VideóA PécsTV csatorna videója Keresés a honlapon: |
Vers
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
KÖZÖS
Összébb ránt minket a gondolat, meg a közelítő halál förtelmes szaga, vajon a nagyképű mellről az ego-rózsát leszakítja-e a kitaszítottak sóhaja?
terheink
egyensúlyzavarban vagyunk cipeltem terheid önérzetes együgyűséggel de használati utasítást hiába kaptam nem tudtalak átkonvertálni adósság keletkezett és áruhiány az érzések inflációja gyógyíthatatlan hiába ültünk össze ketten döntéshozók jöhetett bocsánatkérés mentegetőzés megalázkodó behódolás meghallgattalak értékválságos kopott szavak zöttyentek mellénk a folyamat visszafordíthatatlan mint amikor a busz halad menetrend szerint a megállóhelyeken nyüzsgés alig akár egy némafilm fel- és leszállók mozognak szótlanul csak a sofőr hangja hasít bele olykor a csöndbe hunyorogva nézed a felállványozott templomtornyot sárga szalag őrzi a tiltott zónát nem érdekelnek a határok a múltnak van csak lelkifurdalása
A kiállításon megszokott kép fogadott. Ideges őrök, film, közhelyek elmondása. Mormolva hömpölygő tömeg szemlélt gránit mosolyt, a szikrázó arany körül torlódtak a becsüs tekintetek: ez igen ! Ekkor felnéztem, és megláttam földöntúli kő-arcodat fényben úszva
Szürke ég alatt tajtékozó öblök, az ormokon zöldellik a fű. Vízszintes eső esik, arcunkba vág. Óriások úján lépdelünk, talpunk alatt megszelídülnek mégis hatszögletű bazaltorgonák. Tövükben itt-ott sárga virág nyílik, ösvényük a tengerhez vezet. Magaslatukra vakmerőn kiállunk, szép alkotásai az Úrnak. Ez első közös utunk. Győzünk hűvöst, esőt és viharos szelet. Mélyen magunkba véssük. És majd őrzik képek, posztok, és emlékezet.
egyikünk sem tudta miféle hit volt képes arra milyen az a hit ami idecsalta nem érdekelt senkit hol fekszik hazája nem kérdezték soha mit keres itt a széles sugárúton hol hangjába belesüvít a gépkocsik monoton zihálása vajon vár e még valakit vagy csak egy kegyetlen és mostoha sors ostoba ígérete állította ide a büszke üvegpaloták bőséget hazudó gránit küszöbeire Csernik Attila illusztrátoromnak, örökös barátomnak
kockás irkába írtam első mesémet kicsi fiamnak kedvesem levélben beszámolt bújnak kifelé örökösünk kicsi fogai néha megharapja tejforrást tiszai történetet álmodtam papírra sűrű sorokban születtek a mondatok kockás irka minden sorában olvasható
Ne hazudj nekem jogról, rendről, mikor a putrim falán átüt a felsőbbrendűséged
Azt akarod: maradjak a mocsárban, hogy a lábam nyoma is csak szégyenfolt legyen.
Mosolyogsz, ha az éhség csendben öl, ha a jövőm egy penészes, dohos négyzetméter.
Barátom, eljöttem megint, kijátszottam a láger vérszomjas kutyáit, éber őreit.
Hajtsd ölembe megkínzott fejed! Ne szenderítsen halálba a bánat! Nézd, itt toll és papír, olvasd a világra szörnyű bűneit! Ne enged eltörni a gondolat
még mindig
nincs mentségem arra hogy még mindig élek én is ludas vagyok benne ezt elismerem de már bánom
a csörgő-patak nyirkos völgyében
nem tettem semmi különöset. nem én inspiráltam Chon Benditet. Guevara gyűretlen álmú arca beléborostásodott a halálba, nélkülem is. s régebben is lángra nem én gyúltam: érintettlen rőzsenyaláb a múltam.
égve hagyta bennem valaki az éjszakát
Kalüpszó kertje is lehetne még talán lejtőn, sziklás kertben szomorú cédrus áll vele hallgathatom az eresz csepegését napjaim számláló
tűnő tücsökzenét
tegnap óta áll a vödörben az agyag. a teteje bőrösödik, alatta még képlékeny. a sebtapasz széle felvált a mutatóujjamon. a hangfalakból metálzene szól. az ablaküveg remeg a fémkeretben.
a víz az ujjak között túl gyorsan sárrá válik, beszivárog a tapasz alá. a masszát a korong közepére csapom. először le kell fogni, aztán a forgás beáll. a csukló tart, a váll merevedik. a felszín hideg, a vágás helye lassan lüktetni kezd. beleszól a mozdulatba.
lehet hogy már feladtam vajon megkapom-e azt a magamnak címzett üdvözlőlapot boldog csütörtököt Sanyikám! amelytől – mikor elolvastam a meglepetésből kifolyólag – könnyekre fakadok?
minden dolog természete az én egymagamban
Erósz haldoklik. És ti nem tértek észhez. "Tojáséj" csészében melegítitek a Maresi ondót a reggeli négerhez. Arcotok dél-közép térfelén, éhes pinaként buggyan ketté a szátok. Undorodik tőletek az élet mint porba mondott csulától a nektárfüggő lepke Szégyell benneteket az anyátok! Olvasója szemein finoman surran körbe-körbe a rátok költött átok. Olyan kék. Megnyugtató. Nem mertek vérezni!
pécsudvard községban az a népi szokás hogy disznótoros vacsorák alkalmából a falu legényei álruhát öltenek és ilyen farsangi maskarában végigjárják ismerőseiket
ennek a falusi jószokásnak áldozott kutivácz györgy fiatal gazda három társával
Milyen furcsa ez a nyár, valaki valamit mindig vár Nem vihart, nem ünnepet, csak emberibb, méltóbb életet.
A hús-körhinta forog,
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
