Állandó rovatok – Magánkánon

László Noémi Fotó: Székelyhidi Zsolt

A szöveget nem nevezném gyerekversnek, bár egyes soraiban kétségtelenül a műfaj határvidékén jár – nem meglepő módon, hiszen László Noémi alkatilag arrafelé (is) otthonosan mozog, s nem véletlenül főszerkesztője 2020 óta a nagy múltú kolozsvári Napsugár gyermekújságnak. A három strófa páros rímekkel építkezik, szabályosan váltakozó hat, valamint hét szótagos sorokban. Külön zamata, a játékosságot fokozó ráadás a strófák első sorának alliterálása: „korom, karom, karám”; „koron, körön, korán”; „perem, porom, parám”. 

A költészet egy keskeny, nagyon ritkán tárgyalt szeletét úgy hívják: félbehagyott vers. Műfajnak bajosan nevezhetjük, hiszen nem tudatosan keletkezik – a költő nem azzal a szándékkal ül le, hogy „Na, most belekezdek egy versbe, de a tizedik soránál majd direkte elakadok, és sohasem folytatom.” A félbehagyott vers afféle melléktermék, mint egy szobrász műhelyében a földre hullott forgács. Az irodalomtörténészek nem szoktak tanulmányokban értekezni róla, és egyetlen monográfiában sincs külön fejezet az adott szerző befejezetlen szövegeiről. Pedig a forgácsra is feltétlenül szükség van ahhoz, hogy élesen kirajzolódhasson a nagy, a reflektorfénybe állítható mű.