VideóA Magyar Zene Háza videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Kevés jobb dolog történt a hazai könyves piacon a kicsi, de erős mikrokiadók megjelenésénél. Május 17-én, szombaton ők rendezik meg tavaszi könyvvásárukat. Miklós Laurát, a Sonora Kiadó társalapítóját ebből az apropóból kérdeztük. Voltaképp mi a mikrokiadó definíciója: van-e az alkalmazottak vagy az évente megjelentetett kiadványok számában úgymond alsó és/vagy felső határ? Megeshet-e, esetleg már most, a májusi rendezvénynél megesett-e, hogy valamilyen kiadónak nemet mondtatok a részvételre, mert valamilyen szempontból nem fért bele a koncepcióba? Ha igen, akkor, visszakanyarodva tulajdonképp a kérdés elejére, mi ez a koncepció? Már a kiadó indulása előtt is spanyol-amerikai szerzők különleges kiadókkal bonyolított projektjeivel foglalkoztam. Ennek kapcsán sok eszemefuttatást végigkövettem arról, hogy ezen a területen miként határozzák meg magukat a robbanásszerűen megjelenő projektek. A mikrokiadó állt hozzánk a legközelebb: a Sonorát a testvéremmel, Miklós Martinnal kezdtük el még a karantén alatt. Aztán ahogy elkezdtünk ismerkedni a hasonló helyzetben lévő vállalkozásokkal, és több felületen jelentek meg rólunk hírek, mások is átvették át ezt a definíciót. Izgalmas látni, milyen utat jár be.
Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el. A Utah Film Center 14. éve rendezi meg a Tumbleweeds Film Festivalt, a Mountain West régió leghosszabb ideje működő, gyerekeknek szóló filmfesztiválját. Az éves seregszemle gyerekekről és gyerekeknek szóló filmeket kínál, és idén bemutatta Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmjét is, amelyet a közönség a legjobbnak választott – olvasható a Nemzeti Filmintézet (NFI) közleményében. Ezt követően május 7-9. között a film a Kristiansand International Children's Film Festivalon versenyzett, amely Norvégia egyik legnagyobb gyermek- és ifjúsági kulturális eseménye, és az egyetlen ilyen méretű, fiatal közönséget megcélzó filmfesztivál. Az eseményen, amelyen Demeter Villő, a film főszereplője és Lakos Nóra is jelen volt, a zsűri a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját ítélte az alkotásnak. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Emitt: külső és belső időket átfogó sorozatok bontakoznak ki, fotó-esszé(k) részletei, speciális formanyelvek, dramaturgiai tagolások, szigorú, sötétlő kompozíciók (65 mm-es kiterjedések, formátumok, kép-szélességek, illetve egy nagy látószögű panorámaobjektív tűéles, geometriai torzításoktól mentes rajzai által)… Amott: képletes és képzeleti atmoszférák nyitva-termően záródnak írisz-kristályok szem-pontjai köré, vagy tekintenek retináik mögötti domború és homorú, oda-vissza zoom-oló lencséikkel: önnön kútjaikba, rezonáló tükröződéseikbe… A szem: rendkívül összetett szerv, működése összehasonlítható egy nagyobb teljesítményű kamerával, amely folyamatosan rögzíti és továbbítja a vizuális adatokat az agyunk felé. A szaruhártya: a fényt beengedi, megtöri, s a retinára fókuszálja. Pupillánk: az írisz központjába szúrt kúp nyílása. A szemlencse: a szaruhártya mögötti, rugalmas átlátszóság struktúrája… Ó, bulbus oculi, iluco sublubus! Bulbus humanus – sunamuh subluB… Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025-ben mérföldkőhöz érkezik: első alkalommal Oscar-kvalifikáló eseményként várja a közönséget. A május 29-én induló országos rendezvénysorozat keretében a magyar versenyprogram 34 friss hazai rövidfilmet mutat be, köztük számos nemzetközi sikert elért alkotást. Idén először két magyar rövidfilm – a legjobb élőszereplős és a legjobb animációs díjazott – automatikusan jogosultságot szerez az Oscar-díjra való nevezéshez. A magyar szekció a fesztivál szíve-lelke: olyan eredeti és karakteres munkákból áll, amelyek generációs dilemmákat, társadalmi kérdéseket és személyes történeteket dolgoznak fel friss, sokszor formabontó filmes nyelven. A mezőnyben egyaránt szerepelnek nemzetközileg elismert alkotók és pályakezdő tehetségek is.
„Új világot teremtett a német irodalomban” – Weiss János írása a nagy sikerű Saša Stanišić legutóbbi könyvéről. A könyv az elmúlt év májusában jelent meg, és mind az olvasók, mind a kritikusok nagy elégedettséggel fogadták. Még azt sem felejtettük el, hogy 2019-ben jelent meg a szerző Herkunft [Származás] című regénye, amelyért számos díjat és kitüntetést kapott, köztük a Német Könyvterjesztők díját. Utóbbi zsűrije így indokolta döntését: „Saša Stanišić annyira jó elbeszélő, hogy még az elbeszéléssel szemben is bizalmatlan. E regény minden mondata alatt ott rejtőzik a megközelíthetetlen származás, ami egyben az elbeszélés mozgatórugója is. Ez csak töredékeken, fikciókon és a történelem lehetőségeivel folytatott játékon keresztül közelíthető meg”. Stanišić tizennégy évesen a családjával 1992-ben, az akkor kezdődő háború elől menekült Németországba Bosznia-Hercegovinából. A család Heidelbergben telepedett le. („Heidelberg számomra olyan volt, mint egy esetleges város. Tizennégy éves voltam, és még sohasem hallottam róla, és még kevésbé sejtettem, hogy milyen jól lehet ott sétálni a Neckar partján, mondjuk egy filozófia szakos egyetemista lánnyal” – írja a regényben.) A könyv ide-oda ingadozik a memoár és a fikció között. A bázis, mint a fülszövegben olvashatjuk, mindenesetre a következő: „A Herkunft egy olyan faluról szól, amelyben már csak tizenhárom ember él, egy olyan országról, amely ma már nem létezik, és egy szétszóródott családról, amely az enyém. Ez a könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az, ami hozzám tartozik – önportré felmenőkkel. És e portré kudarca.” Talán nem túlzás: a Herkunft az ezredforduló utáni német irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. És érezzük: innen a továbblépés nagyon nehéz lesz. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
A Karaván Színház második alkalommal rendezi meg május 9. és 13. között a Perspektíva fesztivált, amelynek fókuszában a roma művészeti értékek, elsősorban a színház és a zene áll. A fesztivál megrendezésével a Karaván Színház célja a roma színházi és zenei értékek láthatóvá tétele – emelik ki a szervezők közleményükben. Mint írják, a rendezvény megmutatkozási lehetőséget nyújt a roma előadóművészek számára, egyúttal felhívja a figyelmet ezen lehetőségek és csatornák hiányára. A fesztiválon öt napon át esténként színházi produkciók, koncertek, interaktív előadások, míg délelőttönként gyermek- és ifjúsági előadások várják a közönséget. Szerepel a programban többek között Grecsó Krisztián és Beck Zoltán beck@grecsó: szeretet vessző béke című estje, Spiró György Prah című komédiája Nyári Oszkár és Nyári Szilvia előadásában, Tóth Géza rendezésében. Tovább a magyarnemzet.hu cikkére >>>
Hegedűs 2 László animációs filmrendező, képzőművész és fotóművész a Pannónia Filmstúdiónál, aki olyan alkotásokon dolgozott, mint az Egér a Marson, a Magyar népmesék kezdő epizódjai, vagy a Jankovics Marcell által rendezett Fehérlófia. Emellett olyan animációs filmek kötődnek nevéhez, mint a Vázlatok, a Mujkáló Zlotari és a Két reggel. Május 4-én tölti be 75. életévét, ennek apropóján beszélgettünk vele filmes pályája fontosabb állomásairól, és hogy milyennek látja a hazai animációs szakma helyzetét. Fotó-, film- és képzőművészettel egyaránt foglalkozik. Egy interjúban azt mondta, már 3-4 éves korában nagyon szeretett rajzolni. A film és a fotó világa mikor kezdte el érdekelni? Gyerekkoromban a televízió előtt a film volt a vízió, a mozi, a fénysáv, ami által megjelent egy olyan világ, aminek szemlélői és egyben láthatatlan szereplői is voltunk. Mikor a Pécsi Művészeti Gimnáziumba kerültem (1964-68), a Dr. Doktor Sándor Művelődési Házban időnként kulturális előadásokra lehetett menni. Itt láttam például a francia új hullám egyik filmjét, Jean-Luc Godard Éli az életét című alkotását, de a Nagyítás című film is Pécshez kötődik. 1971-ben a Pécsi Moziüzemi vállalathoz kerültem, ahol 2x9 méteres transzparenseket is festettem. Szerencsére hagyták, hogy kreatív formában fejezzem ki a film tartalmát, így nem egyszerűen csak kivetítettem a fotót és megfestettem, hanem a film lényegét is kifejeztem. Ez nem volt szokásos akkor sehol. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Rátaposok a pedálra, a műanyag felmosórúd forog a kezemben, körbeszitál a víz a piros vödörben, leülepszik, csend lesz. A macska a parkettán ül, néz, hallgat. Amikor a pedál újra forogni kezd, a fülét hegyezi, izgatja a berregő hang. /// Szétszórt cipők a parkettán, össze kellene szedni, párokba rendezni, bepakolni őket a cipős szekrénybe, a tornacipőket az alsó polcra, a bokacsizmákat felülre. A bal lábas bokacsizma kifelé néz, a jobb lábas befelé, így több bokacsizma fér a szekrénybe. /// Az Atalanta húsz perc után eldönthette volna a meccset, de a végén beszedtek két gólt. Iličić megint hülyét csinált mindenkiből, jó nézni. Atalanta–Torino, a félidőben 3:2. ///
A népzenei hagyomány és a világzenei progresszió fúziójának lehettek tanúi azok, akik 2025. március 20-án ellátogattak a Király utcába. Az ott található Gödör Klub adott otthont az első Folkment Minifesztiválnak. A fellépők a LILIUM zenekar (Träger Lili - ének; Szőllősi Lajos - szólógitár, akusztikus gitár, banjo, vokál; Székely Veronika - hegedű, vokál; Soós László - akusztikus gitár, brácsa, vokál; Bordás Zoltán - dob, ütőhangszerek; Sütő Lajos - basszusgitár, vokál) és a Berka együttes (Nádasdy Fanni - ének; Barna György - hegedű, esőbot, ének; Botlik Dávid - koboz, mandolin, ének; Endrődi Szabolcs - furulya, kaval, ének; Szalai-Gindl János - furulya, kaval, tilinkó, hulusi; Walch Márton - dob, doromb, ének; Egervári Mátyás - cimbalom, tamburabrács; Hegyi Zoltán - nagybőgő) voltak.
„Az igazság nem mondatokban rejlik, Vélhetően nem hiábavaló, ha a kiállítás címének jelentésrétegeit bontjuk ki elsőként.[1] A transzmelankólia erre a kiállításra kitalált-megalkotott új szókapcsolat, amelynek két szava külön-külön is erős jelentést hordoz, és ebben az esetben összekapcsolódik a művészi alkotással, teremtéssel. Ekként Platón megfontolásait a műalkotások keletkezéséről ide idézhetjük, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek Platón esztétikainak is felfogható gondolatai. A lakoma című dialógusának második felében Diotima, a bölcs mantineai asszony részéről hangzik el, hogy az alkotás (poieszisz) eredője nem más, mint vágy (érosz) a szép és a jó (kalokagathia) létrehozására. Ez többféle módon is tárgyiasulhat, de köztük az egyik legfontosabb a művészi alkotások létrehozására irányuló vágy. Ez a művésznek megadatott képesség, aki az élet behatároltságát és az örökkévalóságot egyaránt ismeri, és amelynek ambivalenciájából a melankóliája fakad.[2] Tovább az ujforras.hu cikkére >>>
Élő, lélegző organizmusok, tökéletlenségükben tökéletesek. Mindennapi nehézségeikbe, szürke hétköznapjaikba mi is könnyedén beleférünk. Gulisio Tímea Lények című, ötödik verseskötete a kortárs magyar költészet egyedi darabja. A mindennapi érzékelés és gondolkodás határait átlépve fedezi fel a létezés rejtett, sokszor homályos rétegeit. A költő az art brut líra esztétikáját alkalmazva minimalista, mégis erőteljes képeket fest („Mócsinggá zsugorodom. / Felszeletel a tekintedet. / Visszafekszem. / Nem az bújik mellém, aki kiment. / Műbélként szorít a szégyened.” [Hús]), ahol minden szónak tétje van, és ahol a megszokott gondolati minták helyett a nyelvi és érzelmi nyersesség dominál („Szukaszagú, kiégett szemű. / Aljassága frissen ölt szarvas bőre, / Beterít, melegít.” [Asszony]). Emberállati naplóbejegyzések ezek, soraik között a földi létezés állapota és a mulandóság gyásza, halandóságunk szánalmassága. Minden lapozás egy szemfelnyitás, minden vers egy sorsközösség. Tovább az apokrif.hu cikkére >>>
A Szerethető című film olyan tabusított problémákra irányítja a figyelmet, mint a nők gyermekvállalás miatt kialakuló társadalmi hátrányai és pszichés terhelése. De főképp a neoliberális korszak mainstream pszichológiai megközelítéséről ad képet, amely érintetlenül hagyja a társadalmi kérdéseket és az egyénen túlmutató összefüggéseket, kizárólag az egyénben és annak személyes múltjában keresi a hibát és a megoldást. Ezzel együtt is jó lehetőséget teremt arra, hogy elgondolkodjunk, vajon a kritikai feminista pszichológia felől nézve milyen irányokat venne a filmben bemutatott terápiás folyamat. A Szerethető (Elskling), Lilja Ingolfsdottir norvég rendezőnő 2024-es filmje idén januártól látható a magyar mozikban. A film olyan kiváló rendezők, mint a brit Ken Loach és Andrea Arnold, a belga Dardenne-testvérek, a magyar alkotók közül pedig a Szilágyi Zsófia vagy Szakonyi Noémi Veronika által is képviselt, szocio-kutatásokra épülő realista játékfilmek sorába tartozik. Ezekben a rendezők a társadalmi helyzet lenyomatait jelenítik meg a személyes, ámde tipikus emberi sorsok ábrázolásain keresztül. Az irányzat feminista vonatkozásai kétségtelenül jelentősek, hiszen a női sors sajátos nehézségei hangsúlyosan megjelennek számos remek alkotásban.
A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál keretében végre találkozhat a magyar közönség Olja Savičević Ivančevićtyel, a kortárs horvát irodalom egyik figyelemre méltó alakjával. A szerzővel a kiváló költő, irodalomtörténész, Ladányi István beszélget, akit a horvát irodalom sajátságairól, és Savičević írói világáról kérdeztünk. 1749: Ha egy cseh, szlovák, román, lengyel vagy éppen horvát könyvet olvasunk, előfordul, hogy hamarabb mozgunk otthonosan e regényvilágokban, mint egy francia vagy amerikai regény esetében. Egyszerre érdekes megélni e felismeréseket, felfedezni a hasonlóságokat, de legalább ilyen izgalmasak a különbségek is. Hogyan gondolkodsz ezekről a párhuzamos jelenségekről a horvát irodalom kapcsán? Ladányi István: Valóban sok minden közel áll hozzánk a horvát világból, a horvát kultúrából, irodalomból, a Monarchia, a szocializmus, a posztszocializmus, a kelet-európaiság, benne a kesernyés-röhögős iróniával – miközben legalább ennyire megfogalmazható ennek az ellenkezője is. Egészen más, ellentmondásos a viszony a horvát világban a Monarchiához, de tulajdonképpen mindenhez más a viszony a felsoroltak közül. A horvát kultúrának rendkívül erős kontextusa, komponense a tágas jugoszláv világ, amellyel vannak, akik szembehelyezkednek, vannak, akik saját közös örökségként tekintenek rá, és ma is élő, természetes kapcsolatokat ápolnak a délszláv térség más kultúráival, de a „jugoszláv mitológia” ott van mindenben. A jelenben is, a múltban is a horvát kultúrának élénk, közvetlen átjárásai vannak az itáliai világba, és egyáltalán a mediterrán térség hagyományaiba.
Vörös Niki két évtizede aktív szereplője a magyar jazzéletnek. Kvartettje élén 17 éven át a jazz örökzöldek egyik legautentikusabb előadói közé tartozott. Két sikeres album, hazai és nemzetközi fellépések hosszú sora, telt házak Londonban, Athénban, Belgrádban, Varsóban, Bambergben és Brüsszelben voltak az időszak mérföldkövei. Niki azonban új zenekart alapított, amellyel kizárólag a saját szerzeményeit mutatja be, friss zenei irányokat ötvözve. A Vörös Niki New Project zenei palettája széles spektrumot ölel fel, ötvözve a jazz, rock, indie és elektronikus elemeket, ennek megfelelően felállása is kivételesen izgalmas: Cseh Péter gitár, Fonay Tibor basszusgitár, G. Szabó Hunor dob, Pénzes Máté hammond orgona és Táborszky Bence trombita. Az énekesnő dalszerzőként ezen a formáción keresztül valósítja meg saját zenei vízióját, és most megosztotta velünk a The Trash is Gone dalainak hátterét. Hosszú évek óta a magas hegyek szerelmese vagyok. Megjártam már a Magas-Tátra csúcsait, Ausztriában a Raxot, Grossglocknert, Grossvenedigert, a Dolomitok több csúcsát. Amikor nem zenélek, a hegyeket járom. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
„Azután lett este és lett reggel…” És látta, hogy amit alkotott, jó. A teremtés történetének első szakaszában rendre találkozunk azzal a határozószóval, amelyet Deli Ágnes székfoglaló kiállítása címéül választott. Nem tudjuk, tudható-e egyáltalán, hogy honnan idéz – számtalan bibliai, szépirodalmi, filozófiai és közérdekű szöveg használja. Mesék, hétköznapi történetek, családi legendák, gyógymód-leírások, tananyagok, használati utasítások ezerszer visszatérő szava. Ha még azt is hozzáfűzzük, hogy nemcsak időre, de helyre, sőt állapotra vagy módra is utalhat: a felhasználás, a kimondás előfordulása milliós. Azután… Három pont. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Tavaly nyáron a könyvhét utáni uborkaszezonban akadtam rá Moa Herngren A válás című regényére, amely első pillantásra egy sablonos történetnek tűnt, de végül meglepően mély és árnyalt olvasmánnyá vált. A kötet elején Bea szemszögéből ismerhettük meg a történetet: ötvenes éveiben járó nő – stabil házassággal, két szerető gyermekkel és értelmes munkával –, akinek élete egyik pillanatról a másikra omlott össze, amikor férje, Niklas, egy vita után váratlanul elhagyta. A nő és környezete teljesen értetlenül állt az események előtt. A regény második részében azonban Niklas nézőpontja került előtérbe, és lassan kirajzolódott egy másik valóság: a segítő, alkalmazkodó férfi belső vívódása, aki soha nem azt az életet élte, amit igazán szeretett volna.
Egy színész, aki rendez, szinkronizál, forgat, ír, zenél és szereti teljes lényével megélni a pillanatot, vagy csak úgy lenni. Éppen ezért kedveli annyira a szökőkutakat, amelyek csupán vannak és szépek, s jó csak úgy szimplán elüldögélni a közelükben. Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor osztályába jártál a Színművészeti Egyetemen, hogyan élted meg és mit hozol onnan? Magunkba szívtuk, hogy komplexen gondolkodjunk a színházcsinálásról, és hogy igazi szellemi partnerei tudjunk lenni egy rendezőnek s egymásnak. Vagy akár mi magunk is ki tudjunk találni, véghez tudjunk vinni projekteket, valamennyire tisztában legyünk vele, milyen világosítani, hangosítani, és kicsit értsünk ahhoz is, milyen ruhája legyen egy karakternek, milyen stílust válasszunk egy adott színházi anyaghoz. Hogy legyen dolgunk a színpaddal, hogy szeressünk vagy akarjunk valamiről beszélni. Hogy igazán fontosnak tartsuk a szakmánkat, és ne csak öntetszelgő, üres exhibicionizmusból játsszunk. Hogy próbáljunk kommunikálni a jelen lévő emberekkel, hogy ez az egyszeri és megismételhetetlen alkalom, ami estéről estére létrejön, kiemelt esemény legyen, ne pedig hétköznapi munkavégzés. De akkor még azért egész más volt a szakmánk, mint most. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Szemerey Bence már több mint tíz éve fotózik filmre. A pályáját fesztiválfotósként kezdte, majd évekig sajtófotósként dolgozott. Az analóg reneszánsza szerinte jó és rossz hatással is van a fotózásra, de számára nincs olyan, hogy valaki rossz indokok miatt kezd el fotózni. Nem jött nagy filmes családból, kívülállóként került a filmes közegbe, mégis eljutott odáig, hogy az Oscar-díjas alakítást nyújtó Adrien Brodyt fotózhatta A brutalistában. Szemerey a Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogyan győzte meg a stábot, hogy a digitális technika helyett csak filmre fotózhasson és hogy mi motiválta arra, hogy saját fotólabort indítson Magyarországon. Nem vezetett egyenes út a fotózásig és az operatőrködésig, nem jártál fotós, filmes iskolába, nem voltál senkinek a tanítványa vagy a protezsáltja. Hogyan indultál el ezen a pályán? Középiskolában kezdtem el fotózni, csak úgy hobbiból. Aztán belecsöppentem a fesztiválfotózásba, amit nagy lelkesedéssel csináltam évekig. Egyre magasabb szintre jutottam, például a Sziget Fesztivál egyik fő fotósa lettem, de dolgoztam a Balaton Soundon, a Strand Fesztiválon és a Kolorádón is. Eközben villamosmérnöknek tanultam, de azt otthagytam, majd a HVG-nél helyezkedtem el fotóriporterként, másfél évig dolgoztam sajtófotósként. Még akkor sem vettem annyira komolyan, hogy ebből meg lehet majd élni, vagy hogy lehetne ebből karriert építeni. Végül elmentem a MOME media design szakára, de egyébként ezen kívül semmilyen képalkotói előképzettségem nincs.
A MÚLT HÉTEN HÁROM BARÁTOMAT, közeli ismerősömet is köszöntöttem hatvanötödik születésnapján. Mindhármuknak elsütöttem, mert a világ már csak ilyen, ismétlik egymást a helyzetek, a történetek, a köszöntősablonok, szóval mindhármukat emlékeztettem, másnaptól ingyen utazhatnak a tömegközlekedésen. Ami egyrészről jó, ha valaki szeret utazni, másrészről nem, mert megöregedtünk, engem is csak két év választ el az illető urak életkorától – ugyanakkor, ha nem akar az ember fiatalon meghalni, még sincs más lehetőség: megöregszik. A kilencvenes évek elején pár napig nálunk vendégeskedett Simonyi Imre. Amikor kikísértem az állomásra semmi jelét nem mutatta, hogy beállna a pénztár előtt kanyargó sorba, ezért emlékeztettem rá, jegyet kellene vennie. Erre kicsit röstelkedve-szégyenlősen (istenem, mennyire nem illenek a személyiségéhez ezek a szavak!, de talán mégis leírhatom őket, hisz mindannyian röstellünk, szégyellünk valamit, eltitkolnánk, elhallgatnánk ezt azt) „bevallotta”, hogy neki már nem kell jegy, mert a hetven éven felüliek utazását ingyenessé tette a kormány. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Április 17-én érkezett a magyar mozikba a Vörösmarty Mihály drámai költeménye nyomán és Dargay Attila eredeti tervei alapján készült Csongor és Tünde animációs film. Az alkotás egyik rendezőjével, Máli Csabával beszélgettünk a filmről, Dargay Attiláról és az animációs filmek helyzetéről. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
