet akár egy nem működő testvéri vagy barátnői kapcsolat is. Az a tapasztalatom, hogyha nem dolgozzuk fel a gyászunkat, és nem zárul le ez a folyamat, akkor nem fognak működni a jelenkori kapcsolataink sem, és úgy bántjuk a másikat, hogy közben nem is értjük, hogy bántjuk. Ha még benne vagyunk egy traumában, az annyira leköti a lelket, hogy az aktív fájdalom miatt nem tudunk másokkal empatikusak lenni, csak azt érezzük, hogy nekünk mindig rosszabb, mint bárki másnak. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Mesterséges Intelligencia és Az Új Kreativitás címmel különleges tárlat nyílik a Próféta Galériában. A kiállítás nem csak bemutatja az új technológiai innovációkat, de válaszokat keres annak filozófiai, társadalmi és művészeti kérdéseire is. A Próféta Galéria izgalmas új kiállítást mutat be Mesterséges Intelligencia és Az Új Kreativitás címmel, amely a kortárs művészet és a mesterséges intelligencia (MI) kapcsolatát, valamint az ebből eredő új kreatív lehetőségeket vizsgálja. A bemutatott alkotások az MI innovatív hatását és szerepét mutatják be a művészet világában, kiemelve annak forradalmi hatásait az alkotás folyamatára és a kreatív kifejezés új formáira. A kiállítás – amelyen három művész, Zászkaliczky Ágnes, Diabolus (Ördög László) és Naomi Devil (Ördög Noémi) alkotásai tekinthetők meg – november 28-án nyílik és december 23-áig látogatható a Próféta Galéria nyitvatartási idejében. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Egy trónféltő morális aggodalmából indul ki Schiller Stuart Mária című darabja, amely már az első perctől lehetséges drámai végként tekint a címszereplő kivégzésére. Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező szövegkönyve a Kálnoky László-féle fordítást vette alapul, meghúzta és sokkal erőteljesebben hangsúlyozta és mélyítette el a történet társadalomlélektani oldalát, azaz: a két hatalmi pozícióban lévő nő, Erzsébet és Mária belső vívódásait egy láthatatlan ellenség mindent elsöprő dühe miatt. Jóllehet e vívódást elsősorban a kivégzés-kivégeztetés-kivéreztetés aktusára helyezett képi és rendezői figyelem nagyította fel, és önmagában a tény, hogy e hadjáratot a darab másik főszereplője, Erzsébet viszi véghez, akinek jellemváltozása nagyívű, a szó legjobb értelmében vett drámai utat kínál a színész számára. Nem így a többi szerep. Olyan társadalmi portrét látunk, ahol az uralkodó, Erzsébet (Homonnai Katalin) hatalomféltésből – és a kizárólag férfiakból álló udvartartása unszolására – bebörtönözve tartja Stuart Máriát (Pallagi Melitta). A férfiak a láthatatlan, de mégis folyamatosan fenyegető népharag mögé bújva sorjázzák érveiket. Egyik a trónkövetelő, Mária gyors és praktikus kivégzését szorgalmazza, míg a többiek ellenzik azt. Jól lehet, az előadás mégsem csupán a felelősségvállalás tologatásával játszik. De a két nő gazdag érzelmi világa mellett a férfiak pozícióféltő gondolkodása szomorúan egyszerűnek hat. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Több fényt! A hagyomány szerint ezek voltak Johann Wolfgang Goethe halála előtti utolsó szavai. Persze nem tudjuk, mire gondolhatott. A lengyel író, Sławomir Mrożek szerint „Idézni szoktuk a nagy emberek szavait. Nagyságuk (dicsőségük) garantálja, hogy az idézet csupa bölcsesség, mi pedig, akik idézzük, intelligensek vagyunk, hiszen megértjük ezt a bölcsességet, pertuban vagyunk vele. Ezt adjuk az olvasók vagy hallgatók értésére, mikor idézünk. Egy névtelen, városházi hivatalnok akármeddig kiabálhatná, hogy »több fényt«. Senkinek eszébe nem jutna, hogy ebben valami magasabbat lásson annál a kézenfekvő, említésre sem érdemes, lapos ténynél, hogy a haldokló szerint túl sötét van. Semmiféle kettős értelme nem lenne. De mivel (állítólag) Goethe mondta, szívesen idézzük ezt az utolsó kiálltást.”[1] Itt és most ugyanezek a szavak egészen más értelmet nyernek. A fény szerepéről az athéni iskola fennállásának utolsó szakaszában értekeztek sokat. A neoplatonikusok – persze ők magukat egyszerűen platonikusnak nevezték, csak az utókor nevezte el őket így – Platón tanai alapján próbáltak egységes rendszert alkotni. Bizonyos értelemben Platónt épp ők tették elfogadhatóvá a művészetekben is. Platón ugyanis meglehetősen elítélően nyilatkozott az ábrázoló (mimetikus) művészetekről, mert a minket körülvevő valóság az ideák tökéletes világának tökéletlen leképezése, így ezeknek az ábrázolása nemcsak felesleges, hanem egyenesen káros is, hiszen a létrejövő kép vagy szobor még messzebb kerül a tökéletes eredetitől. A fény szerepe már Platónnál is megjelenik a híres barlanghasonlatban: kivezetni a barlang falán az árnyékokat néző, leláncolt embert a fényre. Ezen az úton képletesen továbbmenve, a neoplatonikusok szerint minden dolog részesül az isteni fény kiáradásából, illetve valamilyen mértékben minden létező dolog vissza is tükrözi azt. A különféle gnosztikus tanokkal szemben tehát az anyag nem rossz, nem a bűn forrása, hiszen magában hordozza az isteni fényt. Tovább az ujmujveszet.hu cikkére >>>
Csütörtökön kerül a mozikba Herendi Gábor új, Futni mentem című filmje, amely az első igazi közönségfilm a mostanában kijött független produkciók között. Össze lehet-e hasonlítani a korábbi rekord-költségvetésű Kincsemet az új rekorder Most vagy soha! című filmmel? Tényleg egyfajta (független) aranykort jelez a rengeteg NFI-támogatás nélkül készült film? Meddig tartható fenn a NER-es támogatási rendszer? Interjú. hvg.hu: A Futni mentem állami támogatás nélkül készült, mint mostanában számos más – Szimler Bálint kifejezésével élve – szamizdat film. Volt bármi, amit máshogy csinált volna, ha normális költségvetéssel készülhetett volna? Herendi Gábor: Én magam is megdöbbentem, hogy az alacsony költségvetés végül nem látszik a kész filmen. Tényleg nagyon kevésből kellett gazdálkodnunk, ezzel együtt azért nem lehet összehasonlítani a mi büdzsénket, mondjuk Szimler Bálint vagy Reisz Gábor filmjeiével. Azoknál azért jóval több pénzünk volt.
Egy kőasztal adta az alapötletet, majd a háttérben megjelent a Pannon-tenger, az előtérben pedig Caspar David Friedrich egyik képe is megidéződött. Már régóta szerettem volna valamelyik képemre ráfesteni azt az óriási kőasztalt, amely nagyszüleim Szent György-hegyen található telkén áll. A családi legenda szerint hatalmas daruval emelték rá ezt a monumentális kődarabot a talapzatára, amely azóta is számtalan közös ebédnek és vacsorának a színhelye. Ez volt az alapötlet, és azt terveztem, hogy diptichont készítek, amelynek elemeit külön is lehet értelmezni. Végül aztán a Hypnos című kiállításon egymás mellé kerültek, így erősebbnek éreztem a kompozíciót, amely egyébként az eddigi legnagyobb méretű festményem, melyet két darab 140 ×120-as panel alkot. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Horváth Viktor pécsi író is meghívást kapott Ukrajnába egy nemzetközi, írókból és újságírókból álló csoport tagjaként, és nemcsak sokat látott és fotózott, el is mesélte a megtapasztaltakat A Török tükör című regényéért 2012-ben az Európai Unió Irodalmi Díjával (“kis-Nobel-díjjal”) kitüntetett pécsi író, Horváth Viktor az Ukrán PEN Club meghívására más külföldi írókkal együtt november 3-tól november 9-ig szolidaritási úton járt Ukrajna fővárosban, és olyan, az orosz hadseregtől visszafoglalt területeket látogatott meg, amelyekről a hírekben hallottunk az elmúlt két évben. Az ott látottakról és közvetlenül megtapasztaltakról beszélgettünk vele. Balogh Robert interjúja. Kikkel utazott? A csoportban szlovák és észt kollégák voltak, írók, újságírók, szerkesztők, rajtam kívül egy magyar jött: Takácsy Dorka, politikai elemző, Oroszország-szakértő. Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>
Hibátlan, helyenként lenyűgöző színészi alakítások, élvezhető humor, a műfaj meghatározó szabályainak professzionális alkalmazása jellemzi Herendi Gábor új filmjét, a Futni mentem című romantikus komédiát. A történetben megjelenő alapkarakterek úgynevezett politikai korrektségét 2024-ben érheti némi kritika, más szempontból ez akár fokozhatja is a film neokonzervatív, vígjátéki báját. Ha Herendi Gábor fogathajtó lenne, azt mondhatnánk rá, hogy ritkán kockáztat feleslegesen, de bevállalós, és szeret versenyezni. Kedveli a biztonságos, mégis gyors kocsikat, a megbízhatóan felkészített, gondosan kiválogatott csapatot, a jól szervezett rajtot, aztán megragadja a gyeplőt, és többnyire magabiztosan hajt. A méltán sikeres Valami Amerika című vígjáték ötletét Woody Allen fejlesztette ki és futtatta meg először, Herendi pedig ügyesen helyezte át ismerős környezetbe az eredetileg a Broadwayn játszódó vígjátékot. Nagyszerűen honosította Woody poénjait, kiváló színészeket talált, és profin rendezett. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A videóművészet egyik jelentős eleme a hang, sokszor mégis elfelejtjük, mennyire fontos komponensről van szó. Kirántani a nézőt a mai túlstimulált világ forgatagából, és szándékos csendbe taszítani nem könnyű feladat. Bill Viola, a művészeti forma amerikai úttörője pontosan tudta ezt, épp emiatt különleges, Csend című hármas montázsa a Millennium Házában az, ami 2024. november 22-től jövő március 30-ig látogatható. A művész még részt vett a kiállítás tervezésében, de a megnyitót sajnos már nem érhette meg. A kiállítás hatása erős, pedig nem kell tíz műtermes nagyságokban gondolkodni. Sötét termek fekete falain játszódnak az egyenes folyamú történetek, a gondolatok vizuális trükkök és egyszerű események alapján válnak érthetővé. És hogy miért Csend lett a kiállítás címe? Tovább az index.hu cikkére >>>
Negyedik alkalommal ítélték oda a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, amelyet ezúttal Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító kap eddigi szakmai pályájának elismeréseképpen. Az életműdíjas költő mellett ismét elismernek egy fiatal pályatársat is, a kisdíjat idén Pál Sándor Attila kapja. Az ünnepélyes átadót Bertók László születésnapjának előestéjén, december 5-én rendezik meg a pécsi Kodály Központban. A kuratórium – Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője; Bertók Attila, a költő fia, Parti Nagy Lajos költő, valamint Takáts József kritikus, eszmetörténész – 2024-ben Rakovszky Zsuzsát és Pál Sándor Attilát találta méltónak a Bertók László Költészeti Díjra. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Pregitzer Fruzsina 1959-ben született Budapesten. 1978–82 között tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Végzés után, 1982-től a Nemzeti Színház, 1990-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja. Az egyik legszebben beszélő magyar színésznő. – Kovács katáng Ferenc interjúja. Kovács katáng Ferenc: Végignéztem, meghallgattam sok-sok 5-10 perces rólad/veled készült videófelvételt. Az volt az érzésem, hogy gyakran beléd szorult valami lényeges, valami fontos. Írásban kérem a válaszaidat, kizárt, hogy közbekotyogjak. Te döntesz, hogy nyúlfarknyi vagy hétmérföldes lesz-e a válaszod. Kezdjük ott, hogy elvégezted a Színművészetit, s a többség álma/vágya színhelyére, a Nemzeti Színházba kerültél. Hogy értékelted ezt akkor? Pregitzer Fruzsina: Bizonyos tekintetben „történelmi” idők voltak. Pozsgay Imre volt a kulturális ügyek minisztere, és 1982-ben Székely Gábor, Zsámbéki Gábor – ketten megkapták a Katona József Színházat úgy, hogy elküldték őket a Nemzeti Színházból. Engem még ők hívtak a Nemzetibe, ugyanis 1981 tavaszán felkértek a Csongor és Tünde Ilma szerepének beugrására, amit ősszel meg is csinálhattam: Udvaros Dorottya volt Tünde, Balkay Géza Csongor… Igen ám, de 4. éves főiskolásként az Ódry Színpadon vizsgaelőadásba osztottak be tanáraim, ami ütközött az Ilmával: Léner Péter akkori tanárom azt mondta, hogy válasszak a Léni néni és az Ilma között. Beszaladtam a Nemzetibe, hogy baj van, nem fogok tudni diplomaelőadást csinálni az Ódryn. Ez volt az a pillanat: 1981. december 15-én az akkori igazgató, Szilády János elém tette a szerződést, hogy akarok-e a Nemzeti tagja lenni. Tovább az olvasat.hu cikkére >>>
Ha az irodalom és a fotográfia szavainkat egymás mellé helyezzük, mint azt e kiállítás címében megtapasztalhatjuk, akkor rögtön több ezer év távlatát láthatjuk és élhetjük át egyben. A kultúra kialakulásának kezdeti pillanataitól a jelek letisztulásának és egyezményessé válásának hosszú folyamatán át egészen a mai létállapotunk hirtelen képvillanásokban reprezentálódó érzékeléséig. A szóra és a képre, a jelzés, jelhasználat kulturálisan kódolt ezen legalapvetőbb egységeire gondolok, amelyek az itt látható fotókon rendkívül sokszínűen és inspiratívan, különböző konfigurációkban jelennek meg. Mielőtt rátérnék az invenciózus elrendezések leginkább felismerhető és érvényesülő mintázatainak bemutatására, szólnék egy pár szót a szó és a kép, az értés és a látás alapelemeinek a viszonyáról. Ezeknek az alapelemeknek az elsődleges funkciója a jelentés adásának és továbbításának a biztosítása. Azt szeretném érzékeltetni Önökkel, Veletek, hogy ha szó és kép viszonyáról beszélünk, vagy ha nagyon pontosan és szakszerűen akarom mondani, a logosz és az eidosz kapcsolatát firtatjuk, nem babra megy a játék. Kultúránk formálódásáról és önképéről van szó! Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Mikor Horváth azt nyilatkozta, nagyon izgatta, vajon megbukik-e a rendszer addigra, mire a regénye megjelenik (mivel akkor sok minden nyilván másként értelmeződne a szövegben), nagyon együttéreztem vele, egyrészt persze szeretném, hogy bukjon már meg a rendszer, másrészt kár lett volna, ha tönkreteszi a politika ennek a remek regénynek a hatását. Horváth Viktor nem megközelíthetetlen és nem pályakezdő szerző, ennek ellenére igen szűkszavú az első fül: „Horváth Viktor regényíró, műfordító, 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Jelenleg John Milton Elveszett Paradicsom című eposzának fordításán dolgozik.” Érezhetjük úgy, hogy ma már minden a neten zajlik, de egy kinyomtatott könyv ettől még informálhatná jobban olvasóját. A teljesen üres hátsó fülön semmibe nem került volna feltüntetni Horváth köteteit, igaz, egyik sem ennél a kiadónál volt. Szerencsétlen az a gyakorlat, hogy a kiadók a szerzőnek csak azt a könyvét tüntetik föl, amely náluk jelent meg.
Egill Bjarnason izlandi író, újságíró a Figura Könyvkiadó gondozásában megjelent A megkerülhetetlen Izland – Hogyan változtatta meg egy kis sziget a világ történelmét című kötetével érkezett az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválra, ahol az irodalomhoz és a történelemhez fűződő viszonyáról, írói karrierjének alakulásáról, a könyv koncepciójának megszületéséről és a titokzatos izlandiak sajátosságairól is kérdeztük. KULTer.hu: A kötet előszavában írod, hogy egyszer átutazóban jártál Budapesten, és a reptéren ettél egy lángost. Azóta volt lehetőséged jobban felfedezni Magyarországot? Már megkóstoltam a gulyást is! Kicsit korábban érkeztem, tegnap landoltam. Hosszú az út Izlandról, ezért Lengyelországban megpihentem, ahol aztán volt egy kis késés, de még este elmentem egy hagyományos magyar étterembe gulyást enni. Izlandon magyar gulyásnak hívják, itt egyszerűen csak gulyás. Ezzel indítottam. Aztán elmentem sétálni. Jelenleg egy farmon élek, szóval élvezem, hogy aszfaltozott utakon gyalogolhatok. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Nem sokkal A bolygó hollandi bemutatója után Rajna Martin izgalmas külföldi koncertfelkéréseknek tesz eleget. A Luxemburgi és a Londoni Filharmonikusokkal adott hangversenyek között beszélgettünk az ifjú dirigenssel, aki egészséges elengedésről, a nagy művekkel való találkozásról, az ideális próbamennyiségről és egy küszöbön álló izgalmas feladatról is mesélt. Hogyan alakul most az egyensúly az opera- és a koncertvezénylés között az életedben? Tökéletesen. Mindkettő szignifikáns része, és boldog lennék, ha ez így is maradna: jól kiegészítik egymást, és öröm tapasztalni, mennyit fejlődik az operai munka miatt a szimfonikus dirigálásom és fordítva. Az opera műfajában otthonomra leltem, úgy érzem, bármi is történik a későbbiekben, egy életre magába szippantott, annyira szeretem. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
