VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Vers
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
már meglelted hazád odafenn, égbolt-lakó, milliók között hogy ragyogsz, nézd miként török, utat, át a sötéten, hogy eljussak hozzád csillagom..
az ember nem tud nem tudja megmondani nekik és akkor még itt van
egy héten keresztül
Lekoptak rólam mint bőrkabátról a festék
Barátok voltak de már nem jöttek s nem lesték
hogy bennem lassan miként alszik ki az emlék
Csak nézlek, és egy lázadó szonettet akarnak táncos ujjaim kopogni, tudom, szememben régen észrevetted büszkeségem; haszontalan kis holmi, kettérepedt, s ha száz atomra tépett, már nem merek neked magamra szólni sem biztatót, sem újat, semmi szépet…
Köztársaság tér
szürkehályogos köd volt az a nap zajkarmolta téren nyüzsgő géptömeg egy sóderizzású gödörben odalent kifehérült arc: a kéz az égre mutat
1. Szél fúj a házban. Egy ágon két holt levél. Nem hullhatok le.
Büszkeség napja
Hogy én mire vagyok büszke? A szülővárosomra. Arra, hogy az állami propaganda sokéves gyűlöletkeltése ellenére a béke városa maradt, ahol a legkülönfélébb emberek kivonulnak az utcára, hogy megmutassák, drága nekik a szabadság, és egymást tiszteletben tartva, sőt idegenekre rámosolyogva úgy lépkednek a sűrű tömegben, nehogy véletlenül a másik lábára lépjenek, köztük két felnőtt gyerekemmel. Mint egy popfesztivál, ahol senki se zúgolódik, hogy minden koncert elmarad. Ez valóban egy keresztényi város, Christiania, amely most a legjobb arcát mutatta.
Ősz a cigány soron
A rozsdás sparheltban nedves akácfák sercegnek, a füst marja a szemet, mint a kopaszra égett holnapok. A vályogon átfúj a huzat, ott kucorog a szegénység, csendesen, mint egy eltévedt kutya a küszöbön.
most én lakom a padlásszobát előttem nem én laktam
Mióta tartanak már ezek a furcsa vonulások a gyakran ecsetelt szürkék helyett lilás feketébe öltöznek a felhők, azután feketés lilába.
reggel
A levegő az orrlyukak nyílásain át halad a tüdőbe. A hátgerinc meghajolva, a fej kissé előrebukva figyel. Figyelek. Dobogás, mozdulások, melegség, vegyülések az agyban. Létezem.
A pihenő ujjakon apró remegések. A homlok hűvösebb, mint a száj hússzerű duzzanata. A szájban fogak oszlopai között a nyelv. Nyál gyűlik. Nyelés. A test hajlékony vezetékeiben nedvek keringenek. Összerándul, majd elernyed a szív. Lábon a köröm lassan nő. A barna cipőfűző masnira kötve.
Áthidalás
Szavakba kapaszkodni:
akasszák föl az üres falak üresek
Köd ül a csupasz akácok felett, sáros úton megáll az idő. Fázik a bőr, didereg a test, s vállamra zuhan a közelgő jövő.
Mint rongyot a szél, úgy kap fel az élet, s addig cibál, míg földre nem ver. A kemence szája hidegen mered, csak hamu maradt a kihűlt helyen.
1. Megint milyen értelmetlen nap volt Felhővárad előtt omladozó kőris
ahogy a Háromtenor énekel önelégülten és kiszámítottan előre bezsebelve magának a tapsot a brávót és a ráadást csak úgy érdemes füvet nyírni
Kezeit arca előtt összefonva, szemeit lehunyva, akárha a semmiben keresné gyökerét valamilyen múltnak.
Legrosszabb úgy tenni, mintha nem történt volna, és nem történne semmi.
/azt hiszem bűn lenne az utolsó hidat felégetni./
és még ez is, hogy egyetlen lövés, dördülés nélkül veszik el, sok tízezernyi élni vágyott perc árán egy döntő ütközet.
ahogy s ahol eldönög egy pillanat s hogy volt, csupán egy furcsa folt, a hirtelen kiüresedő csönd mondja el:
Te vagy a hiány, ami kell..!
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
K
