VideóA Remind Media és Krizsó Szilvia videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
(Azért van, mert visítoztak, pedig szerencsések.) Behallatszott a hallgatag, lesoványodott kétségbeesettek dala. A világ fiatal és gyakorol, eszik, alszik, gyereket csinál. Azért szerencsések, mert a vízből átbújnak a levegőbe. A fejekre hajat ültetnek, és lefogják egymás kezét. Zsóka szűk ruhában emberekben lakik. A papagájok körülrajongják, imádkoznak érte. Ha Zsókának akkor mélyen az arcába nézek, ma ő a feleségem, mondja. A vén tölgyek csilingelnek, és spriccelik az esővizet. Ne felejtsd el, hogy a kapuban toporog a tél. Méltóságos porfelhő kavarog a kockaköveken.
A mélységek és a vízforrások előtt Született. Mi előtt lehelyeztettek a földkerekség Első porszemei. S eleredt a kimeríthetetlen Gazdagság tiszta folyója. Előállt az ámulatba ejtő gondviselés. Az örökkévalóság idő-nélkülisége. Hozzáférhetővé vált a szellem.
Való igaz, diktatúra volt, de nem proletár vagy emberarcú, meg olyasmi, ahogy az efféle rendszereket a fontoskodó történészek jellemezni szokták. Helyette hús-vér futballsztárok és utódaik paradicsomi köztársaságaként került végül az ország történelmének legfényesebb lapjai közé! És nem sejthette senki, hogy mindezt valójában az 1954-es berni vb-döntő vezető bírójának, Lingnek köszönhette a nép, az ő tökös angol természetének, hidegvérű, makacs hiúságának, mely holtában sem engedte meggyalázni néhai nagynénje, Szvatopluk Tímea emlékét![1]
a könyvemet, amiben Édes Anna megszökik Jancsi úrfival, és Amerikában Jancsi híres filmcsillag lesz, a házuk pedig a legnagyobbak második otthonává válik Lugosi Bélától Bartók Béláig. Könyvem Bródy Sándor-, Mészöly Miklós- Franz Kafka- és Femina-díjat kap. Anyagi gondjaim megszűnnek, a közönség kiköveteli az önéletrajzi kötetemet, különös tekintettel az olyan traumatikus részletekre mint mikor hatévesen megvertek favonalzóval (a tanár), meggyfavesszővel (a szülők), mikor öngyilkossági kísérletet követtem el (fél doboz nyugtatóval), vagy mikor eladósodtam (vásárlásfüggés), ezért kiváltani kényszerültem a magánnyugdíj-pénztári befizetéseimet. Önéletrajzom miatt az összes menő podcast-adásba (Partizán, Puzsér, Friderikusz) meghívnak. Az Édes Anna Amerikában-regényemet megfilmesíti a magyar HBO (négyrészes minisorozatban). Őriztünk együtt szavakat,
a tegnapi fény
Még csak másodszor járt a kietlen bolygón, de máris a megszokottság érzésével lépkedett rajta. Igaz, hogy most másik helyet látogattak meg, több kilométer távolságra az előzőtől; de a hangulat, a környezet alapján úgy érezte, csak valami ismétlésben van része. Úgy érezte, van már valamekkora tapasztalata abban, hogy a fizika itt hogyan működik: A gravitáció, az uralkodó széljárás, az állandó por a levegőben ismerősen hatott.
Az az objektum, amit most látogattak meg, egy régi, színházi építmény lehetett, ahol szintén minden egyetlen kődarabból volt kifaragva. Talán egy domb lehetett korábban ott, akkora, amekkora magában foglalhatta a színpadot és a teljes nézőteret is, amikor még egy darabban volt. Bár nem volt pontos képe arról, hogy az idegen lények mekkora méretűek lehettek; úgy sejtette, hogy viszonylag kevés személy férhetett el a nézőtéren. Ki tudja, mi lehetett az oka. Talán a színházi kultúra alapvetően nem terjedt el széles körben ennél a fajnál. Vagy csak az szabott határt, hogy az ilyen módon kifaragott építményeket nem lehetett bővíteni.
hatalmas jégtáblák szakadtak le Alaszkában a Malaspina-gleccserről azt hiszem néhány földrengés szökőár vulkánkitörés is előfordult a bolygón itt-ott amikor kiestem az egyensúlyból de már rendbejöttem
A hajléktalan már napok óta nem evett és nem ivott rendesen. Egyre a közeli áruházba járó házaspárt figyelte. Boldognak látta őket, hiszen mindig nagy szatyrokkal jöttek kifelé. Egy ízben különös dolog történt. A férfi zsebéből gyűrű gurult ki. Amint a házaspár befordult az első sarkon, a hajléktalan rögtön felkapta, na, most lesz pénze végre! Eladja, és szalámit vesz, sajtot, kenyeret meg még bort is. Valami mégis azt súgta neki, hogy ne adja el. Jó lenne tudni, mennyit érhet ez az aranygyűrű!
KÖZÖS
Összébb ránt minket a gondolat, meg a közelítő halál förtelmes szaga, vajon a nagyképű mellről az ego-rózsát leszakítja-e a kitaszítottak sóhaja?
A terem zsúfolásig megtelt. Itt volt Angioléri asszonyság őszes férjével Aholérivel, az idős hölgy a panzióból, az ezredes, a büszke római, az elegáns úr, Tonio Kröger, a Buddenbrook ház minden lakója, dr. Faustus, József és testvérei, Lotte Weimarból és a Halál egyenest Velencéből. Negyed tíz múlt, majdnem fél tíz. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben. Bizonyára ezt akarta mindenki kitapintani, amikor a barnainges a pulpitushoz lépett, mert karjukat mindannyian magasba lendítették és addig ott tartották, míg a barnainges le nem ült. Ekkor kezébe vett egy kalapácsot, háromszor az asztalra ütött vele és így szólt: – A tárgyalást ezennel megnyitom. Vádlott álljon fel! Az első sorban felállt egy ismerős, intelligens úr.
terheink
egyensúlyzavarban vagyunk cipeltem terheid önérzetes együgyűséggel de használati utasítást hiába kaptam nem tudtalak átkonvertálni adósság keletkezett és áruhiány az érzések inflációja gyógyíthatatlan hiába ültünk össze ketten döntéshozók jöhetett bocsánatkérés mentegetőzés megalázkodó behódolás meghallgattalak értékválságos kopott szavak zöttyentek mellénk a folyamat visszafordíthatatlan mint amikor a busz halad menetrend szerint a megállóhelyeken nyüzsgés alig akár egy némafilm fel- és leszállók mozognak szótlanul csak a sofőr hangja hasít bele olykor a csöndbe hunyorogva nézed a felállványozott templomtornyot sárga szalag őrzi a tiltott zónát nem érdekelnek a határok a múltnak van csak lelkifurdalása A háború második napján. Egy használt fekete bicikli. Forog, ütődik, lövöldöz. Kis emberek szaladnak utána. (Kibuknak ketten.) Szobor-őrültek, a hegy olyan, mint egy sámli. Sápadt kanalakkal eszik. A kezdeményezés szótlan, pontosan, mint egy krokodil, a művész sápadt vonalakkal rajzolja, hogy eszik. Pajtások vagyunk, eszünk, iszunk, származunk. Egy kisfiú jön, bal lábon, bal kézen, borzong. Szétszórtan, Isten áldja a világot. Az űrhajós lila foltokkal álmodik. Mi a különbség? A csillagok pornográf jeleneteket ábrázolnak. Az arc barna és néma. Mélyen a halálig formázható információ, lapítható. (Gügyög.) Körben állnak a hídon, ahol a tanintézet van. A mesterek hevesek, az arcszínük fekete, a fejükön sapka, a hegyekben hó. Ne csodálkozz, idáig mehetsz, a sugarak feltörik a tested. Ez így nem szerepelt még, csúszkálnak a szőnyegen, melyik lesz legközelebb? A rájuk törő szerencsétlenség idején.
A kiállításon megszokott kép fogadott. Ideges őrök, film, közhelyek elmondása. Mormolva hömpölygő tömeg szemlélt gránit mosolyt, a szikrázó arany körül torlódtak a becsüs tekintetek: ez igen ! Ekkor felnéztem, és megláttam földöntúli kő-arcodat fényben úszva
Az utca közepén állt a házunk. Kicsi volt, nádtetős, szoba-konyha az egész. A szobában két ágy feszült egymás mellett; az egyik az enyém volt, a másik Szuszkáé meg Marisé. A meszelt falon régi, megsárgult képek lógtak, meg egy homályos tükör, s ott volt az utcára nyíló, keskeny kis ablak. Tízévesen még átfértem rajta; én voltam az egyetlen, aki ki tudott rajta surranni a nyári estékbe. Szuszka a nagybátyám volt, a feleségével, Marissal együtt neveltek, három hónapos korom óta. A konyhában nem volt nagy hely. Egy asztali sparhelt, egy kis asztal, meg egy kétszemélyes kopott kanapé zsúfolódott össze. A kanapé előtt egy vastag, asztalmagasságú fatőke állt. Napközben azon dolgozott Szuszka. Többnyire fúrókat élezett egyenletes, kíméletlen türelemmel, reszelővel. A reszelésnek éles, sikító hangja volt. Beleivódott a fejembe, és idegessé tett. Tanulni szerettem volna, de mire ő végezte a napi munkáját, már ránk sötétedett. Villanyunk még nem volt, csak a petróleumlámpa sárga, imbolygó lángja melletti homály.
Szürke ég alatt tajtékozó öblök, az ormokon zöldellik a fű. Vízszintes eső esik, arcunkba vág. Óriások úján lépdelünk, talpunk alatt megszelídülnek mégis hatszögletű bazaltorgonák. Tövükben itt-ott sárga virág nyílik, ösvényük a tengerhez vezet. Magaslatukra vakmerőn kiállunk, szép alkotásai az Úrnak. Ez első közös utunk. Győzünk hűvöst, esőt és viharos szelet. Mélyen magunkba véssük. És majd őrzik képek, posztok, és emlékezet.
A kertkapunál áll. Várja haza az anyját. Az anyja buszvezető, és sosem mobilozik, mikor pirosat kap. A reggeli csúcsban a fülkéje mellett tüsszögő utasnak azt mondja, kedves egészségére, mosolyog, ha szép napot kívánnak neki a leszállók. Félhosszú szőke hajába minden nap más színű hajráfot tesz, hétfőn mindig halványlilát, a körme kékre lakkozott, babakékre, erre a lánya beszélte rá, aki néha kapucnis felsőbe bújik, és titokban felszáll az anyja járatára, feloson a hátsó ajtón, és megy vele pár kört. Persze a lány anyja igazából nem ilyen.
egyikünk sem tudta miféle hit volt képes arra milyen az a hit ami idecsalta nem érdekelt senkit hol fekszik hazája nem kérdezték soha mit keres itt a széles sugárúton hol hangjába belesüvít a gépkocsik monoton zihálása vajon vár e még valakit vagy csak egy kegyetlen és mostoha sors ostoba ígérete állította ide a büszke üvegpaloták bőséget hazudó gránit küszöbeire Csernik Attila illusztrátoromnak, örökös barátomnak
kockás irkába írtam első mesémet kicsi fiamnak kedvesem levélben beszámolt bújnak kifelé örökösünk kicsi fogai néha megharapja tejforrást tiszai történetet álmodtam papírra sűrű sorokban születtek a mondatok kockás irka minden sorában olvasható
Ne hazudj nekem jogról, rendről, mikor a putrim falán átüt a felsőbbrendűséged
Azt akarod: maradjak a mocsárban, hogy a lábam nyoma is csak szégyenfolt legyen.
Mosolyogsz, ha az éhség csendben öl, ha a jövőm egy penészes, dohos négyzetméter.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
