VideóAz MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Publicisztikák
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Miért épp a hommage műfajára építetted fel az egész legújabb verseskötetedet? Igazából anno még 2019-ben Ady Endre halálának 100. évfordulója adta az ötletet. Akkor láttam, hogy az Ady motívumaira vagy vitáira s életére utaló versekből „kijönne” egy ciklus. S hamarosan rájöttem, hogy egy időszakban sok Juhász Gyula motívumaira és életére utaló verset is írtam. Innen indult, ez a két ciklus volt az alap... Ezután már „adta magát”, hogy más nyugatos és kortárs jelentősebb írókról s költőkről is írhatnék valami (némileg „megcsavart”) megemlékezést...
Hogyan jött az ötlet, hogy nagy író elődök és nemrégiben elhunyt kortársak előtt tisztelegj a könyvvel? Egy idő után kicsit szűkösnek éreztem a XX. sz. elejét és a Nyugat első nemzedéke időszakának tematikáját. Adódott még tematikának az elfeledettnek érzett költők, írók s más kiváló emberek (elhunyt orvos barát, pogácsaárus ismerős) témája is... Úgy éreztem, ez is kapcsolódik a kötet tematikájához. Még a rokkantnyugdíjas, özvegy néni is „bekerült” egy emlékező verssel, aki már csak a temetőbe „jár el”...
Az MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója
Legújabb novelláskötetében távolabbra tekint Ványai Fehér József, mint előző művében, mely szintén novellákat tartalmazott. A közelmúlt, Trianon kora, a háború és a málenkij robot pokla elevenedik meg számunkra a novellákban. Tizennyolc novellát tartalmaz a kötet, mely 2024-ben jelent meg a Napkút kiadónál a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A novellák sora egyfajta történeti utazás, melyben a képzelet elemei keverednek a megtörtént eseményekkel.
Az időnek szárnya nő Az időnek csonka szóvégek kiszámíthatatlan
Szabó Magda Az ajtó című regényének cselekménye néhány mondatban összefoglalható. A regénybeli írónő főfoglalkozású íróvá válása kezdetén háztartása ellátásához segítséget keres és kap. Segítője a közelben lakó, a szomszéd házban házfelügyelői feladatokat ellátó Szeredás Emerenc lesz, aki betegségéig háztartási segítsége az írónőnek. A közel húsz év története nem sokkal Emerenc halálával lezárul. A regény olykor kulcsregény, de mégsem az, nem is életrajzi regény, bár autofikciós elemeket is tartalmaz.
A könyv 1987-ben jelent meg Magyarországon először. Internet akkor még nem létezett, lehetett találgatni, mi a valós, mi nem. Ma már közismert, hogy Emerencet Szőke Juliannának hívták, lakásának előtere, valamint a villa, ahol házmesterként dolgozott zarándoklat színtere. A budai Júlia utcában pedig, Emerenc egykori lakásával szemközti házon bárki megnézheti az író házaspár, Szabó Magda és Szobotka Tibor emléktábláját, ugyanakkor a Farkasréti temetőben kettejük védettnek minősített sírhelyén Szőke Julianna neve is olvasható, bár tudunk arról, hogy Szobotka ki nem állhatta Juliskát, ha írt róla, szörnyetegként ábrázolta. Ugyanakkor Szobotka az Ókútban és a Régimódi történetben tündérré eszményített Jablonczay Lenkét sem állhatta.
Persányi Norina novellái szenvedélyes figyelemmel írnak le helyzeteket, olyan érzéki és pontos a szöveg, hogy szinte leugrik a papírról. Ha leugrana a papírról, nehéz, megterhelő emberi szituációkban találnánk magunkat, de ezeket a szomorú, néha kiábrándító helyzeteket a nyelv szépsége, gördülékenysége mégis izgalmassá teszi. A középpontban a korábbi szövegekben a barátság, a későbbiekben család áll, az emberi kapcsolatok funkciói és diszfunkciói. Persányi Norina nem riad vissza nehéz témáktól, de nem is vájkál bennük, éppen csak annyira villant fel egy-egy sorsot, hogy megértsük, megérezzük és aztán elengedjük, mert meghagyja szabadnak az olvasót.
ISBN: 9786156395498
A 97. Ünnepi Könyvhét első napján a Holdkatlan szerkesztője, Várnagy Márta a 10 évvel korábbi Ünnepi Könyvhét megnyitójára és Esterházy Péterre emlékezik.
A Vörösmarty tér nyitva, bejöhet akárki. A könyvhét is nyitva, Esterházy Péter az imént megnyitotta. Azóta az Oroszlános kút közelében dedikál, és mosolyog rendületlenül. Van távolság a mosolya és az olvasó között, a sor végén álldogálók viszonylatában elég nagy, hármas, négyes láncolatban egészen a Váci utcáig rá várakoznak, hogy még egyszer, utoljára meglessék az írót. Olyan az egész, mintha a halottas ágyához lépegetnének, ezért a leskelődés nem lehet tartózkodó, bár az író udvariasan engedi őket egészen az érintésig. A beláthatatlan sor elé végül a Magvetősök sorompót állítanak, azt mondják, itt a vége, fuss el véle. Végtelen nincs, vagy mégis. Esetleg a matematikában. Senki nem lehet biztos semmiben.
Szabó Ágota épphogy kiheverte az északi hajóútján végzett nyomozás fáradalmait, amikor újabb furcsa ügybe botlik. Kedvenc edzőtermének vezetője fordul hozzá: az Ezüst Borostyán Idősek Otthonában élő nagynénje, Júlia néni ugyanis elhunyt, és ígéretével ellentétben nem rá, hanem egy ismeretlen férfira hagyta tetemes vagyonát.
Bene Adrián kisbetűs élet cím alatt egybegyűjtött versei a valóságból táplálkoznak, jellegzetes hétköznapi helyzetek, alakok, sorsok felmutatása adja a kiindulópontot a költői elrugaszkodáshoz a játék, az irónia, a váratlan képzettársítások révén. Az alulnézeti perspektívát egyfajta résztvevő megfigyelőként rögzíti, lejegyzett szófordulatok, világképet tükröző gondolatok beépítésével, előszeretettel alkalmazva a kollázs eszközét, az olvasóra bízva az értékelést és az érzelmi viszonyulást.
(személyes) Rimóczi Lászlóról nem igazán lehet szakszerű irodalmi elemzést készíteni. Valahogy nem is érdemes. Pedig mondhatnánk: a számos kötettel nem rendelkező szerző egyfajta (neo)szürreális prózákat alkot, többek között az abszurd, a bulvár, a sci-fi és a legbecsesebb szépirodalmi, illetve szubkulturális regisztereket ötvözi olykor fura avantgárd írásmódokkal, intenzív és bizonyára önreflexív módon. E mondatcsokor azt próbálná kifejezni, hogy Rimóczi valahol jelentős író lehet(ne), aki elsősorban az online térben aktív, egyébként kevésbé került eddig a „valódi irodalom” ítélőszéke elé. Nem születtek róla recenziók, pedig számos novellát, sőt, regényciklusokat készített, mi több, főleg az Irodalmi Jelenben, rengeteg kritikát (melyekért még díjat is nyert a folyóirattól, tehát azt a műfajt sem csinálhatja rosszul). E sorok írója egy másik világban, amikor még nyomtatott lapokat is olvastak az emberek, találkozott először a nevével, talán a Prae-ben, ahol, eleinte lehet, nem is szándékozott végigböngészni az akkor még számára teljesen ismeretlen szerző jelentős terjedelmű elbeszélését, de néhány mondat után, egyre növekvő kíváncsisággal, kedvtelve tette azt. Az írás olyannak tűnt, mintha Karinthy és Krúdy meg talán Mikszáth összeszövetkezett volna egy pihent agyú posztmodern szerzővel, valamint a Monty Python teljes csapatával.
A közlés-kommunikáció nagy mérföldkövei között egyértelműen ott található a fotográfia, a fotografikus kép. A képi ábrázolás, a beszéd-írás, a nyomtatás után időben a fotó következik. Majd a sor szerves folytatása a mozgókép/film. Azután átmeneti médiumok alapjaként az elektronika megjelenése, így például a videó vezet át a számítógépes környezetbe. Talán az eddigi sor végén felbukkan a mesterséges intelligencia is. Az újabb médiumok megjelenése kapcsán, – az azonnali félelmeket idővel háttérbe szorítva –, egyértelműen megállapítható az, hogy egyik médium sem cserélte le teljes mértékben elődjét, főleg igaz ez a művészet területén.
Lelkesítő, hogy az elhallgatott múltbéli eseményeket boncolgató könyvek folyamatosan érkeznek, és ha nem csak a szomorú tényeket vonultatja fel művében a szerző, hanem hozzáadja a maga egyedi, delejes stílusát is, akkor előfordulhat az olvasóval, hogy metrózás közben annyira belefeledkezik, hogy továbbmegy pár megállóval a kelleténél – jelen sorok írója például így járt. „Naplementekor két teherautónyi embert hoztak. Legalább százat. A katonák négyzetet rajzoltak a homokba a bajonettjükkel, és beleparancsolták az embereket. Mintha olyasmiket kiáltoztak volna, hogy egyenesen áll, nem ül le, nem lép ki a sorból, de a szél a tenger felé vitte a hangjukat” – majd a katonák tízesével szólították a foglyokat, akiket egyszerűen hátba lőttek, a kivégzések helyszínét pedig a dagály mosta tisztára. Posta Ákos István videója
Egy szó, ami elsőre egy technikai vagy stiláris döntést sugall: kevesebb szín, visszafogottabb eszköztár, erős redukció. Szeretem ezt a világot, de itt szerintem nem erről a monósításról van szó. A „mono” ebben az esetben egyszerre jelent egyet, és jelent egy nevet is: Mo. Ez a kettősség végig jelen van a képekben: egyszerre szűkítés és nyitás egy személyes térbe, egyszerre formai fegyelem és egy olyan egyedi, „monaurális” nézőpont, amely nem cserélhető fel senki máséval. Ezek a képek nem a forma teremtéséről szólnak, nem egy előre elképzelt látvány következetes felépítéséről, hanem inkább egyfajta ráismerésről, amelyben a világban talált, sokszor mellékesnek tűnő növényi részletek egyszer csak átbillenek egy másik állapotba.
Minek örülsz így, a születésnapod előtt? Annak, hogy élek és továbbra és szeretnék élni, továbbra is itt lenni ebben az életközegben. Alkotni és gondolkodni szeretnék és felebarátaimmal együtt lenni. A József Attila és a többi díjamnak is nagyon örülök továbbra is, további publikációim lesznek, új verseskötetem jelenik meg. Legjobban a szakma becsületének örülnék. Ha az intézményekben is ez lenne a fő szempont. Igaz, az én költői pályám a publikációimmal már a diplomám előtt megkezdődött. Egész oldalon mutatott be az Élet és Irodalom és más helyek is. Aztán a diplomám és PhD doktori fokozatom is meglett. Ezért mondom, hogy a szépirodalom az alkotás értékéről szóljon, ne a társasági helyezkedésről. Én voltam segédmunkás, újságíró, tanár, könyvtáros, kézbesítő, telemarketinges, tehát van élettapasztalatom és emberismeretem is. Ezekre szavazok és nem az alattomos, belterjes fúrásra.
Számos költészeti megnyilatkozása van, sokfelé közlik. Pályája kezdetén kiktől kapott inspirációt, voltak-e mesterei? A Magyar Hang videója
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
