VideóA PécsTV műsora Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Illusztráció: Fillér Máté / Telex (Forrás: telex.hu) – Doktor Almári Gyula vagyok, a monogramom dr. AGy, ami mindent elárul szellemi képességeimről – így mutatkozott be fénykorában dr. AGy, s ezzel eleinte nagy, ám fiatal éveinek múlásával egyre mérsékeltebb sikereket aratott, viszont mióta hallá változott, és a saját akváriumában úszkál, e bejáratott bemutatkozással nem megy semmire. Egyrészt azért nem, mert nem tud beszélni. Másrészt azért nem, mert egy díszhal teljesen hülye. Hiszen az akváriumi díszhalak agya jelentéktelenül kicsi, mindössze néhány milligrammos; továbbá a halak kognitív képességei elhanyagolhatatlanul csekélyek, azaz „nemhogy nem képesek összetett viselkedésre – állapítja meg dr. AGy immár az akváriumban –, de igényük sincsen rá, mert csak egyetlen dolog érdekli őket az egész világból: az eleség”.
Szombathelyről jutott a Jazzbois együttes a világ legnagyobb jazzfesztiváljáig. A kreatív, az újra és más műfajokra is nyitott zenekar a Covidból profitáló kevesek egyike. A Jazzbois név szellemes, a franciás áthallás (bois: fa) kreatív asszociációkat szül, holott öndefiníció. Clickbait-es felütéssel prófétákat is emlegethetnénk, hiszen sokáig ismertebbek és respektáltabbak voltak a világban, mint itthon. Tavaly a leghíresebb fesztivál, a Montreux-i hivatalos programjában léptek fel, idén pedig egy monstre mustrára hivatalosak. Június 26-án a Montreal International Jazz Festival első napján - a merítés mélységét érzékeltetendő elég a kínálatból a felénk is megfordult Branford és Wynton Marsalis, Madeleine Peyroux, Chris Botti, Samara Joy, Avishai Cohen, Dianne Reeves, Esperanza Spalding nevét említeni - a város kellős közepén „a” Le Studio TD-ben játszanak. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Augusztinyi Fruzsina Hiatus című kiállításának rendhagyó megnyitója április 24-én volt a Telep Galériában. Ez egy három részből álló sorozat második állomása: az első, a Hasítottunk magunkból egy darabot, hogy a töredékek ből otthont építhessünk című a Kastner Kommunity terében volt, ahol az alkotó 2017-ben készült fotográfiáit láthatta a közönség. A harmadik és egyben befejező kiállítás a FUGA-ban fog megvalósulni, ahol Augusztinyi Fruzsina a fogyatékkal élő gyerekek készségfejlesztéséhez kapcsolódó tapasztalatait osztja majd meg a látogatókkal. Nemcsak a háromrészes széria térben és időben való elválasztottsága miatt különleges ez a kiállítássorozat, hanem a Hiatus megnyitója miatt is – és az alkotó személye, hozzáállása és vagánysága miatt. A Telep Galéria kurátora, Mayer Kitti rövid bemutatóján kívül tulajdonképpen nem volt klasszikus értelemben vett megnyitóbeszéd, hanem „csak” egy beszélgetés Augusztinyi Fruzsina alkotó és Szirtes Lili szakpszichológus között. Ezáltal kicsit mintha belestünk volna egy terápiás beszélgetésbe, ahol a szakpszichológus egyben csodálója is a páciensének, aki kendőzetlenül, őszintén, de kellő távolságot tartva beszél a saját traumáiról és azok feldolgozásának történetéről. Mindezt úgy, hogy fogalmunk sincs, mi is történhetett pontosan, hiszen csak töredékeket kapunk a valós történetből. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Ez a darab nem a magyar vagy éppen az amerikai kórházi viszonyokról, hanem általános, helytől és időtől független emberi kérdésekről szól. A tatabányai Jászai Mari Színházban Crespo Rodrigo rendezésében játsszák a Mégis, kinek az élete? című előadást. Brian Clark darabját a nézők a Richard Dreyfuss főszereplésével forgatott 1981-es amerikai filmváltozatból is ismerhetik. Az autóbalesetben lebénult szobrászművész történetében a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési joga, az aktív és a passzív eutanázia kérdése áll a középpontban, olyan kérdések, amelyek a közelmúltban Karsai Dániel betegsége és az aktív eutanázia jogáért folytatott pere kapcsán nálunk is nagy nyilvánosságot kaptak. Az előadásról a rendezővel, Crespo Rodrigóval beszélgettünk. Középiskolás közönséggel láttam az előadást, és utána, ahogy a vonathoz sétáltunk, akaratlanul is hallottam, hogy arról beszélgettek, ők mit tennének egy hasonló helyzetben, ha lehetőségük lenne az eutanáziára. Érezhetően megmozgatta őket az előadás. Mi is éreztük a színpadon a figyelmüket. De általában is jellemző, hogy a nézők jönnek ezzel az előadással. Karsai Dániel halála óta kevesebbet beszélnek a nyilvánosságban az eutanáziáról, de a története nyomot hagyott az emberekben. Elgondolkodtak olyan kérdéseken, amelyeken nálunk egyébként nem nagyon szokás. Nincs benne a kultúránkban, hogy akkor is gondoljunk a halálra, amikor még egészségesek vagyunk. Ha a környezetünkben súlyos beteg van, inkább hárítjuk az őszinte beszédet. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Bakos Gyöngyi második novelláskötete, a Nixon nem tud lépcsőzni 2024-ben jelent meg, és spoiler: Nixon tényleg nem tud lépcsőzni, de nem kell aggódni, a cím a szöveg visszatérő motívumainak egyikeként van jelen és nem ragaszkodik foggal-körömmel a konkrét jelentéséhez. A könyv tizennyolc novellából, tizenhárom teljesen önálló, két feltehetőleg ugyanarról szóló és három összefüggő történetből áll – a történetek ugyanis egymásba tűnnek, a homályos tér- és időkezelés miatt pedig nem egyértelmű, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. A címben szereplő Nixon egy angol bulldog, aki sérülése miatt nem tud lépcsőzni, ennek ellenére szimbolikus jelentőségű mellékszereplőként nagyon sok helyen megjelenik gazdájával, s az ő egykori szerelmének novelláiban. Nixon az egyetlen olyan karakter, akinek az érzéseiről semmit nem tudunk meg, egészségügyi állapotáról, napi rutinjáról és egyéb fontos körülményeiről közvetetten viszont annál többet. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
A vörös nyakkendő csomója − 50 éves az első magyar dokumentarista játékfilm A legvidámabb barakk időszaka több ponton is enyhülést hozott a Rákosi-rezsim szörnyű diktatúrája után, ugyanakkor − mint minden rendszernek − ennek is megvoltak a maga neuralgikus pontjai. Dárday István és Szalai Györgyi 1974-es szatírájában, a Jutalomutazásban a szocialista éra kritikája fogalmazódik meg, többnyire bújtatott szinten, egy családi konfliktuson keresztül bemutatva. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
Mert noha Tolnai „vidéki bűvésznek” nevezte magát a Költő disznózsírból lapjain (onnan idéztem az előző kifejezést is), szerintem inkább varázsló volt, szelíd varázsló – a Jelenkor májusi számából Takáts József írását ajánljuk Tolnai Ottó életművéről. Minden olvasónak külön történetei alakulnak ki elolvasott íróival, s e történetekről a szerzők mit sem tudnak. Némelyik történet rövidke, mert csak egyetlen írásmű elolvasásának idejére terjed ki, s gyorsan elnyeli a feledés. De vannak évtizedes, több évtizedes történetek is: egy-egy író életművének rendszeres vagy rendszertelen követése végigkísérheti az olvasók életét. Külön történeteink keletkeznek régi mesterekkel is: egyiküket ifjúkorunkban olvastuk, a másikukat öregkorunkban; az egyikük műveit újra és újra elővesszük, a másikét csupán csak nem felejtjük el. A kortársainkhoz azonban másféle viszony fűz bennünket, mert az ő életművük a szemünk előtt jön létre: megváltozik, megakad, lehanyatlik vagy erőre kap. A nálunk idősebb írók életművébe mindig késve lépünk be, a fiatalabbakét akár első publikációiktól követhetjük. S nem mindegy, mely ponton kapcsolódunk be az életművek alakulástörténetébe. Vannak szerzők, akik mellett akkor is kitartunk, amikor mások elfordulnak tőlük; másokat elhagyunk, de egyszer csak visszatérünk hozzájuk. Különös történetek ezek, mert ugyan megíratlan önéletrajzunk részei, mégsem mi vagyunk a főszereplői, hanem az írók, az írásaik. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
A IV. Haydneum Egyházzenei Fesztivál nyitókoncertjén végre Budapesten köszönthetjük a Gli Angeli Genève régizenei együttest, melynek vezetője, Stephan MacLeod énekesként és karmesterként is fellép az Egyetemi templom falai között. Beszélgetésünkben arról is szó esett, hogy a kettős szerep miért nem félelmetes számára, hogy miért fontos a hallgatónak a felfedezés öröme, és hogy miért szeret magyar zenészekkel dolgozni. – Húsz éve alapította meg saját együttesét, a Gli Angeli Genève-et. Mik volt a céljai, és mit sikerült belőlük megvalósítani? – Különböző célok voltak, a legönzőbb mind közül az, hogy több időt szerettem volna tölteni a családommal, vagyis olyan munkakörülményeket akartam teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy többször lépjek fel Genfben, ahol élek. Ugyanakkor valamit létre is akartam hozni a város számára, mert a régizene területén ott kevés érdemi esemény zajlott akkoriban. Fontos indok volt az alapításkor, hogy sok kiváló, a régizenére specializálódott zenészkolléga, aki Genfben és a környékén él, kedvel engem. Idejük jelentős részében a világ különböző pontjaira utaznak, hogy zenéljenek, így megkönnyebbültek, hogy ezt az otthonukhoz közel is megtehetik. A zenei okok közül az első számú az volt, hogy a legmagasabb színvonalon, a legjobb zenészekkel akartam dolgozni, és ez annak ellenére sem alakult mindig így, hogy remek kollégákkal hozott össze a sors. Olyan ez nekem, mint egy kábítószer: együtt muzsikálni azokkal az emberekkel, akikre felnézek, akik folyamatosan inspirálnak. Tovább a papageno.hu cikkére >>> Közösségi rítusok, toxikus spiritualitás – Delulu is (not) the solulu – megnyitóbeszéd (Markó Eliza)
Delulu is (not) the solulu •• címmel nyílt kiállítás április végén a Rechnitzer Galériában, mely a kortárs művészet és a különböző szinteken megjelenő spiritualitás viszonyát helyezi a középpontba fiatal alkotók munkáin keresztül. Az alábbiakban a tárlat megnyitóbeszédét tesszük közzé. Markó Eliza vagyok, művészetelméleti szakember, de most elsősorban azért állok itt, mert az utóbbi években spirituális témákkal is foglalkozom. Sokat vizsgáltam egy ellentmondásos megítélésű, de annál izgalmasabb történetet, a tarot-ét. Nagyon érdekel minden olyan megközelítés, amely a felszínes, new age által teremtett „toxikus spiritualitás”-tól távol áll, és úgy érzem, ez a kiállítás szervesen kapcsolódik e diskurzushoz. Tovább az amu.hvg.hu cikkére >>>
Milbacher Róbert legújabb szépirodalmi alkotása tartalmi és formai vonatkozásaiban egyszerre nevezhető az eddigi életmű személyesebb tónusú, de egyenes ágú folytatásának, illetőleg szintetizáló szándékú regénynek is, amennyiben a Keserű vízig ívelő szerzői praxis valamennyi tematikai-poétikai karakterisztikumát epikai játékterébe sűríti. A visszatérő szereplők és motívumok játékából adódóan a rövidprózák nagyobb műformát stimuláló törekvésének, valamint a vidéki figurák abszolútuméhségének szemantikai feszültségéből adódóan „többé-kevésbé regényként is olvasható” (Bencsik Orsolya, Mit képzel magáról egy író?, tiszatájonline.hu) Szűz Mária jegyesének fő szövegszerveződési eljárása a Bizdó Józsika kockás füzetlapjai alapján is rekonstruált (és elbeszélői kommentárokkal tűzdelt), a magyar irodalom irányadó vidékábrázolásaitól elkülönböző reprezentáció volt. Az egyes novellák a babonák, az elfojtások, a pletykák vagy a sztereotípiák nyelvi természetét működtetve, a mindenkori hatalom részéről ideológiailag manipulálható abszolút igazságok, a teológia, a történelem vagy a tudomány létértelmező garanciáit relativizáló beszédmódot imitálva szólaltatták meg a „magyar falu” közösségét. A két évvel későbbi Léleknyavaják Hummel József nyugalmazott városi alkapitány nyomozatával Czakó Zsigmond öngyilkosságának ellentmondásos körülményeit igyekezett feltárni. Ameddig a történet szintjén Hummel a krimi műfaji logikáját követve hermeneutaként, azaz szövegek (boncolási jegyzőkönyv, levelek, szépirodalmi alkotások stb.) értelmezésével törekedett helyreállítani a logikai rendben található anomáliát, másképpen: a textusok felülvizsgálatával utólagosan kísérelte meg helyesen rekonstruálni és felgöngyölíteni az esetet, addig ezzel párhuzamosan (egymásba tükrözve a korrigáló műveleteket) a szövegegész egy 19. századi nyelvet kreálva és szimulálva az első magyar detektív- vagy „bűnregény” fiktív rekonstrukcióját, „visszaiktatását (és utólagos fölfedezését)” vitte véghez (Szilágyi Márton, Egy öngyilkosság anatómiája, Jelenkor, 2018/9.). Az Angyali üdvözletek pedig – a hármas narrációval ismételten küllemében is visszaadva az apokrifirat jelentéstartalmát – egy közösség, egy korszak vagy egy irodalmi műfaj nyelvhasználatával már kikövezett imitációs technikák formanyelvi útvonalán haladva a mandeusok gnosztikus tanításait, Keresztelő Szent János megváltótörténetét szálazta három síkon bonyolódó, a szent és a profán stiláris eszközeit, történelmi és társadalmi regisztereit vegyítő narratív szőttesébe. Tovább az alfoldonline.com cikkére >>>
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet. Ma lenne 90 éves a Balázs Béla-díjas Ember Judit, aki a legtöbbet betiltott dokumentumfilmesnek tartotta magát. Olyan tabutörő alkotásokat rendezett, mint A határozat (Gazdag Gyulával közösen), vagy a Fagyöngyök és a Pócspetri című filmek. Dolgozott a Magyar Televízióban, a Balázs Béla Stúdióban és 1987-ben a Fekete Doboz egyik alapítója lett. A cikkhez az Arcanum adatbázisát használtuk. „Volt egy makacs visszatérő álmom: láttam magam, hogy egy kör alakú épületbe mindig csak a hátsó ajtón keresztül tudok bemenni. A főkapun nem engednek be” – nyilatkozta rejtélyesen, a lényeget ki nem mondva a nyolcvanas évek elején, még az „egypártrendszerben” Ember Judit, a franciául megjelent Hungarofilm Bulletinnek. Valljuk be, nem véletlenül álmodhatta ezt a filmrendezőnő… Egyrészt játékfilmezni nem engedték, ezért is fordult véglegesen a dokumentumfilmek felé. Másrészt témaválasztásaival és történetmesélésével nem szeretett volna a rendszernek megfelelni. Sőt, talán nem túlzás azt állítani, hogy senkinek sem szeretett volna megfelelni. A legnehezebb utat választotta: az igazságot szerette volna kideríteni és kimondani. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Abafáy-Deák Csillag: Az idő fala Mottó: „A könyv a világ leghallgatagabb, legmagányosabb, legbékésebb valósága – a könyvtáros, ha vele él, olyan lesz, mint a könyv.” (Hamvas Béla) A fal (főnév) szavunknak sokféle megnevezése van (homokfal, keresztfal, kőfal, siratófal, spanyolfal, tűzfal, bélfal, ködfal, urnafal, üvegfal, üzenőfal, vakfal stb.). Olyan szimbólum, amely egymással szöges ellentétben álló érzeteket képes közvetíteni. Az otthon melegét jelentő falak a biztonságot szimbolizálják, míg a „négy fal között” kényszerű bezártságot érezhetünk. Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti (Federico García Lorca). A kínai nagy fal több szimpla építészeti csodánál; sokkal inkább egy mítoszokkal és legendákkal összefonódott kulturális ikon. Az évszázadok során azonban a fal katonai védelmi rendszerből a birodalmi hatalom szimbólumává vált (például Berlini fal). Tovább a kepiras.com cikkére >>>
olyan kevés helyen voltam otthon életemben. mióta a gyerekeim megszülettek, egyszerűbb. az egyik felem mindig otthon van ott, ahol ők. a másik most is épp olyan nyughatatlan, kóbor, mint a születésük előtt. keres valamit. még akkor is, amikor alszom, amikor ismeretlen tájakon utazom, ismeretlen embereket látok, akiket később megismerek. elrendezni magad körül a világot, mondta nekem egy számomra fontos ember. megragadnak ezek a rám aggatott címkék. sokáig hurcolom őket. szétbontom. összerakom. elemzem. nem tudok másképp működni, hiszen a világ, amiben felnőttem, csak úgy volt élhető, ha mindent a megfelelő fiókba helyezek. súlyozni, fix pályára állítani őket, ahogyan a Nap körül keringenek a bolygók. rendszer. biztonság. aztán jön egy üstökös, ami mindent letérít. munka. válás. utazás. az anyaság kihívásai. írás. ki vagyok én. meg tudom-e csinálni. triviális, mondta egy ismerősöm, és ez is megragadt. miközben vártam az okmányirodában a kész útlevélre, ez a szó kattogott bennem. nevetnem kellett. valóban. van ebben valami nagyon triviális. ilyen idősen újra megtanulni élni, önmagadért, miközben már rég elfelejtetted, ki voltál, és fogalmad sincs, ki vagy. elölről kellene kezdenem ezt a naplót, írni valami költőit. olyat, hogy a repülőúton összeért bennem a föld és az ég. de a repülőút nagyon egyszerű volt. egész úton az ablakon bámultam kifelé, miközben mellettem két lány a kutyák akupunktúrás kezeléséről beszélt. a légiutaskísérő, mivel a vészkijárat mellett ültem, kikapott mindent a kezemből felszállásnál, esélyem sem volt kimenteni a telefont és a fülhallgatót, a srégen előttem ülő férfi római arcélét, a felhőket és a lent változó domborzatot figyeltem. a tengerben pöttynyi hajók és apró, játéknak tűnő szélerőművek. majd birkák a szárazföldön. a lányok néha gyanakodva néztek, de nem érdekelt. a leszállásnál fájt a tarkóm. emlékeimben ezen a ponton már kifehéredett ujjakkal markoltam a karfát. a kaméleon átveszi a környezete színét. az ember, ha rázárul a világ, átveszi azok érzelmeit, akik mellette élnek és kijárnak a buborékból. Tovább az irodalmiszemle.sk cikkére >>>
Május 29. és június 4. között kerül megrendezésre a 13. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, mely idén már az Oscar-kvalifikáló események sorát erősíti. A Friss Hús alapítóját és igazgatóját, Deák Dánielt kérdeztük az idei eseményről. Amikor tavaly beszélgettünk, fontos kitűzött célként nevezted meg, hogy a Friss Hús bekerüljön az Oscar-kvalifikáló fesztiválok közé. Októberben érkezett a bejelentés, hogy ez megvalósult. Mit jelent ez a fesztivál életében? Óriási mérföldkő, valamint fontos elismerése a munkáknak és azoknak a filmeknek, amelyeket bemutattunk az elmúlt években. Bekerültünk a filmfesztiválok egy szűk elit klubjába. Körülbelül húszezer mozgóképes seregszemle létezik világszerte, ebből körülbelül százhatvan rendelkezik Oscar-kvalifikáló minősítéssel. A kvalifikáció a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Friss Húson díjazott magyar élő szereplős és animációs rövidfilmek beszállhatnak az Oscar-díjért folyó versenybe. Tovább a kortarsonlin.hu cikkére >>>
Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
TÓTH ORSOLYA EMŐKE (@ORSIORNOT) Négy kortárs költő, négy verseskötet, egy gitár, millió gondolat, korlátok nélkül. Kötetlen, interaktív zenés irodalmi esteket tartanak, ahol nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy „mire gondolt a költő”. Kik vagytok ti, hogyan határoznátok meg magatokat, mint csoportot? Bukovenszki-Nagy Eszter: Négy különböző karakterű kortárs költőt/írót takar ez a név: Tibély Orsolyát, Makó Ágnest, Lesitóth Csabát és persze jómagam. Zárt alkotóközösségként indultunk, hogy segítsünk egymásnak egy biztonságos, támogató, bizalmi közegben csiszolni a készülő írásainkat, átlendülni az elakadásokon. Előadóként szeretnénk kicsit interaktívan, lazábban közvetíteni, hogy a költők nem feltétlenül halott emberek veretes szavakkal, hanem köztünk élő, érző, figyelő emberek, elérhetőek és leginkább gondolatébresztő szereppel bírnak. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Megkezdte körútját a Kárpát-medencében Berecz András Szívverés a magasban című fotókiállítása, melynek révén évszázados harangok belsejében őrzött nyomokból tárul fel a történelem, válik művészi történetté a rezgő anyagtalálkozások helye. A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében a Magyar Nemzeti Múzeum kertje után május 14-től Lendván, 20-tól Kolozsváron is mesélnek a harangfotók. Dal, mámor, Lendva Lendva a szlovéniai magyarok legnagyobb települése a Muravidéken, ahová Berecz András ének- és mesemondót, a harangok szerelmesét szép emlékek kötik. Szépek, vidámak és mámorosak is. Elsőként a lendvai művelődési ház jut az eszébe, melyet Makovecz Imre tervezett, és ahol többször énekelt. Azt mondja róla: „Hófehér, igen szép szerkezet, úgy érzed, hogy egy növénybe költöztél be, valami hatalmas termésbe, közben szárnyak suhognak körötted, angyalok rebbennek.” Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A Pulitzer-díj az egyik legrangosabb amerikai szakmai kitüntetés, melyben a nyomtatott és online újságírásban, valamint az irodalomban, zenében, s egyéb művészeti ágakban elismerésre méltó alkotók részesülnek évről évre. A makói születésű amerikai újságíró és sajtómágnás Joseph Pulitzer (Pulitzer József, Makó, 1847. április 10. – Charleston (Dél-Karolina, USA), 1911. október 29.) hagyatékából létrehozott kitüntetést a Columbia Egyetem újságírói kara (Columbia University Graduate School of Journalism) adja ki 1917. június 4. óta. A Pulitzer-díj fotográfiai kategóriáját 1942-ben alapították, és 1967-ig egyetlen díjat adtak át Pulitzer Prize for Photography néven. 1968-ban a kategóriát két külön díjra bontották: a Pulitzer Prize for Feature Photography (kiemelkedő dokumentarista vagy tematikus fotográfia) és a Pulitzer Prize for Spot News Photography (aktuális hírfotózás) díjakra. Utóbbi 2000-től Pulitzer Prize for Breaking News Photography néven ismert, és olyan kiemelkedő, váratlan eseményekről készült fotókat ismer el, amelyek azonnali reakciót és gyors helyszíni munkát igényelnek.
Kevés jobb dolog történt a hazai könyves piacon a kicsi, de erős mikrokiadók megjelenésénél. Május 17-én, szombaton ők rendezik meg tavaszi könyvvásárukat. Miklós Laurát, a Sonora Kiadó társalapítóját ebből az apropóból kérdeztük. Voltaképp mi a mikrokiadó definíciója: van-e az alkalmazottak vagy az évente megjelentetett kiadványok számában úgymond alsó és/vagy felső határ? Megeshet-e, esetleg már most, a májusi rendezvénynél megesett-e, hogy valamilyen kiadónak nemet mondtatok a részvételre, mert valamilyen szempontból nem fért bele a koncepcióba? Ha igen, akkor, visszakanyarodva tulajdonképp a kérdés elejére, mi ez a koncepció? Már a kiadó indulása előtt is spanyol-amerikai szerzők különleges kiadókkal bonyolított projektjeivel foglalkoztam. Ennek kapcsán sok eszemefuttatást végigkövettem arról, hogy ezen a területen miként határozzák meg magukat a robbanásszerűen megjelenő projektek. A mikrokiadó állt hozzánk a legközelebb: a Sonorát a testvéremmel, Miklós Martinnal kezdtük el még a karantén alatt. Aztán ahogy elkezdtünk ismerkedni a hasonló helyzetben lévő vállalkozásokkal, és több felületen jelentek meg rólunk hírek, mások is átvették át ezt a definíciót. Izgalmas látni, milyen utat jár be.
Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el. A Utah Film Center 14. éve rendezi meg a Tumbleweeds Film Festivalt, a Mountain West régió leghosszabb ideje működő, gyerekeknek szóló filmfesztiválját. Az éves seregszemle gyerekekről és gyerekeknek szóló filmeket kínál, és idén bemutatta Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmjét is, amelyet a közönség a legjobbnak választott – olvasható a Nemzeti Filmintézet (NFI) közleményében. Ezt követően május 7-9. között a film a Kristiansand International Children's Film Festivalon versenyzett, amely Norvégia egyik legnagyobb gyermek- és ifjúsági kulturális eseménye, és az egyetlen ilyen méretű, fiatal közönséget megcélzó filmfesztivál. Az eseményen, amelyen Demeter Villő, a film főszereplője és Lakos Nóra is jelen volt, a zsűri a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját ítélte az alkotásnak. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
