Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Halász Glória / Fotó: Lékó Tamás

Talán nincs még egy olyan műfaj, amelynek ilyen mértékben része a fantázia és a valóság, ennyire kiélezett, és ilyen súlyos tétje van, képes az élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozni.

Halász Glória Cirkusztestvérek című egészestés dokumentumfilmje a 19. miskolci nemzetközi filmfesztiválon, a CineFesten debütált 2023. szeptember 3-án az FP Films gyártásában. A film a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által megszervezett különleges magyar artistaosztály életét mutatta be, akik Kínában tanultak volna, de a körülmények miatt végül Kijevbe mentek. Az előadóművészet zárt világának különlegessége és emberi történetek közel hozása az a mixtúra, amely egyedivé teszi filmjeit. De hogy mi is a rendezői szándék… Erről kérdeztük.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 

Ada Vilhan: TRUST NO1 – feltétel nélküli bizalmatlanság ╱ Tokaj Art Wine Galéria

Ada Vilhan erőteljes, absztrakt expresszionista képei a szabadság köreit kutatják női nézőpontból. Pontosabban, a művész nem tud, és nem akar elszakadni a női nézőponttól, amivel egyszerre fordul a valóság és a tudattalan mélyrétegei felé. Budapest egyik legújabb kereskedelmi galériája, a Tokaj Art Wine nem először teszi a női létet középpontba, s ezúttal egy erotikával és energiával teli, pokolramenős, ugyanakkor elcsöndesedésre is képes művészetet mutat be.

JJ: Te mit kérdeznél magadtól először? Mit tanácsolsz, milyen irányból közelítsünk a munkáidhoz?

Ada Vilhan: Talán azt, hogy miért festek, mi van a festés közben, mögött. Absztrakt expresszionista festő vagyok, akit a szabadság mibenléte foglalkoztat. Az, hogy egyáltalán létezik-e – belül és kívül. Egyet már biztosan tudok: a szabadság nem fér el egy A4-es lapon, ezért is egyre nagyobbak a képeim.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

 

Jelenet a Most vagy soha című filmből – Fotó forrása: Fórum Hungary

Petőfi Sándor életpályája, költészete beletartozik abba a körbe, amelyet nemzeti minimumként határozhatunk meg. Ha belegondolunk, hogy egy szlovák származású, magyar identitású költő lett az egyik legnagyobb ikonja a 1848-as március 15-i pesti forradalomnak, akkor nem tehetünk mást, mint elismerjük a Most vagy soha című film alkotógárdájának első döntését: szükség volt egy új Petőfi-filmre, mert a Feltámadott a tenger, bár ahhoz képest, hogy a rákosista időszakban készült, még meglepően nézhető ma is, de egy mai kiskamaszt nem igazán kötne már le: elöregedett. Sajnos az alkotók ennek felismerésén túl nem sok értékelhető eredményre jutottak.

Rákay Philip nevéhez sokáig és sokaknak a zenecsatornás műsorvezetése mellett vagy azon túl csak egy (éppen a zenetévés időszakban, a kulisszák mögött felvett) káromkodós, a saját nézőit gyalázó videó kötődött. később, új életében a konzervatív oldal egyik meghatározó, nagyotmondó tévés műsorvezetője s arca lett (a „kétmilliós Philip”), megnyilatkozásait sokszor jellemzi egyfajta pökhendi gőg, a vállalkozásaiból kivett százmilliós nyereséggel éppúgy a hírekbe tud kerülni, mint újabban az államilag jól finanszírozott filmes tevékenységével is. AzAranybulla c. filmjének csúfos bukása utána nemhogy elzavarták volna az állami filmek közeléből, hanem folytathatta a tevékenységét (felfelé bukott), a Most vagy soha esetében még több közpénzt égethetett el.

Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>

 

Fotók: Dömölky Dániel

…saját ambíciói mellett népe boldogulása is fontos neki. Magabiztos, lelkes, hisz az elveiben és hisz a győzelmében

Mire elég két óra? Például arra, hogy összeomoljon egy család élete, plusz nem mellesleg átrendeződjenek egy ország politikai-hatalmi viszonyai. Az Oidipuszesetében egy rövid visszatekintést leszámítva a játékidő megegyezik a dráma cselekményének idejével. Szikszai Rémusz rendezésében a real time-ra a színpad hátterében pulzáló óra emlékeztet.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

Visky András – Fotó: Valuska Gábor

Visky András Kossuth-díjat vehetett ma át a Pesti Vigadóban. Az idei József Attila-díjasok: Bálint Tamás, Bánki Éva, Goretity József, Hafner Zoltán, Kötter Tamás, Mirtse Zsuzsa, Szávai Géza és Vincze Ferenc, a Gérecz Attila-díjat március 15. alkalmából Gál János kapta.  

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

 


Fotó:  MTI / Ruprech Judit

Maróti Viktória kapta a háromévenként rendezett esemény első díját

Március 9-én, szombaton Maróti Viktória kerámiatervező művész vehette át a pécsi Zsolnay Negyedben aznap megnyílt Országos Kerámiaművészeti Triennálé első díját dr. Richly Gábortól, az MMA főtitkárától, aki köszöntőt is mondott az eseményt támogató köztestület képviseletében.

Tovább az mma.hu cikkére >>>

 

 

Puskás Panni Fotó: Ruzsovics Dorina

Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényét jelölték Magyarországról az Európai Unió irodalmi díjára – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az MTI-vel pénteken.

Az Európai Unió Irodalmi Díjának (EUPL) konzorciuma idén 13 országból jelölt egy-egy könyvet. A szerzőket és regényeiket olyan nemzeti szervezetek ajánlották, amelyek jól ismerik hazájuk irodalmi színterét, és részt vesznek országuk irodalmának külföldi népszerűsítésében.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 


Daniel Harding (fotó/forrás: Posztós János / Müpa)

Csodagyerekként kezdte a pályáját, mindössze tizenhét éves volt, amikor elküldött egy hangfelvételt Simon Rattle-nek, amin diáktársait vezényelte. A neves karmester aztán asszisztensévé fogadta a lelkes fiatal muzsikust, aki már egészen fiatalon a legnagyobb zenekarokkal dolgozhatott. Mindössze huszonegy évesen dirigálta először a Berlini Filharmonikusokat. A siker azonban később sem szegődött el mellőle, Daniel Harding ma a világ egyik legkeresettebb karmestere, aki a legjelentősebb koncerttermekben és operaházakban vezényel. Nem csoda, hiszen olyan lelkesedéssel, csillogó szemekkel, szüntelen mosollyal mesél a munkájáról – ahogyan másik szakmájáról, a repülőgép-vezetésről is. A vezénylés mellett ugyanis néhány éve az Air France másodpilótájaként is dolgozik. A még mindig csak a negyvenes éveiben járó dirigens nemrég turnéra indult együttesével, a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarával, a budapesti koncert előtt pedig készséggel mesélt nekünk arról, mitől is olyan fantasztikus a karmesteri munka, mit tanácsol a fiatal dirigenseknek, és hogy mi a legfontosabb hasonlóság a vezénylés és a repülés között.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 


Verebics Ágnes - Testképzavar (2022) 

Bacsek Júlia kurátor hét képzőművész – Benyovszky-Szűcs Domonkos, Czene Márta, Fülöp Gábor, Nemes Anna, Könyv Kata, Szurcsik József, Verebics Ágnes – művei alapján izgalmas kiállítást rendezett a Képző termeiben. 

Az intézmény – mert mára a Képező kulturális intézménnyé nőtte ki magát – új programsorozat részeként (Belőlem Soul) adott helyet a kiállítóknak.

A művészet nyelvén kimondott gondolatok, analízisek és felismerések természetesen elsősorban magunkról, külső, ám leginkább belső világunkról szólnak. Mint a kiállítás alapkoncepciójában Bacsek Júlia megfogalmazta: „A Heinz Kohut által kidolgozott szelfpszichológia önálló mélylélektani irányzata főképp az egyén önmagához fűződő viszonyával foglalkozik, vagyis a szubjektum külvilág felé mutatott képének történetét és összefüggéseit állítja középpontba. A kiállító kortárs művészek ehhez hasonlóan saját test–lélek megélésüket tolmácsolják a befogadó közönség felé, így tárva eléjük a platonikus kérdést: Vajon a test a lélek börtöne?”

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

 

Emma Thomas producer és Christopher Nolan író-rendező, amikor átveszik a legjobb filmnek járó díjat az Oppenheimerért – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

Magyar idő szerint hétfő éjjel átadták az idei Oscar-díjakat.

A legfontosabb pillanat természetesen az volt, amikor Mihalek Zsuzsa nevét is bemondták, a berendező a Budapesten forgatott Szegény párákért kapta meg a díjat. Sajnos személyesen nem volt ott, hogy átvegye, de a production designért felelős két másik nyertes neki is megköszönte.

Az Oscar egyszerre húzott és nyújtott saját magán: a színészi kategóriákat úgy adták át, hogy montázsok helyett korábbi díjazottak méltatták a jelölteket. De több hasonló kategóriánál (például forgatókönyvek) összevonták az átadásokat, és pörgősebbek voltak a felvezető szövegek.

Tovább a telex.hu cikkére >>>

 

Mint annyi más fényképészmestert a századfordulón, korunkban csak a szűkebb szakma egy része tartotta számon Mai Manót. Mára azonban a nevét viselő egykori műteremháza – az idén 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház – állít számára emléket. A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Az 1885-ben császári és királyi udvari fényképész rangot kapott Mai Manó (1855–1917) fényképészmester, szakíró és a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője volt. Mai Manó univerzális módon viszonyult a fotográfiához, és tevékenységét nem szűkítette le a megélhetést biztosító, megrendeléseken alapuló üzletre. A fotográfia helyzetét, fejlődését teljes összefüggésrendszerében vizsgálta, és írásaival, lapszerkesztői, szervezői, közéleti munkájával, a hazai fotográfia közösségi kérdéseinek megoldásáért dolgozott. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, valamint 1906-tól alapítója és főszerkesztője A Fény című lapnak.

Tovább a punkt.hu cikkére >>>

 

Laczkó Géza (Kép forrása: Wikipédia)

Rovatunkban helyt adunk olyan írásoknak is, amelyek egy-egy régebbi, szinte elfeledett művet elemeznek, netán jól ismert könyvet helyeznek új megvilágításba. Az alábbiakban Vasi Szabó János egy olyan szerzőt mutat be, aki novelláival jelen volt a magyar fikciós-fantasztikus irodalom (mai értelemben vett) kezdeteinél.

Laczkó Géza 1884-ben született Budán. Neves színésznő – Laczkó Anna – törvénytelen gyermekeként. A kolozsvári piarista gimnáziumban végzett. Az Eötvös Collegium ingyenes ösztöndíjasa, bölcsészdoktorátust, tanári oklevelet szerzett. A proletárdiktatúra igazgatóvá tette, a bukás után nyugdíj nélküli állásvesztésre ítélték. Dolgozott az Est konszern lapjainak, a Nyugat folyóiratnak. 1945 után rehabilitálták, 1948-tól élete végéig a nagyregényen, a Rákóczin dolgozik. Laczkó korán csatlakozott a Nyugat körül kialakuló értelmiségi csoportosuláshoz; elbűvölte a francia szellem, irodalom: Rabelais, Flaubert, Anatole France. Önéletrajzi ihletésű regényei: Noémi fia, Királyhágó, Szent Iván tüze. Fő műve a halála miatt torzóban maradt Rákóczi-eposz. Posztumusz megjelent kötetei: Isten árnyéka a földön, Vörös zászlók alatt.

Tovább az irodalmi jelen.hu cikkére >>>

 

 

A nagyszabású kiállítás a kortárs magyar kerámia- és porcelánművészet új értékeit mutatja be március 9-től a Zsolnay-negyed m21 Galériájában. A részleteket most megosztotta a ZSÖK.

A pályázatot óriási érdeklődés kísérte. A triennálén a zsűri döntése alapján száz alkotó több mint kétszáz munkáját láthatjuk, így a tárlat a hazai művészi kerámia szakma eddigi legnagyobb kiállításának mondható.

A szervezők szándéka a nagy múltú, 1967-ben indult Országos Kerámia Biennálé hagyományainak folytatása, mely rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít a magyar kerámiaművészek és dizájnerek számára, ezúttal triennálé formában.

Tovább a pecsma.hu cikkére >>>

 

 
Szabó Imola Julianna és Juhász Tibor Fotó: Szirák Sára

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) 2023 folyamán indította el az Akadálymentesített Jelenlét elnevezésű online irodalmi műhelyét. A kezdeményezés azoknak kínál lehetőséget, akik kíváncsiak a szépirodalmi szövegalkotás praktikáira, illetve szeretnének gyakorlatot szerezni a kritikai észrevételek megfogalmazása és befogadása terén, de valamilyen oknál fogva nem tudnak jelen lenni a szövetség által szervezett fővárosi műhelyalkalmakon. Az élményekről és tapasztalatokról a műhely két vezetőjével, Szabó Imola Juliannával és Juhász Tiborral beszélgettünk.

KULTer.hu: Egy éve vezetitek a FISZ „akadálymentesített” műhelyét. Hogyan fogadtátok a felkérést, és milyen érzésekkel, gondolatokkal indult a közös munka?

Szabó Imola Julianna: Nagyon megilletődtem, amikor Tibi megkérdezett, hogy lennék-e a társa ebben az izgalmas kihívásban. Megrettentem, és egyből elsoroltam, hogy mi mindenben nem vagyok túl jó, hátha meggondolja magát. De csak mosolygott, és azt mondta, hogy oké, így pont jó lesz. Nem tudom, hogy miért jutottam eszébe, de objektíven nézve is nagyon jó csapat lettünk.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 


Csányi Vilmos MTI Fotó/Mohai Balázs

 

Bárki, aki nyelvet használ, szükségképpen képzeletet formál. Elképzeléseiből, gondolataiból a nyelv segítségével szavakat, mondatokat alkot, elképzelt történetet a tehetsége szerint. A képzelet e hatása azután számos más tevékenységben – tárgyak készítése, csoportszerkezet alakítása, új gondolatok formálása – is megjelent és az emberi evolúciót is befolyásolta. A képzelet az a képességünk, amivel megfelelő külső ingerek nélkül is képesek vagyunk belső érzékeléshez hasonló képeket, elképzeléseket varázsolni elménkben.

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

 

 

 

Vígh Violetta:Bikaviadal ╱ 2024 ╱ K11 Labor 

Vigh Violetta finom nyelvi játékkal Munka/verseny címen nyílt kiállítása elsősorban a női munka világába vezet el bennünket. Elsődleges témája az államszocializmusbeli munka, ahol „kétkezi meló”, valamint a „bérmunkás” ideológiai értelemben kitüntetett szerepet játszott. Pedig Fejes Endre nagy példányszámot megért regényei, mint a Rozsdatemető(1962) vagy a Jó estét, nyár, jó estét szerelem (1969 vagy a betiltott irodalmi szociográfia, Haraszti Miklós Darabbére(1980), mind arról adnak számot, hogy a bérmunkás nyomorúságos körülmények között él.

Ha a magyarországi sztálinizmus időszakáról beszélünk, sajnálatos módon szinte mindenkinek Bacsó Péter A tanú című filmje ugrik be. Az 1969-ben készült alkotás valójában nem más, mint a Rákosi-korszak paródiája, groteszk kádárista átirata, mely a népi nevetéskultúra jegyében kacagássá oldja a gyűlölettel átitatott félelmet. Olyasvalami, mint amit Mihail Bahtyin a középkori parodia sacra, a szentségparódia funkciójáról mondott. Az orosz irodalomtudós szerint ugyanis az imádságtravesztiák vagy prédikációparódiák ugyan az egyházi elöljárók gondolkodását és igehirdetését tették nevetségessé, ám létük és megtörténtük magát az egyházat nem nagyon izgatta, a legkevésbé sem berzenkedtek ellene.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Milbacher Róbert író, irodalomtörténész legújabb regényének komoly tétje van, a szerző ezúttal rendkívül személyes témához nyúlt, a Keserű víz lapjain ugyanis saját nagyanyjának, élete „első halottjának” történetét próbálta elmesélni, mert úgy gondolta – ahogy az utóhangban a narrátori hang mögül kiszólva reflektál is erre –, sorsának elbeszélésével valamiféle elégtételt szolgáltathat egy szenvedéssel teli életért. Saját kísérletét ugyanitt kudarcnak nevezi, úgy érzi, az emlékállítás nem úgy sikerült, ahogy eltervezte: „A mások múltjának megismerésére irányuló vágyam hiú önáltatásként lepleződött le az elpocsékolt szavak üresen csillogó tükrében. Arról nem is beszélve, milyen messze járok a minden kínt és fájdalmat feloldó kiengeszteléstől. Az elérni kívánt valóság helyén pedig nem maradt más, csak az illúziók nélküli, puszta nyomorúság.” Ezt a folyamatot, az írással, az emlékezéssel, a múlt megközelítésének lehetetlenségével való küzdelmét egyébként a kötet lapjain az elejétől folyamatosan dokumentálja, így a történettel, illetve történetekkel egybeíródik ennek a „kudarcnak” a krónikája is, melynek legfontosabb okai a hiányos ismeretekben, a nyelv elégtelenségében és a hangsúlyozottan személyes témaválasztásban kereshetők. Azt, hogy az utóhang a regényt sikertelen vállalkozásnak, sőt egyenesen kudarcnak nevezi, természetesen fenntartásokkal kell kezelnünk. Lehetséges, hogy egy idealizált elképzeléshez képest nem sikerült elég jól megragadni a nagymama alakját, és elmesélni az életét, de a regény, melyet kézbe veszünk, nagyon is jól sikerült, nagyszabású alkotásnak mondható. A Keserű víz történelmi és családregény egyszerre, egy település mitikus és valós története, és egy küzdelmes élet históriája az elbeszélés lehetőségeire is rákérdező narratívába foglalva, feszes és érdekes történetekből összerakva, olvasmányosan megírva.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 

Lelkes mozirajongóként, csupán a filmeket évről-évre böngészve talán nem merül fel bennünk, hogy a fesztiváligazgató(k) személye mennyire befolyásolja egy-egy év programját. Pedig ők minden nagy fesztivál meghatározó szereplői, akik vállalásaikkal az egész filmiparra hatással lehetnek – vagy, ha talán túl nagy szavak ezek, akkor legalább egy-egy film karrierjére biztosan.

A Berlinale esetében fordulópontot jelentett Dieter Kosslick fesztiváligazgató leköszönése. Kosslick 2001-től egészen 2019-ig igazgatta az eseményt, az ő nevéhez fűződött több, filmek koprodukciós megvalósulását segítő kezdeményezés (Co-Production Market és a World Cinema Fund), és a fiatal német alkotókat kiemelő Perspektive Deutsches Kino szekció, valamint a sajnos időközben megszűnt kulináris filmszekció. Kosslick utolsó éveiben egyre hangosabbak lettek azok a vélekedések, miszerint az igazgató túlontúl eltávolodott a közönség számára könnyebben „fogyasztható” filmek bemutatásától, illetve, hogy pusztán aktuálpolitikai tartalmuk miatt versenyprogramba kerülhettek olyan alkotások, amelyeknél a szándékkal nem párosult a versenyhez méltó esztétikai megvalósítás.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

 
Pető István: T370, 2024, pigment, kötőanyag, vászon, 63 x 57 cm, fotó: Várfok Galéria

Pető István 1984-ben nem egészen harminc évesen ment ki Párizsba egy kispolszkival, egy kiadó műterem címével, komolyabb kapcsolatok és nyelvtudás nélkül. Munkái, egyfajta kulturális bumerángként visszatérve, néhány éve újra láthatók Magyarországon.

A francia fővárosba költözést Petőnek az a határozott szándéka motiválta, hogy idejét kizárólag a festői és grafikai alkotótevékenységnek szentelje, hátrahagyva formatervezési és alkalmazott grafikusi munkáit. A közeli műtermekben dolgozó festők révén, akik számos műteremlátogatást szerveztek, sokakkal megismerkedett a Párizsban élő magyar művészek közül, többekkel barátságot is kötött. Párizsban évtizedeken keresztül tanított sokszorosított grafikai technikákat, rézkarcot és festészetet is, tanítványaival máig tartja a kapcsolatot. Számos kiállítása volt, művei bekerültek közgyűjteményekbe, tagja a Maison des Artistes-nak – a nehézségek ellenére a francia szcéna részévé vált, beilleszkedett.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 


Vidovszky László (fotó: Huszti István)

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A sajátos világú alkotót, akinek műveiben egyszerre van jelen a világot kutató intellektus és a csend keretében megszólaló zenei hangzásélmény, a jeles alkalom apropóján kérdeztük pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről.    

Az életrajzában az olvasható, hogy már a középiskolában zeneszerzést tanult. Ezek szerint korán döntött a pálya mellett.

Ez olyan korainak számít? Kocsis Zoltán másfél évesen odahúzta a járókát a rádióhoz. De valóban, az előadó-művészet, a zongorista pálya kevésbé vonzott. Ahhoz kell egyfajta kiállás, fel kell tudni menni a színpadra, és így tovább...

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal