VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Köves István: Kalaplevéve köszön
KALAPLEVÉVE KÖSZÖN
1. A madárijesztő-alkatú, sápadt, vézna Kafka (nem szegény Margitunk, ő két effel, hanem a prágai „bogaras”, a Franz), nyáron naponta lement a bársonyos folyóhoz, és leúszta ott akkor azt a másfél-két kilométert, a magára-magának kiszabott, kirótt távot, előtte és utána is tornázott egy keveset a Vltava-parton, hogy aztán jó lelkiismerettel asztalhoz üljön és megírja azt a tíz-tizenkét lapnyi, magának kiszabott, előírt remekmű-penzumot, mert sohasem tűrte, hogy bárki is megmondja neki, mikor, mennyit kell még teleírnia, maga szabta meg magának hozzá az ütemet, a tempót, amivel belubickolta magányosságát a Moldvából a hírbe, a halhatatlanságba
2. nekem meg most vénségemre nem hajlik a térdem, hirtelen merev lett, ami eddig készségesen hajlott, a porcok miatt, mondják nekem, dacoskodik, pedig a dombtetőn lehetne is már térdre rogyni, végre kényelmesen elheverni, készülgethetne bódult fejemben a rég várt mámormemoár terve, melynek mélyén megint a honvágy, az anyanyelv szomja, divatosabban: a fujtogató homesick bujkál, ahogy a lomha, fényverte tehéncsorda legelget a készségesen elélapuló zöld hersegőben lassan haladva, megfontoltan, elterelhetetlen, fűcsomóról fűcsomóra harapva bő nyállal
3. Izlandon is nagy a csend, mintha a vécére is fölcipzárazott, kapucnis anorákban mennél, mintha bolti neonkék cukrosüveg-búra alatt, de nem a lemondás csendje, a beletörődésé, csiklandani kész, tömött vattahalommal töltött hátizsák, melynek szíja mégsem húzza a vállad, inkább az udvarias csend, két köszönés közötti, a várakozásé, a koreografált lendületvételé, nem az óvatos félelemé, hanem a rügyfakadásé, nem a befagyott jégvilágé, hanem az olvadásé, madárszárny azt nem összetöri, simogatja csak, a gomolygó gondolat csendje, nem az elhallgatásé, a gyertyagyújtás, a tüdőtágító lélegzet áhítat-csendje
4. Ahogy itt is csak hallgatnak a hegyek. Miről, miért, tudják a kitárt combú, vérbőn várakozó völgyek, meg az ügyeléshez sorakozó árnyékbarna tölgyek, bölcsességük a csend, az őrzés és az emlékezés. Kié a hegy? Aki kalaplevéve köszön neki, azé, aki a fészekhullott madárfiat hazamenti, fölneveli, rá se figyel a hegy, hova húzza hátára a határvonalat atlaszában a fürge földmérő és az oldaltáskás térképész, nem ügyel hőkamerákra, sem tereptarka térfigyelőkre
5. Heverek némán, hallgatgatok, végleg eltűnni igyekezve, mint ki a halálát éli és az életét már csak emlékként hallja, sajog bennem a hiány, hogy nem old kékítőt a költő anyja, ha értik, mire gondolok, és bólogatok magamban, bízva, körben hegyek és völgyek, erdők és szántók, gyöngypatakok, de még a húgyszagú vasúti budi is a haza, hol ma gyakran farosttáblák és álcahálók mögé rejtve sunnyog a málló múlt, mindhiába, mert még mindig tettre bíztat a hajnali hűs szél, s a körtefa göcsörtös ágáról rám bólint a billegve köszönő rigó: Mi van, öreg? Mi van, öreg? Merre csörög a dió?
Megjelent: 2025-05-12 20:00:00
|
