Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Filip Tamás Terelő című verséről

 

 

 

 

Filip Tamás

Terelő

 

Nem vadász vagy, és nem vagy vad.

A hajnal vagy, a hajtó vagy.

Dobogva, tapssal indulsz,

s ha volna láncos botod,

nyájjá terelnéd össze

a farkasokat.

 

 

Amióta világ a világ, sőt még annál is régebb óta, a költők három fő témáról verselnek: ki vagyok én?; mi az életem értelme-célja? („Mi dolgunk a világon?”, lásd Vörösmarty); illetve szavakba önthetetlen érzéseim-érzelmeim szavakba öntése. Létezik persze tájköltészet, falusi realizmus, hazafias líra és még számtalan szebbnél-szebb gondolat – de a valódi költő a tájban, a falusi mindennapokban, a hazában is önmagát keresi, és a saját személyén keresztül az általános emberit, az élet metafizikai távlatait.

Filip Tamás (1960, Budapest) itt olvasható verse, amely a Magyar Napló 2024. áprilisi számában jelent meg nyomtatásban, az első örök talányt igyekszik megfejteni: Ki vagyok én? Ne tévesszen meg minket, hogy önreflektív töprengését a szerző egyes szám második személybe fordította. Hiszen Babits egyik legkorábbi költeménye, az 1903-ban írt A lírikus epilógja című szonett óta tudjuk, hogy „Csak én birok versemnek hőse lenni, / első s utolsó mindenik dalomban: / a mindenséget vágyom versbe venni, / de még tovább magamnál nem jutottam. (…) Én maradok: magam számára börtön, / mert én vagyok az alany és a tárgy, / jaj én vagyok az ómega s az alfa.” Azt hiszem, ennek alapján bátran feltételezhetjük, hogy e Filip-vers hőse maga Filip.

Indirekt módon üti fel a művet, nem azt vallja meg, hogy ő kicsoda – inkább azt, hogy kicsoda nem: nem a vadász, sem a vad. Hát persze, hogy erről eszünkbe jut Petőfi, aki 1843 májusában azt vetette papírra: „Ki vagyok én? nem mondom meg; / Ha megmondom: rám ismernek.” S ha már Filip nem a vad, erről a vadságról is egy Petőfi-klasszikus ugrik be, 1844 decemberéből: „A korláttalan természet / Vadvirága vagyok én.” Ám itt el is hagyhatjuk a Sándor-párhuzamot, hiszen verse második sorában Filip saját ösvényre (csapásra) indul, és indirekt kezdését átfordítja direkt közlésre: „A hajnal vagy, a hajtó vagy.” A hajnal szóval új, tágas dimenzió nyílik, beárad a szövegbe a líra, ám nem válik parttalanná – pompásan fegyelmezett, szűkszavú marad, miközben tartalmas, izgalmas. Hat rövid sorba sűrített életvallomás, gondolati bravúr: leíró rész, azaz piktúra úgyszólván semmi, csak szentencia. A vers címéről, nemkülönben a lezáró képről, a farkasok láncos bottal nyájjá összetereléséről persze még bevillanhat József Attila két sora az Altatóból: „Tüzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!” Hát így megy ez – most pedig rajta, tovább eszmélődhetünk arról, hogy kik vagyunk mi, és mi dolgunk a világon.

 

Zsille Gábor

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-06-03 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.